2009. április 10., péntek

Mi, magyarok lehetnénk a legnagyobbak!

HTML clipboarSoós József (Kárpáti Magyar) cikke

Tisztelettel üdvözlöm a HÍRHÁTTÉR Multimédia Nézőit, Hallgatóit és Olvasóit! Egy olyan dologról beszélünk most, ami az egész világ sorsát meghatározza, és a 15 milliós MAGYARSÁGOT FELEMELHETI abból a szörnyűséges erkölcsi és morális válságból, amiben jelenleg van.

Molnár F. Árpád szerkesztő úr már több ízben is elmondta, hogy a miáltalunk véghezvitt, Isten kegyelméből elvégzett, és ezután megvalósuló dolgok milyen nagy hatással vannak az egész Föld bolygóra nézve. De itthon, a KÁRPÁT-MAGYAR HAZÁBAN mégsem történik semmi pozitívum, ami a MAGYAR emberek életét gyökeresen megváltoztatná, és a LEGRANGOSABB pozícióba emelné ezt a NEMZETET. Mi olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek az emberek életét pozitív irányban változtatják meg, hiszen minden bajok forrására-gyökerére vezetjük vissza a dolgokat. Így mindenki számára könnyen megérthetőé válnak a dolgok.

A MAGYAR nemzet lehetne az első a nagyvilágban, aki a HÁTTÉRHATALOMRÓL elsőként nagy mértékekben, nemzeti összefogásban beszél, és CSELEKSZIK ellene. Sajnos ezt feltételes módban kell kijelenteni, mert ez jelenleg nem így van.

A NEMZETÜNK "eladta magát", vezetőink a legvégsőkig kiszolgáltatottá tették hazánkat, oly' mértékben, hogy nálunk teljes egészében megfigyelhető a BIBLIÁBAN megjövendölt NAGY-BABILON létezése-működése!!! A KÁRPÁT-MEDENCE jelenleg egy sötét, fekete lyuk, ahol az értelem és érzelem BÖRTÖNBE van zárva, mi több, SZÁMŰZVE van! Az állat értelmi szintjén vannak tartva az emberek tömegei, és csak keveseknek adatott az meg, hogy MEGISMERJÉK AZ IGAZSÁGOT! De akinek ez megadatik Isten kegyelméből, vagy egy másik (háttérhatalmi) forrásból, annak hatalmas távlatok és lehetőségek nyílnak meg.

Nekünk KÖTELESSÉGÜNK segíteni az Emberiségen, és én személy szerint ezen kívül még feladatomnak tartom azt, hogy a MAGYAR nemzetet kiemeljem ebből a MÉLY BUTASÁGBÓL, TUDATLANSÁGBÓL, amibe az ECHELON-technológiák által mesterségesen belekerült!

Mert szándékosan tartják ebben az állapotában a NEMZETÜNKET!

Én mindig NEMZETRŐL beszélek, és soha nem NÉPRŐL! Mert a kettő között hatalmas KÜLÖNBSÉG van! A NÉP csupán egy nagyobb EMBERTÖMEGET jelent, bizonyos helyen vagy időben. Ez akár egy "ország" területére és időszakára is érthető! A NÉP buta, tudatlan, és azt cselekszi, amit elhitetnek vele. A NEMZET az sokkal MINŐSÉGIBB csoportot jelent. Mert a NEMZET olyan embertömegekből áll, akinek van NEMZETTUDATA, ÖNTUDATA, KULTÚRÁJA, VALLÁSA, HAGYOMÁNYAI, TÖRTÉNELME, MÚLTJA, JELENE... És még az is lehet, hogy JÖVŐJE is lesz! Ez hatalmas különbség a NEMZET és a NÉP között!

A HÁTTÉRHATALOMNAK a célja, hogy ISTENTŐL minél jobban ELTÁVOLÍTSA az embereket, és olyan dolgokra vezesse rá, ami a TEREMTŐ szemében utálatos. Ennek érdekében a NEMZETBŐL népet "csinál", amelyet kénye-kedve szerint IRÁNYÍTHAT, alakíthat. Mert már több alkalommal írtuk, hogy a HÁTTÉRHATALOM nem tűr meg a Föld bolygón semmilyen ÖNÁLLÓ NEMZETET és NEMZETÁLLAMOT sem. Így egy UNIÓVÁ alakítja a világ összes ORSZÁGÁT, és a benne lévő NEMZETBŐL pedig NÉPET csinál! Mindezek megvalósításához használja fel a HÁTTÉRHATALOM az ECHELON-technológiát!

A MAGYAR NEMZETNEK általunk LEHETŐSÉGE nyílna arra, hogy TUDÁSBAN és ERKÖLCSILEG a jelenlegi összes NEMZET fölé kerekedjen! Tévedés ne legyen, itt nem a FELSŐBBRENDŰSÉGRŐL BESZÉLEK, mert az teljesen más fogalom, és mást jelent! Attól mi elhatárolódunk, mert az a BABILONI rendszerek sajátja, hiszen a HÁTTÉRHATALOM alakította ki, "INDUKÁLTA" bizonyos nemzetekben a KIVÁLASZTOTTSÁG érzését! Ilyen volt a HARMADIK BIRODALOM is, Adolf Hitler vezetése alatt. Természetesen a HÁTTÉRHATALOM irányította és hozta létre azt a szörnyű rendszert, éppen úgy, mint a SZOCIALIZMUST, amit sokan fogalomzavarban szenvedve "KOMMUNIZMUSNAK" neveznek! Ez helytelen megfogalmazás, mert KOMMUNIZMUS csak az eszmékben valósult meg, gyakorlatban "csak" a SZOCIALIZMUSIG jutottak el. A VÉGSŐ CÉL LETT VOLNA a kommunizmus. Vagyis egy KÖZÖSSÉGI ÁLLAM, mert a "KOMMUN" szó "KÖZÖSSÉGET" jelent.

De egy kicsit elkalandoztunk a témától; a lényeg az, hogy a LENIN-SZTÁLIN-HRUSCSOV-BREZSNYEV által éltetett ideológia, és mesterségesen fenntartott gazdaság éppen olyan HELYTELEN, és HÁTTÉRHATALMI alkotás, mint a HITLER NEMZET-SZOCIALIZMUSA! Ezek az ESZMÉK és ÁLLAMFORMÁK több millió ember életét követelték világszerte. De ezen ne csodálkozzunk, hiszen a NAGY-BABILONI-HÁTTÉRHATALMI kormányzattól jött, maga SÁTÁN alkotta meg, és JELÖLTE KI azokat a SZEMÉLYEKET, akiknek az "arcával" ezt véghez kívánja vinni!

Mi, kik tiszta szívvel szolgáljuk a TEREMTŐ ISTENT, azt a lehetőséget kínáltuk fel több alkalommal is a 15 MILLIÓS lélekszámú MAGYARSÁGNAK, hogy minden lehetséges eszközzel segítjük azt, hogy NEMZETÜNK felemelkedjen, és ISTEN irányadó mértéke szerint éljen, ezzel az Úrnak dicsőséget szerezzünk, és a HAZÁNKAT, NEMZETÜNKET FELEMELJE olyan magaslatokba, ahova még soha egy NEMZETET sem az Emberiség történelme során! Mi magunk, MAGYAROK lehetnénk az elsők, akik a HÁTTÉRHATALOM mindennemű működéséről lehúzzuk a leplet, és nyilvánvalóvá tesszük azt más népek előtt is, ezzel Istennek tetsző dolgot cselekedve! Tömegével cselekedve azt meg! Így TÖBBET SOHA, SENKI SEM LENNE KÉPES arra, hogy ELNYOMJA A NEMZETÜNKET, és MINDEN megadatna neki, amiről csak álmodik!!!

Ezért vagyok én, a KÁRPÁTI MAGYAR, hiszen a 15 milliós Magyarságból a legelsők között voltam és vagyok, akik ISTENNEK TETSZŐ DOLGOT CSELEKSZENEK, hiszen Jézus Krisztus szavát hirdetem/hirdetjük mindenkinek, tesszük ezt az EGÉSZ EMBERISÉG ÉRDEKÉBEN, önzetlenül, minden ellenszolgáltatás igénye nélkül! Mert itt nem csak a Magyarságról van szó, mert az ÚR nem nemzetekben, hanem EMBERISÉGBEN gondolkodik. De azt mindig szerette, ha a VILÁGTÖRTÉNELEM folyamán akadtak olyan NEMZETEK, akik Neki tetsző dolgokat cselekedtek. Ezért azokat a népeket mindig megvédte, és megadatott nekik sokkal több minden, mint a többinek.

Ezt a hatalmas munkát Molnár F. Árpád, a SZÖVETSÉGEK ÁRPÁDJA kezdte el, nélküle nem indulhatott volna el ez, és nem is működhetne! Minden Magyarok közül Ő a legnagyobb aki valaha is élt, és élni fog!

Én azért lettem Kárpáti Magyar, mert itt születtem a KÁRPÁT NAGYMAGYAR HAZÁBAN, a Trianon előtti hazában, mert morálisan, erkölcsileg nekünk most is olyannak kell lenni. A "Kárpáti" azt mondja, arra utal, ahol születtem, a "MAGYAR" pedig arra, hogy milyen NEMZETSÉGBŐL való vagyok!!!! Mert a Világtörténelem során éltek itt, és a mai napig is élnek ezen a helyen különböző népcsoportok, nemzetségek! (remélhetőleg békességben)

Az, hogy ez nem így van, annak is a HÁTTÉRHATALOM az okozója, természetesen az ECHELON-fegyver által!

A mi NEMZETÜNKNEK elsöprő ereje lenne általunk; olyan hatalmas TUDÁSRA és ERKÖLCSI többletre tehetne szert, ami minden népek fölé emelhetné! Mindezt Isten kegyelméből, mert Neki tetsző dolgokat végezne a nép. A BIBLIA is több példát megemlít arra, hogy Isten párfogásába vett népeket azért, mert azok Neki tetsző dolgokat csináltak! De ha ellene fordultak, akkor ISZONYATOS KÍNOK KÖZÖTT BÜNTETTE MEG ŐKET!!! Ez mostanra sem változott meg! Ő ugyanaz maradt, aki volt, és mindörökké az marad! Hiszen a Világmindenség ALKOTÓJA, létrehozója Ő!!!

Szeretnénk, ha ebből a DISZNÓÓLBÓL és értelmi mélységből kitörne a MAGYAR nemzet! És együtt munkálkodhatnák, több millióan az egész Emberiség érdekében, a világ minden nemzete javára! Ekkor lenne a MAGYAR NÉP A TUDÁS NÉPE, nem most! Mert jelen pillanatban a BUTASÁG népe vagyunk, és magatehetetlen "röfögéssel" a nemzetünk sírját ássuk meg, és a koporsóba, nemzetünk koporsójába "verjük bele a szegeket"!

Mi NEM KÉRÜNK ÉRTE SEMMIT, hiszen nem szolgáljuk a HÁTTÉRHATALMAT; mi Istennek szolgálunk, az egész Emberiség érdekében, ezzel az Úrnak tetsző dolgot cselekedve védelmét élvezzük! De ez a VÉDELEM, és KIMAGASLÓ POZÍCIÓ nem csak pár ember kiváltsága lehetne, hanem akár egy egész Nemzeté is! Akkor lenne a MAGYAR név megint szép és ékes. Hogy egy kicsit Petőfi Sándor szavával éljek, de sajnos Ő sem látta át a dolgokat mélységében. De bizonyára jót akart hazájának!....

Láthatjuk, hogy világviszonylatban is a MAGYAR NEMZETSÉGBŐL valók voltak azok, akik elkezdték az ECHELON-rendszerek világméretű leleplezését. És bízzunk benne, hogy szerte a VILÁGBAN, de itt, a KÁRPÁT-NAGYMAGYAR HAZÁBAN is egyre többen leszünk!

Mert a TÖRTÉNELEM ELŐRE MEGÍRATOTT, és GYŐZEDELMESKEDNI a TEREMTŐ fog, így érdemes Őt szolgálni!!!! Nem csak EGYÉNEKNEK, de egész NEMZETEKNEK is!!!

Tisztelettel: Kárpáti Magyar

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek első és kizárólagos magyar nyelvű leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

* * * * * * *

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

2009. április 8., szerda

A Háttérhatalom üldöz mindannyiunkat! - Tisztelt Nézők, Hallgatók, Olvasók!

HTML clipboard

Soós József (Kárpáti Magyar) cikke

Tisztelt HÍRHÁTTÉR Multimédia-Nézők, -Hallgatók, -Olvasók!

Örvendünk annak a ténynek, hogy egyre többen nézik, hallgatják, olvassák a HÍRHÁTTÉR Multimédiát, és színvonalas műsoraink nagy sikert aratnak! Annak ellenére, hogy a HÁTTÉRHATALOM mindent elkövet annak érdekében, hogy mi "titokban, rejtve maradjunk", hiszen TITOKZATOS NAGY BABILONNAK az a célja, hogy az Emberiséget az ÖRÖK KÁRHOZATBA VEZESSE! Vagyis ISTEN- és EMBERISÉG-, pontosabban fogalmazva ÉLETELLENES a FENEVAD HÁTTÉRHATALMI VILÁGRENDSZERE!!!!

FŐSZERKESZTŐ ÚR, és a Hírháttér összes munkatársa tudatában van annak, hogy történelmet ír, és az eleve elrendelt jövőt teljesíti be, erre lett létrehozva ISTEN kegyelméből; ezen sem ember, sem pedig a NAGY-BABILONI VILÁGRENDSZER nem tud változtatni.

Sajnos befolyásolni azonban képesek azt, hogy a LÁTOGATOTTSÁGI ráta kisebb legyen annál, mint amilyennek lennie kellene! (Normál esetben legalább 50-100-szor több látogatónk lenne!)

De annál inkább léptékekkel több.....

Az emberek figyelmét SZÁNDÉKOSAN ELTERELI A HÁTTÉRHATALOM erről az oldalról. Ha viszont már megnyitotta, akkor mindent elkövet, hogy bezárja, vagy rosszabb esetben még azt is, hogy SEMMIT NE ÉRTSEN MEG BELŐLE!!! Magamról tudom, és az összes HÍRHÁTTÉR munkatárs arra törekszik, hogy a LEHETŐ LEGEGYSZERŰBBEN, DE MINDENT ÁTFOGÓ RÉSZLETESSÉGGEL VEZESSE LE AZT A TÉMÁT VAGY GONDOLATMENETET, AMIVEL ÉPPEN FOGLALKOZIK! Természetes: ehhez mindig kérjük a TEREMTŐ ISTEN segítségét! Mert az a CÉL, hogy mindenki megértse a dolgok lényegét! Azokat a szörnyűségeket meg kell tudni mindenkinek, amiket a VILÁGBAN ELKÖVETNEK, és ami ennél is fontosabb: ELTITKOLNAK!

Egyetlen média sem mert, és nem is akart az ELMEIRÁNYÍTÓ, ELMEURALMI TECHNOLÓGIÁKKAL foglalkozni, pedig ez már nem "új" dolog, hiszen a HITLERI NÉMETORSZÁGBAN is alkalmazták ennek a rendszernek a kezdetlegesebb technikáit. Amiket a HÁBORÚ után az AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBA vittek ki! IGEN, kivitték az összes tudóst, mérnököt, és mindazon dokumentációkat, amik rendelkezésükre álltak. A MUNKÁT OTT FOLYTATTÁK, kint, az ÁLLAMOKBAN!!!

Hosszú évtizedek teltek el azóta, és már csak a TEREMTŐ ISTEN tudja pontosan megmondani, hogy az általa létrehozott Világegyetemben, és az ISTEN fizikai, anyagi, kémiai, matematikai és mindennemű tudományokban milyen szintre jutottak el napjainkig! Természetesen ezt csak a HÁTTÉRHATALOM, és a MINDENHATÓ ÚR tudja egyedül.

A NAGY-BABILONI Rendszernek a rendelkezésére álló technológiák ALKALMAZÁSÁBAN egyedül, és KIZÁRÓLAGOSAN a TEREMTŐ ISTEN szab határt! Egyedül Ő tudja korlátok közé szorítani azokat a lehetőségeket, amikkel a HÁTTÉRHATALOM rendelkezik! Itt van a magyarázata annak, hogy a mi gépeinket miért nem tudják tönkretenni, és bennünket miért nem tudnak bántani! Azért, mert erre NEM ADOTT ENGEDÉLYT A TEREMTŐ A HÁTTÉRHATALOMNAK, AZ EGYSZERŰEN NEM TEHETI MEG!!!

Istennek pedig NEM LEHET ELLENT MONDANI!!!!

De szerencsére vannak sokan, és egyre többen, akik ÁLTALUNK, mondhatnánk azt, hogy a mi munkásságunk által jutottak hozzá azokhoz az ismeretekhez, amelyek közelebb hozták az ISTENHEZ, és ez által tértek meg az Úrban!! Ez is a céljaink közé tartozik, hogy MINDEN ESZKÖZZEL, ÖNZETLENÜL SEGÍTSÜNK A FELEBARÁTAINKON, AZ EMBERISÉGEN! A BIBLIÁBAN le van írva, hogy SEGÍTŐ SZÁNDÉKOT kell mutatni minden ember iránt. Az már más kérdés, hogy elfogadja-e vagy sem, de nekünk meg kell tenni az első lépéseket ennek érdekében!

Egyre többen nézik a HÍRHÁTTÉR Multimédiát! Ez - így van - előre be lett jelentve! MINDEN ELISMERÉSEM ÉS TISZTELETEM A FŐSZERKESZTŐ ÚRNAK, AKI ÁLDOZATOT ÉS FÁRADSÁGOT NEM ISMERVE TESZI A DOLGÁT, ÉS NAPRAKÉSZEN A MÉDIA SZÍNVONALÁT MEGŐRIZVE, SŐT, NÖVELVE TEVÉKENYKEDIK!!!! Erre csakis és kizárólag ISTEN kegyelméből képes, és KRISZTUS ereje van vele ahhoz, hogy ezt fedhetetlenül, és minőségben véghez tudja vinni!

MINŐSÉGI MUNKA A MIÉNK, és ezt nem a magunk dicsérete érdekében mondom. De az nevetséges, hogy a HUNHÍR és a szennyes KURUCINFON annyit mertek csak kijelenteni, hogy idézem: "olyan rendeletet hoztak az UNIÓBAN, hogy az INTERNET és MOBILTELEFON SZOLGÁLTATÓKNAK rögzíteni, és tárolni kell minden adatot, ami a FELHASZNÁLÓKKAL kapcsolatos!"

Egy kicsit nevetséges, de inkább szánalmas az, amilyen ÜGYNÖKI FÉREG MIVOLTUK MIATT ilyen arcátlanul REJTEGETIK AZ IGAZSÁGOT! De nem szégyellik magukat, hogyan is tennék azt, hiszen a HÁTTÉRHATALOM szolgálatában állnak, gyakorlatilag a "RENDSZER" termelte ki magukból ezeket a FÉRGEKET arra, hogy ELTITKOLVA AZ IGAZSÁGOT, az embereket MEGTÉVESSZÉK, FÉLREVEZESSÉK!!!

Egyszerűen NINCS TÖBB OLYAN MÉDIA, MINT A MIÉNK, és nem is lesz több! Éppen ezért nekünk hatalmas a FELELŐSSÉGÜNK, mert minden riportunknak, cikkünknek, hozzászólásunknak, egyszóval mindennek HATALMAS SÚLYA VAN AZ EMBERISÉGRE NÉZVE!

Mi nem pártokban vagy népcsoportokban gondolkodunk, hanem ISTENBEN és EMBERISÉGBEN! Nekünk az ISTEN törvényei azok, amelyek szerint élni kell, és minden más "világi", NAGY-BABILONI törvény és törvénykezés MÚLANDÓ, és TARTALOM NÉLKÜLI, ÉRTÉKTELEN, SZENNYES SEMMI!!! Nekünk az IRÁNYADÓ MÉRTÉKET a KRISZTUSBA VETETT HIT ADJA, és az Ő TANÍTÁSA az, amely minden korban és időben ALKALMAS A TANÍTÁSRA, FEDDÉSRE, AZ ÉLETRE!

ÖRÖK IGAZSÁGOK EZEK, MERT A VILÁGMINDENSÉG URÁTÓL VALÓK!!!!

A HÁTTÉRHATALOM SZENNYES, FÉRGES, eleve PUSZTULÁSRA van ítélve, és mindazok vele vesznek el, akik RÉSZT VÁLLALNAK A GONOSZSÁGAIBÓL! Isten megbüntet mindenkit, aki utálatos a szemében!

A HÍRHÁTTÉR Multimédia az ELSŐ, az EGYETLEN, a LEGJOBB a Világtörténelemben valaha létrejött, és működött tömegtájékoztató, tanító médiumok között! Ilyen nem volt, és nem is lesz több! Ezt az "őrölő-dolgozó" MOLNÁR indította el, a "szövetségek Árpádja" Isten kegyelméből, és Krisztus Urunk ereje által!

Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy a HÁTTÉRHATALOM összes "al-projektje" figyelemmel kíséri a munkánkat, és előbb ott van az asztalán a megírt anyag, mint ahogy ki tudnánk tenni a VILÁGHÁLÓZATRA!

Milyen jó dolog az, hogy a NAGY-BABILONI SZAJHÁT a saját maga által létrehozott fegyverrel támadjuk meg! Saját "fegyverét" fordítjuk ellene. De ez is eleve el lett rendelve, már akkor, mikor még meg sem születtünk!

Mi! Most, itt, ezen a módon fogunk VILÁGTÖRTÉNELMET ÍRNI, Isten kegyelméből.

A legnagyobb emberek vagyunk, akik valaha éltek ezen a bolygón, de köztünk is a legelső ember maga a szerkesztő úr, a "szövetségek malomköves Molnár F. Árpádja!" volt és lesz továbbra is.

Tisztelettel a HÍRHÁTTÉR Multimédia minden látogatójának! Ha valakinek segítségre van szüksége, mi készséggel a rendelkezésére állunk!

Szerkesztő: Kárpáti Magyar
Felelős főszerkesztő: Molnár F. Árpád úr

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek első és kizárólagos magyar nyelvű leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450



Az Erkölcs gyönyörűség azok számára, akik arra Készíttettek, hogy azokban éljenek, de utálatosság azok örök nyomorúságára, akik disznó létükben képzeltek percnyi életet. Az Isten azoknak, akiket arra Választott, hogy mindenkit megelőzzenek az Igazság feltárásában, hatalmat is adott, hogy azokkal, amik hatásukra az egész Emberiség előtt nyilvánvalókká lesznek, megalapozhassák nem csak egy nemzet, de az egész Emberiség hátralevő jövőjét is! Ezért ne magasztaljunk olyanokat, akik az egész világ ellenségei voltak, de leplezzük le és állítsuk ki szégyen példázatául azokat, akik magukkal együtt az egész Emberiséget kárhozatra vetették volna.
Másképp: Lázár és Orbán! A zombiknak vissza a sírba!
(Molnár F. Árpád)

* * * * * * *

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)

2009. április 7., kedd

Bálványimádás és kitömött marionettnép - Muppet-show a Duna mentén

HTML clipboaMolnár F. Árpád

Babilon apraja-nagyja. Magyar népi családi tabló. A sok gyártott hülyeség között a Nagy Mókamester, aki az egész magyarnak elkeresztelt gyülevészbandát pártostól, füröstől, gyurcsányostól eltervezte: a Globalizáció ura, aki először szerezte meg az elmetechnológiákat és építette fel Nagy Babilont. Akik nem neki szolgálnak, így is látják azokat, akiknek az Igazság volt az ellenség (kinek butaságból, kinek ügynöki féreglétből), és akik emiatt az utcán sosem tudtak továbbjutni annál, hogy 'Heil Vona, éljen a kuruc, és gyúcsánytakaroggy!'
(Molnár F. Árpád)

Sokat Ír a Biblia a bálványimádásról, mégpedig az Ószövetség Nevet Kapott, Kozmikus Konspiratív módon összeszerkesztetett ókori történelmi Dokumentumok mintegy elejétől az Újszövetség Névvel a Legfelsőbb Hatalmi Erő Által ellátott Történelmi Törvénykönyvekig és Dokumentumokig bezárólag. Aki forgatja a Bibliát, gyakran - nem a legideálisabb hangulattal - azt tapasztalhatja, hogy a mai ember politikai és tárgyi bálványimádásai mulatságos módon jelennek meg. Szinte komikus, ahogy a mai magyar társadalom is szüntelen hétköznapi pártokban - minő sötétség, micsoda hiábavalóság(!) -, hétköznapi, piti problémákról beszélő, a Valóságot gondosan elhallgató, semmilyen emberekben, a tartalmak és a TARTALOM (vagyis az ISTEN!) helyett tárgyakban - piros-fehér zászló, háromszínű lobogó, címeres zászló stb., madárszobrok - és ezer más giccses világi pótcselekvésekben keresi saját jövőjét.

"A népek bálványai csupa hiábavalóság" - Tanítja a Mindenható Isten Jeremiás Könyvében is, és ha megnézzük, tényleg úgy hurcolássza a kerge-marha, villanypásztorral egy akolba barmolt nép nyamvadt, percig élő bálványait, maximum pár évente kiábrándulva és új ugyanolyat keresve magának, mint ahogy a Benny Hill-show egyes epizódjai zárultak rendszeresen úgy, hogy Benny Hill gyorsított felvételen futott, mögötte pedig egy kupacban, mint egy rajzfilmben, vágtatott a nép.

A nép megfogja hülyeségeit - most mindegy, hogy pár évente szentnek nevezett rongyokról vagy az Asterix képregények "Hasarengazfix"-elnevezésű hőseivel való hangulatát idéző, fejük fölé emelt politikusokról van szó -, és hurcolássza őket le-fel, lélekben mindenféle alacsonyrendű tárgyakkal pakolja tele és halmozza el, hogy saját és bálványtárgya ürességét és semmisségét valamiképpen pótolja, kitömje.

Mennyire nincs erre szüksége a bölcs elmének, amely Megkapta, hogy Megismerhesse az ISTENT, az Ő Rettenetes, Abszolút Mivoltában, a Mindeneket Átfogó, Totális Hatalomként! És mennyire nincs szüksége a pogányos agylágyulásra annak sem, aki Istenről még nem Kapott tudomást, de van olyan értelmes, hogy már nincsen szüksége arra, hogy magasrendű erkölcsöket és belül, önmagában tapasztalt felsőbbrendű ismereteket tárgyakon keresztül imádjon, magasztaljon vagy hurcolásszon. És valóban: az értelmes embernek nem kellenek jelképek, csak értékek. Eszméket pár kilóméterenként (pl. pártokként és országhatáronként) változó színű tarka-barka rongyokkal (lobogókkal) kifejezni - mely szüntelen változik a horogkereszttől a lényegét tekintve semmiben nem különböző vörös csillagig - olyan, mint amikor valaki a szeretetét abban látja kifejezni, ha az asszony torkába mélyen nyomva, kifejezetten abba végzi el dolgát. (Sértődés ne essék, nem kifogást emelek a szó szerinti eljárás ellen; magasabb rendű elfoglaltságai szüneteiben mindenki azzal tölti az idejét, amivel akarja.)

Minden jó, ha a vége jó. A Nagy Babiloni Szajha (Miss Röfi), a konferanszié szerepében pedig a Sátán, a fenevad és a hamis próféta szájából előmászó békához hasonló szerelmi beteljesülése. A zöld béka jelképezheti Gyurcsány Ferencet, Für Lajost vagy bárki más álrendszerváltó, hasonszőrűen államszolgálatos ÁVH-ügynököt is.
(Molnár F. Árpád)


Persze vannak ennél sokkal szemléletesebb képi párhuzamok is: pl. az, hogy a Jobbik-szavazók csaknem valamennyi tagja abban látja kifejezni "hazaszeretetét", hogy a kurucinfóhoz hasonlóan, ugyanazzal a nyelvi szerelmi igényességgel és gondos felelősséggel teljes lefedésben, amivel a kurucinfó, minden magyar idők legordenárébb és legutcaszemetebb retorikájú és nyelvi igényességű lumpen söpredéklapjával közösen okádja és üríti magát és a bolygót körbe-körbe. Ebben látja a honpolgár az életélmény- és logika-meghatározó háttérhatalmi eszközökkel állati sorba taposott megvalósítani önmagát, a Magyarország nevű disznóól büszke lakójaként kifejezve a disznóól iránti szeretetét. Mely valóban nem magasabb szintű annál, és ezt éppen azzal bizonyítja, hogy kifejezőeszközeiben a kurucinfót látja mérvadó disznó mivolta legfőbb nemzeti és hazaszerető kifejezőeszközeként. Gondoljuk el, mennyivel magasabb rendű ennél a pártszemétnél a legcsekélyebb emberszeretet, az afrikai éhezők vagy bárki más iránt tapasztalandó legminimálisabb szociális érzés, nemhogy az Isten érintése(!), de mennyire le kell hitványulni ahhoz, hogy az ember a kurucinfóból merítsen napi életeledelt. Olyan az, mint amikor már a világáról sem tudó alkoholista a kocsma után (ez lehet bármelyik pártszékház) a disznóólba veti magát, s miután jól meghempergett fajtestvérei vizeletében és bélsármocskában, tántorogva emeli feje fölé a moslékosvödröt, hogy egy jó nagyot, amolyan kurucosan mélymagyarost döntsön belőle orrába-szájába, végigcsorgatva képén, és pofája közepén konnektorformájú disznóorral ellátott testén, hogy megtapasztalhassa, milyen az igazi mélymagyar!

Jeremiás által Azt Mondja az Isten - és ráismerhetünk az Echelon-verte országgyűlési és szintén beszervezett, igazat beszélni is képtelen utcapolitikusokra -:
- Olyanok [a bálványszobrok], mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak!

És valóban! Meg kell őket fogni - ezt el is végzik a Központban, a világ titkosszolgálatainak hátterét képező Nagy Babilonban -, szépen lezárt plüss-szájukon keresztül egy hang értelmes, nem sok, annyi nem jön ki, és a nép csámpás, HAARP-hangulati stb. szabályozásával ama állati sereglet feje fölé emelni, és hurcolászni sietve le és fel. Azt is mondhatnám - a Jelenések Könyve Nagy Babilonra vonatkozó szavait citálva -, hogy hurcolászott tárgyaik homlokára pedig a következő transzparens volt írva: "gyúcsánytakaroggy, aggyá vissza pé(n)ztemet!".

Ezzel az oktalan állat, találó zsidó kifejezéssel: gój, barom, fel is mutatta összes szellemi tőkéjét, intellektuális hátterét és bázisait, bölcsességét és jövőstratégiáját. Nem mindegy ugyanis, hogy az embernek a homlokán Isten Neve van írva, netán az, hogy "zene", "filozófia", "művészet", vagy a legalacsonyabbrendű dolgok közül olyasféle, hogy "gyúcsánytakaroggy", "Vona, Jobbik, kurucinfó", vagy pl. - mintegy nem csak politikai, de lakossági folyamatábraként - "pézem, pártom, pártpézem".

Egy keresztyénnek alapkötelessége az önkritika, mely a döglött magyarságból tökéletesen hiányzik. Az önkritika mesterségesen plántált és folyamatosan fenntartott hiánya - mesterségesen, a magyarok által gondosan eltitkolt titokzatos Nagy Babilon tovább tetéző hála- és búcsúcsókjaként - további, további és további, a magyar történelemben példa nélkül álló, az Emberiséget illetően minimum(!) messze párját ritkító lealjasulást generálta és generálja.

Vannak viszont a tárgyak (ezek a magyarok), amikkel a Sátán és a Háttérhatalom, Nagy Babilon megtömte a kibelezett eszű és erkölcsű magyarság amúgy is marionettnépe Babilon által szabott játéktestét: disznómoslék, ondó és vizelet, székletdarabkák, új névcímkék, mint pl. "kurucinfó", "Vona Gábor", illetve előbbiek mellé jó alaposan odaszorongatva a réges-régi "Für Lajos" címkéjét, de tömtek abba a "magyarság" nevű plüss-ócskaságba a felmosórogy mellé trikolór- és horogkereszt-cafatkákat, és annyi moslék kurucos utcasöpredék-kifejezést, amennyivel sem az elmúlt 20 esztendőben, sem a Kádár-, a Sztálin- és a Rákosi rendszerben nem találkozhatott a marionettnyomorék. Utoljára maximum és csakis talán-talán akkor, amikor Magyarország első embere Adolf Hitler volt. Az az Adolf Hitler, akinek nevét mára szintén nem lehet úgy megemlíteni, hogy az ember bármiféle negatív kontextusba helyezze, mert rögtön olyan Vona-hívek csapata ront rá a gyanútlanul nem náci honpolgárra, ami ékesen demonstrálja, hogy 10 megszólaló Internetmagyarból 7-9 Hitlert szentebb és sérthetetlenebb emberként kezeli, mint a keresztyének a Jézus Krisztust

A Nagy Mókamester sátánvörös hajú utcai dobosa a kurucinfó. Bioelektromos cikk-cakk-jele nagy dobján jól ki is vehető. Szegény magyarok nem tudhatták meg az örök idióták nagy zajongásában, hogy a Háttérhatalom magyar frakciójában a "dob" az örök élet elvetését jelenti. A zajongó, semmibe elvesző, hiába való sokaságnak nagyon jól pörgette a kurucidióta hitleri ÁVH, amelyet ugyanabból a háttérből ültettek és programoztak a nyakunkra, amelyik Hitler elmeprogramozó projectjeit - annak tudósaival együtt - az USÁ-ba vitette, hogy annak erejét az egész világra kiterjesztve először Hitler főpénztárosának fiát, az idősebb Bush-t, aztán Hitler pénztárosának unokáját, az ifjabb George W. Bush-t tegye a világ egyik legfőbb háttérhatalmi világvezetőjévé. A kurucinfó dobpergése (morális és civilizációs hulladékgyártása, azaz a HUNGARICUM) szólóban is olyan pusztítást hozott és terem, amilyenhez képest Trianon csak világi ujjgyakorlat volt, mert most, a Magyarországon Molnár F. Árpád által indított leleplezés korában már - a tétek és a tételek miatt - a Mindenható Isten és a világ minden népei lettek e lumpensöpredék ellenségei.
A hitleri elmeprogramozók ürülékeként papírkutya Draskovics Tibor, a nemzet- és világáruló Vona Gáborral egy lélekkel zengedezte: hadd szóljon a kuruc, legyen a ganéj HUNGARICUM...!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek első és kizárólagos magyar nyelvű leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

* * * * * * *

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett és üldözött Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

2009-03-08. - HÍRHÁTTÉR TV: Orbán Viktor, Molnár F. Árpád és az Új Világrend
/Molnár F. Árpád/
/Zene: Arvo Pärt (észt): Nunc dimittis/
(Film, 23 perc)
Tartalom: Orbán Viktor országértékelő beszédéről lebbentjük fel a fátylat, és mondjuk el, amiről mindenki tud, de csak egymás között mer beszélni, hogy miről szólt valójában a Fidesz elnöke, amikor Új Világrendről beszélt. A politikai életben mindenki tudja, hogy az Emberiség eddigi leggrandiózusabb világreformjának küszöbéhez érkezett, és ennek hátterében és kiváltó mozgatórugójaként mi állunk. A Történelem előre elvégeztetett.
(Megtekinthető és letölthető!)

2009. április 5., vasárnap

Idült ügynöki alkoholizmus és nemzetinek képzelt Echelon-idiotizmus - Verssel

HTML clipSoós József (Kárpáti Magyar): "Egy olyan Világrendszer működik jelenleg, ami "normális" esetben nem is létezhetne, csakis kizárólag a Nagy-Babiloni, háttérhatalmi rendszer működése miatt valósulhatott meg." (2009 március 29.)

Mottó:
Az vesse az első követ, aki többet mer elmondani az igazságból, mint mi. Minthogy pedig a Hírháttér kimondott célkitűzése, hogy a sötétséggel szemben a maximumig fokozza a tényfeltárást, aminek korlátjaként csak eme ostoba, öngyilkos, ördögi állatvilág barbárságát és felfogóképessége korlátait ismeri el, így próbálkozzon ellenünk háborút indítani az, aki még a maximumnál is többet tud az asztalra tenni.
(Molnár F. Árpád)

Molnár F. Árpád publikációja

Az európai titkosszolgálatoknak az volt a gyakorlata, hogy általában olyan módon szervezték be az új személyeket, hogy magukat a felelősség és a nemzet tisztességes, becsületes őrzőiként prezentálták, állították be a beszervezendő és beszervezett személy előtt, tömegével és a felmutatott emberpéldákon keresztül tulajdonképpen 100%-ban bizonyítva, hogy lám-lám, itt mindenki engedelmeskedik, senki nem mond ellent, tehát a helyes az, ha az ember engedelmes alávetettje és feltétlen híve a jó és bölcs titkosszolgálatnak, ahol csupa-csupa kedves ember és jóra való honpolgár van. A valóság persze - mindamellett, hogy az engedelmesség megtagadása messze kevesebb, mint 10 ezerből 1(!) - az, hogy a nemzetbiztonsági szervezetek hivatásos és teljesen külsős, polgári állományának 100%-a gyáva, gerinctelen, egoista rongy emberekből áll (azaz humánjellegű), akik legtöbbjének a tudatáig sem jut el, hogy a titkosszolgálatnak ellent lehet mondani, sőt, háborút is lehet vele szemben folytatni.

Otthon, édes otthon. A Jobbik és a kurucinfó háza táján tombol a Veérrák (lássd az alábbi filmet is!). Addig-addig gúnyolódtak és gyűlölködtek elektromágneses tajtrészegen 100 év magyar megkínzottain, megnyomorítottjain, a világ Echelon-áldozatain és Echelon-halottain, amíg Júdásként zárták őket abba a mikrohullámú börtönbe, amelyben a mai Júdások vesznek el. Szánalmas, hogy mennyire alaposan, és milyen irdatlan mennyiségben szóltunk arról: ne tegyék, mert később már nem létezik bűnbocsánat, és megkaptuk előre a tömegek öngyilkos halálvágtáját.
Nekünk ez a magyar haza nem kell. Maradjon az ól a disznóké. Mi válasszuk a párt ólja helyett az égboltot és a csillagokat, ahogyan Krisztus és az apostolok tanították, és ahogyan 1989 telén - ahol az éjszaka és a jégkorszak szemete a kuruc- és barikádos bandáik voltak - megmutatták az égen... ezt is.

Az egyszerű ember a sok évtizedes agymosás és az Echelon-technológiák miatt azt hiszi, amit a Jobbik hazudozik, a következő titkosszolgálati álmegváltó, hazudozó államügynöki pártként, hogy Magyarországon pár ezer ügynök van. Holott a valóság az, hogy beszervezett államügynök - csak példákként - az MTV csaknem teljes állománya, az összes országgyűlési politikus, az MTA-ból mindenki, az összes nem kezdő ügyvéd stb., stb., stb. Az egyszerű ember azt hiszi, amit elhitetett vele az államügynöki párt és pártsajtó (az összes párt), és amit elhitetett vele a titkosszolgálatok által szervezett, a Háttérhatalom fedezékében médiareklámozott Jobbik és annak az Igazságot és a magyarság utolsó esélyeit is a legfőbb ellenségként üldöző és hamis vádakkal átkozó cselédmédiumai: hogy a titkosszolgálatok ügynökei azok, akik III/III-asok voltak, azok, akik aláírtak 1990 előtt vagy azt követően, vagy pl. azok, akik összekötővel találkoznak. Holott a titkosszolgálat valódi mérete irdatlan hatalmas (pl. az oroszokról nem titok, hogy minden harmadik-negyedik ember be volt szervezve a KGB-be, el lehet képzelni, milyen a helyzet a korábban szovjet KGB-s fennhatóság alatt működött Magyarországon(!)), a kapcsolattartási módszerek roppant széles körűek és választékosak, de ezeket a tényeket, és azt, hogy nincsen ügyvéd, nincsen fontosabb orvos, nincsen fontosabb politikus, aki ne lenne a teljes, mondom: teljes(!) engedelmesség szintjéig beszervezett, és ne tudna meg így megannyi állami titkosszolgálati módszert, amit aztán egytől egyig szépen elhallgatnak, az emberek azért nem tudják, mert az összes párt, a háttérhatalmi volt katonai kémfőnök Für Lajostól annak beszervezett haverjáig, Vona Gáborig bezárólag mindenki elrejti. Mindenki!


Rövid, mindössze 7 perces rémfilmünk alapján is minden nem totálisan Echelon-nyomorék eldöntheti, mit jelent magyarnak lenni.
Mindenki választ magának fajt, ha tetszik, ha nem. Utolsó, mocskos, tömeggyilkos pártdisznó a Világmindenség selejtjeinek záros határideig fenntartott Börtönbolygóján, amelyet - mert nincs neki otthona, csak a disznók ólja - hazának nevez, vagy az Istentől Elválasztottak felsőbbrendű Társadalmának tagja vagy várományosa, az angyalok kozmikus, halhatatlan közösségének szent Testvériségében. Isten Azt Tanítja: tegyünk arról - Őt hívván segítségül -, hogy ne legyünk méltók a Holttestre, ami maga az a világ, amit az elveszett lelkek milliárdjai hazájuknak neveztek, mielőtt elmosta őket az Isten Bosszúja.

A kurucinfóhoz és Vona Gáborhoz hasonló artikulátumok olyan szinten degradálták a magyarság értelmi felfogóképességét, hogy mára ügynökök tömegei vannak - így a Jobbik pártszónokai és utcai demonstrációszervezői is tömegével -, akik az alkoholistákhoz hasonlóan mindenki másra mutogatnak ügynökökként, saját cinkosságukat és állami alávetettségüket elnézően kezelve és félrenézve, a lakosság elől minden lényeges és marginálisabb állami és titkosszolgálati módszer, eszköz és ismeret elrejtését, tehát a feltétlen meghunyászkodást és szervilis, szolgalelkű engedelmességet első lépésben afféle bocsánatos bűnként vagy kifejezetten élvezetes életmódként, aztán minden felelősségtől mentesült idült alkoholistaként élik meg. Hiszen ügynök az, akire mi azt mondjuk, hogy ügynök - gondolták saját szellemi és erkölcsi leépülésük pártszolgálatos, és morális párthalált halt sűrűjében -, az pedig, hogy ők is teljes egészében szolgálják az NBH személyi, strukturális és eszközrendszeri háttere elrejtését, továbbá az NBH-n keresztül vagy az NBH előtt és irdatlan jelenlétű ellenőrzése alatt azt a Háttérhatalmat, amely az egész bábszínházat gerincüket kitépett, engedelmes pártkatonákkal működteti (velük együtt) legalább hosszú évtizedek óta, az pedig az idült alkoholizmus elektromágneses velejárója, amiről sokuk úgy véli, jobb az embernek saját idült alkoholizmusával nem szembesülni, tudomást sem venni róla, kerülni még a gondolatát is annak, hogy itt mindenki hazudik és mindenki gerinctelen hazaáruló.

Így (is) lett aztán az igazmondás a Párt és a háttérhatalmi eredetű, titkosszolgálati hátterű Jobbik ügynökeinek és ügynökei csatlósainak, valamint végletekig lerobbant pártcselédmédiumainak legnagyobb ellensége a tényfeltárás és az Igazság abban az államformában, amelyben mindig, mindenki hazudik, és amelyben jó, ha 500 évente megjelenik egy-egy, aki sikerrel tudja teljesíteni az igazmondás adta tényfeltárással a hazugság falának lerombolását.

A többi csak maszatol.

Molnár F. Árpád:
TAPOSD A MAGYART, LÖKD A GYILKOST!

Taposd a magyart, lökd a gyilkost,
Amelyik pártért eladta földjét, s faját!
Taposd, aki büszkén hirdette, hogy fajtája magyar; nem az Ember!
És gyűlölve átkozott mindent, mi Igaz és hasznos lett volna.

Taposd a magyart, mert állat, pártállat az!
Soha meg nem tanulván állatként, hogy mi az, mi használ, s mi az, mi nem jó.
Soha nem tudván - mert állat volt, s állat is maradt az -,
Hogy párt soha, sehol nem volt, s nem is lesz megváltó.

Taposd a barmot, a megvetett gójt,
Amely méltóbbá lett e névre bármely népekhez képest, miközben azt hitte: egyre nagyobb!
Taposd a Párt állatját, lökd és taszíts rajta, hogy boruljon, ahova való!
Hadd tanulja meg, hogy magyarnak lenni annyit tesz: Disznó!

Taposd a magyart! Taposd, ne szégyelld, hogy nem vagy Te egy faj e büdös gyilkos fajjal!
Hiszen nem vetsz meg Igazat, Erkölcsöst, Magasztost, Keresztyént és Jót!
Hiszen nem rejtegeted 100 év magyargyilkosait, nem bujtatsz Echelont és bolygónyi kárhozott nyomort!
Hiszen Istened van, Krisztusod, nem Jobbikod, Vonád és náci kurucod!

Taposd a magyart, és nézd, ahogy minden időkhöz képest
Mocskosabb stílusú obszcén pártlapját nemzete ékeként hányja és hörgi fel!
Mert amit a SSátán és moslék tenyészbarmai lenyomtak torkán, mintha Igét tápoltak volna,
A gonoszt és a sötét ostobaságot mint állat a vizeletét és bélsarát fröcskölte szét.

Nézd e hitvány népet, amely minket Istenért, és Krisztusért gyalázott!
Nézd e hitvány, öngyilkos sáskarajt, mely előtt bűn az volt, ha azt mondtad: náci!
Mert ahogy nemzeti példaképei Istent és szolgáit káromolták,
Úgy szentként követelték, sérthetetlenként azt, ami Hitleré volt.

Mondd, hogy fasiszta Sztálin, vagy fasiszta Gyurcsány vagy bárki más!
Mondd, és számold Vona gyártott párthulladékjának tetemeit,
Amelyek öngyilkos vágtába kezdenek, gyűlölve őrjöngvén: ne mondd ezt, ne a szent vezér nemét!
Nem Isten, nem Krisztus, hanem a fasizmus az, mi feltétlen, s szent szóként hungarikum!

Szánd az állatot. Szánd, de ne kíméld!
Ne szégyelld, hogy Krisztus Szegletkövén rég összezúzta fejét, s homloklebenyét!
Aki ellen ágált - az ISTEN és a Krisztus -, Ő lett kiváltó oka lelki halálának!
És amit magának követelt: a SSátán sötétsége,
Az az erő, a démoni és tudatirányító, megvető háttér nyelte állatról állatra el!

Istenért és Krisztusért gyűlölt és üldözött,
Isten és Krisztus lett betegsége, s halála oka.
Elektrosokkon és Echelon-áldozatokon gúnyolódott, megvetett, s taposott,
Így háttérhatalmi elektrosokk tömegei végeztek minddel, mint fogságba vivő, ezért kárhozatra vetett foglyokkal!

Nagy az ISTEN! Mondd! Nagy az ISTEN! Mert Igazságot tett Nevéért, és érted!
Megalázta mind e hangos, zajongó, üresen magyarkodó, semmibe elvesző, primitív tömeget.
Állatabbá tétettek az Echelon-fegyverekkel minden állatokhoz képest,
Hogy Isten Dicsősége és Krisztus Ereje, s Léte is vesse őket uruk, a SSátán sötétjébe.

Taposd a barmot, mert taposd a magyart! Taposd azt - hisz' állat - Krisztus minden Szavával!
Ne sajnáld, ahogyan fajtája sem sajnált fiatalt és időst,
De még kérkedett is azzal, hogy fajtája sokkos, gyilkos, Istengyalázó és barbár, mert magyar!
Ne sajnáld a mocskos, vandál állatot, amely a megkínzottak és megcsonkítottak tengerén gázolt: a Párt örömével!

Taposd az állatot, a barbárt, a hitványat, a gyilkost, mert magyar!
Tanította a barom a leckét, hogy ami nem állati, nem lehet nemzeti sem! Tanuld hát, és ne felejtsd!
És tanuld meg ezáltal is Isten Örök Törvényét, mit Krisztus Által Adott:
Hogy e világ ura az Ördög.

Amit tőlük elvett, azt kénytelen volt mind számodra adni.

Hadd hulljon ezért... Hadd hulljon ezért... Hadd hulljon ezért...
Minden, mi gyilkos, azaz magyar.

Vedd el a holtakat, amiket csak Isten és fajtájuk, a Sátán adhatott.

Kecskemét, 2009 március 30.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek első és kizárólagos magyar nyelvű leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

* * * * * * *

Az Emberiség ellenségeinek Júdássöpredéke által aljas indokból és célból, napi Júdásétekért elrejtett Valóság pártmentes (tehát intellektuális nagyságrendekkel felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

2009-03-08. - HÍRHÁTTÉR TV: Orbán Viktor, Molnár F. Árpád és az Új Világrend
/Molnár F. Árpád/
/Zene: Arvo Pärt (észt): Nunc dimittis/
(Film, 23 perc)
Tartalom: Orbán Viktor országértékelő beszédéről lebbentjük fel a fátylat, és mondjuk el, amiről mindenki tud, de csak egymás között mer beszélni, hogy miről szólt valójában a Fidesz elnöke, amikor Új Világrendről beszélt. A politikai életben mindenki tudja, hogy az Emberiség eddigi leggrandiózusabb világreformjának küszöbéhez érkezett, és ennek hátterében és kiváltó mozgatórugójaként mi állunk. A Történelem előre elvégeztetett.
(Megtekinthető és letölthető!)

2009. április 3., péntek

Aki nem tömeggyilkos, nem magyar! (A magyarság és a kötelező hungaricum meghatározásáról)

HTML clipboardMolnár F. Árpád Isten-Áldotta (tehát nem Echelon-idióta) levezetése
(Kecskemét, 2009 április 3.)

HTML clipboard

Nagyon tanulságos, hogy a Háttérhatalom - mikrohullámú és más, fejlettebb elmemanipulatív fegyvereivel - odáig züllesztette a magyarságot, hogy bárhol elvégzi az ember a tesztet, hogy akár Hitlert, akár a nácizmust bírálni meri, azonnal látható, hogy a titkos szavazatok is (ha pl. az anonimitásukat megőrző személyek + vagy - szavazati lehetőségei állnak rendelkezésre) kb. 10 ellenkező, lehúzó magyar szavazata áll maximum is csak 1-2 ellenében. Tehát már annyira leépítették a magyarságot, hogy itt már régen nem arról a mesebeli körülményről van szó, amivel annak idején elkezdődött, hogy aki fasisztának nevezi a magyarokat, az milyen helytelenül teszi, hanem arról, hogy aki Hitlert vagy a nácizmust, mint ideológiát negatív kontextusban említeni meri, vagy pl. Sztálint lefasisztázza, azzal szemben rögtön megjelennek titkos szavazatok vagy nyílt kommentek formájában (tehát mindegy, melyik) 5 az 1, vagy 10 az 1-2 arányú abszolút túlsúllyal, akik rögtön minimum megfeddik, illetve leugatják az illetőt, hogy ne fasisztázzon, míg a lumpenebb vengripatkányréteg (ez utóbbi pediglen kivétel nélkül, de kivétel nélkül Jobbik-szavazó és Vona-istenítő!) rögtön lekommunistázza és lezsidózza azt, aki nem tömeggyilkos jellemű, és nem hitlerista.

Eközben - mert a hitlerista lealjasulás Isten Igazsága szerint hozza - a magyarok annyira elvesztették (elvették tőlük) önkritikájukat és realitásérzéküket, olyan kritikátlanná degradálták őket, hogy az Echo tv-ig bezárólag tömegeivel vallják, hiszik és hirdetik, hogy ebben az országban nem is léteznek fasiszták! Meggyőződésesen képesek ezt ezt az iszonyú marhaságot kamerák előtt rendszeresen kijelenteni!

A valóság persze nem igyekszik magát az Echelon-gyártott hülyeségekhez igazítani, így hosszú hónapok óta előfordul, hogy volt hitleristák fordulnak hozzám bűnbánattal, hogy megtért keresztyének lettek a Hírháttér hatására, sőt, a nem kurucpártállati hitleristák csoportjai között olyan népszerű vagyok, hogy rendszeresen különböző helyekre meghívnak magukhoz! Utóbbiak nyíltan vállalják, hogy a zsidókat legszívesebben gázkamrákban vagy szappanként látnák, és hogy Hitler számukra Vezér és bálvány!

Velük szemben azonban a kritikátlan, hibbant Veéreskezű nérók viszont még mindig azt nyögik, hogy nincsenek is fasiszták.

Mondom: Lehet tesztelni a Youtube-on vagy más reprezentatív helyen: ha csak annyit mond vagy prezentál valaki, hogy: "a sztálini fasizmus", vagy a "fasiszta Sztálin-rendszer", akkor 10 magyarból 7-9 biztosan számon fogja kérni, hogy fasisztázik, és ne fasisztázzon. Ugyanis a fasizmus az egy szent kifejezés, és magyarságában véli magát meggyalázni az az Echelon-beteg, aki a "fasizmus" kifejezésben magára ismer. A "fasizmus" szent dolog, nem szabad azt érinteni sehogy sem! A keresztyénség nem szent dolog, azt lehet szidni orrba-szájba (megfigyelhető, hogy legkritikátlanabbul Gyurcsány és Vona hívei teszik), de hogy valaki a fasizmus ideológiáját vagy a több tízmilliós tömeggyilkost és keresztyénkiirtó Adolf Hitlert ne a magyarság ékeként és díszeként említse, az gyanús! Nagyon gyanús! Mi több! Valószínűleg NBH-ügynök, kommunista vagy cionista felforgató! Majdnem azt is mondhatnám, hazaáruló, aki nem fajnémet.

Innen már csak egy lépés, hogy nem magyar az, aki nem veszi észre, hogy szőke, kék szemű és 180 cm magas. Hogy az Echelonra is újfent emlékeztessek: de még mennyire áramvonalas alakvezetéssel!

Tekintettel a fasizmust a magyarság alapkövetelményeként meghirdető és demonstráló abszolút túlsúlyra, egyértelműen adódik a következtetés:
A fasizmus és a hitlerizmus hungaricum. A magyarság, a Krisztusi keresztyénség és Jézusi emberszeretet nem az.

Csak akkor hungaricum a magyarság, ha a magyarság egyet jelent a fasizmussal, a nácizmussal és a hitlerizmussal. De nem magyar, aki nem érzi magát sértve, ha azt hallja, hogy Hitlert vagy Sztálint lefasisztázzák.

Másképp: nem magyar az, aki nem náci.

Ha az is magyar lenne, aki nem náci, akkor nem kellene tömeges támadástól tartania annak, aki reprezentatív helyen a nácizmust negatív módon említi, vagy pejoráló értelemben Hitler, Sztálin vagy pl. a magyarüldöző és magyargyalázó Berlusconi vonatkozásában felveti. Ugyanis azt tapasztalni, hogy a magyarverések is abszolút elnézhetők, ha az elkövetők érzékelhetően a hitleri fasizmus szellemi-erkölcsi hátterével realizálják azt.

Márpedig ekkora álpatrióta és szélsőségesen patologikus, mi több, legalább a szkizofrénia határát súroló paranoid és szkizoid perszonopátia (személyiségzavar) és szociopátia természetes állapotában sosem jöhetett volna létre, de rögtön megértjük, hogy lehetséges, amint az elmeuralmi Echelon-eszközök létezésére reflektálunk!

De: ha a fasizmust a magyarok a magyarsággal kapcsolják össze, miért tiltakoznak az ellen, amikor valaki a fasizmust a magyarsággal kapcsolja össze?

Nos?

A válasz egyszerű, mondjuk el újra: azért, mert meghibbantak. S hogy ilyen öncsonkítóan következetlenek, kritikátlanok, szociopaták és pszichopaták, buták, ostobák, és a nemzet nevében nemzetellenesek és hazaárulók, hogy általában még csak nem is tudatosul bennük(!), annak oka pedig az, amit Echelonnak neveznek! Arról az Echelonról van szó, amelynek elektromágneses lélekhalottjai és súlyosan skizoid, paranoid pszichopatái azért folytatják a legádázabb programozott üldözésüket ellenem, mert mindenkinél inkább, bővebben és mélyebben tárom fel annak létét, működését, sőt, eljövendő tetteit! Azaz mert nem nemzetieskedem, hanem mindenkinél inkább képviselem a magyarságot és a világ minden népét! Hiszen aki ezeket leleplezi, az az Emberiség minden nyomorának, betegségének és katasztrófájának okát leplezi le, védelmezve ezzel az Emberiséget, kiállva annak puszta túléléséért! Ugyanis amíg ők hazafias Echelonpártkötelességüket végezve gyúcsánytakaroggyoznak, niggereznek, norvégoznak, tótoznak, meg cigóznak, és úgy vezetik őket egymásnak, ahogyan a belga királyság szórakozott annak idején a kongói törzsekkel, véget nem érő háborúkat kirobbantva Afrikában, hogy fogyjanak (lett is 10 millió halott), addig én minden probléma egyetlen okára és kiváltó forrására irányítanám a bennszülötti, alsóbbrendű, babiloni elmetechnológiai fogságra és bénulásos nyomorra vetett, katasztrofálisan hibbant és agyalágyulttá tett lakosságot.

Ráadásul gyűlölet nélkül? Gyanús! Nagyon, nagyon gyanús!

Van-e valaki, aki nem érzi, mennyire alfahullámú Echelon-idiótát csináltak belőle.

Az új tantétel tehát (pár variáció):
A fasizmus hungaricum, de a Krisztus ne legyen az!
A fasizmus hungaricum, de az Isten ne legyen az!
A nácizmus hungaricum, de a keresztyénség ne legyen az!
A fasizmus hungaricum, de az emberség ne legyen az!
A fasizmus hungaricum, de az erkölcs ne legyen az!
Stb., stb., stb.

Újra:
Van-e valaki, aki nem érzi, mennyire alfahullámú Echelon-idiótát csináltak belőle.

Az az Echelon egyik tragikomikus - és a jövőben egyre élesebben bevetett - esszenciája, hogy bármely nemzetből a legnagyobb barmot tudja formálni pillanatok alatt! Nincs az a zagyva, önkritikájától megfosztott, öngyilkos, ahogy a kurucinfó végezte: a nemzet nevében a legnemzetgyilkosabb és tömeggyilkos júdásfaji elmebaj, amit egy pillanat alatt keresztül ne lehetne vinni vele! És a Jelenések Könyve pontosan eképpen is Prófétálta Meg a titokzatos Nagy Babiloni Szajha Rendszerének homlokra, azaz személyiségre tetszik vagy sem alapon pecsétet bélyegzett fenevadi Rendszerét, és a Föld bolygó valamennyi országa lakosságának későbbi végkifejletet!

Még a Háttérhatalomról sem tudtam, amikor már megértettem a Jelenések Könyvéből (más is, meg is beszéltem vele anno), hogy a Föld lakosai addig fognak lecsúszni, hogy azok a végén már az ujjukon kettőig sem fognak tudni elszámolni! És kik? Azok, akik túl sokáig ragaszkodtak a gonoszhoz, és nem fogadták be a jót az ő megmentésükre, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban! Őket nem fogják elengedni! Az az óriási, hogy ez nem csak az Újszövetség törvénye, de azok is tudják, akik

Pá-pá

Zárógondolatokként:
Már csak az kell igazolásnak, hogy valaki elkezdje magyarázni, hogy hát azért nem egészen úgy van, hogy aki Hitlert vagy Sztálint lefasisztázza, az rögtön az ún. "nemzetiek" támadásaival szembesül, mert ő már találkozott olyan esettel, hogy elhangzott ilyesmi, hogy "fasiszta Sztálin", és mégsem torkollták le.

Én pedig mondhatnám: ez igazán szép teljesítmény, hogy ilyen is van. Gratulálok! De hát éppen ezért nagy az Isten állatkertje (nem beszélve Orwell állatfarmjáról, ahol a Központ, a CIA, a Moszad és az FSZB csinált hülyébbet a magyarságból, mint a belga királyság annak idején a kongói, "elmaradott", bennszülötti törzsekkel tette), hogy ne csak tömeggyilkos hajlamú hitleristák legyenek ebben a mesterséges állatkertben, hanem pl. Istentől Elválasztott (megszentelt) keresztyének, továbbá békés honpolgárok, zsidó családban született Jézus Krisztus, meg cigány Mahatma Gandhi (tehát minden népek két legfőbb békeapostola(!)), akik egyike sem tömeggyilkos hajlamú, azaz - következtetve - nem magyar.

A Sátán Nagy Babilon által azt tette homlokra sütött pecsétjével, ahol a Sötétség Fejedelme, Nagy Babilonnal volt a belga királyság, a bennszülöttek meg a népnemzeti, Vona Gábor-féle magyarok, hogy a nemzetinek nevezett bennszülötti oldal legnagyobb büszkesége a kurucinfó lett, mely azért a nemzet éke, azaz A HUNGARICUM, mert
- 1. minden magyar idők legmocskosabb szájú lapja (hogy a CIA a legordenárébb moslékba alázza azokat, akik maguk is a legordenárébb és legembertelenebb moslék hívei voltak),
- 2. nyíltan színes bőrű gyűlölő, azaz
- 3. nyíltan halálra szánja az afrikai éhhalál szélén állókat, újszülötteket, kisgyermekeket, lányokat, asszonyokat, férfiakat, aggastyánokat (akiket egytől egyig a fehérek, azt is mondhatnám: a náci faj fosztottak ki),
- 4. nyíltan cigánygyűlölő (amit Echelon-schizophreniája miatt már nem ismer el, ugyanis így van programozva, hogy kritikátlansága is még erkölcstelenebbé és agyalágyultabbá, Isten Előtt még megvetendőbbé tegye),
- 5. nyíltan norvégozik (mert szerinte egy faj van: a magyar, a norvégok meg niggerszintű állatok, mindegy, hogy gyalázzák őket, kit érdekel, állat minden nép, amelyik nem magyar),

de nem sorolom. Hanem madarat tolláról, embert barátjáról.

Keresztyént Jézusáról, Jobbikot meg pl. pártlapjáról, azaz kurucinfójáról. Na meg az Interneten a fasizmusukat tagadó, a fasizmusért a Sátán őrjöngésével kérkedő szociopata, agresszív pszichopatáiról:

az antikrisztusokról.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek első és kizárólagos magyar nyelvű leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

Az Emberiség ellenségeinek Echelon-nyomorék Júdásfaja által aljas indokból és célból, a PÁRT érdekében elrejtett Valóság pártmentes (tehát intellektuális nagyságrendekkel felsőbbrendű, Isten Kegyelméből elválasztott) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

2009-03-08. - HÍRHÁTTÉR TV: Orbán Viktor, Molnár F. Árpád és az Új Világrend
/Molnár F. Árpád/
/Zene: Arvo Pärt (észt): Nunc dimittis/
(Film, 23 perc)
Tartalom: Orbán Viktor országértékelő beszédéről lebbentjük fel a fátylat, és mondjuk el, amiről mindenki tud, de csak egymás között mer beszélni, hogy miről szólt valójában a Fidesz elnöke, amikor Új Világrendről beszélt. A politikai életben mindenki tudja, hogy az Emberiség eddigi leggrandiózusabb világreformjának küszöbéhez érkezett, és ennek hátterében és kiváltó mozgatórugójaként mi állunk. A Történelem előre elvégeztetett.
(Megtekinthető és letölthető!)

2009. április 2., csütörtök

Az elmebeteg magyarság - Döntsd el, melyik oldalon állsz, aztán fizesd meg az árát! (Mélyanalízis)

HTML clipboard

Molnár F. Árpád

Sajnálok egy ilyen ékes és értelmes glosszát ilyen ide nem illő, inkoherens gondolattal szemetelni, de azért, hogy ne vesszen el egyetlen érdemesebb lélek sem, mindjárt az elején világossá teszem: nem minden pártemberre, hanem a megnevezettekre, és mindenkire, aki késztetését érzi a lealjasulásra, vonatkozik az alábbiak tartalma.

Egy nép, amelynek van arra Istentől Kapott igénye, hogy példaként ne bukott bűnözőket, kifejezőeszközeiben is példa nélkül állóan igénytelen gyűlöletmédiumokat (amilyen pl. a kurucinfo nemzeti tanítóként és mesterként (azaz ne a Sátánt)) állítson maga fölé, hanem gondolatainak és tantételeinek igénye az iménti legalacsonyabbrendű és legigénytelenebb ösztönök helyett a legfelsőbbrendű erkölcs és Isteni Szellem legyen, egy ilyen nép nemcsak méltóvá tehető arra, hogy minden más, alantasabb nemzet fölé emeltessen, de arra is, hogy a világ csodálata mellett a legnagyobb Bibliai népek közé, mint vallási és kulturális világcentrum, az Emberiség jövőjének meghatározó mértékadója teremtessen.

De ha egy nép elmebeteg - mint a mostani magyar, mely az Echelon-Rendszerektől tébolyult, agóniás részegségben óbégat a lehetetlen függetlenségről és önrendelkezésről -, akkor azzal a néppel mit lehet kezdeni? Ha az Isten egy népet gyűlöl (és erről tanúságot tesznek annak végsőképpeni cselekedetei), akkor angyalait, akik bizonyságot tesznek az Igazságról és a világ katasztrófájáról, a gyakorlatban nem a nemzet és a világ felemeléséért küldte el, hanem
a) Saját Dicsősége gyarapítására,
b) választottai megigazítására és örök életet termő felmagasztalására,
c) és - akár eredeti szándékával szemben - az adott állam, nép és nemzet még mélyebbre taposására, történelme rekordszintűre történő lealjasítására, és az Ő, azaz a Teremtő Isten ellenségei bűneinek égig halmozására.

Nincsen csúnyább és megvetni valóbb, hitványabb annál a népnél, amely a Krisztus farizeusi példázatához hasonlóan magasztalja magát, ahogy a magyar teszi naponként, miközben önmaga hitvány, gyáva, gerinctelen és pártmeghunyászkodó mivolta eltörölhetetlen tetteiként önmaga rekorder lealjasítására és elpusztítására képes feláldozni mindent egy párt és annak vezetője hibbant, elmebeteg, rosszindulatú, véreskezű és Veéreskezű államállataként.

Egy nép minőségi és méltósági tanúságtételeinek eltörölhetetlen kollektív bűne és sötétsége az, amikor a titkolózást, a hazudozást, népcsoportokkal és az igazság, valamint a tudás valóban rettenthetetlennek bizonyult zászlóvivőivel szembeni rágalmazó üldözést, az érvekkel szemben (mert azok nem léteznek) a közönségességgel és a vulgaritással élő vadállati barbárságot és sötétséget nemzeti jelképként és példaképként gyermekei, unokái csúfságára, és a világ népei valamennyi felvilágosultjának közmegvetésére címeres nemzeti bafometállattá teszi, ahogy befejezetten tette és elkövette ezt a magyar, és teszi most is naponként, ahogyan a legfelvilágosultabbak között, a fentről kapott ismeretekből - nyilván nem a Sátán volt ilyen bőkezűen igazmondó - ezt előre bejelentettem. S mert előre bejelentettem e nép elhitványosodását és kollektív, a Jobbik nevében végrehajtott lealjasulását, ezért a választott maradék tanúiként iszonyatos szegletkövekként és botránykövekként törtük és zúztuk össze mindazon pártszolgálatos, nyomorult állatokat, akik gyűlölettől és Echelon-plántálta saját obszcenitásuk halálos fogságában Júdáshalált haltak.

A rosszindulatában, mind nyelvi kifejezőeszközeit, mind megfogalmazott céljait és az igazak folytatólagos üldözését illetően szinte teljesen féktelennek mutatkozó kurucinfó és más Jobbik-párti utcamédiumok (amilyen a Barikád, a Harc Tér, a Nemzeti Hírhálós Kovács János és Vona Gábor más pártbandái) olyan szinten degradálták és pusztították le a magyarságot, ezzel az egész Emberiséget végső haláltusába kényszerítve - s majd megmondjuk, miért minden elkövetkező háborúért és népirtásért a legfőbb felelősök közé kerülve -, amihez képest már Júdásnak a Jézus Krisztus elleni árulása is határozottan kezd elhalványulni. Az a júdási árulás, amelyből Júdás sem világi dicsőséget, sem anyagi hasznot nem élvezhetett, fogyatékos maradt azzal a Júdásfaji - mind Istent, mind az egész Emberiséget a párt napi haszonbarmaként kihasznált és levágásra vetett - árulókkal szemben, akik a Jobbik pártkatonái és pártsajtóiként minden államtitok és szadista tömeggyilkosság védelmében, az Emberiség ellenségeként összefogtak.

Ezek befejezett cselekmények, amelyekre semmiféle mentség nem létezik, de a népi Echelon-idiótákat maga Für Lajos, a sokadszorra is higgyük-el-rendszerváltó katonai Echelon-főnök, Lakitelek államvédelmi árulója is újra és újra félrevezetheti. Egy kis sugárzás, és máris kész a pártidióta, szellemi- és morális nyomorék nemzet, amilyen a mostani, melyből olyan csúfot űzött az Isten és/vagy a Sátán, hogy még büszke is gyalázatára. Mert az ember - Tanítja Jézus - gyalázatára büszke, és szégyene a dicsősége, mellyel bűntársai előtt kérkedik, egymást licitálva túl, saját maguknak hamis bizonyságul. Annál is inkább, mivel a Jobbik pártnyomorékjai és szellemi idiótái nemhogy a mai napig nem ébredtek fel abból sem, hogy ugyanazok verték át őket sokadszorra, akik eladták Magyarországot Lakitelken, aztán ismét egyszerre a Háttérhatalomnak, a Moszadnak, a CIA-nak és az FSZB-nek, a honvédelmi miniszteri pozícióból (is), de a mi megvetésünkkel és üldözésünkkel - akiknek ugyanaz volt a bűnük, mint a korábbi megbélyegzetteknek, hogy igazat mertek mondani ott, ahol mindenki hazudik - újra ás újra a Háttérhatalom és az Emberiség elpusztításának kiszolgáló idiótáivá és gerincüket elsorvasztott pártbohócaivá váltak.

A magyarságon belül a Jobbikhoz csapódott, a néppel és az Emberiséggel ellenséges transzmutánsok ("transzmutáció": tanuljuk csak ezt a szép kifejezést, melyet ma délelőtt (09.03.30.) mondott belém valamely vagy a Főhatalom) a következő kategóriákra oszthatók:

1. Akiket sikerült butaságban tartani, hogy ne tudják azt, hogy az Emberiség ellen győzelmet aratott elmeuralmi technológiák hálózzák be a Földet, ezért Vona Gáborhoz és a Jobbikhoz, valamint annak pitiáner, nemzet- és Emberiséggyilkos pogrom-pártprogramjaihoz kapcsolódnak, természetesen velünk ellenséges módon.

2. Akik tudták az Igazságot (azaz mindig az Emberiség ellenségei voltak), valamint azon Jobbikos tömegek, akik megtudták az Igazságot, de - pártjukkal és elnökükkel az élen - a mai napig is, immáron tudatosan pusztították és rombolták az egész Emberiséget, naponként készen állva és cselekedve arra, hogy az Emberiség közös sírját a Párt pillanatnyi érdekeiért folytatólagosan megássák, kicsinytől nagyig, fiatal lánytól az aggastyán férfiakig belelövöldözve mindenkit az Emberi Faj cathy-ni (Cathy O'Brien) tömegsírjába. ("Katyn" szintén Hatalmi kijelentés volt, de sokáig nem értettem, hogy Cathy O'Brienre [KLIKK 1. 2.] gondolnak. Így nem értettem, hogy kerül a kurucos moslékkal is párhuzamosítva szüntelen kijelentésre a katyni mészárlás rémképe. Tartok tőle, hogy ez még messze nem a végeredmény...)

3. Vannak aztán hatalmas létszámban a súlyos személyiségzavarokkal és elmebetegséggel küszködők, akik perszonopátiáikat és tudathasadásos elmebajukat a Háttérhatalom Echelon-rendszerei folytán aképpen szenvedik, hogy tudnak az elmemeghatározó Világrendszerről, mégis elhiszik, hogy a nemzet felemelkedését és védelmét, de annak puszta túlélését nem az igazmondók képviselik, akik leleplezték a Rendszert (azaz mi), és leleplezték a hazugokat, hanem azok, akik a Jobbikba tömörülve irtózatos igénytelen vécéstílusban, roppant demagógiák és hazudozások mentén, Vona Gábor képviseletében nemzetieskedve üldöznek minket, minket ügynöközve, mégpedig Für Lajos államtitok-preferáns ügynökvezért és társát, Vona Gábor államügynököt példaképnek állítva, üldözték és gyűlölték aztán éppen a pártidiótáknak és elmebetegeknek öngyilkosságra felmutatott és divatba hozott cigányokat, és tüntettek a Háttérhatalom (Nagy Babilon) korrupt állami álvezetői, Babilon csicskái ellen, amilyen Gyurcsány Ferenc és társai: nemcsak gondosan elhallgatva a Valóságot és a Háttérhatalom létét és eszközeit, de a Jobbik-pártszellemmel üldözve is azokat, akik felfedték Azokat!

Ezekért a tettekért a Világkorszakváltást követően feltétlenül elszámoltatást kell tartani, és az elkövetőket hazaárulásért és az Emberiség elleni elévülhetetlen bűntettekért fegyházbüntetésre ítélni! A következő nürnbergi perekre gondolok!

Az elmebetegséget egykor úgy tekintették, mint valami tévedést, amit logikus érvekkel gyógyítani lehet. Azt hitték, hogy az elmebeteg téved, ezért ha jól elmagyarázzák neki a helyzetet, akkor rájöhet tévedésére. De nem! A szó szerinti, mert nem képletes(!) elmebetegség lényege a szkizofréniás társadalom valamennyi áldozatul kijelölt tagját illetően az, hogy semmiféle érvek nem győzhetik meg arról, hogy a Jobbik nemzetinek hazudott sajtószemetével és primitív, gyalázkodó és rágalmakat mocskoló pártbandáival végzetes trianoni borulást fog elszenvedni a lakosság! Nem győzhet meg egy elmebeteget a nyilvánvaló igazság, hogy míg mi kezdettől az Igazságot hirdettük, minden magyarok és a világ népei fölött a világot irányító Echelon-Rendszerekig bezárólag, addig Vona Gábor folyamatos menekülése mellett - pártsajtóin keresztül (kurucinfó, Barikád, Nemzeti Hírháló, Harc Tér stb.) - az összes pártot és médiumot abszolút megelőző erőbedobással üldözött, ebből is látható módon a Jobbikkal és ezekkel az emberekkel csakis a Háttérhatalommal kötött paktumok szerint lehet országépítés helyett végső trianoni rombolást elkövetni. Egy elmebeteg nem érti meg azt, hogy mi azért voltunk az Ellenség, mert 100 év elektrosokk terápiáit és pszichiátriai tömeggyilkosságait, a hadsereg bűnügyeit és az állam politikai gyilkosságait, a rendőrség és a titkosszolgálatok belső működését és eszközeit tártuk fel, és abszolút könnyen kivitelezhető programmal rendelkeztünk a Háttérhatalom (Nagy Babilon) leleplezése által a magyarság minden népek fölé emelésének, valamint az ország és általa a világ legideálisabb irányba terelésének! Vona Gábor emberei és pártsajtója már a rendőrségi-, titkosszolgálati stb., valamint a politikai gyilkosságokról és az Echelon létezéséről való tényfeltárást is megpróbálták szüntelen bagatellizálni, valamint gúny és megvetés tárgyává tenni, minden áldozatunkon disznócsülkeikkel tiporva, akik üldöztettek és megölettek a Földön, mialatt Istennek már az említése miatt is gyalázkodó káromkodásba és komédiába kezdtek (miközben éppen ezek miatt a vadállatok miatt kellett eltitkolnunk annyi mindent), az ún. "Utolsó Trianon" (szintén Hatalmi Kifejezés!) legalacsonyabbrendű nép-, nemzet-, haza- és Emberiségárulóiként!

Egy elmebeteg patkánytársadalom, amely a világ minden korához és összes népéhez hasonlóan a százezredik és milliomodik álmegváltó, mára a tömeggyilkosságok leghevesebben védelmező pártjában, az Igazság legádázabb üldözőinek pártjában, a Jobbikban lelte halálát, ahelyett, hogy az Igazsággal, a bátorsággal és a tudással kapaszkodott volna össze, nem méltó sem hozzánk, sem arra, hogy a világosság példaképeként szolgáljon az Emberiség előtt, a Mindenható Isten Dicsőségére. Ama Isten és Ama Krisztus Kegyelméből, Akit minden idők leghitványabb és legjellemtelenebb Vona-párti pártszemete káromolt, gúnyolódva és a Sátán rosszindulatú pártkacajával egybekötve azért, mert a Nevükben hirdettünk! Ráadásul azt az igazságot hirdettük (így a legfontosabb ügyben, az Echelon-Világhatalom leleplezésében), amiről mind Vona Gábor, mind a kurucinfó stb. régóta tudják, hogy tovább már nem elrejthető, tovább már nem titkolható! Azaz ki fog derülni, hogy miközben Vona Gábor csendes fedezékében pártsajtója az utolsó disznóit nevelte fel nemcsak e Földnek, de az egész világnak is, aközben Vona Gábor utca- és médiaszemete voltak, akik kifejlett és levágásérett, általuk kitenyésztett pártdisznókondájuk fedezékébe menekültek: előlünk! Hiszen szemtől szembeni vitában egy sem állhatott volna meg!

Amit én akarok ezért, azt korábban úgy nevezték: nürnbergi per!

Nem volt Istenkáromlóbb és Istengyalázóbb pártsöpredék és pártszemét Vona Gábor utcaszemeténél, és a magyarság Jobbikos példaképéül emelt kurucinfónál, amelyek Istengyalázása komolyan felvetette annak szükségszerűségét, hogy az iszlám országokhoz hasonlóan az Istenkáromlást törvényileg szabályozzuk az ilyesfajta tömeggyilkos, ördögi, hitlerista és sztálinista, fasiszta bűntettek megfékezésére. Természetesen nem halálbüntetéssel, hiszen azt a keresztyéni értékrend még ezen utolsó, Isten- és Krisztusgyalázó, Emberiség-ellenes és tömeggyilkos jellemű pártpatkányok ellen is kategorikusan Tiltja! A gyilkosságokat hagyjuk továbbra is a titkosszolgálatokra, valamint a kurucinfós jellegű álnemzetiek sátánsötét, primitív államállati hitványainak képviseletére, de a hatályos törvények rangjára ne emeljük. SOHA!

Akiket ellenségeink, az Emberiség ellenségei magasztaltak - így Vona Gábor és Für Lajos, valamint minden magyarnál antimagyaritább és rosszindulatúbb, közönségesebb és mocskosabb álnemzeti lapjainak vezetői és emberei -, éppen ezek azok, akiket nemhogy hazaárulásért, de Emberiség elleni bűnökért kellene régtől fogva bíróság elé állítani és fegyházbüntetésre ítélni. Azokat, akiket a Háttérhatalom, valamint annak lakájai, a CIA és az FSZB éppen azért ültettek a nyakunkra és a világ pusztítására, az eljövendő és elkerülhetetlenné vált háborúk megkonstruálására, mert tudták, és készültek rá legalább 1976 óta(!) [majd elmondjuk, miről van szó], hogy el fog jönni a Molnár F. Árpád, akit nem lehet likvidálni, kiderült, hogy mindenkinél többet mond el, mint amit valaha magyar, de kvázi vagy egészen az Emberiségből bárki elmondott, nem beszélve a legkevesebb 1976 óta előttük már nyilvánvalóvá vált Meghatározó Hatalmi Hátteréről, legkésőbb az utolsó évekre széles állami-titkosszolgálati körben kiderült, hogy mindenkinél jobban fogja képviselni nemhogy a magyarságot, de az egész Emberiséget is, mindazt véghezviszi a Háttérhatalom (a 2000 éve Megjövendölt elmeuralmi, politikai-gazdasági, globalista Nagy Babilon) vonatkozásában, ami eddig soha, senkinek nem sikerülhetett - mert mindeddig soha, senki előtt nem takarított úgy az Isten, hogy ez bekövetkezhessen -, közvetlenül előidézi, hogy a Háttérhatalom és az elmeuralmi világrendszer létezését a magyarság végre megértse, és ebből olyan társadalmi változások következzenek be, amik nem csak a magyar társadalmat, de az egész bolygót soha nem látott mértékben megváltoztatják és átalakítják, előkészítve az Emberiséget annak programozott barbárságáért és öngyilkos álhonvédő háborúiért bekövetkezésre ítélt csaknem teljes kiirtására.

Elmondtunk mindent, ami azóta bekövetkezett, és elmondjuk a jövőt is, mert a Teremtő Kegyelméből megkaptuk, hogy elmondhassuk, és az Isten olyan világ csúfjára vetette ezt a népet, hogy mert elmondtuk, ezért saját hóhéraira és a további magyarság elleni tömeggyilkosságok védelmére hivatkozva öngyilkos, utolsó trianoni háborút indított saját végső felszámolására, és az Emberiség totális besötétítésén keresztül annak Igazságos, Istentől való csaknem teljes kiirtására és elkárhoztatására. Az ellenem az Igazság miatt összeröffent és egymás hegyére-hátára bukásra szervezett sátáni disznókonda konstrukciója és világkonstrukciója egy az egyben Istennek az ókorban ügyről ügyre Tanúsított Hatalomgyakorlásának ujjlenyomatát idézi(!), melyet azok értenek meg Napnál világosabban, akik ismerik azt az Ószövetség nevű történelmi Dokumentumgyűjteményt, amit éppen azért Kaptunk a Mindenhatótól, hogy ez által is megismerhessük, milyen Ő, s hogy lám, azóta sem változott egy jottányit sem!

Azaz Ő a Hatalmas és a Rettenetes, Aki VAN, s Aki ma is ugyanúgy Dolgozik, mint akkoriban! Egy-egy személyt példázatul felmutatva, Saját Dicsősége és Hatalma Igazolására, Vele szemben az ember semmisségének és abszolút kiszolgáltatott voltának Bizonyítására kész messzire hajítani államokat, megbolondítani és ellenséggé aljasítani nemzeteket, háborúkat kirobbantani, eltörölni országokat, hogy Kiválassza valóban csupán azt a maradékot, amit a Júdásfaji bűnözők bolygóján az örökkévalóságra Tervezett!

Amikor egy nemzet - mint a magyar - egyszerre elmebeteg és morálisan elvadult, a gyógyszer hatékonysága, hogy az ne méreggé váljon az állatvilágban, ahová Isten az Ő választottait elküldte, éppen úgy kizárólag a Mindenható Radikális Tetteitől (Rendkívüli Kegyelmétől) függ, mint ahogy a kollektív pártpatkányelbutulás, szellemi és erkölcsi lealjasulás is kizárólag az Isten Által Őrködött, ellenségei által bitorolt elmetechnológiák elsöprően domináns uralma miatt jöhetett létre akkora világtörténelmi csúfságra, ahogy ez a magyaroknál bekövetkezett és a Jobbik által - amely a következő paródiáért kínlódik (tudatosan lealjasult őrültjei és Júdásai megbocsájthatatlan bűneire és örök szenvedésére) - elvégeztetett.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek első és kizárólagos magyar nyelvű leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

* * * * * * *

Az Emberiség ellenségeinek Júdássöpredéke által aljas indokból és célból, napi Júdásétekért elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

2009-03-08. - HÍRHÁTTÉR TV: Orbán Viktor, Molnár F. Árpád és az Új Világrend
/Molnár F. Árpád/
/Zene: Arvo Pärt (észt): Nunc dimittis/
(Film, 23 perc)
Tartalom: Orbán Viktor országértékelő beszédéről lebbentjük fel a fátylat, és mondjuk el, amiről mindenki tud, de csak egymás között mer beszélni, hogy miről szólt valójában a Fidesz elnöke, amikor Új Világrendről beszélt. A politikai életben mindenki tudja, hogy az Emberiség eddigi leggrandiózusabb világreformjának küszöbéhez érkezett, és ennek hátterében és kiváltó mozgatórugójaként mi állunk. A Történelem előre elvégeztetett.
(Megtekinthető és letölthető!)