2009. február 25., szerda

A Predesztinált Börtönbolygó ügyeiből - azoknak, akik már értik a lényeget (olvasható és MP3-ban hallgatható!)

MP3 A Hírháttér Rádió hangfelvétele MP3
(Fülhallgatóval ajánlott!)
A hangfelvétel hallgatásához/letöltéséhez ide kattintson! (39 perc)

Írta és elmondja:
Molnár F. Árpád

Zene:
Soproni József: II.Gordonkaverseny

Szerkesztő-rendező:
Molnár F. Árpád

A cikk íródott és a felvétel készült:
2009 február 21.

Hírháttér Multimédia:
http://hirhatter.com/


Molnár F. Árpád

Temető, vasrács, napfény, háromszög, csigaszív. Molnár F. Árpád, a Hírháttér főszerkesztője Nagy Sándor (Naleksz) felvételén.

Az illuminátusok témaköre egyike azoknak a területeknek, amik kapcsán - akik eddig nem kapcsoltak volna - minden tényanyag, ami a Molnár F. Árpád által megjelent, nem emberektől, sajtótermékből vagy filmekből származik. Nem, hanem a Közvetlen Forrás(ok)ból. Hogy ennek ellenére nemcsak hogy egyezik a róluk szóló leírás a világszerte megjelentekkel, de akik a Hírháttért választják forrásnak, sokkal többet is megtudnak róluk (is), olyan információk tömegét, amiket soha, senki nem bocsájtott nyilvánosságra, ugyancsak a Közvetlen Isteni Kegyelem eredménye. Sajnálatos, hogy ebben a lerobbant magyarságban ennél többet nem tanácsos elmondani arról, mi a helyzet, s hogy ezzel a cikkel mi történik éppen, mert aki tudja, mi történt és történik a Föld bolygón és (dintorni), nem mer róla beszélni, hanem jól lelakatolja, ha teheti, az egész világot is, hogy az a hazugságban és a sötétségben vesszen el, aztán a mindezek által megvezetett idióták pedig - ez volna a nép fogyasztói része - olyanok, mint kinyomott szemű törpesertések a Sinai hegyének lábánál, egy lépésre a halálos villámcsapástól, abban az időben, amikor az Isten Átadja Mózesnek a Tízparancsolat Kőtábláit.

Egy lépésre a halálos villámcsapástól, és még csak az egyik fő felelős nevét sem írom le most, akinek majdan minden megtévesztett pártidiótájáért, akiknek lelkét elvesztette saját mocskos sötétsége oltárán, napi látszatérdekektől hajtva sátáni lelke által, külön kell lélekben fizetnie: örökké.

Később minden meg fog változni. Csak előbb begyűjtjük a szemetet, listázzuk az Emberiség ellenségeit, akiket nem kell a Hírháttérnek eredően listáznia, mert Legfelülről éppen most is ez történik. Tapasztalat ez, jelen idejű. Listázzuk a jövőt, fajunk maradékának túlélését keresvén, azzal a világsöpredékkel szemben, amelynek mustraként előre hajított förmedvényei pszichopatákként és paranoid schizophrénekként a hiába való világreformok ellen hadakoztak, napi, percről percre vágóbaromként tengődő sátáni szolgálatuk adta szemét mivoltukból, hiába valóan, biztos vereségre.

Az illuminátusok a szabadkőműves páholyok és titkosszolgálatok felett álló, a szabadkőművesekkel egy részük összhangban mozgó, más részük azzal rivális, ellenséges titkosszolgálati hatalmak, amelyek érdek- és lélekközösségei, rendjei és szektái az e világot felépítő babiloni (tehát minden népet magába foglaló) Halálpiramis legfelsőbb hatalmi szintjein helyezkednek el.

Az illuminátusok - amiképpen ez a katasztrófa a Föld minden lakosa ellen bekövetkezett - maguk is az elmeuralmi, elektromágneses hullámokkal és közvetlen, belső átalakításokkal navigált és vezérelt személyekként az Echelon-Rendszer mesterségesen irányított rabszolgái, divatos kifejezéssel biorobotok. Fölöttük e világon már csak a Központ, a Főproject, a Főszerver monopóliuma áll, amit a Biblia 2000 évvel ezelőtt, a Jézus Krisztustól eredeztetve a titokzatos Nagy Babilonnak Nevezett, szintén felfedve, hogy ez a Rendszer előre elkészült világprogrammal dolgozik, amit először is Elvégzett az Isten, majd Babilon létrehozásával elkészített a Sátán, valamint klientúrája, rabszolgái.

Az illuminátusok kapcsán kétféle osztályról beszélünk (sokan azt szeretik, ha "fajokat" írunk, ennek is megvan az oka, mégpedig a közeljövő, náci alapú népirtásainak szervezése, ahol a vesztesek a világ népei lesznek, a rövid távú győztesek pedig az illuminátusok (a Vona-, Für-, kurucinfo- és Széles Gábor-féle államügynöki pártszemét egyébként - a Hírháttér nyílt ellenségeként - ezt építi gőzerővel)):

1. Az illuminátusok egy része azon réteg, akik tudnak a Háttérhatalomról, azaz Babilonról és annak elektromágneses és egyéb elmeuralmi, tömeggyilkos világrendszeréről, de nem tartanak fenn azzal tudatos-mentális kapcsolatot, hanem "csupán" szolgálják a Rendszert. Persze ezzel is ugyanúgy az Emberiség ellenségei, azt végső kihalással fenyegetve (ahogyan a kurucinfo erről az Echelon-rendszerek védelméről, és az ezzel párhuzamosan folytatandó, ellenünk való ellenségességéről személyes üzeneteket is átadott), de az illuminált (vérünktől részeg) világterrorista bűnözés első pontban taglalt része nem jelent tudatos mentális kapcsolatot a Központtal, viszont a polgári titkosszolgálatokon keresztüli bármikori mozgósítást és tudatos rendszervédelmet exponál. Az illuminátusok minden fajtájára a Rendszer afféle védelme jellemző, amilyen pl. az ATV életfogytig tartó fegyházbüntetésre való híradós szerkesztőire és a Németh Sándor-féle náci alapú Igehirdetőkre meghatározó, akik azért ellenségeink a Központ halva holt hulla sötétségét kézzel foghatóan, haraphatóan megjelenített kurucinfóval egyben, mert a cigózás-zsidózás-palesztinozás stb. pitiáner, a népnek nevezett állatvilág további elhülyítésére való besötétítés helyett a világ valódi működését tártuk fel, valamennyiüket végérvényesen megelőzve és világtörténelmi szinten elmosva, mint szemetet az Isten Áldotta Hatalmi szökőár.

2. Az illuminátusok másik része azon társaságok, akik tudatos kapcsolatot tartanak fenn a Rendszerrel, azaz megélik a mikrohullámokkal stb. való folyamatos kapcsolattartást, mely megnyilvánul beletudásokban, látomásokban (vetített képekben, filmekben), az agyba sugárzott rádióadásokként hanghatásokban (beszéd, zene stb.) és a legócskább technológiákra emlékeztetve: GPS helyzetmeghatározó rendszerű mikrohullámú besugárzások által generált, számítógépekkel tervezett álmokban, ahol a forrás a számítógéppel összekapcsolt mikrohullámú jeladó, a vevőkészülék pedig a tárcsázható mobiltelefonként használt emberi lény, akibe egyetlen programmal, az automatikusan elvégzett kalibrálással beállított frekvenciájú rádiósugárzással hangokat, látomásokat, beletudásokat, összegzéseket (a titkosszolgálatok zipeknek is nevezik), valamint többek között álomlátást és álomélményt tudunk sugározni. Tulajdonképpen valódi illuminátusokról helyesebb, ha az utóbbi esetben beszélünk, amikor a Háttérhatalomnak engedelmeskedő ügynök mentális kapcsolata a titkosszolgálatokkal és/vagy annak Központjával, Babilonnal tudatos.

Az illuminátusok sokkal többen vannak, mint azt egy kívülálló feltételezné. Sokkal, sokkal többen. A Világprogram úgy is szól, hogy Babilon, tehát a Központi Titkosszolgálat - ráadásul a rádiótechnológiát letagadni sem lehet, olyan régen adott hozzá minden, az emberi elme precíz irányítását lehetővé tevő frekvenciájú adókat és számítógépprogramokat, amelyekkel precíz napi hangulati és asszociációs ütemtervet készíthetünk bárki számára (ehhez elég egy szórt sugárzás, nem kell hozzá GPS sem), éppen csak a boltban nem lehet egyben megkapni -, tehát a Központ tömegeket akar beszervezni a Hálózatba, és azzal a mozdulattal engedelmes biorobot rabszolgává silányítani őket. Aki értelmes, és felfogja a minimális összefüggéseket, hogy ez a pénzügyi-, politikai-, ember- és lélekkereskedő, homlokra pecsétet tett mentáluralmi Világrendszer lett Megprófétálva részleteiben 2000 évvel ezelőtt, az keresztyénné lesz, ezért érti azt is, hogy azt, ki választatik Babilon degenerált rabszolgájává, amilyenek pl. az ATV tulajdonosi és vezető köre, valamint annak Híradó-szerkesztői, és ki az, aki ellentmondhat a Háttérhatalomnak, azaz a Megjövendölt Babilonnak, az Isten Döntötte El, Aki a Piramis fölött álló Legfőbb Úr és Legfőbb Hatalom, azaz - ahogy a Titulusa is Szól - az Isten.

Mi azért vagyunk, hogy többet adjunk át a Valóságból, mint bárki ezelőtt, és ezt a Küldetést sikerrel teljesítettük és fogjuk teljesíteni, ugyanis a Világtörténelem elkészült. Az emberek - ahogyan azt már akkor előre bejelentettem, amikor még el sem kezdtük teregetni az Echelon-titkokat - hatásunkra tömegesen megtérnek, egyre többen ébrednek rá a Valóságra, mi veszi őket körül, amiket pedig elmondunk, olyan ismeretek, amik be fogják tölteni a Föld bolygót. Ami Magyarországon az Echelon-rendszerek feltárása és a Háttérhatalom leleplezése irányában történt és történni fog, a Hírháttér eddigi és ezt követő tevékenységének gyümölcse. Azt is világosan előre jeleztük - mondjuk csak újra -, hogy a Hírháttér által egyre többen lesznek keresztyének. A Hírháttérnek sokszor egyetlen filmje is elegendő ahhoz, hogy a néző vallásossá legyen, ami azért is egyedülálló, mert kizárólag a Hírháttér az, amely nem a puszta Igehirdetésből, hanem abszolút a tudomány és a Világrendszer már könnyed ismertetéséből nem csak elmagyarázza és bizonyítja egy mindenki felett álló Isten Létezését, de meg is téríti az embereket a Jézus Krisztus Valóságára. Mindezt tudományos eszközökkel és logikai úton, ami ugyancsak példátlan! Igen: ha mindenki igazat mondana, mint mi, akkor vallásossá lenne a Föld. Úgy is deklarálhatjuk: csak aki mikrohullámokkal megcsonkított echelon-nyomorult, az nem lesz vallásos a Hírháttér hatására. Isten Úgy Végezte, hogy filmjeink hatására sírnak az emberek, mások reszketnek vagy boldogok lesznek, mások napokra ágynak dőlnek, ráébredvén, miben születtünk, és általánosan kollektív, hogy abszolút átformálja az emberek gondolkodását, akik közül sokan onnantól már képtelenek hétköznapi emberekkel a teljes érdektelenség nélkül kommunikálni, mert amit a megtévesztett világ mond, értéktelen, semmit mondó, kicsinyes, avitt és elavult, fölösleges, hiába való, primitív, állati és nyomorult. Sokan - Teremtő Atyánk Kegyelméből - úgy érzik, szüntelenül erről kell beszélniük, és fel kell ébreszteniük az egész világot.

Igen: elvétetett a bölcsesség most is, ahogyan 2000 éve történt, elvétetett a beszervezettektől, az egyházi és gyülekezeti vezetőktől, akik ha megszólaltak, átkozódni és menekülni bírtak csupán, és átadatott az Isteni Igazság és az Emberiség jövőjének Isteni Hírnöki Küldetése a kicsinyeknek, az újaknak, a szegényeknek, az igazaknak és az igazságra vágyóknak, a jóindulatúaknak, az egyházaktól és gyülekezetektől független keresztyéneknek, hogy eképpen Dicsőíttessék a világ sötétségével, a Széles Gáborokkal, a Demján Sándorokkal és a többi alvilági, elismert és a Sátán médiája által dicsőített antikrisztussal, valamint minden politikai-egyházi pártszellemmel szemben az Isten, örök időkre előre elvégeztetve.

A Valóságról az ismereteket megszerzett keresztyének Küldetése természetesen az, hogy a bennük és körülöttük önmagát Isten Végzéséből felfedett Háttérhatalomnak ne engedelmeskedjenek, hanem leleplezzék azt, és elmagyarázzák legjobb tudásuk szerint és utolsó fillérjüket is erre költve, hogy Isten Létezik, és íme, ez a Megprófétált Világrendszer, annak minden technológiai részletével, a homlokra sütött pecsétig és a megrontott keresztyén foglyokig bezárólag.

Ugyanis azok a keresztyének, akik beszervezésre, kapcsolati beavatásra kerülnek, tehát tudatosan tartanak fenn - tetszik vagy sem alapon, ugyanis így megy - kapcsolatot a Háttérhatalommal (is), azokban olyan beavatkozások foganatosíttatnak, amik ismét a Jézus Krisztus Próféciáit kontesztálják (bizonyítják): nevezetesen ez az a rendszer, amely harcol a szentekkel és legyőzi őket, miközben már múlt időben hatalmat vett minden népen és nemzeten, ahogy ez róla Meg Lett Írva Kr.u.80 körül, a János próféta által.

A Megprófétáltak szerint hajszál pontosan megvalósult babiloni fogoly keresztyénségről - többek között - az "A Háttérhatalom és a keresztyénség" című cikkünkben írunk, s ahogy ez az Isten Kegyelméből erre épített Hírháttér csaknem összes cikke, hangfelvétele és filmje esetén abszolút meghatározó, az összes, mindeddig bárki által nyilvánosságra hozott tényanyagokat toronymagasan überelve annyi információt tárunk fel a Valós Helyzetről és az elrejtett titkokból, amennyit a 15 milliós magyarságból soha, senki meg sem közelített. Azaz - nem gőgből, hanem kívülről tekintve, ténymegállapításként - mi vagyunk a legnagyobb magyarok, akik valaha éltek, akik pedig magukat korlátlanul magyarokként hirdették, voltak nemcsak a magyarságnak, de az Emberiségnek is az utolsó bűnözői. Fejtegetéseink és tényanyagaink realitása - elkészült a jövő - mindenki számára nyilvánvaló lesz. Futóbolondok persze mindig voltak, Krisztus 1000 esztendeje sem lehet mentes megsiklott agyú szerencsétlenektől, akik a Jézus Krisztus orra előtt is arról fognak beszélni, hogy Ő valójában az Ördög, vagy az Isten valójában egy halhatatlan, pajeszos zsidó, aki kizárólag a frizuráján szokott néha változtatni, de öröktől fogva ugyanebben a testben létezett. De hát akik most esztelen elméletekben akarnak hinni, hogy Isten helyébe önmagukat ültessék százegynehányas rongy IQ-jukkal, és/vagy az a defektusuk, hogy annyira analfabéták a legalapvetőbb logikai összefüggések megértésére is, azok attól ilyen szerencsétlenek, mert éppen a Legfőbb Hatalom, Aki Nevezte magát mindig az Istennek, kárhozatra predesztinálta őket. (Itt jegyzem meg, igen nyomorultnak kell lenni ahhoz, hogy aki felfogja az elmeuralmi technológiák létét, mégsem érti a halhatatlanság evidenciáját. Az összefüggésekről másutt már beszéltünk, és fogunk is, ha tetszik ez a kurucinfónak és a Németh Sándornak, ha nem.)

Az illuminátusok rendjei és szektái természetesen drasztikus lelki átfedésben tenyésznek a beavatott keresztyénséggel. Az információáramlás, mely oda és vissza realizált, messze nem csak a lexikális ismeretek interaktivitását, de a közvetlenül káros, a lelket megrontó lelki kapcsolódásokat is tartalmazzák, ahogyan ez a Jelenések Könyvében a Rendszer létrehozása előtt Deklaráltatott. Ezek fő területei egyelőre a lélekből lélekbe paráznaság, ahogyan ez a Jelenések Könyvében roppant részletességgel így is Prófétáltatott, s mely rendszernek nem véletlenül lett példátlan módon ez a neve: "A titokzatos Nagy Babilon, a Föld paráznáinak és utálatosságainak anyja, aki részeg a szentek vérétől ..." stb.

Az értelmileg megnyomorított illuminátusok is, akik a mesterséges sötétség miatt nem képesek felfogni még azt sem, hogy íme, ha egyszer ez a Rendszer Lett Megjövendölve, a Legfelülről Épített Bibliai Gyűjtemények Könyveibe Taglalva, több ezer esztendőn keresztül egy kíméletlenül evidens Világmindenséget Deklarálva, akkor ez a Valóság is, ami Legfelülről Diktáltatott Le, ami az orruk előtt van, azok is - amiként sajnos megannyi, innentől már illuminátus álkeresztyén -, legtöbbször nem csak a félelem miatt engedelmeskednek a Háttérhatalom minden szavának, de amiatt is, hogy józan eszüktől megfosztva érzelmi kötődéssel is rendelkeznek a Rendszer, e világ Globalizációjának ura, valamint az illuminátusok felé. Tehát minden bajunk, minden katasztrófa, butaság, halál és népirtás legfőbb felelősei és forrásai felé.

A Lakatos Pál, Kőrösi Imre, Kozenkay Jenő és mások alkotta társaságról pl. mindenki tudja, hogy illuminátusok, beszervezett háttérhatalmi személyek. Nem véletlenül lapítottak az illuminátusokról mindig, és konvergálták a figyelmet a Háttérhatalomnak pusztán frakciójaként működő cionistákra. Ez hasonló ahhoz, mint amikor valaki nem meri bírálni egy állam despotáját, pl. Mugabét vagy Rákosi Mátyást, mert attól fél, hogy az bosszút áll rajta, de azokat meri, akikből a despota szintén hülyét csinált, ahogyan azokból, akik az alprojectek (amilyenek a cionisták) kritizálóiként folyamatosan megfelelni igyekeznek a Globalizált Világállam diktatúrája hadurának, mert gyávák, vagy mert azt hiszik, e világ ura a Megjövendölt fenevad és a Sátán, ezért nem mernek azzal szembemenni. A fenti trió példáján keresztül jól láthatjuk, hogyan működik egy olyan személy, aki a Háttérhatalomnak dolgozik, és attól várja kenyerét.

Ha pl. Lakatos Pált vesszük alapul, azt láthatjuk, hogy a szabadkőműveseket kezdettől ostromolta, a Vasárnapi Újsággal akkoriban a publikált magyarság legmeghatározóbb tényfeltárója volt (innen is látszik, hogy a legnagyobb újságírók is mennyire a semmit mondták el a világról), de valójában már akkor is mindent elrejtett, ami a világot ténylegesen irányította. Egyetlen szóval sem beszélt a Háttérhatalomról, egy árva kukkot nem mert szólni az elektromágneses hullámok legalább sok évtizedes, mindent maga alá gyűrt rémuralmáról, és természetesen az apróbb titkosszolgálati eszközöket és módszereket sem tárta fel, hiszen ügynök volt. Ügynök, ahogy a kurucinfósok jelentéktelenebb államügynökökként szintén azok, ezért a Háttérhatalom valamely frakciójához, lobbijához kapcsolódnak, s ha ez olyan utolsó és lerobbant, amilyen a kurucinfo, akkor pedig minket üldöznek azért, mert helyettük elmondjuk az Igazságot. Lakatos tehát - mint annyian - mindig ügynök volt, de nem az NBH, nem a zsidók vagy az amerikaiak ügynöke - noha az oroszokkal és a tömeggyilkos paranoid pszichopata bűnözővel, a polgári lakosság gyakran nyíltan népirtó súlyosan beteg emberével, Vlagyimir Putyinnal (Kozenkay által) mindig közeli kapcsolatokat ápoltak -, hanem felülről kapta védelmét: Istentől és/vagy a Háttérhatalomtól. Isten akkor is Védelmet Adhat, ha valaki még nem Őt hirdeti, és mivel Isten a Legfőbb Hatalom, így a Központot, azaz a Háttérhatalom magvának erre kialakított biorobot illuminátusait korlátlanul kényszerítheti és ráveheti akaratukat arra, hogy a progresszívebb, haladóbb irányzatokat pártolják és plántálják. Aki nem politikai motivációra tapossa az Ószövetség nevű, Magától a Legfőbb Hatalomtól, a Teremtő Istentől erre kialakíttatott és formált Dokumentumgyűjteményt, ahogyan Kőrösi Imre teszi, az ismeri és hirdetheti Isten Gondolkodásmódját. Milyen szegény az az elme, amely nem látja még a legegyszerűbb összefüggéseket sem, képtelen lévén felfogni a Biblia Nevet Felülről Kapott Világtörténelmi Dokumentumgyűjtemény Ó- és Újszövetségi Könyveinek sűrűn összefont térgeometriai Hálózatát! Ahogy Jézus Mondja, az echeloni, elmeirányító uralom által ez is sokkal evidensebb, mint valaha volt, miszerint: Senkinek nem lehet semmije, csak az, amit Felülről kapott.

Lakatos Pál esetében kétféle motiváció tűnik ki, de tapasztalom, hogy mondhatnám akár diktálásból is (minthogy most nem teszem):

1. Az egyik a félelem: egyértelműen tart a Háttérhatalomtól, ezért kvázi a világért nem merte volna leírni az "illuminátus" kifejezést, mivel a világot nem a szabadkőművesek irányítják (ha így lenne, ő már régen nem élne, és kizárólag a cionizmust pártoló médiumok léteznének a Földön), hanem az illuminátusok, akiknek csak egy része cionista, a többi más nációhoz kötődik vagy minden néptől független. Ezek fölött a Globalizáció ura, és mindezek fölött az Isten és halhatatlan választottai trónolnak. Kőrösi Imre pl. azért bujtatja ezeket, mert erre kapott utasítást. Nincs ebben semmi egyéb különleges tényező.

2. A másik motiváció, amely Lakatos Pált mozgat(hat)ja, az érzelmi kötődés a Háttérhatalomhoz. Az ilyen ragaszkodásnak számos közvetlen eleme van, amelyek sorolása - a terjedelem miatt - nem lehet e munka témája. De ami Lakatos esetében jobban kitűnik, az a félelem a Párt leleplezésétől, annak bosszújától tartva. Nem a pénz, nem egyéb, hanem a félelem. E téren a trióból Lakatos Pál volt a leggyengébb láncszem, míg Kozenkay Jenő automatikusan droidként tűnt ki, akinek úgymond a "vérében van", hogy mindennek engedelmeskednie kell, ami állam (rá is faragott, és kizárólag erre a logikátlan, öncsonkító hajbókolásra). Kozenkay Jenő esetében ugyancsak közvetlenül, személyesen tőle és általa, valamint a hatalmi forrásokból tudom, hogy tudatos ügynöke a Háttérhatalomnak, mindeddigi életében rendkívül erősen biodroidizált, klasszikus katona volt, aki minden parancsot és utasítást végrehajtott.

A trióval való találkozás előre elkészült elem volt a Hírháttér-programban, a Hírháttér-Tervekben, és arról már akkor részletes és kimerítő ismereteket kaptam, amikor még egy árva szót nem váltottam velük sem levélben, sem telefonon, sem testben, személyesen. Tudtam azt is, hogy addig egyikük sem halhat meg, amíg közeli kapcsolatba nem kerülünk. Így Kozenkay Jenő halálközeli rosszulléte, amikor a haláltól a közvetlen orvosi jelenlét (úgymond) "mentette meg", illetve a Belga Airlines-zal történt történt csaknem végzetes repülőgép-katasztrófája csupán előre tervezett intermezzók voltak, valódi veszély viszont nem létezett, mert el volt döntve, hogy életben marad. Ezt meg is beszéltem vele. Tudta ezt minden főhatalmi és beavatott, aki megkapta, ahogyan előre tervezett és elektromágneses hullámokkal stb. szervezett volt a WTC katasztrófája is. Azt is tudta előre mindenki, aki erre lett építve: tudta a CIA, a kegyelt cionista tőzsdézők, a szaúdi milliárdosok és George W. Bush, az FBI választottai és egyéb, látszólag politikailag nem pozícionált emberpanelek, akiken mesterséges szájzár volt, ne mondhassák el, ami történni fog. Ahogyan Kozenkay Jenő tudott az észak-amerikai, partvidéki földrengésről, annak bekövetkezte előtt két nappal, mert elküldtem neki, hogy ezt az üzenetet/kijelentést kaptam.

Az elmúlt 100 esztendő politikai elektrosokk terápiái és zárt intézeti emberkísérletei lobbijába tartozó, minden módszert féltve őrző és védelmező Kőrösi Imre - aki ennek ellenére ugyancsak sokat tett a világreformok megszervezése és bekövetkezte érdekében (szemben a kurucinfo-féle és ahhoz csapódott álnemzeti szeméttel, amely mindig ellensége volt a minimális tényfeltárásnak is, senki többet nyíltan nem tett és tesz a tényfeltárásunk, azaz a nemzet felemelkedése és az Emberiség ellen, mint ők) -, tehát Kőrösi Imre szintén nem erkölcsi alapú, hanem bármit végrehajt, amire utasítást vagy késztetést kap. Ennél fogva a trió (Kőrösi, Lakatos, Kozenkay) együttesen, ahogyan szervezésre került befelé, úgy egyetlen vezérlő mozdulatra, mint robotokat vezérelték a hazudozás felé is, odáig merészkedve, hogy Kozenkay Jenő azt követően, hogy nyíltan beszéltünk az elmeirányító, azonosítatlan születésű és helyű háttérhatalomról, egy idő után még azt is letagadta levélben, hogy ügynök. Mármint a nem titkoltan kémelhárító katona letagadta, hogy e világon bárkinek engedelmeskedne. Továbbá Kőrösi Imre mélyrepülését bizonyítja, amikor összes korábbi cikkét is megtagadva azt merte állítani, hogy Háttérhatalom valójában nincs, és akik a világot irányítják, mind látható személyek. Hallatlan alkoholista alázuhanás. Odáig roggyant, hogy azt állította, minden korábbi munkáját letaposva, hogy nincsen sem láthatatlan erő, sem Központ, hanem íme - mint a kommunisták mondták egykoron -, ott vannak az elkövetők, elektromágneses hullámokról pedig - mint aki annak hullámsírjába vettetett (minthogy ez történt) - egy árva szó se essék!

Tapasztalataink szerint egyébként semmi esélye nem volt azoknak, akik nem becsületes keresztyénekként indultak neki az Echelon-feltárásnak, mert akik bárhová tartoztak, akár titkosszolgálathoz, akár pénzhez, mint Kozenkay Jenő, akár párthoz (a pártok közül különösen a Jobbik esetében karakterizálódott ez), akár egyházhoz, úgy hasaltak el, de akkorát hasaltak(!), hogy szinte legbelül tapasztalható most is, ahogy az Isten és/vagy a Sátán tudja földhöz vágni az embert!

Lakatos Pál végső tusájában pl. odáig merészkedett, hogy a végén még azt is letagadta telefonon, hogy ő valaha egyáltalán hallott volna olyasmiről, hogy elektromágneses hullámokkal netán bárkit lehetne befolyásolni, vagy hogy pl. 80 évvel ezelőtt már a publikus eszközökkel hangokat lehetett juttatni az emberi agyba, mert hogy ő erről most már nem akar érteni semmit. Minderre vetemedett Lakatos Pál, a titkosszolgálati hálózatok egyik általunk realizált gyakori címzettjeként olyan személyként, akinek számos belső, titkos információt juttattam el a Hírháttér-projectről, és napi, a legtitkosabb információkról, letagadta még azt is, hogy rólam az alapinformációkkal rendelkezne, amiket tömegével megkapott, és még a messze gyenge elméjűek is egyetlen olyan levél után azonnal felfogják, amit Lakatos Pál - jócskán túljátszva szerepét, mellyel megfelelni igyekezett a Háttérhatalomnak és a világ legsötétebb szemetének - nem vette észre, hogy aki ennyire megjátssza a hülyét, az már nem csak térdelve esdekel a Háttérhatalom előtt egy-egy morzsáért az istenek asztaláról, hanem abból - Isten Csodálatos Kegyelméből - maga a Háttérhatalom űzött gúnyt, mintegy egyszerűen fogyóeszköznek tekintve. Pedig elmondtuk, hogy a Hírháttér kapcsán nem lehet szembe menni, minket nem lehet letagadni, tetves, lehallgató, titkosszolgálati pincepatkányok előtt pózolva, mert az az Isten Mellett az egész Emberiséget tagadja meg, és azok bukása előre elkészült. Ez nem kalkuláció, meg következtetés volt, hanem konkrét információhegyek, a Hírháttér-struktúra előre kialakított törvénye, mely feltétlenül Isten-Áldotta tényező, hiszen - ahogyan a Kárpáti Magyar is mondja, akinek (ahogy a Hírháttér-team személyeinek szintén) az Igazság példátlan ereje és hatalma miatt egy-egy mondata is több, mint amit az összes párt, összes embere valaha a magyar történelem során, együttvéve összehozott - kizárólag, de kizárólag és csakis mi képviseljük az Igazságot és az Emberiségnek nemhogy a jövőjét, de a puszta túlélését is! Az a Lakatos Pál fordult szembe az elkerülhetetlen jövővel, Babilon asztaláról remélve pillanatnyi fekete glóriát, aki a Hírháttér TV-ben is arról beszélt, hogyan hozott össze egy hozzá forduló személyt az akkori titokminiszterrel, az a Lakatos, aki III/III-asokkal tart kapcsolatot (ami nem szégyen, hanem dicsőség, ha az Emberiség szolgálatát célozza, pl. azért, mert a jól tájékozottság világába vezet), az a Lakatos, aki Kőrösi Imrén és Kozenkay Jenőn keresztül is egyszerre több állam titkosszolgálati köreibe és a magyar katonai titkosszolgálatokba egyaránt bejáratos. Nem látott, nem hallott ő semmit, kicsit úgy, mint Vona Gábor, Für Lajos haverjaként, aki (Für) a katonai titkosszolgálatok és a most általuk és álnemzeti, utolsó magyar kurucbűnözői által üldözött ügynökök kvázi korlátlan egykori uraként szervezte a politikai gyilkosságokat, használta a hadsereg Echelon-fegyvereit a lakosság ellen, napi balesetekre, gyilkosságokra, családi késelésekre, amilyenek a Szögi Lajos- és Marian Cosma-féle ügyek stb. Lakatos sem tudta már, hirtelen való megfelelni igyekvésében, ki az a Cathy O'Brien, Drábik János, hiszen hogy és hol van ilyesmi és mivel is foglalkoznak? Közben ugyanazon híváskor is elmondta (mert sokkal értelmesebb és intelligensebb a vonahalott pártidiótáknál), hogy a Hírháttér összes cikkét elolvassa. Mint aki kezeit széttárja, mondván: ki érti ezt. Az ominózus, akkor már zsinórban a második hasonló telefonbeszélgetésünk közben egyik mélységi kapcsolati beavatottunk éppen jelen volt, aki eképpen élőben értesülhetett a botrányról, ahogy arról is, amikor a mi főhatalmi szövetségeseink (Istentől az Emberiség szövetséges választott vezetőiig bárki lehet és Ezek egyben is) úgy rúgták ki mindhármukat - körközleménybe adva, hogy megfizet az, aki nekik bármiről információkat csepegtet vagy számukra pénzt juttat -, hogy a lábuk nem érte a földet. Minthogy morálisan rendjén volt a dolog, és én szeretem az erkölcsöt, és imádom, hogy a Teremtő ennyi és ilyen kivételes lehetőségeket biztosított azon a bolygón, ahol szinte kizárólag a sötétség az úr, nem csak örültem a kezdeményezésnek, de élénken helyeseltem is azt.

A szabály azóta, hogy az Echelon-feltárást az Isteni konvergencia konstellációjában elkezdtük, állandónak bizonyult, ezért is tanácsoljuk a Németh Sándor- és ATV-féle stb. háttérhatalmi szörnyeknek és minden egyéb (ne vegye senki magára, aki nem olyan) morális söpredék ügynököknek: védjék a Háttérhatalmat, az ő bajuk. De ne merjenek a Hírháttérrel szemben akciózni, ahogy az ATV mélyfekete vezetői és híradós söpredéke és szemete teszi naponként, már alig leplezve, hogy nem csak a cionista tömeggyilkosok, de a kurucinfó védelmében is, igazolva, amit mindig állítottunk, hiszen nem az ő sajtójukból tudtuk, hogy a kettő mindig egy kutya volt(!), mert semmiképpen győztesen nem kerülhetnek ki. Még csak gondolatba se vegyenek olyasmit, hogyan kellene napi moslék ATV-s testükért az Emberiségnek egész Európában talán az egyetlen Igazat Mondó médiuma ellen bármiképpen szövetkezni, amely minőségileg (lásd a cikkek, hangfelvételek és filmek tömegeit és százait(!)) viszont nyilvánvalóan példa nélkül áll az egész Föld bolygón! Az alapszabályokat figyelmen kívül hagyó rosszindulatú ügynökhordákat, tehát az Istentől Kivetett, babiloni idióta fogyóeszközöket viszont továbbra is várjuk az Emberiség ellenségeiként, mert jól jönnek a Mindenható Úr Isten Dicsőségére és a mi elsőképpeni, a Valóságot teregető kizárólagos elválasztottságunk és lelkünk örök életre való megdicsőítésére. Mert gyönyörűséges áldás az Isten Előtt, amikor valakit a Jóért üldöznek a gonoszok. Átok az és gyakran Megbocsáthatatlan bűn a Sátán és a sötétség gyűlöletállataira, de örök Isteni Áldás az a Teremtőnek a Krisztusban Választott lelkeire, mely tettek és üldöztetések nem töröltetnek el soha! Mert amiképpen Paul Wolfowitz, a Világbank korábbi elnöke olaj- és háborús befektetőként vett részt a WTC és saját Pentagon-idiótái lebombázásában, aképpen mi is befektetők vagyunk, csakhogy e világ torzszülött elektromágneses szörnyeivel szemben - Isten eddigi Kegyelméből - ellenségeink bukására, malomkövesítésére és a tenger fenekére vet(tet)ésére, mindezt lehetőleg - hiszen a selejt elvetéséről van szó - Isten Dicsőségére.

Kőrösi Imrével - aki egyike volt azoknak, akik közölték: tudja házon belül mindenki, hogy én (a Molnár) vagyok az első, és általam minden átalakításra kerül - többek között a lakásom előtti udvaron, a Nap világosságával beszéltük meg, hogy ebből a szobából fogom megírni a Világtörténelmet. Ekkor még egy árva kukk nem sok, annyi sem hangzott el a nyilvánosság előtt arról, hogy tudok a Háttérhatalomról, és - amiről ritkán vagy soha nem esik szó - bejárok annak könyvtárába is.

A felelősség mindenkire érvényes. Magam sem kívánok magamnak mást, mint azt, hogy ha úgy lerobbanok erkölcsileg, ahogy ez pl. a kurucinfóval történt (amellyel ráadásul kvázi minden szinten), akkor történjék megtisztításomra fegyházbüntetés, koncepciós per, mások által látható vagy elrejtett Echelon-kínzás (amellyel több elérhető, mint a hajdani, fizikailag korlátozott inkvizícióval), bármi a gyilkosságon kívül, csak megtisztíttassak bűneimből. Senki nem viheti szándékosan félre a világot, és ez már üzenet Kőrösi Imrének is. Íme, itt vagyunk és előre szólunk.

"Új" és szép mondás:
Ha az embernek inkább csak műanyag foga van, ne harapjon aranyból, élő kősziklából és gyémántból, drágakövekből készült ételbe, mert menthetetlenül, egy szint után pedig - mint Júdással történt - jóvátehetetlenül beletörik a foga.

Epilógus:
S hogy miért született e munka, annak megírását követően kapott információ, ami csak egy apró szelet lehet a teljes képből, ami akár a jéghegynek a csúcsát képezheti: nem helyeslik, hogy az Isten Küldetését és az Emberiség védelmét elhallgatják, régóta nem helyeslik, ahogy azt sem, ahogy viszont mindenki bukott ellenségeit saját lapjaikon idézik. Igen, ez célzatosan egy helyre szól: igen, ellened címeztetett. A változtatás kvázi csupán a személyes névmásokban bekövetkezett.

Molnár F. Árpád és a Hírháttér

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
Az Echelon-Rendszerek kizárólagos magyarországi leleplezője
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450

MP3 A Hírháttér Rádió hangfelvétele MP3
(Fülhallgatóval ajánlott!)

A hangfelvétel hallgatásához/letöltéséhez ide kattintson! (39 perc)

Annak megértéséhez, miről van szó, néhány alapismeret az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - HTML clipboard Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)


HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

Nincsenek megjegyzések: