Zsigai Klára: Imám könnyei

Zsigai Klára

Imám könnyei

Szomorúan állok
magamban csendesen,
imára emelem
ismét
két
kezem.
Ujjaim reszketőn
testvérként ölelve
egymáshoz bújnak,
átkarolva
erőt adnak.

Imám mondanám,
elkezdeni
mégsem tudom,
szemem fátyol borítja,
küzdök könnyeimmel,
torkom elszorul,
víz kiver,
-szótlan fájdalom
testemen végigremeg
vérző sebe
utolsó szó jogán
életér kiált,
mellkasom szaporán
levegőért zihál.

Édes Istenem!
hallgass meg,
kérlek,
nincs bűnöm,
nem csaltam,
nem loptam,
csak dolgozni,
élni szeretnék!
ne hagyj magamra
most segítsél nekem!

Máig nem értem
miért oly kegyetlen
a sors,
szülővárosom
majd fél évszázad
hivatali mulasztás miatt
most
miért akar
vétlenül
büntetni
lakásomat venni,
hajléktalanná tenni?

Nincs tartozásom,
csak becsületem,
nem vagyok
önkényes foglaló,
13 évi pereskedés,
és még mindig nincs vége
nem is éltem,
nem nyaraltam még
ebben az életemben
mikor jő el
tévedésük belátása,
lakásügyem
emberséges
rendezése?

Mutass utat,
nyújtsd kezed,
borítsunk fátylat,
mondd,
mit kell tennem,
hogy más bűne miatt
hajléktalan
ne legyek,
-igazság fénye,
eltorzult lelkek harcának,
mikor lesz vége?

Könnyem
nyakamba csordul
igaz szó utáni vágyat
keresve,
ima helyett
már csak
üvölteni szeretném,
-mikor lesz ennek vége!
Hallják meg,
kiknek kell,
fagyos sikoly
lelkükig hatoljon
fülükbe, zengjen,
koporsómra
utolsó földhantot
senki ne vethessen!
Álmukból ébredjenek
életemet
vétlen áldozatként
már régen
földbe taposva
elvették!

Győr, 2008. augusztus 22.