2008. április 14., hétfő

Kérdések és válaszok a Hírháttér MSZP-s és SZDSZ-es szavazóinak áskálódásaira és Emberiségellenes gyötrelmeire válaszul

Írta: Molnár F. Árpád

Minthogy rendszeresen visszajut a fülembe, hogy a civilekkel és a fegyvertelen bel- és külföldiekkel, valamint a keresztyénekkel szemben halmozottan ellenséges MSZP-s és SZDSZ-es szavazók itt, nyíltan nem, de a hátam mögött rendszeresen uszítanak és gyűlölködnek, a hivatalos szerveknél feljelentéseket tesznek, hogy a Hírháttér miért nem védelmezi a gyurcsányi-kunczei sortüzeket, csonttöréseket, a megnyomorításokat, a politikai gyilkosságokat, a koncepciós pereket, miért nem védelmezi az államilag, bűnszervezet keretében elkövetett milliárdos és ezermilliárdos korrupciós ügyeket, ha azokat fasiszta pártbűnözők követik el, ezért néhány kérdést, és az ő demagóg, következetlen és hazug vádjaikra néhány választ eszközölnék.

Kérdés a sortüzes, agresszív, szélsőséges csőcselék felé:

- Szereti Ön a fegyvertelen nők visítását, ha azok lelki és testi tönkre tételét Gyurcsány Ferenc támogatja? Akkor hallgassa meg ezt a felvételt, mely 2006 október 23-án készült, és lelje benne örömét, gratuláljon hozzá, ahogyan Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor, és ahogyan ők, kérje ezek ismétlését, ugyanilyen határozott fellépést szorgalmazva!

Hívja a Hírháttért telefonon, és rögzítsük eszmecserénket, amit aztán megosztunk az egész bolygó nyilvánosságával. Hívja a Hírháttért most! Ne féljen, nem mi lövünk, mert nem abból a fajból valók vagyunk. Hol a bátorság, sortüzes? Gyűjtsön a fröccsenő vérből, az ártatlanul megnyomorított magyarok és külföldi állampolgárok Ön által felhörpintett véréből, és hívja a Hírháttért!

- Gyűlöli Ön, hogy a Hírháttér egyedülálló módon hívta fel a figyelmet arra, hogy a Magyar Köztársaság hajléktalanságát egyszeri, pár milliárdos kifizetésből hogyan és milyen eszközökkel lehet felszámolni, s hogy ez a művelet néhány nap alatt levezényelhető? Ön nem akar segíteni a hajléktalanokon, mert sortüzesként felsőbbrendűnek tartja magát a szegényeknél és a fegyvertelen tömegeknél? Hívja a Hírháttért, és vállalja beteges nézeteit az egész bolygó előtt!

- Gyűlöli Ön, hogy a Hírháttér az Ön pártjai nemzetközi titkosszolgálati összefonódásairól, hazaárulásáról, továbbá titkosszolgálati módszerekről tesz közzé leleplező anyagokat, amiket másutt le sem mer írni senki, és amiért néhány évvel ezelőtt, amikor még jobban működött a cenzúra, pillanatok alatt halálbüntetés járt? Ha pártfogást vár, hívja a "Magyar" Televíziót és Bánó Andrást, ha pedig érvelni is szeretne, akkor hívja a Hírháttért, ossza meg beteges nézeteit, miért baj az, ha valaki az Ön elől eltitkolt fasiszta módszereket nyilvánosságra hozza, ahelyett, hogy Önhöz és pártjához pártszolgálatos módon támogatna minden ember- és életellenes állami bűncselekményt!

- Gyűlöli Ön, hogy amit mások a lakosság pénzén több millióból sem képesek megoldani - cikkek, utazások, weblapok szerkesztése, olyan rádiós anyagok elkészítése, melyek technikailag és módszertanilag egyedülállók a magyar rádiózás történelmében, plusz filmes anyagok elkészítése és közzé tétele -, tehát amiket mások milliókból sem képesek összehozni, azt a Hírháttér önköltségen, fillérekből elkészíti és publikálja? Mire költik az Ön sortüzes pártemberei - Gyurcsányék és Demszkyék - a mi milliárdjainkat? Hiszen ők egy-egy cikket és férctanulmányt, amit a média híreiből ollóznak össze, ilyeneket is tízmilliókért készíttetnek el? Megmondom: mert kell nekik a vadonatúj nyugati autó, LCD tv-k, sör, whiskey, díszvacsorák egymás között, drogos, multimilliomos és milliárdos partik, tengeren túli üdülések, nyaralók és saját ingatlanok, off-shore cégek az újabb bűncselekményekért, bankszámlák a Föld bolygó több vagy számos pontján. Ha Ön inkább erre tart igényt, hívja bátran a Magyar Televíziót vagy Friderikusz Sándort, és fizessen helyettünk, mert mi inkább az emberi jogokra költenénk utolsó fillérünket, nem az Ön és beteg pártemberei további bűnszervezeti, életfogytos tételű bűntetteire és Emberiségellenes, egységbe rendezett bűnözésére.

Ha Ön ennek ellenére a Hírháttérre ugat - bár a fentieket olvasván alighanem csak pártvonítani tud, hiszen tudja, hogy érvelnie nincs mivel -, csakis az Ön mentalitásában van a hiba, mi több, a főbenjáró bűn, hiszen az áldozatok védelmezőit leugatja, a sortüzes, kapzsi gyilkosokat pedig felmagasztalja. Ez nyilvánvalóan antiszociális, a társadalomra kiemelten közveszélyes viselkedés. Ha Ön, mint szociopata gazember, tud magyarázattal szolgálni, nem értem, miért bujkál, mint REBISZ-es bűnöző a rendőrségi törvényen tiporva, és miért nem világosítja fel a Hírháttért értelmesen követhető nézeteiről? Talán szégyelli, hogy sortüzes? Fél a megmérettetéstől? Nem ismer a környezetében sem olyan embert, aki igazolni tudná saját költségen működő emberjogvédők előtt az Ön és pártja sortüzeit és csonttörőinek kapzsi, globalista mészárszékét?

A nemzetbiztonsági törvény és a Btk. szigorúan tiltja az In-Kal Security állami alkalmazását

Rövidítve, hogy ne egy kisebb könyvet kelljen írnom:

- Mennyiben érinti kellemetlenül, hogy a Hírháttér a rendőrség épületein belül, Sólyom László "köztársasági" elnök, a miniszterelnökök és az áligazságszolgáltatás emberei előtt is köztudott, de pénzért, azaz aljas indokból vagy célból elhallgatott brutalitásokat és kényszervallatási módszereket nyilvánosságra hozza? Szereti a kínzásokat, ha az Ön sortüzesei követik azokat el? Akkor hallgassa a fentebb is ajánlott felvételt, amelynek a "Hírháttér Glória" megbecsülő elnevezést adtam.

- Kellemetlennek tartja-e, hogy a Hírháttér a drogkartellekhez hasonlóan működő egészségügyi kartellek ármegállapodásairól egyedülálló leleplező tények tömegére hívta fel a figyelmet, a mai napig egyedülálló módon a Föld bolygó 15 millió magyarja közül, amellyel az egészségügyi eszközök a lakosságnak gyakran sok százszorosába vagy több ezerszeresébe, 1990 óta - saccolni sem lehet - több ezer milliárdba, továbbá emberéletek meghatározatlan tömegébe, legalább tízezrek életébe került csak Magyarországon? Ez Önt kellemetlenül érinti? Nosza, hívja a Hírháttért, és számoljon be halmozottan pszichopataként, miért azok mellett a bűnszervezeti bűnözők - Gyurcsány, Orbán, Kuncze, Demszky, Lendvai stb. - mellett áll ki, akik mindezeket a gyakorlatilag tömegmészárlásokat elkövették és a mai napig, az összes médium minimum hallgatólagos bűnpártolásával elkövetik!? Kifogásolja az emberéletek védelmét? Vagy Ön gyáva és gerinctelen egyszerre? Ha nem, nem értem, miért nem hívja a Hírháttért, és miért a hátunk mögött szövegel a lakosság és az Emberiség alapvető életérdekeivel és túlélési érdekeivel szemben.

- Zavarja-e Önt, hogy a Hírháttér olyan beszélgetést hozott nyilvánosságra, amely az Ön pártja 8 éven át elkövetett választási csalásait bizonyítja? Talán el kellett volna hallgatnunk azt, hogy az Ön pártja bűnszervezetként működik, amiért uszkve életfogytiglan jár? Ha úgy gondolja, hogy aki ilyesmit nem akar titkolni, mert nem ellensége minden embernek, azt be kell tiltani, akkor kérem, hívja a Hírháttért, és ossza meg szociopata, közveszélyes fasiszta nézeteit bátorsággal.

A felsorolás órákon keresztül folyhatna az Ön pártjainak olajügyeitől az Ön és pártja antiszociális, beteg embereinek elmeállapota miatt lesortüzelt és összetört csontú, mai napig pszichiátriákon kezelt és nyugdíjazásra ítélt hétköznapi magyar és külföldi lakosokig bezárólag, miért halmozottan betiltandó az Ön kedves egészsége, és miért a Népszavát és a sortüzes szociopata Bánó Andrást és Friderikusz Sándort támogatják milliókkal a semmilyen műsorokért, azaz a bűnözők közül is a tehetségteleneket, és miért fenyegeti naponta hol az MSZP, hol az SZDSZ, hol a Fidesz - előbbi kettő halmozottan életellenesen - a Hírháttért, és miért a mi postafiókjainkba és számítógépeinkbe törnek be rendszeresen, valamint miért kerül sor igazoltatásokra olyan esetekben, amikor politikai gyilkosságokban vagy ártatlanok elleni börtönbüntetések miatt, illetve az orosz maffia vagy az izraeli álbefektetői maffia miatt nyomozunk, holott megmondta a Szilvásy-féle Nemzetbiztonsági Hivatal, hogy azokhoz az ügyekhez semmiféle módon nem szabad hozzányúlni (ugyanis pártbűnügyek). Várja Önt és bűnöző, közveszélyes és betiltandó nézeteinek képviseletét a Hírháttér, hogy mérlegre tegyük az Ön és pártja sortüzes fasiszta eszméit az emberség, a törvényesség, a biztonság, az élhető élet, a humanitás és a keresztyénség értékeivel.

- Ha pedig Ön és sortüzes szociopatái azt kérdezik, pártolja-e ennek a levélnek az írója a Magyar Gárdát, akkor a válasz ugyanaz, ami mindig is volt: nem, mert nem pártolom sem a tehetségtelenséget, sem gyanús eszméket, noha hol van ez az Ön nézeteihez képest, valamint az Ön Sólyom Lászlója, valamint Gyurcsány Ference fasiszta, minden létező állami módszert pártoló és tudatosan, folytatólagosan elrejtő és eltitkoló, hullák ezrein lépkedő hóhérainak kifésült, öltönyös-nyakkendős, fehérgalléros gaztetteitől és üres affektálásaitól!

- Ha pedig azt kérdezi, megbélyegzem-e a cigányokat, akkor a válasz az, ami az összes cikkből és más anyagból kiderül: kifejezetten védelmezem a cigányokat, és ennek nagyon-nagyon sokszor és számos helyen és helyzetben hangot is adok.

- Ha pedig azt kérdezi, fasiszta, sortüzes ember, pártolom-e az állami szervezett bűnözés lakosság ellen irányuló módjait, akkor a válaszom: nem, hanem be kell az ilyen módszereket tiltani, a felelősöket - Sólyom László kifésült gazemberig, az Alkotmányos rend ellenségéig bezárólag - bíróság elé állítani, s mivel a Btk. hasonlót ír elő, ezért életfogytiglani szabadságvesztésre juttatni. Erre nem bosszúból, hanem azért van szükség, mert másként az ilyen jellegű pártszolgálatos (tehát nyilasszerű, csak jobban titkolt) bűncselekmények összefogásra irányuló tettei és elkövetése nem eliminálható. Tehát nem a gyilkosokat, hanem az áldozatokat kell megvédeni. Ha Ön másképp gondolja, hívja a Hírháttért, és mondja el, miért képvisel Alkotmányellenes, brutális, sortüzes, fasiszta nézeteket, és miért bólogat Sólyom László álköztársasági elnök azon szorgalmához, melyekkel a szúnyogokat üldözi, a politikai gyilkosságok intézményrendszerét, a gyógyszerkartellek ezermilliárdos sikkasztásait, a koncepciós perek és a rendőrség falain belül folytatott tömeges kínzások módszereit en bloc, Gyurcsány Ferenccel egyfejűvé összenőve pártolja és eltitkolja!

Üdvözlettel Molnár F. Árpád politikai üldözött, aki ellen lassan egy évtizedes, a média által egy az egyben elrejtett, multifunkcionális politikai üldözés során egyik utolsó mozzanatként Gyurcsány Ferenc indíttatott államtitoksértés címén koncepciós pert, mert az Ön sortüzes pszichopata bűnözői (az életfogytosok) nem akarják, hogy elmondhassam, hogy kezdőként a Gergényi-féle bács-kiskun megyei rendőrségnek és a Nemzetbiztonsági Hivatalnak dolgoztam, ugyanis kellemetlenül érinti őket és az Ön Sólyom Lászlóit, hogy ennek keretében az általuk eltitkolt és pártolt extrafasiszta módszerekről részletes és legalább több könyvre kiterjedő leleplező beszámolókat tudok közreadni. A sortüzes fajnáci politikai rezsim hazugságaival és hamisításaival ellentétben azonban nem igaz, hogy a kezdeti éveim elfedését célzó, a rendőrséggel és a titkosszolgálatokkal való, megrendeléseiket teljesítő leplezett kapcsolatomról valaha is aláírtam volna titoktartási szerződést, és ha aláírtam volna, a Büntető Törvénykönyv (Btk.) értelmében az sem akadályozhatna meg abban, hogy mások testi épsége és élete védelmében ezt a tényt valamennyi sötét, az Ön és pártja által támogatott bűnügyi, bűnszervezeti módszerekkel együtt lépésről lépésre nyilvánosságra hozzam.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.



A Hírháttér kapcsolódó anyagainak sorából:
2007-08-12. - Idegen eredetű milíciák és kémszervezetek: A Magyar Köztársaság őrző-védő "szolgálatairól"
Részlet: A leglátványosabb módon a kisvállalkozók isszák meg ennek a levét, akik sokszor az életükkel fizetnek, ha nem tejelnek vagy útjukba kerülnek ezeknek az izraeli-orosz állami gengszterbandáknak, melyeket büntetőjogi szempontból, mint legfőbb felelősök a pártok üzemeltetnek és védenek...

Nincsenek megjegyzések: