A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jobbik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jobbik. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. július 8., szerda

Budaházy letartóztatásának valódi okai és kurucinfó-féregpatkány előzményei

HTML clipboard"Ahol a Föld a tét, ott amint kell, ellenségeink minden ütésére 100 ökölcsapás legyen a válasz!"
/Molnár F. Árpád/


Molnár F. Árpád tényfeltáró villámglosszája

BUDAHÁZY LETARTÓZTATÁSÁNAK VALÓDI ÉS KURUCOKAI, ELŐZMÉNYEI ÉS A KÖVETKEZŐK

Gyorsan írott villámkommentár

Budaházy őrizetbe vételét hónapokkal előtte folyamatosan eltervezték, és ehhez megfelelő indokokat kerestek. Ugyanis az, ha valaki netán molotovozik - nem tudni, Budaházy tett ilyet vagy sem, jelentősége sincs sok - , még nem elég ok a forgalomból kivonására, mert az ügy mindenképpen röhejes és bagatell. Az akciók a tiltakozás és nyomásgyakorlás kezdetleges, gyermekcipőben járó formái, de profi állami háttérrel, mert anélkül egy percig sem mehetett volna. El sem kezdhették volna!

Budaházy őrizetbe vételéhez roppant szorosan hozzátartozik, amire mindig figyelmeztettem - mindig előre szólok, a férgek szembe mennek vele, hogy miért szólok, meg há-me-má-mé mondok ilyet, aztán bekövetkezik -, tehát előre szóltam, hogy a kurucférgeket és az utcai újságírókat válogatás nélkül lincselőket és pártfogóikat fogja vissza Vona Gábor, mert ezek mindenkit támadnak válogatás nélkül, saját pártfogóikat és sajtósaikat is gúnyolják, hazugságokkal rágalmazzák és erőszakos bűncselekményeket követelnek ellenük, ez fegyver a kormány kezében is, és a kurucférgekkel az élen ne támadjanak olyanokat, akik ellen olyan vádakat fogalmaznak meg, amiket ők naponta tesznek és hirdetnek, mert visszájára fog elsülni!

Így pl. Kőrösi Imre ellen a kurucférgek körbevizelték az egész Föld bolygót, hogy állítólag 2006-ban egyszer azt mondta, döntsük meg az Országgyűlést! Kőrösi Imre ezt még előttem, négyszemközt is tagadta, mondván, hogy ő nem úgy értette, ahogy - teszem hozzá - azok vádolják, akik ezt naponta megteszik a Barikádtól a Nemzeti Hírhálóig, miközben Kőrösi a Háttérhatalom és elmetechnológiai létéről színtisztán beszélt, tehát nemhogy nem tagadta, de természetesnek vette, hogy előttem nem kell megjátszania a hülyét. A kurucpatkányok viszont folyamatosan támadták, hogy le kell csukni, miért van szabadlábon, mert szerintük azt mondta évekkel ezelőtt, hogy el kell kergetni a kormányt. Én meg azt feleltem mindenkinek, aki ezzel az Interneten hozzám fordult - mert sokan fordultak -, amit a kurucférgek és a Barikádhoz hasonló szemét csürhék terjesztettek, hogy jó, de ha Kőrösit lecsukják azzal, hogy őket és céljaikat támogatta, akkor Budaházyval és társaival, és a kurucinfóval kell kezdeni, mert ők viszont mást sem tesznek évek óta, mint - pl. Budaházy kamerák előtt - skandálja, hogy: "Fegyverbe! Fegyverbe!"

Miért támadnak valakit azzal, hogy miért mondja ugyanazt, mint ők?! Azért, mert felforgatók, rosszindulatúak, és az állam talpnyalói kezdettől fogva! Saját embereik hóhérai, saját általuk megfogalmazott céljaik legundorítóbb árulói! Mert nincsen mögöttük erkölcs, nincsen Krisztus, nincsen szeretet, nincsen felelősség, nincsen, csak gyűlölet, kirekesztés, hazaárulás, kapzsiság és terrorizmus! TERRORIZMUS MINDENKI ELLEN!!!

A kurucokat kellene Budaházy és a Magyarok Nyilai helyett börtönbe juttatni, Budaházyékat pedig kártéríteni, plusz azért is, amiért a kurucféreg-moslék patkányok börtönbe juttatták, és akárhányszor, akárhány helyen szóltam, hogy pofa be, mert fel fogják ellenük használni, annál inkább járt a pofájuk, ahogy a kurucféreg-patkányok körbeokádták a Föld bolygót!



HTML clipboardMorvai Krisztina az elévülhetetlen Emberiség-ellenes bűncselekmények miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélendő terrorista kurucinfósokkal végképp összeforrva tudatosan pusztította a Földet, és fedezte az Echelon-eszközöket, valamint azok és minden más állami kínzások és megnyomorítások vad védelmezőjét, mint fő tájékoztató nemzeti orgánumot, a kurucinfót. Nekem viszont elegem lett a 10 éve egyfojtában tartó üldözéseitekből, azok általatok való korlátlan és egypárti fedezéséből, Morvai, és elegem lett abból, ahogy minden lényegest elrejtetek, az igazmondókat egypártban üldözitek, ellenünk pedig lejárató és hazug rágalmakat szórtok, te mocskos, kezdettől államállat! Százszor veri ezt rajtatok a Pokolig vissza a Molnár, aki a nemzet szövétnekét kizárólag kapta és tartja! Elég volt a hazugságból! Éljenek hazugságban és árulásban azok, akik percnyi látszatdicsőségért azt tették volna: mert ti mindig hazudtatok, éljen hát hazugságban mindenki és örökké, és csak az maradjon életben, aki tovább és tovább és tovább hazudik, de halálra, aki nem adja el ISTENÉT, földjét és nemzetét! Nyerj dicsőséget a disznóktól, hazug ribanc, nemzet demagóg hentese, az üldözöttek és az igazak átka, aki csak egy egész nép félrevezetéséből és a magyar történelem legundorítóbb sajtódisznóival kéz a kézben kerestél magadnak sátáni dicsőséget! Minden engem vagy bárki igazmondót és tényfeltárót ért további ütésre 100 eltörölhetetlen ökölcsapással fogok válaszolni! Szégyellted a hőst és az igazakat, koronádat nyerd átmenetileg megtévesztettektől, ostobáktól, ördögöktől és minden magyar idők legordenárébb és leghazugabb disznóitól! Férjed legyen JAHVE, a mi Istenünk helyett a kurucinfó, melynek mocskába ágyaztál egy egész bolygót, Sátán szajhája!
(Molnár F. Árpád)

Draskovicsot viszont nem vonnám felelősségre a Budaházyért, hiszen az indokot maguk Budaházy pártfogói és Vona támogatói szolgáltatták, sőt, KIKÖVETELTÉK, HOGY BÖRTÖNBE KERÜLJÖN! A titkosszolgálatok sokszor szóltak, hogy figyelik az Internetes csörtéket, és terhelő adat, hogy börtönért kiáltottak a kurucféreg-fajzatú erőszakos, a valódi terrorista bűnözők! Idejében szóltam erről is! Draskovicsnak azért kötél is járhatna, mert viszont a kurucinfót nem csak rászabadította a Földre, de még össze is játszott velük, kezdettől fogva szinkronban hazudozva a kurucinfóval egymás ölében arról, hogy semmit nem tudnak arról, a kuructerroristák hol vannak!

HÁT EZERSZER FIZETEK MEG EZEKNEK A MOCSKOS KURUCFÉRGEKNEK, AMIK AZ EGÉSZ VILÁGOT SAJÁT GYŰLÖLETÜK DISZNÓÓLJÁN ÁLDOZTÁK VOLNA FEL, ÉS A MARADÉK JÓT, MINKET TÁMADVA, HOGY MIÉRT VAGYUNK MINDEN MAGYAR IDŐK LEGFŐBB TÉNYFELTÁRÓI, ÉS MIÉRT NEM FEDEZZÜK A RENDŐRSÉGI, TITKOSSZOLGÁLATI BŰNTETTEKET ÉS ESZKÖZÖKET, 100 ÉV ELEKTROSOKK TERÁPIÁIT, AZ ECHELON-ESZKÖZÖKKEL ELKÖVETETT VILÁGTERRORISTA BŰNTETTEKET! HÁT MEGFIZETNEK MINDEN JAJJÉRT, MINDEN NŐÉRT, MINDEN FÉRFIÉRT, MINDEN TESTÉRT ÉS LÉLEKÉRT, AKIN, S AMIN A LEGCSEKÉLYEBB CSORBA ESETT EMIATT!

Továbbá: amikor Budaházy 2002-es erzsébet-hídi demonstrációjára ítélt kényszermunkája védelmében kiálltam mellette egy film készítésével, az őt elítélő Bardocz Krisztina vérbírónővel szemben, Vona legmoslékabb, szintén kurucnevelt csatlósbarmai (amiket tehát Morvai Krisztina a nemzet sajtójaként aposztrofált) támadtak rám, hogy börtönbe velem, mert nem pártolom a válogatás nélküli újságíróveréseket, amiket egy igazi hős magyar és vonista pártállat mindenképpen pártfogol, mert attól magyar a barom, hogy saját sajtósait is csuklyákban támadja meg és veri össze, aztán anonimitásba bujtatva - mert gyáva és hitvány féreg, ahogy Draskovicsuk által védett kurucpatkányaitól tanulta - körbeokádja a bolygót további erőszakos bűntetteket követelve azok ellen, akik ezt nem teszik, és mondták: hogy mivel nem pártolom az igaz magyarok vonista erőszakos bűntetteit, ezért hogy merem én fenyegetni a Bardocz Krisztinát és a bírókat, börtönbe velem!


Minden Echelon-tömegmészárlások és eszközök védelmében és Cathy O'Brien ellenében iszonyú moslék stílusban nyilatkozott Morvai Krisztina nemzeti kuriózuma, JAHVE ISTEN helyett választott férje, a kurucinfó, minden magyar idők legundorítóbb pártszennylapja. A fotón Cathy O'Brien, közös leleplezéseikkel minden idők egyik legjelentősebb tényfeltáróiként a CIA MK-Ultra projectjének hivatásos elmeprogramozójával, Mark Phillips-szel.
(Molnár F. Árpád)


Na most akkor nem fenyegettem, később már igen, megkövetve Bardocz Krisztinát, ahogyan a kurucférgek követelték, ő a bíró, döntsön ő, ahogyan kérték a kurucféreg-moslék pártállatok, és nyíltan közöltem, hogy ez esetben védje meg Budaházyt az állam és a kurucinfo, amely utóbbi a Budaházyhoz hasonló napi elkövetéseket ezredével ha elkövetők ellen is koncepciós pereket és fegyházbüntetéseket követelt, én pedig mosom kezem. Azt sem titkoltam, hogy halmozott tudomásom van arról, hogy Budaházy szabadlábon tartása vagy őrizetbe vétele vonatkozásában jelentős beleszólási lehetőségről kaptam tájékoztatást.

Továbbá: kvázi ahányszor csak a kurucférgek gyűlöletterrorizmusára bárhol a Neten azt feleltem, ne ugráljon a kurucinfó, mert ők évek óta folytatólagosan követik el azokat a bűncselekményeket, amikkel az ő egyoldalú védőiket akarják szüntelenül a nyílt utcán kinevelt disznóféreg terroristáikkal összeveretni és börtönbe juttatni (mocskos féreg- és gyűlöletállatok, életfogytiglanra velük!!!), kvázi annyiszor érkeztek visszajelzések arról, hogy jelentős részben van beleszólásom abba, hogy Budaházy és mások szabadlábon maradhatnak-e, és az ilyen Internetes fórum-üzenetváltások nagyban meghatározzák, elkezdik-e lecsukni az olyanokat, akik bármi eddig büntetlen cselekménnyel vádolhatók.

Budaházyt a saját embereik juttatták börtönbe, a Draskovics kvázi végrehajtó az ügyben, amit maguk a kurucféreg-söpredék kikövetelt, és mindezt összes figyelmeztetésem ellenére azok, akik mindenki ellenségei voltak, és akik kezdettől üldöztek és megakadályoztak minden tényfeltárást, amit tettem, és minden kezdeményezést, amely a valódi rendszerreformok akár azonnali és közvetlen előidézését eredményezték volna! A KURUCINFÓRÓL BESZÉLEK, AMIKNEK BÖRTÖNBEN A HELYÜK! Mert ott, ahol a kiscserkészt lekapcsolják, Draskovics pedig évek óta összejátszik a kurucinfóval, egymást felváltva hazudozva, hogy senki nem tudja, hol vannak a kurucok és kik ők (mikor egy IP-cím-ellenőrzés a Netszolgáltatónál vagy a titkosszolgálatot megkérdezve azonnal kidobja a részletes adatokat(!); én már 2000 tájékán is rutinból jutottam hozzá még híváslistákhoz is, nem kell ahhoz csúcs-computer és ismeretség sem!), s mikor a nemzetbiztonsági törvény kötelezően előírja, hogy Draskovics írja alá folyamatosan a kurucok betechnikázását és megfigyelését, tehát ahol a kiscserkészt lekapcsolják, ott a legfőbb elkövetőknek, amik nem ismertek sem ISTENT, sem embert, keresztyéneket szidtak, Krisztust és a Szent Lelket káromoltak(!!!), nemzetközi Echelon-terrorizmust pártoltak, kérkedve fedeztek és dugdostak, Cathy O'Brienek megerőszakolásán röhögtek és gyűlölködtek, minden létező Emberiség-ellenes elektromágneses terrorizmus védelmében őrjöngtek és gyűlölködtek, egytől egyig Elévülhetetlen Emberiség-ellenes bűncselekményekért életfogytig tartó fegyházbüntetésen a helyük!

De csak mondják tovább, be nem áll a pofájuk! Ha most jönne az a pillanat, akkor az ISTEN rájuk értené, amit 2000 éve Mondott: "Most pedig pusztuljanak, akik a Földet pusztítják!"

És megmondtam előre annak idején, hogy fogják be a pofájukat, ha ártatlan milliók és milliárdok életéről van szó, mert nem lesz visszaút, és nem lesz kiút!

Most már fizessék meg az árát, mert a nemzetközi jog az egész bolygón ratifikált törvények keretében követeli a világ minden kontinensén történő levadászásukat és elítélésüket!

Budaházy meg majd kap kártérítést. Egy jó katona a börtönt, a kórházat és a temetőt is jól viseli. Én pedig jó katona voltam, és az is akarok maradni mindörökké, az ISTEN Nevében, Krisztus katonájaként, soha le nem züllve semmiféle párt- és más gyűlöletállat kurucinfós, Emberiség-ellenes, Szentlélek-káromló mocskos féreg színvonalára.

Ámen!

Molnár F. Árpád

Kapcsolódó: Budaházy György letartóztatásának okairól elolvashatja korábbi cikkünket is: 2009-06-20. - A magyarverő Vona-pártnyomorultak és a kurucpatkányok juttatták börtönbe Budaházy Györgyöt (Budaházyt védett filmünkkel!)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. június 30., kedd

ALAPMŰ!: Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón


HTA cikket a Hírháttér Rádió feldolgozásában, zenei kísérettel meghallgathatja, ha ide kattint, és letöltheti MP3-ban, ha (sok gépen az egér jobb gombjával) ide klikkel! (A cikk készült: 2009 június 20. A Hírháttér Rádió zenés feldolgozása: 2009 június 24. Írta és felolvassa, valamint vágó és zenei szerkesztő: Molnár F. Árpád. Zene: Bozay Attila: Intervallumok (Körmendi Klára - zongora); Durkó Zsolt: Altamira (Km. a Magyar Rádió Kamarakórusa, Az MR Szimfonikus Zenekara; vezényel: Lehel György); Bruckner: Libera me (A Francia Rádió Énekkara, Denis Comtet - orgona; vezényel: Donald Palumbo).)HTML clipboard

Fontos:
Cikkünk elhallgatását a törvény bünteti! : Btk. 150. § (1), 155. § (1) c), (2).
A tényfeltárások és a velük összefüggésben megvalósításra került speciális eljárások alapján a tényfeltáró a Btk. 22. § f), 29. §, 30. § miatt nem büntethető!
A cikk írójának további tényfeltárásai megzavarását, megakadályozását, vagy a Hírháttér blokkolását a Btk. 139. § (1), 139/A. § (1), 142. § (1), (2), (3), 155. § (1) b), c), (2), 172. § (1), (2), (3) alapján a törvény bünteti!

Előadás-ajánlatunk: Hírháttér TV: Bevezetés a Világ titkaiba

2009-06-21.
Tényfeltáró: Molnár F. Árpád Echelon-tanú

Az állami és titkosszolgálati, valamint hadászati elmeprogramozás ténye és részletei a II.Világháborúig visszamenően már olyan halmozottan dokumentáltak és annyi a kimagasló egzisztenciával rendelkező és hiteles tanúk száma, ami kétségtelenné teszi (egyébként aki valamelyest ért a fizikához, és nem címeres idióta, az akkori fizikatudásból is azonnal le tudja vezetni), hogy a '40-es években már világszerte folytak elmeprogramozó állami és katonai project-ek. A lakosság számára elérhető legtöbb dokumentum - jelen pillanatban - alighanem a II.Világháború hitleri koncentrációs táborbeli, de messze főleg az USA mentáltechnológiai projectjeiből állnak rendelkezésre, melyek közül az utóbbi, az amerikai államvédelmi (valójában háttérhatalmi) emberirányító kutatások és fejlesztések különböző néven futottak: Bluebird (1950-1951), Artichoke (1951-1955), MK-Ultra (1953-1965), MK-Search (1964-1972) stb.

Tekintettel az irdatlan mennyiségű hozzáférhető anyagra, most is csak egyetlen személyen keresztüli eseti halmazról fogunk szólni, a lehető legrövidebben.


Valerie B. Wolf, név szerint A Zsidó Nők Nemzeti Tanácsának elnöke, Echelon-tanú.
(Molnár F. Árpád)


Egy hölgyemény, Valerie B. Wolf (élt: 1948-2002) az embereken végzett elektromágneses, elektromos és kábítószeres vizsgálatok egyik tanúja, aki az 1995-ben létrehozott Advisory Committee on Human Radiation Experiments, szinte vagy egészében nemzetbiztonsági hátterű személyekből álló, az embereken végzett lézeres, fotontechnológiás és drogos állami kísérletekről szóló tanácskozás egyik fontos résztvevője és tényfeltárója volt. (Mindig tudni kell, hogy aki ilyesmikkel foglalkozni kezd, vagy kiemelt társadalmi pozícióba helyeztetik, feltétlen beszervezésre kerül a titkosszolgálatba a világ egész területén!) Valerie B. Wolf egyébként többek között neves és jó pár évtizedes gyakorlattal bíró terapeuta volt, aki a diplomáit cyracuse-i egyetemen és az Ithaca College-ban szerezte, elnöke volt továbbá az "A Zsidó Nők Nemzeti Tanácsának", a "The National Council of Jewish Women"-nek. Igen bátor asszonynak ismerték, aki viszont sosem merészkedett egy pontnál tovább.


Molnár F. Árpád Echelon-tanú sem könyvekből és cikkekből szerezte ismereteit, ahogyan azok sem szorulnak erre, akik azért fordulnak hozzánk, hogy személyesen tapasztalhassák meg, és mondhassák el bárkinek: a Háttérhatalom (ami a Megjövendölt Nagy Babilon) felépült, és mindenkibe képes beavatkozni. Léte hamarosan az egész Emberiség előtt nyilvánvalóvá lesz, cikkünk pedig történelemmé válik, amelyet olvasva mindenki látni fogja: íme, megmondtuk előre.
/Nagy Sándor (Naleksz) felvétele/

Ahogy én sem könyvekből, folyóiratokból és egyéb médiaorgánumokból (médiumokból) szereztem az ismereteimet, hanem közvetlenül, sem a HAARP-ról, sem egyéb időjárásszabályozó és mentáltechnológiai ismeretekről soha egyetlen cikket végig nem olvastam, úgy általános, hogy aki ezekről az ügyekről legalább valamelyest szakértő módon meg tud szólalni, szinte vagy egészen biztos, hogy mélységi beszervezett (sokan a "beavatott" kifejezést szeretik). Wolf asszony, aki maga is háttérhatalmi beszervezett személy volt - csak éppen Isten Áldásából megfelelő nem azonosított közvetlen hatalmi háttérrel is, ami lehetővé tette, hogy egy pontig el merje mondani a szörnyű valóságot -, aki természetesen beszámolt arról, hogy az elmeprogramozási állami és félállaminak szimulált-mutatkozó konferenciákon más kutatók és tanúk, valamint áldozatok részéről elhangzott szörnyűségek saját tapasztalatait igazolják. Ez - nagyon fontos megjegyezni - természetes, hiszen valamennyien, akik bejáratosak vagyunk az ismeretekbe, a terület kapcsán a világ minden részéből ugyanazokkal a technológiai és bevetési (alkalmazási), valamint tapasztalati és áldozati ismeretekkel találkozunk, hiszen a fizika, amely Niels Bohr dán kvantumfizikussal alig 1900 után nyilvánvalóvá tette az emberi gondolkodásra, érzelmekre és ösztönökre, emlékekre és testi, fizikai, vegetatív működésre való elektromágneses beavatkozások és konfigurációk evidenciáját, tehát ez a fizika nem változott, a törvényei ma is érvényesek, nyilván eztán is így lesz, továbbá a Föld bolygónak soha nem volt állama a történelem során, amely bármiféle tömegpusztító vagy a lakosságot bármennyire, illetőleg végre teljesen irányíthatóvá tevő technológiát azonnal, mindenki előtt gőzerővel ki ne akart volna fejleszteni saját hatalmi és oligarchikus, illetve egyetlen vezető személye hatalmának maximalizált kiépítésére. A jóindulatú államról alkotott paranoiás téves eszme híveinek, akik szerint az állam és annak pénzügyi stb. háttérfigurái készségesen engedik át a hatalmi potenciált más államok és diktátorok számára, mondván, hadd szerezze meg más, uralkodjon más, és hadd pusztítson el nyugodtan mindenkit, akihez kedve van, és akiről azt feltételezi, hogy bármi veszélyt jelenthet hatalma megszilárdítására és egyeduralma biztosítására, tehát akik az ilyen jóindulatú államban gondolkodnak, azoknak javasoljuk a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) vagy a jóságos pártok honlapjait demokráciánk, szabadságunk és függetlenségünk biztosításáról folytatott tudatosan hazug és tömegpusztító meséivel.

A tudatminőséget, az értelmi állapotot és az ösztönöket befolyás, illetve totális irányítás alá vonó fejlesztések publikussá vált dömpingje mind a hitleri Harmadik Birodalom koncentrációs táborait, mind az azt követő amerikai, szovjet, kínai stb. emberkísérleteket és mészárlásokat illetően kifejezetten a hadseregre, valamint főleg az orvosokra, ezen belül is halmozottan a világ pszichiátriai és elmegyógyintézeteire halmozódik. Magyarországon - magyarul erről is én beszéltem először - ennek tetten érhető székhelye az OPNI és az IMEI voltak, az OPNI bezárását követően pedig az IMEI maradt. Veér András professzor, aki a szocialistának nevezett éra óta csak a kirekesztett népi szerencsétlenek számára nem köztudottan a politikailag nem kívánatos személyek elmegyógyintézetekbe zárásáról és elektrosokk terápiáiról, valamint gyilkosságairól volt hírhedt, az engedélyezett és illegális állami fejlesztésű titkosszolgálati drogokkal végzett memóriatörlésekről és emberkísérletekről, valamint az általa elkövetett és elkövettetett zárt intézeti gyilkosságokról nevezetes. 1990-t követően, a hazug lakitelki államvédelmi tanács és későbbi összes csatlósai által éppen ezért, a rendszer teljes átmentésének zálogaként került ő is átörökítésre, és folytatta főleg MSZP-s és SZDSZ-es, KGB-s, Moszados és CIA-s, valamint az Orbán-kormány és a Dávid Ibolya-féle MDF-es bűnszervezet Egypártrendszere(i) alatt korábbi tevékenységét, valamennyi titkosszolgálat és párt (tehát titkosszolgálat) totális fedezékében, az összes módszerrel, kínzással, csonkítás és gyilkosság abszolút elrejtésével egyben, ahogyan a következő megváltó párt, a Jobbik és cselédsajtói is mindent elkövettek a Világtörténelem összes államában elkövetett valamennyi ilyen jellegű visszaélés és elkövetői, valamint a módszerbeli hátterek teljes elfedésére, a maradék tényfeltárás ellen indítva azóta sem fékezett pusztító célú rohamokat.

Mark Phillips (balról) a CIA elmeprogramozó alvállalkozója. Ő programozta Alaszkában újra Cathy O'Brient (a képen jobbról), akit munkaadói tönkre tettek és cserben hagytak. Cathy O'Brien az 1953-1965 között működött CIA-s Mk-Ultra lakosságprogramozó projectjének hivatásos elnöki modellje volt. Feladatkörébe tartozott, hogy rendszeresen mikrohullámokkal és egyebekkel az agyába programozott titkos állami és nagyhatalmi információkat elfeledve, csak a célország állami vezetői előtt dekódolva átadhassa, valamint szintén programozás szerint szexuális szolgáltatásokat végezzen a Reagan-kormányzattól egészen az Obama-kormány külügyminiszteréig, Hillary Clintonig.
(Molnár F. Árpád)


Valerie B. Wolf zsidó elnökasszony és terapeuta beszámolóiban elmondta, hogy az ország minden részéből ugyanazokkal a panaszokkal keresik meg, ugyanolyan hátteret és tüneteket lepleznek le, amikor az embereken engedélyükből és engedélyük nélkül végzett elektromágneses, tehát fotontechnológiai, sugárzásos mentális és biofizikai kísérleteket és szándékos önszórakoztató, általában szexuális hátterű kínzásokat végeznek. Ugyanez a mesterséges beavatkozás az oka, hogy csak a mesterséges hibbantottak nem fogják fel ezt a kézenfekvő és sok évtizede kiépített technológiát, mert mióta elkezdtem a mentáltechnológiai leleplezéseket, azóta csőstől kerestek és folyamatosan keresnek meg engem is olyanok, akik - mint a világ összes leleplezője esetében - annak ellenére hajszál pontosan ugyanazokról a beavatkozásokról és háttérről számolnak be - azok is, akik soha életükben nem találkoztak magukhoz hasonló személlyel, sőt, még ilyen irányú tényfeltárásról sem hallottak soha(!) -, amikről a világ valamennyi részén élő szakértők, tényfeltárók és "kiugrott", főleg CIA-s titkos ügynökök és tisztek részletes beszámolókat adnak! Ne feledjük el, hogy a Molnár F. Árpádig arról, hogy ez létezik, magyarul sehol, egyetlen médium sem mert megszólalni. Az Echo tv már kifejezetten a Molnár hatására törte meg a csendet, és került néhány műsor a képernyőre, melyben a befejezett és kiépített, az egész világot leuralt technológiákról eképpen is beszéltek, azaz hogy már kiépült, és mindent ez a Háttérhatalom irányít, a Rendszer pedig az, ami a Jelenések Könyvében 2000 évvel ezelőtt ím-ígyen Prófétáltatott Meg!

Ne feledjük azt sem, hogy Wolf elnökasszony (tehát az államvédelmi, bujkáló és mindent rejtegető Morvai Krisztinák kvázi egészében fordítottja) begyűjtött beszámolói a mentális emberkísérletekkel és irányítási projectekkel több évtizedre nyúlnak vissza! Azaz - mint az összes ilyen tényfeltárás - önmagában a Wolf-project terén is tetten ért, hogy a világon minden mentális, értelmi, logikai, érzelmi és emocionális, szexuális vonatkozású mikrohullámú beavatkozások a '70-es években már régen kiépültek! Már megvolt minden! Ne feledjük, hogy azóta újabb 40 esztendő telt el! Majdnem fél évszázad! Minden idők talán legnagyobb ilyen jellegű botrányai óta, amelyeket Cathy O'Brien programozott CIA-s elnöki modell, adattároló és adathordozó, az arisztokrácia politikai-hatalmi és szexuális céljaira programozott Echelon-áldozata, valamint Mark Phillips, a CIA MK-Ultra állami-katonai projectjének hivatásos elmeprogramozója botrányai pedig már két évtizedre nyúlnak vissza! Majdnem negyed évszázadosak, amik Magyarországra szinte semmilyen formában nem jutottak el, mert a világ bűnszervezeti államhatalma és médiamaffiája D-Notice keretében (titkosszolgálati kifejezés: központilag rendelt elhallgatást jelent) mindent elrejtettek a lakosság elől! Ennyi évtized egy korlátlan hatalmi technológiát illetően, amivel szólóban meg lehet szerezni és minden emberi lényre kiterjeszteni a totális kontrollt és a világuralmat, önmagában is abszolút egyértelművé teszi, hogy nincs az a kormány, nincs az a háttérhatalmi bankári stb. elit, amely ezt meg ne tenné, hiszen ha nem teszi meg ő, megteszi helyette más! Azaz már késő: a Világuralom befejezett, a még láthatatlan, majdan nyíltan színre lépő Világkormány felépült, és számunkra - akik megértik, hogy mindefölött Létezik az ISTEN - a Világkormány személyi háttere, struktúrája és módszerei leleplezése, valamint az embereknek a Mindenható ISTENHEZ vezetése marad, azzal a jutalommal, amit az elsők, akik az ISTEN szolgálatában végeztek igazságtevékenységet, a feltétlen ígéret szerint Megkapnak! Azon maradék átmentése és átörökítése ez az Új Világkorszakba, akik erre rendeltettek el az ISTENTŐL Szervezett Predesztináció útján.


Ne feledjük!: Cathy O'Brien MK-Ultra-áldozat, márpedig az MK-Ultra project 1951-től 1965-ig tartott! Azaz az USÁ-ban már fél évszázaddal ezelőtt is komplett CIA-s és hadászati emberprogramozás folyt, melynek keretében Cathy O'Brient is kényelmesen sikerült az arisztokrácia tagjává programozva, státuszának megfelelően miniszterelnökök és háttérhatalmi vezetők folyamatosan programozott titkosszolgálati adattárolójává és nemzetközi dokumentumhordozójává, valamint az "elit" legváltozatosabb szexuális céljai kielégítésére programozni, a Hillary Clintonnal folytatott leszbikus aktusoktól a Nobel Béke-díjas stb. személyekkel folytatott biszexuális orgiákon át a szado-mazoig!
(Molnár F. Árpád)

Wolf munkássága során az Egyesült Államok legkülönbözőbb részeiről nála jelentkezett és feltárt esetek kapcsán publikussá tette, hogy közel félszáz kollegájával konzultált, akik szintén ezzel foglalkoztak (és akiket a média szinte minden ízében elhallgatott, ahogy a népi barmoknak kitartott összes politikai párt is), és ők - természetesen - ugyanúgy és ugyanezekről számoltak be pácienseik és a technológiai, tudományos és emberkísérleti és -projecti háttér vonatkozásában. Ahogyan Cathy O'Brien annak ellenére, hogy Ronald Reagan-től egészen Hillary Clintonig, a most regnáló Barack Obama-kormány külügyminiszteréig bezárólag végzett szexuális szolgáltatásokat, a legkiemeltebb pozíciókban utaztatott az agyába programozott titkos állami adatokat és dokumentációkat idegen államok legfelsőbb vezetőinek, mégis az MK-Ultra CIA-s Echelon-áldozata, úgy nagyon sok olyan személy került Wolf látókörébe is, akik valamely titkosszolgálatnak, főképpen a Pentagonnak, az FBI-nak, a CIA-nak és/vagy a Moszadnak az ügynökei, különleges ügynökei stb. voltak, természetesen azon üldözöttek dömpingjével, akik nem alkalmazottai, hanem elszenvedői voltak az "elit" gyakran nem kísérleteinek, hanem emocionális és szexuális késztetéseinek. Kozenkay Jenő III/II-es kémelhárító valójában erről beszélt médiumunkban, a Hírháttér Televízióban, amikor vendégünk volt, mondván, hogy a titkosszolgálatba kerülvén "nem sokan vannak, akik nem torzulnak" a személyiségüket illetően (a homlokra sütött pecsét), de kamera előtt persze nem beszélt olyan világosan, mint négyszemközt, valamint Kőrösi Imre jó ideje csak néha tényfeltáró, volt MDF-es országgyűlési képviselő jelenlétében, aki ugyancsak bejáratos volt és maradt a katonai titkosszolgálatokba. De - ezt itt is el kell mondani - én sem tőlük tudok a Rendszerről, és ők is csak azzal a természetességgel kommunikálták ezt előttem, amivel minden pozícionáltabb közéleti személy tette és teszi házon belül, aki nem olyan alacsonyrendűen gyáva és gerinctelen, hogy megjátsza a tájékozatlant, mondván: jaj, még valami bajom esik!

Az Echelon sokkal régebbi és grandiózusan adekvátabb, mint amiről itt beszélünk. Tudjuk ezt.

Rövid és hasznos kitérő: ahogy az USÁ-ban sokan indítottak pert bíróságokon azzal, hogy a CIA poloskát tett a fogukba, engem is többen megkerestek ezzel, amióta az Echelon-tényfeltárást elkezdtem. A fogpoloskáról abban a bosszantón pártmentes, korai filmünkben beszélünk először, amelynek címe: "Gazságügyi és szexuális világreform". A fogpoloska kapcsán most csak annyit - mert nem ez jelen tényfeltárásunk témája -, hogy aki figyelmes, emlékezhet pl. arra, amikor az MTV politikai műsorában, már 2001-ben vagy 2002-ben az egyik mobiltársaság képviselője élő műsorban mutogatott a fogára, mondván: lehet, néhány év múlva már a fogra csatolt mikrofonnal fogunk telefonálni. Mindenki megcsodálhatta, ahogyan Bánó András arca eltorzul az ijedtségtől, és idegesen próbál továbbsiklani azon, hogy itt élő műsorban elhangzott az, amiről amúgy valamennyien tudunk, sőt, Bánóék lelkiismerete is rossz, mivel ők egyes területeken - nem saját magukba helyezve - használják is a fogpoloska nem éppen ildomos és a legkevésbé sem perverziómentes fordított áldásait. A lakosság viszont még ma sem tudja, hogy ezek évtizedek óta alkalmazásban vannak, és Magyarországon régóta használatosak.

A Háttérhatalom perdöntően programozza a hatalmi funkciókra választottaiba a pszichopátias személyiséget. A roppant erősen háttérhatalmi kapcsolati illuminátus Hillary Clinton mesterségesen programozott élénk és változatos arcmimikája tudatos színészi alakításai, melyek evidensen személyes élvezeti forrást jelentenek számára. A meghatározott okokból máig külön figyelemben részesült Bill Clintonné szeret játszani.
(A teljes méret letöltéséhez a képre kattintson!)
(Molnár F. Árpád)


Amiről e leleplező cikkünkben említett bizottságban az előadók, köztük Wolf asszony beszámolt, abszolút közismertek az azonosítatlan hatalmi háttér (gyakran lehet közvetlenül az ISTEN), továbbá a Háttérhatalom (Nagy Babilon) és a titkosszolgálatok (Babilon alprojectjei és alvállalkozói) emberei előtt. A titkosszolgálatok már azon alsó szint, ahol nem minden ügynök tud a technológiákról, helyesebben azt hiszi, valami mást lát, amikor azt látja (erre most nem érünk rá kitérni). Így Wolf - közel félszáz kollegájának tapasztalataival is felvértezve - a megszólaló előadókkal szinkronban elmondta, hogy az alanyok, akik közül sokan beleegyezésükkel vettek részt titkos állami és katonai elmeprogramozói projectekben (sokkal többen abba nem adták semmiféle beleegyezésüket), mind gyakorlatilag ugyanolyan tünetekről számoltak be, melynek kiemelkedő hányadában nemhogy "csupán" az értelmi és logikai képességek megváltoztatása és irányítás alá vonása állt, nem csak alvásmegvonási és érzelmi módosítások stb., hanem a kifejezetten jutalmazás és büntetés rendszerű fájdalomokozás, valamint a nemi erőszak és a kínzás legabszurdabb formái. Ezek jó része látványát tekintve is annyira ellentmond a megszokott szexuális aktusoknak, hogy csakis olyanok előtt fedetik fel, akik ismerik ezen technológiákat. Arról beszélek, hogy természetes állapotban olyan körülmények között nem létezik pl. magömlés vagy fájdalomtűrés, olyan mozdulatokat lehetetlen végrehajtani (az egész bolygón kiemelkedő, Wolf által is kiemelt tett a végtagok - minden utólagos károsodástól mentes - szélsőséges kicsavarása), különösen úgy, hogy elektromágneses hullámok által megvalósított bioelektromos irritációkkal úgy kapcsolják ki és be a fájdalomérzetet egyik pillanatról a másikra bárkiben, akármekkora fizikai megterhelés ellenében, ami az emberi test esetében kizárólag külső technológiai és hatalmi beavatkozásokkal létezik. Egyre több keresztyén fordul hozzám azzal, hogy a Háttérhatalom létének bennük való fokozatos tudatosítása által (megtudják, hogy akármekkora százalékban nem Isten avatkozott be a lelkükbe és tapasztalásaikba) egyre több parázna és perverz bevetítéseket élnek meg, ellenállásuk pedig csökken. (A Jelenések Könyve halál pontosan erről Számol Be: "harcol a szentekkel és legyőzi őket".)

Mindenki, aki ismeri ezeket a technológiákat és eleget tud a Háttérhatalom személyi és motivációs, vagy perszonális és végrehajtói hátteréről, tudja, hogy ezek szörnyetegek. Ezt azért is írom ide, hogy - és a jövőben ez egyre fontosabb lesz - senki ne képzelje, hogy ha bárhol és bármilyen látható és nem látható helyzetben aláveti magát pl. egy szexuális beavatkozásnak, azt nem követheti bármikor a legbrutálisabb erőszak, kínzás, mesterséges öngyilkosság vagy bármi más!

Lásd a most elhunyt amerikai filmsztár, az illuminátus David Carradine (a "Kill Bill" című film sztárja) esetét, aki 72 évesen bangkoki hotelszobáját belülről bezárva, a szekrény rácsához kötözve, nemi szervét átkötve, nyakán hurokkal, meztelenül vesztette életét. A biztonsági kamera azon kapott információnkat igazolta, hogy senki nem ment be és nem jött ki a szobából a színész halála idején. Ennél jóval többet is tudunk a dolog hátteréről, csak azt ma még nem mondhatjuk el, kizárólag beavatottak előtt. Egyébként minden titkosszolgálati előtt kézenfekvő volt az eset.

Soha nem szabad a farkassal, soha az ellenséggel, soha a fenevaddal, a Sátánnal egy ágyba feküdni! A magyar titkosszolgálatoknál sem véletlen az a sok deviáns, amik a világon képben nincsenek arról, hogy mit művelnek, és képtelenek akár egy napra is előre gondolkodni! Úgy élnek és olyan következetesek, mint az állatok! Ahogyan Drábik János közgazdász mondta a tömeggyilkos ámokfutó George W. Bush-ról, hogy neki az a véleménye, hogy az ilyenek már azt sem tudják (az elektromágneses és egyéb beavatkozásokkal eltorzított személyiségük és gondolkodásuk miatt), hogy mit csinálnak! Ahogyan Drábik mondta, úgy is van: képtelenek belátni tetteik súlyát és következményeit. Felteszem, hogy Drábik valami mást is közölhet, amikor ilyesmit mond, mégpedig az abszolút legfelsőbb háttér vonatkozásában, csak netán azt már nem meri vagy tudja kifejteni. Mostanában egyre többször utal az Emberi Faj kozmikus hátterére. Itt most egy 2006-os csodálatos álmom jut eszembe, amikor egy másik világban egy befolyásos istennő vidáman kalauzolva adott beszámolót az ő világukról és azok hatalmairól, és amikor kiejtettem a szót: "ISTEN", félrenézett, szemei elkerekedtek a rémülettől, és tapasztaltam a belevetített összegzést, zipet, megtapasztalást, ama lelki ébredést (mely aztán benne másodpercek alatt hamvába hullott), amely ráébreszti a teremtett entitást a Legfelsőbb Uralkodó Rettenetes és Elborzasztó Hatalmára, amellyel bármit, és az Erkölcs szerint a végtelen boldogságot vagy a végtelen, örökké tartó legnagyobb szenvedést Vetheti arra, akire akarja, és nincs semmi, ami korlátozhatná!

A halmozottan Echelon-áldozatoknál - itt most elsősorban az al-alprojectek beavatkozásaira gondolok - gyakori az alvásmegvonás, a mesterséges vagy nem egészségbiztos kísérletek során kialakult rák, ödéma, szklerózis multiplex és más izombetegségek, amnézia, rengeteg a teljesen azonosítatlan és rejtélyes megbetegedés, továbbá az életre szóló pajzsmirigybetegségek és megbetegítések, melyekről Wolf és a többi tanú is beszámolt. (Ugyanis kísérleteket csak ott végeznek, ahol van mivel kísérletezni. Ahol már minden adott, ott már nem kísérletezés, hanem a személyes boldogság és élvezet legelképesztőbb és legaberráltabb formái kerülnek megvalósításra.)

Csak egy példa pl. a pajzsmirigybetegségeket okozó állami merényletekre: magam is találkoztam Olaszországban olyan áldozattal - amikor még nem tudtam a Háttérhatalomról, a kifejezést sem hallottam soha -, aki évtizedek óta azért küzdött, hogy pert tudjon indítani Tunézia ellen, mivel a tunéziai titkosszolgálat egy zsidó érdekképviselete kapcsán megtorlásból az utcán lézersugarat vagy szórtabb sugárzást alkalmazó kézifegyverrel bosszúból rálőtt, és életre szóló pajzsmirigykárosodást idézett elő; szándékosan nem ölték meg. Dokumentációinak irdatlan tömegeivel rendelkezett arról, hogy bárhol próbálkozott a bolygón, valamennyi állam és az összes média elutasította. Sem Brüsszel nem volt hajlandó segíteni, sem az olasz kormány és a Silvio Berlusconi miniszterelnök tulajdonában álló RAI médiabirodalom sem (találkozásunkkor Berlusconi volt az elnök). Aki csak megtudta, milyen eszközről van szó, mindenki elsápadt, padlót fogott az ijedtségtől és a rémülettől, és mindenki elzárkózott a további segítség bármiféle lehetőségétől. Ez az ember honlapot működtetett Itáliában, és saját nyomtatású bűnszervezeti leleplező lapot nyomtatott, ingyenesen osztogatva az utcán. Milánóban találkoztam vele. Az olaszok sokkal felvilágosultabbak voltak már akkoriban is (2003-ban), így a világon senki nem volt, aki ezen meglepődött volna. Magyarország elképesztő sötétségéért és elmaradottságáért végletesen ratifikáltan Emberiség-ellenes felelős bűnszervezeti bűnözők Antall Józseftől és Boross Pétertől, Horn Gyulán, Orbán Viktoron, Medgyessy Péteren és Gyurcsány Ferencen át Bajnai Gordonig valamennyien, beleértve a sunnyogó Csurka István és Vona Gábor államügynököket is, akik számos tekintetben úgy hasonlítanak egymásra minőségüket, bujkálásukat és állambiztonsági hátterüket illetően, mint két tojás.

Mennyire jellemző, hogy amikor a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) fogdájából egy hamisított dokumentum alapján ellenem államtitoksértés bűntette címén indított eljárásban kihallgatásra vittek, és elhangzott, hogy nekem múlt időben volt politikai védettségem és hátterem, mennyire nem voltak tisztában azzal, hogy a hamis tanúkkal - akiknek vallomásaikat a szájukba adták - valójában mit hajtanak végre. Hiszen a tevékenységem még el sem kezdődött, és ez most is igaz, miután már evidens, hogy tényfeltárásban és állambűnszervezeti leleplezésben már régen elmostam mindenkit, minden valaha élt magyart megelőzve, csak az állami egypártrendszerű bűnözés (a maffia) miatt ez még agyonhallgatott és nem nyilvánvaló a lakosság teljes széles tömegei előtt. Amikor az NNI koncepciós perét követően a Fővárosi Főügyészségen közöltem, hogy nem lehet eltussolni az ügyet, mert már el van döntve (nem hivatkozhattam ördögök között az Istenre), úgy csináltak hülyét a Veérügyvédből (megtévesztve őt), hogy ő volt az, akit az NNI-sekhez hasonlóan megvezettek, és én voltam, aki bámulta, hogyan verte át a háttér, amiben vakon bíztak, és aminek vakon engedelmeskedtek. A gonosz mindig fogyóeszköz: a világot nem a sötétség irányítja. Aki ezt a konstrukciót nem képes felfogni, ráadásul gyáva, hitvány, gerinctelen vagy megalkuvó is, az a szervilis selejt és a hitványak JÚDÁSI és JÚDÁSFAJI sötétségében vész el.

Mások védelmében szólva: senkit, sehol a bolygón nem lehet kikezdeni államtitoksértésért, ha Echelon-technológiákról ad számot. Aki mégis - akár rendőrként, akár ügyészként, akár katonaként stb. - bárki mást ezért kikezd, azt Emberiség ellen elkövetett elévülhetetlen bűncselekményekért kell halállistára vetni, és mindenképpen levadászni! Feltétlen le kell vadászni mindet, aki ilyet tesz! Itt konkrétumokra gondolok, de mások lelki üdvéért nem írom körül pontosabban. Azt tehetjük fel, nincs is rá szükség.

Előadás-ajánlatunk: Hírháttér TV: Bevezetés a Világ titkaiba

(Készült: 2009.06.20.)

- Tényfeltárásunkat a világ egyetlen állami titkosszolgálata és pártja sem támogatta; halmozott ellenségességet változatlanul élen az NBH és a CIA részéről deklaráltunk; a Moszad, mint szinte mindig, igyekszik kerülni a szemből támadást, az FSZB pedig bujkál.
- Tényfeltárásunkkal - és ezzel a magyarság minden népek fölé emelésével - a leghangosabban ellenséges ismét a Jobbik volt. [KLIKK!]
- Tényfeltárásban való bármiféle együttműködést és ezzel a magyarság minden népek fölé emelését utoljára a Csurka István vezette MIÉP tagadta meg. [KLIKK!]
- Az MSZP és az SZDSZ - változatlanul a legnagyobb bölcsességről tanúbizonyságot téve - most is tartózkodott a támadásoktól.
- Pártfogóink java változatlanul minden párttól és egyháztól független keresztyénekből tevődik össze.
- Tényfeltárásaink buzdításában továbbra is aránytalanul magas a külföldön élő magyarok és magyarul tudók száma, ami tapasztalhatóan inicializált a magyarországi magyarok katasztrofális technológiai és tudományos elmaradottságával, valamint ezt tetéző antiszociális rosszindulatával.
- Echelon-tényfeltárásaink pártfogásában és terjesztésében továbbra is kitűnik a cigányság.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

HTML clipboar

2009. június 22., hétfő

A magyarverő Vona-pártnyomorultak és a kurucpatkányok juttatták börtönbe Budaházy Györgyöt (Budaházyt védett filmünkkel!)

HTML clipboard

"Engem mindig úgy kerestek meg Budaházy-ügyben, hogy perdöntő, amit mondok! Szabad legyen vagy le lehessen csukni!"
/Molnár F. Árpád/


Molnár F. Árpád

Budaházy Györgyöt 72 órás NNI-s (Nemzeti Nyomozóiroda) fogva tartás után előzetes letartóztatásba helyezték. Az NNI és állami csatlósai állítása szerint a Magyarok Nyilaiként vádolt, egy hónapja fogva tartott öt személy között volt, aki Budaházy György ellen tanúskodott az elmúlt időszak Molotov-koktélos és egyéb dobálózásokhoz hasonló ügyei kapcsán. Budaházyt akkor vették őrizetbe, amikor a Teve utcai rendőrkuplerájba betérve engedélyeztetni akarta a Magyarok Nyilaiként fogvatartott öt személy szabadlábra helyezése érdekében szervezni kívánt tüntetést.

Aki ilyen jellegű tetteket követett el, mint Hiller István háza, Szilvásy György udvari ajtaja vagy terméketlen földjének összekormozása stb., Molotovos ijesztgetések és hasonló puffogtatások, annak velem kellett volna szövetkeznie, mert aki mellettem van, azt fogják legutoljára előállítani, ugyanis 2000 óta drasztikusan küzdött mindenki, nehogy média elé kerüljek. Azaz - angol eredetű titkosszolgálati kifejezés - D-Notice (központilag elrendelt elhallgatás) alatt állok azóta, hogy a rendőrség és a titkosszolgálatok, valamint az összes párt és államvédelmi bűnszervezet ellen a 2000-es esztendőben szembe kerültem. Annak idején Orbán Viktor és a zsidók, ezért pillanatok alatt az MTV, a tv2 és mindenki arra röffent össze, hogy semmiképpen nyilvánosságra ne kerüljön a nevem és az előéletem, mert félő, hogy valamennyien belebuknak. (Legutóbbi szélesebben ismertető cikk címe: "Nehézsúlyú keresztmetszet Molnár F. Árpád nemzetbiztonsági testamentumából".) A D-Notice főleg azt követően, hogy az Internet elterjedt, azt is jelentette, hogy aki csak a közelembe került, az nemhogy az őrizetbe vételtől védve volt (nehogy engem véletlenül ki kelljen hallgatni vagy bekerüljek a médiába), de az ellen is teljes védettséget szerzett, hogy az utcán a maffia bármely al- vagy főállami szárnyából szervezve összeverjék vagy lelőjék! (Az alvilág ama bandája nem alvilág, csak kiscserkészek szaladgáló tábora, amelyiknek nincsen állami, nemzetbiztonsági háttere, amely halál pontosan meghatározza, hogy pl. megtámadhatják-e az ellenségüket, vagy megölhetik-e. Azaz mennyire féljenek a lebukástól vagy az akár titkosszolgálati, tehát állami gyilkosságtól, ha engedély nélküli bűntettet követnek el. Az alvilág így működik. A bűnözés szervezett keretek között, engedélyekhez van kötve, melyekben a Háttérhatalom alatti állami titkosszolgálatok szavazatai és belharcai, valamint nemzetközi háborúi döntenek pillanatról pillanatra.)

A Jobbik meghatározó emberei, mint Vona Gábor, Für Lajos (katonai kémfőnök és titkosító miniszter), Morvai Krisztina (a háttérhatalmi Baló György felesége), Gaudi-Nagy Tamás (ügyvéd) ellenségeinket, és az Emberiség ellenségeit a meghatározó és mérvadó nemzeti sajtókként reklámozva azért kerültek mindig, mert 2001 óta - így mondják ezt az állami szférákban, ahol a felsoroltak is tenyésznek - mindenki tudta, hogy ki vagyok, s hogy az állammal szemben folytatok heroikus küzdelmet, hiába próbálva fellázítani a rendszer lebuktatására a titkosszolgálatot és annak ügynökférgei tömegét. Tehát amiért elhallgattak - azaz kezdettől hazaárulók voltak, és tetézve mindezeket pártsajtóikon keresztül indították folyamatos támadásaikat minden létező nemzeti tényfeltárás és emberi jogvédelem ellen -, annak oka az volt, hogy egész életükben teljes hűséggel kiszolgálták az államot, amely hálából nemcsak megtorló üldözés alá nem vette őket, de a titkainak megőrzéséért és a hősök változatlan egységszándékú üldözéséért és cserben hagyásáért, a Föld pusztításáért cserébe vállalkozóinak sora által fektette beléjük a JÚDÁSOK pénzét, hogy újra és újra és újra, ráadásul nagy részben is megint ugyanazokkal a már bukott nemzetbiztonsági nevekkel adja el a soron következő hazug, már elbizniszelni remélt lakitelki áruló rendszerváltást, ahogyan a világ minden országában és minden korában tette kezdetektől fogva, hogy pártok létrehozásra kerültek a Föld bolygón. Egy a Párt, Egy az Állam, ahol mindenki csak addig merészkedik a kritikával - mindig gondosan betokozódva a titkosszolgálatba -, ameddig pillanatnyi (tehát állati ösztönszintű) személyes érdekei engedni látszanak! S mivel a titkosszolgálati Egypártrendszer alaptétele, hogy igazat senki ne mondjon, és mindenki készen álljon bárki eladására, az egész nemzettel és a teljes Földdel együtt, így alaptétel volt, hogy mindazokat elhallgatni, mindazoktól elbujdosni, mindazokat üldözni és üldöztetni kell, akik viszont igazat merészelnek mondani, és felfedik az állam lakosság elleni, a népet teljesen tönkre tevő és felszámoló titkait, eszközeit és módszereit.

A kurucinfo azért hallgatott egy hónapon át nagyokat a Magyarok Nyilairól, mert megijedtek, féltették tetves irhájukat (a legjobb források mondják, hogy többen vannak köztük, akik személyesen a titkosszolgálatoktól kaptak a hallgatásra, tehát az árulásra utasítást, mégpedig a Föld bolygó több pontján), ugyanis teljes átjárásuk és ismeretük van a Magyarok Nyilaival. Ezért is sérelmeztem, hogy Draskovics és bűnbandái Budaházy Györgyöt kapcsolták le a kurucnácik helyett, hiszen nem Budaházy György szövetkezett az alkotmányos rendet felszámoló lakosság ellen irányuló rendőrségi és titkosszolgálati szolgálati, valamint államtitkok leleplezése ellen és a világot irányító Echelon-eszközök elrejtésére, az Echelon-áldozatok egységes, Jobbik részéről elkövetett pártgyalázására és az Emberiség végsőképpeni rabszolga sorba taszítására és kiirtására, hanem a kurucnácik, mégpedig az egész Föld bolygón! Ezért őket kell elkapni Magyarok Nyilai-ügyben is, szépen leválasztva söpredék CIA-s hátterükről, amely tömeggyilkos titkosszolgálat végig az emberi jogokra hivatkozva pusztította általuk a magyarságon keresztül az egész Föld bolygót, és pontosan olyan igényességű és válogatott speciális módszerekkel kell fogságban tartani és irányított tanúvallomásokra bírni őket (a Magyarok Nyilai valódi személyeinek védelmét biztosítva), ahogyan azt tengernyi helyen nyilvánvalóvá tették - rosszindulatú náci és fasiszta szellemükből és ösztönállati voltukból fakadóan - az egész Emberiség ellen! Kicsinyek és nagyok, fiatalok és aggastyánok, romák és színes bőrűek, és minden magyarok ellen, akik nem rasszisták, nem pártisták, vagy az emberi jogok védelméhez vagy az afrikai éhezés csillapításához, avagy az államtitkosszolgálati tényfeltárásokhoz bármi közük van! Féktelen paráznaságuk haragborából valamennyi népet azok pusztulására megitattak, mert ez volt a háttér óhaja, ezért brutális és megszokott állami megtorlásokkal és kínzásokkal, valamint végső fogsággal kell véget vetni ennek a terrorista bűnszervezetnek. Guantanamókra nem az ártatlanok és a hazájukért vagy bármilyen istenért harcoló hősök, hanem minden nép és nemzet, valamint az Emberiség legutolsó egoista férgei valók. Olyanok, amilyenek a kurucinfó létrehozóiban és fenntartóiban szélsőségesen és számos tekintetben példa nélkül álló elképesztő démonizáltsággal megtestesültek.


A cikkben emlegetett anyagunk címe: "Budaházy György 30 nap kényszermunkája - A bíróknak és Szinessyné Bardocz Krisztina bírónak". Ha ide klikkel, a forrásoldalra jut. Az anyag a Hírháttér oldalán 2008 június 30-án került publikálásra.
(Molnár F. Árpád)

Annak ellenére, hogy Budaházy Györggyel nem tartottam közvetlen kapcsolatot (nem volt ahhoz eléggé tehetséges, józan és előre látó, hogy felkeressen, ezért most előzetesben ül), tekintettel megannyi hasznos szándékára és arra, hogy az állami maffia ellen - sok tapasztalattól egyébként mentesen - küzdött, így kiálltam a védelmében, amikor Szinessyné Bardocz Krisztina Veérbírónő a Vona-féle haszontalan, viszont semmire való 30 napos kényszermunkára ítélte, mondván az állam, miért tesz szóvá bármilyen kormány elleni kifogást, amikor a kormány - az elkövető - nem engedte meg neki, hogy 2002-ben megjelenjen az Erzsébet hídon és az ország történelmét meghatározó szavazási eredmények újraértékelését kérje. Bardocz Krisztina provokatív Veérbírónő ítéletére publikálásra került egy Hírháttér-film, melynek címe: "Budaházy György 30 nap kényszermunkája - A bíróknak és Szinessyné Bardocz Krisztina bírónak". Ezt a filmet a kurucin fos söpredék nagy bánatára aztán be is tiltották többek között Angliában. A kurucinfo nem azért bánatos ilyen esetekben, mert szegény Budaházyval mi lesz, hanem mert minden betiltás a Hírháttér nemzeti és Emberiségért tett elévülhetetlen érdemeit magasztalja, és ami nem pártgörénylétből szól, az Vonáéknál, Morvaiéknál és kurucéknál halálos ellenség.

A Budaházyt védő, nagyszájú és provokatív, tehát mindinkább ellenállásra serkentő Veérbírónőre a filmben nyomást gyakoroltam, amit a Jobbik kurucinfónál és Vona Gábornál nevelkedett mocskos pártpatkányai és JÚDÁSFÉRGEI azonnal ellenem akartak felhasználni, a szokásos formában, mondván: mivel a Jobbik ellen másutt kritikákat fogalmaztam meg a magyarverések igenlése ellenében, ezért mit képzelek, hogy fenyegetem a Budaházyt elítélő bírónőt, és - kiterjesztve, szokásos kurucinfós-vonás pártszolgálatos pártgörény módon - akkor tehát minden bírót fenyegetek, és törvénysértést követek el. Na most akkor nem fenyegettem őket, de tekintettel az elmúlt napokra, és a Vona-Morvai-MSZP-Fidesz stb. banda olyan egypárti sorozatbűntetteire és eltussolásaira, amelyek egyik nevezetes esete az indonéz terrorcselekmény, amelyben közel 100-an haltak meg, most már tárgyalás nélküli Guantanamókról és kivégzésekről beszélek, mivel gyilkosokat úgy ölnek, ahogy akarnak, de hogy ez a féreg JÚDÁS párt és annak anti-Krisztusi vezetői, amilyen a titkosszolgálati Vona Gábor, büntetlenül terrorizálhassa a lakosságot sajtópatkányai által 100 év magyarellenes és magyargyilkos, rendőrségi, titkosszolgálati, katonai és Echelon-bűntettek tudatos védelmezésével és rejtegetésével, a teljes magyarság megsemmisítése irányában, már messze több a sokknál, és feltétlen igazságügyi megtorlásokat követel! Mert akiken ők vadul röhögtek és gyalázkodtak - a Cathy O'Brien Echelon-áldozatoktól 100 év pszichiátriai bűntetteinek összes megölt és életben maradt áldozatain át, gyalázva a maradék rendőrségi és titkosszolgálati tényfeltárókat és leleplezőket -, azoknak van joguk az élethez és a szóláshoz, meg a szabadsághoz, nekik viszont Guanatnamón és titkosszolgálati börtönpincékben, összetört csontokkal és főbe lőve a helyük! Oda valók és szigorúan mindazokkal a fegyverekkel, amelyeket védelmeztek és a lakosság totális egésze ellen, vad KGB-s stílusra emlékeztető módon röhögve és gyűlölködve rejtegettek, továbbá sokszor nem is titkon a tényfeltárás és minden vétlen és tudatlan áldozatok ellen követeltek!

Budaházy Györgyöt azért áldozták be Vona Gábor legvakbuzgóbb hívei és a kurucinfón nevelkedett Jobbikos disznói, és azért védték meg az állami vérbírónőt, Bardocz Krisztinát, megsemmisítve Budaházy hatékony védelmét, mert a képen látható Molnár F. Árpád nem pártolta a Vona Gábor nevében csuklyába öltözött pszichopata bűnözők válogatás nélküli utcai újságíróveréseit. Az Isten Őrizzen Meg attól, hogy bármelyikőnknek, bármikor a jövőben ilyen alsórendű pszichopaták legyenek botcsinálta, agyalágyult, hóhér ügyvédjeink. Amit képviselünk, eleve kizárja, hogy ilyen embertelen, vakon és korlátlanul gyűlölködő vadállatok a nevünkben vágják alattunk a fát. Mindenki olyan ügyvédeket kap, amilyeneket érdemel, amilyeneket szavaival és tetteivel, valamint sajtójával képvisel.
(Molnár F. Árpád)


A Budaházy Györgyöt védő Hírháttér-filmre tehát nem MSZP-s, nem is SZDSZ-es vagy MDF-es, nem is Fideszes szavazók borultak ellenségesen, hanem Vona Gábor szépen fejlett és súlyosan szociopata, magyarverő kurucpatkányai, akik azonnal, de abban a pillanatban készek voltak Budaházy Györgyöt is odavetni az állami koncepciós perek összese elé, csakhogy fogást reméljenek rajtam (és ennek vádpontját az állami bűnözéssel szembeni elutasító magatartásomban tudták csak megtalálni), igyekezvén ellenem azért bosszút állni, mert nem pártoltam a kurucinfósok és a Vona Gábor nevében az utcán glasszáló, személyüket elrejtő csuklyás nácikat az újságírók válogatás nélküli utcai megtámadásában. Mint mindig, jó előre figyelmeztettem az isteni elérhetetlenségben burjánzó Vona Gábort és megyei vezetői közül többeket is, hogy a válogatás nélküli utcai magyarverések ellen valamiképpen szólaljon meg, hogy nem pártolja a válogatás nélküli brutalitást, mert a fejére fognak nőni a dolgok, legalább annyit üzenjen a szavazói felé, hogy vizsgálják meg, kit támadnak meg, mielőtt válogatás nélkül megtámadnak mindenkit, akinél kamerát látnak, de erre sem volt hajlandó ez a JÚDÁSFÉREG, mert számára a magyarok végig a párt és személyes karrierjének elhasználható és eldobandó fogyóeszközei voltak. Ez a mocskos féreg DISZNÓGYÁR és nevelt disznói saját újságíró szövetségeseik összeverését is pártfogolták, csakhogy Vona saját karrierjét és a céltalan brutalitást ösztönállati baromjaival szaporíthassa! Annyi hazugságot és nyílt rágalmat borítottak rám a magyarveréseik megtartása és vonista disznószaporítása érdekében - s mivel a fasizmus ilyen volt, van és lesz mindig, így azonnal készen állva beáldozni Budaházy Györgyöt is, az országot és a világot egyaránt -, hogy a végén közöltem, hogy álljon ki a Budaházy mellett a fene, sőt, a kurucnáci Jobbikos férgek hatására nyíltan megkövetem az őt elítélő Bardocz Krisztinát, Budaházyról pedig leveszem a kezem, és innentől lehet lecsukni!

Ekkor már egyre átütőbb volt kívülállók előtt is, hogy legalább jelentős beleszólásom van abba, hogy Budaházyt bármiért őrizetbe lehet-e venni vagy sem. Engem mindig úgy kerestek meg Budaházy-ügyben, hogy perdöntő, amit mondok! Szabad legyen vagy le lehessen csukni! A saját szövetségeseiket is eszement gyűlölettel és folyamatosan, folytatólagosan eláruló, sőt, bármi rosszindulatért súlyosan betámadó mocskos vonista jobbikos kurucférgek emberáldozati és nemzet-, valamint emberiségáldozati pártja őrült vehemenciával harcolt mindvégig azért, hogy egyrészt semmi tisztesség és erkölcs, becsület és igazmondás, elfogadható stílus, emberség és tényfeltárás ne kaphasson semmiféle helyet, kizárólag disznók kerüljenek gyártásra és forgalmazásra, akik vagy eléggé idióták ahhoz, hogy ne fogják fel, mi történik körülöttük, és mi történt a Földdel, vagy eléggé igénytelen, minimum paranoid pszichopaták erősen bűnöző hajlammal ahhoz, hogy semmi másban, mint disznóólban és bélsárban érezzék otthon magukat.

Budaházy Györgyre tehát rávágtam az ajtót, ahogyan pártidiótái ezt kikövetelték maguknak, és hódolatomat fejeztem ki a Jobbikos vonista és kurucinfós, magyarverő pártgörények (nácik) helyett, kívánságaiknak engedve a Budaházy Györgyöt elítélt állami bíró szent akarata előtt meghajolva, kifejezvén: szegődjenek ügyvédként Budaházy mellé a Párt idiótái, akik börtönbe juttatják, mert nekem fontosabb dolgom is akad:

AZ ÁLTALUK GYŰLÖLT, ELREJTETT ÉS ÜLDÖZÖTT IGAZSÁG, REKORD MÉLYSÉGŰ RENDŐRSÉGI ÉS TITKOSSZOLGÁLATI STB. TÉNYFELTÁRÁS, ÉS A MAGYARSÁG ERRE ELVÁLASZTOTT MARADÉKÁNAK MINDEN MAGYAROK ÉS EMBERI LÉNYEK FÖLÉ EMELÉSE, MÉGPEDIG A JÚDÁSFAJ GYŰLÖLT ÉS FOLYAMATOSAN KURUCMOCSKOLT, KÁROMOLT ISTENÉNEK:

A JÉZUS KRISZTUSNAK NEVÉBEN!

ÁMEN!

(Készült: 2009.06.19.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. június 19., péntek

Vona Gábor szociopata Pártállat közmunka pogromja, és a kecskeméti polgármester [Zombor Gábor (Fidesz)] megtaposása

HTML clipboard"Az a nép, amely saját polgárai életét sem becsüli, nem méltó a túlélésre."
(Molnár F. Árpád)


2009-06-19.
Molnár F. Árpád

Vona Gábor közmunka programja és annak eredete, ahogyan azt felvetette és folyamatosan előadta, egyrészt súlyosan alkotmányellenes, másrészt egyértelműen fasisztoid. Vona valamennyi munkanélkülit gyakorlatilag csőcselék, lumpen, tolvaj cigány bűnözőnek és cigány csőcseléknek állította be, akikről sűrűn hangoztatta, hogy az ő pénzét veszik el szociális segély formájában. Erről a fasiszta hozzáállásról és következményeiről fogunk beszélni, de előtte emlékezzünk meg a párt mivoltuk által megszokott jelenségről: Vona Gábor nem a havi szociális segélyemmel (amire politikai üldözés során kerültem, és amit most emeltek 24500-ról 28500 Ft-ra), hanem 72 millió - ahogyan Vona hívta a szociális segélyemet az ő pénzének, úgy fogalmazva - forintommal nem tud elszámolni. Tehát Vona 72 millió forintomat tüntette el. Az állam ugyanis a politikai és titkosszolgálati bűnszervezeteket támogatja, az emberjogvédőket viszont üldözi. Ezért a párt pénzt kap, cserébe viszont elvárja - és Vona, Morvai Krisztina és társaik szorgosan teljesítik is ezt - a teljes államügynöki megfelelést, a lakosság elleni szolgálati és államtitkok korlátlan elrejtését, ezzel az Emberiség elleni bűntettek elkövetését és bűnszervezetben történő pártolását, és természetesen a tényfeltárók mindennemű üldözését, melynek nyíltan kérkedő nagy pofával jobban senki nem felelt meg ellenem sem, mint a Jobbik.

Jelszóemlékeztető (ez titkosszolgálati kifejezés) Vona Gáborról. Az ügynök, minden lakosság elleni titkot elrejtett, katonai kémfőnök miniszterrel (mint Für) közösen hallgató, az igazság és a tényfeltárók elől bujkáló, őket pártszemetével gyalázó és rágalmazó, a tömeggyilkossági ügyekkel egyre élesebben kapcsolatba kerülő Vona - kezében az NBH-címerrel - éppen hősies helytállásának minőségét prezentálja: azaz mind Vona, mind az NBH jól áll, csak éppen fejjel lefelé, fordítva, ahogyan kellene. Így viszont legalább napról napra jobban kivehető, hogy összenőtt, ami mindig összetartozott. És ezt mindenki meg fogja tudni.
(Molnár F. Árpád)

Tehát Vona azt mondja: az ő 24500 Ft-ja, amit én, himpellér tényfeltáró kapok, az neki jár, én meg azt mondom: hol a 72 millióm, meg a többi népi milliárdok, amik majd eztán és a fizika törvényeinek megfelelően egyre láthatóbban tűnnek el a Jobbikon keresztül. Napi hír, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hivatalos dokumentumai rögzítik, miszerint a Jobbik a 2006-os választások kapcsán 12,4 millió - szavazatommal ellentétben - nekik ajándékozott forintommal nem tud elszámolni, és merőben messzire kerüli a közpénzemből 2006-ban és 2007-ben felmarkolt 22,1 millió és 37,9 millió forint kötelező támogatásomról szóló beszámolóját. Ugyanis a hivatalos állami vizsgálat megállapította, hogy Vona Gábor 2006-os beszámolója 46%-ban, a 2007-es könyvelési bizonylatok - határozott fejlődés mutatkozik - viszont már 97%-ban(!) nem bizonyultak hitelesnek! Persze egy párt bűnözési rátája óhatatlanul erősödni kénytelen, minél inkább párt, és minél inkább láthatóan rosszindulatú. S hogy ne lehessen felhasználni ellene a digitális eszközök által rögzített bizonyítékok tömegét, ahhoz pedig kell az állami, háttérhatalmi és sátáni támogatás. Ahol a Sátán és lakájai készséggel fizetnek, tőlünk pedig erőszakkal szedik el a pénzt. Ezt nevezi Vona demokráciának. Egy növekvő párt bűnözési rátája a jövőben csak egyre és egyre rosszabb lesz.

Míg én és a Hírháttér a hajléktalanság felszámolásáért küzdött, addig Vona Gábor - mint mindenféle speciális és széleskörű fasisztoid szociopata és embertelen állami bűnözés forrása - kampányt indított a cigányok és a zsidók után a szegények és a munkanélküliek ellen is, mondván, hogy a munkanélküliek is cigányok, akik lopják az ő pénzét, márpedig a cigány az egy olyan fajta, amelyik ellen harcolni kell, mert cigány. Akkor figyelmeztettem a munkanélküliek elleni osztatlan gyűlöletkeltés következményeire is, melynek része volt, hogy nem lehet tömegeket csőcseléknek nevezni csak azért, mert a Kádár-rendszerrel megszűnt a foglalkoztatottság, mert munkanélkülivé ezer módon lesz az ember, és ennél is sokkal többféle okokból vannak segélyeken. Vona agya lehet, hogy a cigányok körül forog, mert a cigányozásból lehet a leghülyébbekből még nagyobb vágódisznókat hizlalni, de ettől még nem a cigányok körül forog a világ, csak néha, amikor egy-egy zsebhitler vonából sikeresen fölhízlalt állami tömeggyilkos válik. Kecskeméten a munkaügyi központban csak elvétve látni cigányokat. Tehát azért, mert Vona Gábor szociopata és embergyűlölő alacsonyrendű fajfehér sokkos-titkosszolgálati fasiszta mivoltánál fogva nem lát már mást, csak cigányokat, az attól még nem lesz trend ott, ahol nem csak paranoid pszichopaták és szociopata, Vona neveltjeit tekintve pedig primitív reakciókra hajlamos, hiszteroid bűnöző alkatú pszichopaták találhatók, hanem felsőbbrendű értelmű, józanságú és erkölcsű személyek is.

Nos: a lakosság a Vona-féle állami bűnözés és szociopata nyilas erkölcsök miatt két vonalon is szenvedi veszteségeit, már akkor is, ha csupán a Vona által köztudatba dobott és bevezetett kényszermunkát nézzük:

Egyrészt - tegnap volt a híradóban - van olyan munkaügyi központ, ahová naponta nem kevesebb, mint 60(!) új munkanélkülit regisztrálnak! Hatvanat! Ezek olyan személyek, akik eddig dolgoztak, akartak is dolgozni, de a munkahelyük részleges vagy teljes felszámolása okán az utcára kerültek. Na most - hála ezért a fasiszta állambiztonsági hentesnek, Vona Gábornak - ezen személyek nem tudnak elhelyezkedni, mert közlik velük, hogy nincs munka! Miközben tömegeket rángatnak be közmunkára! Tömegeket, mindenféle válogatás nélkül! Miközben akik dolgozni tudnak és akarnak, nem tudnak dolgozni, hanem az eddig letöltött munkájuk miatt kiemelt munkanélküli segélyezésben részesülnek! S hogy a költségeket a Sátán antiszociális pszichopátiája vonisztikus fasiszta oltárán tovább lehessen áldozni, az állam külön költségekbe veri a lakosságot azzal, hogy akiknek a szociális segélyezése viszont fillérekbe került, most őket hirtelen a semmire való, fölösleges, viszont költséges foglalkoztatásra kényszeríti! Olyan munkákat bízva rájuk, amikben semmiféle termelő tevékenység nincsen! Nincs benne semmi haszon! Kecskeméten pl. azon röhögnek a boltosok, hogy állandóan utcaseprők söprögetnek a boltjuk előtt, de semmi látszata, ugyanis eddig sem volt szemét az utcán, viszont brigádok sepregetnek le-fel járva, mintha - az én hirtelen hasonlatommal - legalábbis valami földöntúli jóléti kommunista társadalom lenne, ahol mindenkinek van munkája, és mivel az állam fene nagy dolgában nem tudja mivel foglalkoztatni az embereket, mert nincs munka, így fölösleges és költséges marhaságokra kényszeríti őket, mert nehogy már otthon legyenek, vagy családjukkal töltsék az időt, mikor ő államként 72 millió forintot tüntet el, hogy aztán milliárdokkal folytassa!

De ez még semmi! Mert a hajléktalangyártás két vonalon folyik! Mint tudjuk, az elmúlt időszakban ugrásszerűen növekszik a hajléktalanok száma, és megszaporodtak a kilakoltatások. Ugyanis egyrészt a megszűnt munkahelyekről kiszorult tömegek nem tudnak elhelyezkedni dolgozni, és nagyon sokan vannak, akik olyan kölcsönökbe (lakás stb.) verték magukat, amiket munkahely híján már nem tudnak kifizetni! Vona első pillanattól súlyosan fasisztoid közmunkapogromjának (zsidósan nevezzük csak pogromnak) gyümölcse a rengeteg kilakoltatás! (Persze a Moszad, a CIA és más szervezetek egyre publikusabb tevékenységei mellett.)

Zombor Gábor (Fidesz) kecskeméti polgármester hallgatást szeretne, pedig a beszéd még el sem kezdődött! Ujjával balra is hiába mutogat, mert orbánja bűntetteiért nem a baloldalnak kell megfizetni!
Zombor! Ezt a cikket (nyomtatva) tettem le Sárközy István alpolgármestered (Fidesz) asztalára azzal, hogy egy Szalóki Zoltán nevű ügyész provokálásának viszontválaszára már a Legfőbb Ügyészségen (LÜ) is ott hever feljelentés formájában. Mit szólsz te ehhez, mint bennfentes? És melyik Btk.-paragrafus alapján? És mit gondolsz, még mennyi ideig?

(Molnár F. Árpád "Tudja-e..." című cikkét is ajánlva, jó tanácsként is a pártidiótáknak)

A másik vonalon - személyesen tapasztaltam itt, Kecskeméten is - a szociális segélyeken élők válogatás nélküli behívása, ahol szintén nem vizsgálják, kik azok, akik családi, egészségügyi, vagy éppen politikai üldözés, nonprofit emberjogvédelem, idős szülők stb. gondozása okán megelégszenek a szociális segéllyel, hogy tudják a hasznosabb és fontosabb dolgokat végezni! Persze ott vannak azok is, akik egyszerűen nem akarnak dolgozni, mert elég nekik a segély. Ezek a kis pszichopaták a Vona-féle batár nagyra növesztett fasisztoid pszichopaták között! Na most valamennyi segélyen élőt válogatás nélkül - mint a nácik - toborozzák, behívják, és akinek bármiféle problémája van, Vona fasiszta, intoleráns és súlyosan társadalomellenes stílusát és hozzáállását abszolút átvéve - mint itt, Kecskeméten a Csongrádi úton -, azzal fennhangon és rikácsolva közlik, hogy akkor itt írja alá, és nem kap szociális segélyt! Na most ezek közül - mint azt a híradásokból is tudjuk - megint nagyon sokan kerülnek utcára, mert eddig fizették az albérletet, a lakbért vagy lakásuk lakhatási költségeit, de eztán nincs miből! Mennek a kilakoltatások! Az orrunk előtt vérzik el a fasiszták miatt e téren is a nemzet, mert míg én kétféle programot tettem az asztalra - nem véletlen a helyi média jelenleg zomboros (Zombor Gábor Fideszes polgármester) örök pánikszerű menekülése, amikor meghallják a Molnár F. Árpád nevét -, tehát két programot tettem az asztalra, hogyan lehet a hajléktalanságot egyszer és mindenkorra, olcsó esetben egyszeri 3-4 milliárdból - azaz pl. az egészségügy 1 éves költségvetéséből 600-szor kifizethető(!!!) -, költséges és luxus esetben egyszeri 30 milliárdból felszámolni - tehát néhány állami ingatlanbűntett költségén(!!!) -, addig azt látjuk, hogy az intoleráns náci párt vezetője fasiszta kezdeményezésére, mely szociopata egésze miatt annyira gyorsan közkedveltté vált az Országgyűléstől a mezei polgármester-pszichopatákig, több a hajléktalan, mint valaha, és napról napra egyre több! A közmunkaprogram pedig katasztrófa! Szaporítja a hajléktalanok számát, ezzel szaporítja a bűnözést és a megélhetési bűnözést, valamint az alkoholisták számát (ami nem a szociális segéllyel, hanem a hajléktalansággal áll szoros összefüggésben!), és a halmozott szegénységből fakadó krónikus betegségek kialakulásán keresztül a lakosságra hárított egészségügyi ellátás költségeit is! Külön sok szó esik arról, hogy jelen pillanatban is rengeteg pszichiátriai beteg él hajléktalanként, akiknek a gyógyszerek tompító, lassító és butító hatása miatt vagy az állami kábítószerek nélkül, mert pl. depressziósak vagy cirkuláris tendenciájú (gyors hangulatváltozás) gondjaik stb. vannak, nem volt erejük vagy kedvük a havi apanázs elintézésére sem, vagy nem tudták, hogy kell elintézni az egyszerű szociális segélyezést, illetve a kecskemétihez hasonlóan antiszociális és szociopata önkormányzati (csongrádi úti) zomborfunkcionáriusok durván és agresszíven - mint Vona - ingyenélőknek nevezve őket aláírattak egy papírt, aztán kidobták őket az utcára. Ők azt sem tudták, hogy léteznek jogok, és mivel a szociális osztályon - itt, a Csongrádi úton sem mindenki olyan - éppen súlyosan szociopata és hiszteroid, rosszindulatú pszichopatákhoz kerültek, ezért mára hajléktalanok, kilakoltatták őket, illetve sokan - saját szememmel tapasztaltam a kecskeméti önkormányzat csongrádi úti szociopatáinak szimultánban, van, hogy egyszerre több áldozattal folytatott csatáit - eztán kerülnek az utcára! Meg is lepődtem, amikor a helyi városháza szociális csoportjának vezetőjével beszéltem, hogyhogy nem egy bunkó, nagyszájú szociopata állat, mert sehogy sem illett a képbe. (Kecskeméten is töménytelen mennyiségű és irdatlan összegeket felemésztő MSZP-s és Fideszes egypárti bűntettek jutnak az ember fülébe, melyek jelenlegi polgármesteri főgondnoka a Fideszes Zombor Gábor, a Borda Ferenc-féle titkosszolgálati NBH-s besúgó spicli és drogos orvosbűnözés védelme és újkori médiafuttatása fő rákfenéjének egyike.)

A hajléktalanság teljes felszámolásának egyszerű módszereiről a Hírháttér 2008 január 16-i publikálással beszélt először, aztán azóta is hiába! (Ide klikkelve az anyag MP3-ban letölthető! Az eredeti forrásoldal ide kattintva!) Az anyagot szociális szférák is átvették és utánközölték. Jellemző, hogy ez a hitvány fasiszta pártállatfajta az eltelt másfél esztendőben kizárólag fordítva, fejjel lefelé cselekedett. Nem mindegy ugyanis, hogy aki tesz, jó szándék vagy a sátáni sötétség hajtja!
(Molnár F. Árpád, aki húsz vona-zomborállattal szemben is egy vita alatt győzelmet aratna, és maximum két hónapon belül fel tudná számolni a hajléktalanságot!)

A Jobbik szavazói között persze sokan vannak, akik Vona Gábor súlyosan fasiszta erkölcsi és empátiájú színvonalának megfelelően, fasiszta mesterüktől és titkosszolgálati gyűlölethentesüktől megtanulva a leckét, nem azt mondják, amit a Hírháttér, hogy eleve nem kellett volna megszüntetni a munkásszállókat stb., s hogy a hajléktalanság szó szerint egy hónap alatt történő teljes felszámolása bagatell, 3-4 milliárd forint egyszeri beruházásból megoldható, hanem azt mondják, amit Vona Gábor - mert fasiszta erkölcsökkel és embertelenséggel rendelkeznek -, hogy aki bármilyen okból nem dolgozik, az túl azon, hogy csőcselék (ez is alaptantétel volt, amióta Vona elkezdte hazaáruló és népnyomorító ámokfutását), másrészt viszont mehet az utcára, lóduljon a söpredék. A csőcselék tényleg lódult, csak éppen mint mindig, onnan (a Jobbik-söpredékről és az azzal egyben mozgó államról van szó), ahol nem a keresztyéni, hanem a fasiszta intolerancia és hangulatkeltő gyűlöletgyártás (disznógyártás, hogy a Barikád is otthon érezze magát) folyik; tehát a Jobbik által és a rosszindulat miatt pillanatok alatt egységbe forrott állami bűnözés által nem az áldozatok és az elszegényedő tömegek sorstragédiáinak viselői a csőcselék, hanem az élen Vona Gábor, a sötétség, és antikrisztusi vak fekete és ördögi szellem államfasiszta képviselői.

A Moszad meg - amelynek a jobboldali média szerint kifejezetten célja a magyarság tönkre tétele, a tömegek ellehetetlenítése, a betegségek és a halál gyártása, tehát ez a Moszad meg - jókat röhög a markába, hogy elég beprogramozni egy idiótát, amilyen Vona, arra, hogy a szokásos egomániás hangulatgyártásból, a mesterséges gyűlöletkeltésből és a nem létező ellenség képének megfestéséből, tehát a munkanélküliek egységes démonizálásából is olyan, eredetileg Vona Gábortól eredő társadalomellenes és tömegekre kiható, életek tömegét végleg tönkre tevő sátáni, állami hadjárat induljon, mely nagy mértékben elősegíti Magyarország minden területén a gyors elszegényedést, szociális katasztrófát, lezüllést, alkoholizmust és megélhetési bűnözést, ugrásszerűen megnövelve a bűnözők és a hajléktalanok számát, a jobboldal értelmezésében tehát a Moszad érdekeit.

A magyar - ha ide téved egy kívülálló személy, azt láthatja, hogy - hülye. Mert vagy az árokban tépkedi egyesével a fűszálakat, mint a schizophrének, vagy az utcán tengődik, totál berúgva, hajléktalanként. És akkor a kívülálló, aki értelmes, azaz nem Jobbikos, újra szétnéz az állami disznóól és a Sátán gyártotta hullahegyek között, és felteszi a kérdést: ha ennyi a fölösleges munkaerő, hogyhogy ennyi ember fekszik az utcán hajléktalanul? Ha ennyi a fűmag, és a semmiféle hasznot és termést nem hozó, pár hónap alatt elpusztuló petónia és más ültetendő, valójában emberpusztító és drága gyomnövény, virágnak nevezve, és mindezekre, valamint ezek ültetésére van föld és van pénz, hogyhogy segélyekre és a hajléktalanok végleges elszállásolására sem föld, sem a petóniák erdejének ára, sem közmunka program nem jut? Miképp lehet, hogy a hülyeségekre és a zombor-féle főterek újra és újra átépítésére, valamint növényekre és porsepregetésre ügyenként is rendelkezésre állnak milliárdok(!), de EMBEREKRE MÁR SEMMI, SŐT, ŐK AZ ELLENSÉG! Miféle fasiszta világ az, ahol Vona Gábor pártjára az én zsebemből sok tízmilliót húztak ki az elmúlt években, mondván, hogy mert törvény írja elő a támogatásukat, és miféle világ, amelyben egy ilyen jöttment eszement patológiás őrjöngéseire virágokra költik a szegények pénzét, mert EMBEREKRE MÁR NEM CSAK NEM JUT, DE KI VANNAK KIÁLTVA AZ ELLENSÉGNEK IS!

Zombor! A mai napi udvari lakomátok - a média díszkíséretében - kinek a pénzén folyt?! Azt kérdezte tőlem egy közmunkás; tudod: a KÖZ: "Az ott a Máltai Szeretetszolgálat?" Tudod, ahol nem a válogatott borokat szolgálják fel - mint az asztalotoknál -, hanem a zsíros kenyeret osztják, és naponta elvihető két-két szelet: ha délelőtt is jön az ember, meg délután is megjelenik. Azt is megkérdezném - a városházán is hangosan kérdeztem -: miért ülsz külön főasztalnál? Fertőző beteg vagy?

Alig egy-két napja Sárközy István Fideszes alpolgármesteredet emlékeztettem helyi NBH-s haverjaid és fővárosi főnökeid közel 100 halálos áldozatot követelő indonéz repülőrobbantási ügyére (erre itt!; egyébként terrorcselekményért (Btk.261.§) életfogytiglan adható), meg arra, hogy ezért szerintem sem szükséges tárgyalás, mert van helyette Guantanamo! Akarod, hogy legközelebbi hivatalos fogadónapodon a közmunkából a Büntető Törvénykönyv 172.§-ára, 244.§-ára, 150.§-ára, 171.§-ára, 166.§-ára vagy 261.§-ára hivatkozva soron kívül és azonnal hozzád forduljak? Tudod, öcsém, könnyen megy ez nekem, mert szinte naponta keresnek olyan ügyekkel, amikben ha nem mozdulok, engem, ha meg tudomásodra juttatom, és passzív maradsz, téged lehet a fent felsorolt büntető törvénykönyvi paragrafusok hol egyike, hol másika, hol egyszerre egy halom pontja alapján - halmazati büntetésként - börtönbe juttatni.

Ennyibe kerül nálunk, emberjogvédőknél az emberi élet, öcsém. Ha te vagy fajtád másokéra tör vagy másoké ellen ellenséges, neked is meg kell fizetned.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. június 6., szombat

A Világállam légi tömeggyilkosságairól - Katonai- és államtitkok az Emberiség ellen

HTML clipboarElőszó (2009.06.06.):

Az Air France Légitársaság áldozatai hozzátartozóinak ajánlva

Most kampánycsend van, azaz lenne. A kampánycsend semmissé tétele nem csak törvényes, de a hallgatás a Btk. paragrafusainak értelmében szabadságvesztéssel büntetendő:
A hatályos törvények szerint kampánycsend csak addig van érvényben, amíg nincs szó saját vagy mások testi épsége vagy élete védelméről. [Btk. I. Cím, 22. § f)]

Néhány paragrafus a paragrafusok erdejéből:

Bűnpártolás
244. § (3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűnpártolást
a) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával, az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel, lázadással, rombolással, hazaárulással, hűtlenséggel, az ellenség támogatásával, kémkedéssel, emberöléssel [166. § (1)-(2) bek.], emberrablással, terrorcselekménnyel, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítésével vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekménnyel kapcsolatban követik el.

Segítségnyújtás elmulasztása
172. § (1) Aki nem nyújt tőle várható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.


Ezek alapján pusztán politikai szándék kérdése, hogy Vona Gábor Draskovics Tiborral együtt börtönbe kerüljenek. Ennyibe kerül a Hírháttér évek óta tartó napi tényfeltárása, és ennyibe kerül a tényfeltárás támadása.

Sőt! A törvény még azt is büntetni rendeli, aki tudomást szerez arról, ami a Hírháttéren megjelenésre kerül, és nem tesz feljelentést az elkövetők ellen!:

Feljelentés elmulasztása
150. § (1) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Molnár F. Árpád

A CIKK!
A Világállam légi tömeggyilkosságairól - Katonai- és államtitkok az Emberiség ellen

(Készült: 2009 június 5. Internetforgalomba bocsájtva: 2009 június 5., 12:19 óra)

2009-06-05.
Molnár F. Árpád következő tényfeltáró malomköve

A legutóbbi eset, a következő a sorban, amikor az Air France 447-es járatának utasszállító repülőgépe az Atlanti-óceánba zuhant, 228 utassal a fedélzetén. Az áldozatok között magyarok is vannak. Az interkontinentális hazugság-összefogással azt állította a világ összes megszólaló állama és államvédelmi médiaorgánuma, hogy a repülőgép roncsait sokáig azért nem találták, mert az egyik radar hatósugarából már kilépett, a másikéba pedig még nem került. A modern és könnyű digitális műholdak és GPS-nyomkövetés korában az esetleges túlélők után a méregdrága, lassú és kétséges eredményű felderítő repülőgépes kutatást választották, mert az nem államtitok. Alig valamivel korábban volt az az eset, amikor a dzsungelben zuhant le egy gép, amelyet szintén repülőgépekkel - úgymond - "kerestek", és sokáig - a hazugság szerint - "nem találtak". Ahelyett, hogy műholddal egy szempillantás alatt szkennelték volna a teljes, bármikor akár több száz négyzetkilométeres területet, vagy használták volna a világ valamennyi repülőgépébe már a gyártás során beépített,. számos titkosszolgálat részéről pedig saját maguknak utóbb telepített GPS-helyzetmeghatározó, minden gépen elrejtett nanotechnológiát, amelyek közül kiváltképpen az amerikai, az orosz, a kínai stb. eszközök a műholdakkal kommunikálnak. Mire az egész bolygón évtizedek óta elavult államtitkok miatt a túlélők ügyről ügyre meghalnak, addig mi feltárjuk a tömeggyilkos pártokráciák és ugyancsak tömeggyilkos, szintén fasiszta államok elrejtett államtitkait. Lássuk részletesen, magyarul abszolút elsőként megint és megint és megint a Hírháttéren, hogy miről van szó, és a tényfeltárással ismét tapossunk nyugodtan a tömeggyilkos Pártállam mocskos lakájain, akik a tényfeltárásokért 2009-ben legfőképpen a Jobbik és Vona Gábor, másodsorban a Fidesz és Orbán Viktor védelmében őrjöngenek az örökre fenntartandó sötétségért és a magyarság, valamint a világ népei elleni egységes ellenségességért, hogy ne tárjunk fel semmit, amit ők elrejtettek, hanem imádjuk Vona Gábort és a kurucinfót.

Kezdjük el:
A világ légitársaságainak utasszállító repülőgépein állami vezetők, miniszterek, kémek, milliomos és multimilliárdos playboy-ok, médiacézárok, keresztapák, olaj- és drogbárók, ügynökök és terroristák stb. utaznak. Olyan információk cserélnek ott gazdát, kerülnek közlésre ezeken a repülőgépeken naponta, amikkel háborúkat lehet nyerni, hatalmas vállalatokat lehet felvásárolni és tönkre tenni, államokat lehet felforgatni!

A nem pártidióta és agyilag totálisan Echelon-rokkant Kedves Olvasó képzelje magát egy állami vezető helyébe. Mit tenne?

Természetesen kiadná az utasítást: az összes gépet, valamennyit, amelyik befut a repülőtérre, szerelés, karbantartás stb. címén és alkalmával, kivétel nélkül az összeset technikázzátok be a pilótafülkétől az utastérig! Mindenről tudni akarok, ami a gépeken történik!

Az Egyesült Államoknak könnyű dolga van, mert a digitális műholdakkal a régimódi, hagyományos rádió-telekommunikációval és az ehhez kapcsolt GPS-szel nem csak élő audió-videóadást közvetítenek a műholdakon keresztül a CIA és más kémszervezetek számára, de tökéletes helyzet-meghatározással tudják azt is, hogy mikor, melyik pillanatban és - csak a buta magyarok miatt mondom elnagyoltan - melyik négyzetcentiméteren történt a katasztrófa! Négyzetcentiméter pontosan tudják! A műholdakkal szemérmetlenül halálpontos a nyomkövetés, a digitális adatfolyam rögzítése és tárolása pedig még a magyar minimálbérből élők számára is játszi könnyedséggel roppant és napról napra egyre és egyre olcsóbb, nemhogy a titkosszolgálatok számára, akik nemcsak évtizedekkel fejlettebb technológiákkal, de idézőjelben korlátlan büdzséből dolgoznak!

Gondolja meg a Kedves Olvasó (ha nem pártbarom, mert ebben az esetben sokkal nagyobb esélye van a Párt homályára és kurucinfós-Jobbikos totális szellemi leépülésre): a hétköznapi ember maga vásárolja meg autójába a műholdas helyzetmeghatározó rendszert, annyira olcsó annak polgári, tehát évtizedek óta elavult technológiája is, a laptopjával pedig közvetlenül a műholddal kommunikál! Ki az, aki azt feltételezi, hogy elő lehet fizetni ilyesmit úgy, hogy már eleve nincs a tökéletes nyomkövetés beépítve a laptopba?! Hát az, aki pártbarom, pláne, hogy magyar! Maximum az, mert a többi nem kényszeríttetik teljes szellemi leépülésre, hogy pártját (magyar pártját) valahogy kimossa tömeggyilkos hallgatásából és a tényfeltárók ellen igazmondásáért és az Emberiség életének és túlélésének védelméért folytatott gyűlöletháborúkból!

Egy a hadászatban járatos nemzetbiztonsági kapcsolatunk elmondta: a kémműholdakkal és a telekommunikációs műholdaknak csak álcázott, mert valójában szintén kémműholdakkal a repülőgépeken és más földi objektumokban, illetve személyekben elhelyezett rádiókommunikációk nagyon gyenge rádióhullámokat küldenek az éterbe, a műholdak fogják ezeket a jeleket, a milliméternél megszégyenítően pontosabb helyzetmeghatározással, a kapott hang- és képfolyamot pedig a világ Echelon-rendszerei értékelik, s mint azt a Hírháttér abszolút elsőként már régen feltárta e primitív országban (jó volna, ha a magyarok végre befejeznék a hatökörködést az Echelon kulcsszavas megfigyeléséről): az Echelon-programok nem szavakat, nem is mondatokat, hanem a beszédet értelmezik és értékelik! Lassan már a Google fogja feltölteni azokat a programokat, amelyek a szöveges és MP3-as, valamint az Internetre helyezett Youtube-os stb. filmekbe tömörített, elhangzó beszédeket egyetlen gombnyomásra a világ bármely nyelvére lefordítják, de amíg a bamba és irdatlan buta, a szavazásokra is totálisan alkalmatlan lakosság meg nem kapja egyetlen gombnyomásra a Világhálón, addig eszébe sem jut, fel sem bírja fogni ostoba kurucinfóhoz nyomorított, tehát vengri pride (büszke magyar) pártagyával, hogy ezeket a világ minden állama használja, a programok megírása nem minőségi ugrás, hanem mennyiségi és egyszeri munka volt, és ha az idióta polgári pártbaromlakos állami vezető lett volna, maga adta volna utasításba a programok azonnali megírását, pl. azzal, hogy - mert csak magyarok vagytok, kevesebb technikai háttérrel, nem úgy, mint az USA, Kína, Anglia stb., ezért - kaptok rá fél évet!

Tehát a repülőgépeken minden történt esemény élő televíziós adásként kerül a titkosszolgálatok asztalára. Ott semmi nem vész el, egyetlen gondolat sem, nemhogy egy hatalmas és méregdrága repülőgép! Egy személygépkocsi fillérekbe kerül, de hamarosan az összesben rendszeresítik a beismert nyomkövetést, pl. bűnmegelőzés stb. címén. De egy repülőgép 100 milliókba kerül! Egyetlen baleset gyakran több száz emberéletbe! A légitársaságok pedig olyan példátlan biztonsági fejlesztéseket eszközölnek az egész világon, amik messze a józan ész határán túl nyúlnak, és amik roppant megemelik a költségeket. Amiért hallgatnak az ősi megoldásokról, az államtitkosszolgálati Pártfegyelemnek az eredménye, mely abszolút egységbe kovácsolja az állam kiszolgálóit Jan Slotától az ugyanolyan ideológiájú állami Vona Gáborig. Emlékezzünk: a szovjet éráról nyilvános, hogy a KGB minden harmadik-negyedik embert beszervezett a titkosszolgálatba. Nemhogy állami vezetőket, keresztapákat (így a légitársaságok tulajdonosait), politikusokat és médiaeminenseket, újságírókat, riportereket, színészeket! Mindenki tudja és mindenki elhallgatja, mint Morvai Krisztina a Hírháttér és a Molnár F. Árpád meghatározó történelmi szerepét, akiről a polgáritól a katonai titkosszolgálatokig mindenki tudja, hogy elkerülhetetlen légicsapás lesz a JÚDÁSFAJ barmaira, Isten oldalán! Csakhogy aki államszolga, az a Háttérhatalmat pillanatról pillanatra szolgálja, a holnapot is nyugodtan feláldozva, mert ez az utasítás és a tett akarat. Isten csak az erre választottait áldja meg erővel és megfelelő tettekkel.

Ki képzelheti el az állami titkosszolgálatokról, ha nem pártbarom, hogy az elavult és legósdibb, valamint pofátlanul olcsó technikákat viszont eszük ágában sincs beépíteni?! Itt mindenki egy az állammal! Itt mindenki az államot, a Háttérhatalmat szolgálja! Közösek az államtitkok, és közösen kapják ezért e világi hatalmat, a Sátán 1984-es Világrendjének anyagi szolgáltatásait és hamis dicsőségét! A kollektív hazugságot, mely az Emberiség ellensége!

Az Echelon szöveg- és beszédértelmező programjának egyik fontos paramétere az, hogy ahol valami érdemleges történik, elhangzik, filmen feltűnik, azt rögtön emberi kezelőhöz továbbítja. Ennek két rétege van:

1. a hagyományos kommunikáció (azaz a nemzetbiztonsági intézményekben megjelenik a monitoron és megszólal a hangszórón keresztül),

2. valamint az úgynevezett zip-ek stb. formájában történő teljes információs bevetítés, beletudás, beletapasztalás.

Ahogy a CIA és az oroszok élő adásban nézték és hallgatták, mi történik a WTC-be rohanó repülőgépek fedélzetén és utasterében, s ahogy egyetlen gombnyomással inaktiválni tudták volna a terroristákat (magyarázatként KLIKK e történelmi súlyú leleplező cikkünkre!), úgy a dzsungelbe és a tengerbe zuhant összes repülőgép áldozatait is tudatosan hagyják elvérezni és meghalni, mert valamennyien a Sátán fiai, és az egész Emberiség ellenségei!

És akkor még repülőgépeket küldenek, mintha műholdakkal maga a keresés is nem volna összemérhetetlenül olcsóbb és gyorsabb! Ugyanis: a mai digitális és könnyű műholdak egyszerre hatalmas területeket, mégpedig pillanatonként egy-egy hatalmas területet fényképeznek le úgy, hogy a képet azonnal olyan program tekinti át (egy "pillanat" alatt), ami pl. az óceánba zuhant Air France-járat kapcsán, spektroszkópként működve azonnal megmutatja, hol van vízidegen anyag a felszínen és a kívánt mélységekben, s hogy annak mi az összetétele.

A Jobbik hívei és más pártbarmok között sokan lehetnek megint, akik mintha kínaiul fognák az adást, ezért is bővebben: a spektroszkópia (színképelemzés) 150 éves felfedezés, a fizikát pedig Max Planck 110 éves felfedezése óta írta át gyökeresen. A spektroszkópia az a tudomány, amely a színképelemzés egyszerű módszerével nemcsak a víz felszínén lévő tárgyaknak, de más Naprendszerek bolygóinak légkör-összetételét is meghatározza. Ugyanis minden kémiai elemnek más a színképe (egyszerűbben megfogalmazva: a színe!), és ezt egy C-64 szintű számítógép is képes észlelni és elemezni (persze az csak a durva színkülönbségeket; de talán még ma is meg tudnék írni egy ilyen egyszerű programot), nemhogy a titkosszolgálatok - beleértve az NBH-t is - computerei, melyek azonnal jelzik! Ha még pártbarmosabban szeretném megfogalmazni, tusakodván Vona Gábor és a kurucinfó híveinek teljes elbutulását látván: maga a program futja át, hogy az óceán felszínén mi az, ami nem kék színű, azaz nem víz! A csillagászatban sok száz fényévnyi távolságban lévő egyetlen képpont lefényképezése elegendő egy bolygó légkörének meghatározásához, nemhogy ami ott úszkál csőstől a kémműholdak tömegeinek orra előtt, a víz felszínén! Azon a felszínen, amelynek hatalmas felületeiről a másodpercenként tömegével készített fényképfelvételek és analízisük száma - csak a kényszerű visszafogottság mondatja velem - százakra rúg! Egy műhold egyetlen objektívje által a másodperc tört része alatt készít egyszerre több négyzetkilométerről felvételt, és azt egy Pentium-II-es gép is - Jobbikos-kurucinfós-vonista pártbarom -, nemhogy a CIA csúcsszámítógépei azonnal(!) elemzik, meglátva, mint magyar barom a monitor előtt, mely képpont az, ami más színű, azaz nem kék! Hogyan néz ki egy kémműhold? Általában kicsi, mindig könnyű, nanotechnológiák irdatlan tömegeivel készült, a filmező és fotózó lencsékből pedig sok ezret elhelyezhetünk, ha nem lenne elegendő egyetlen egy nagyobb objektív, ami idézőjelben a fél Földtekét filmezi egyszerre! Több tucatnyi ugyanilyen, tehát klónozott (azaz darabonként sokkal olcsóbb) műholddal pedig az egész Földteke az utolsó emberig filmezhető és értékelhető. Most jobban ki sem térek arra, miért kézenfekvő, hogy a Föld összes pontját és emberét folyamatosan filmezik és nyomon követik. Az eddigiekből is nyilvánvaló ez azok számára, akik belsősebbek, tanultak, nem kurucinfót olvasnak (amit ellenünk reklámoz Vona Gábor és Morvai Krisztina), és pl. nem a Jobbik hosszas pártmunkával leépített, súlyosan fogyatékos szavazóbázisából valók.

Azaz a tömeggyilkosság itt is egyértelmű. A repülőgép-balesetek szólóban elegendők ahhoz, hogy a világ valamennyi politikusa és médiaembere segítségnyújtás elmulasztásáért - vegyük példának a magyar törvényeket - bűnszervezet tagjaiként fegyházbüntetésre vettessenek, miközben nekem meg Vona Gábor áldásai járnak, mekkora nagy magyart, minden idők legnagyobb tényfeltáróját köszönthetik, aki íme, tetszik vagy sem, kivezeti a magyarságot a sötét középkorból, amelyben az áruló pártok jól eltalált célja szerint nem az első - amivel velem -, hanem a legutolsó nemzetet formálták volna - ellenem - ebből a népből, melynek bizonyított butasága és az egész világ elleni, pártérdekek szerinti rosszindulatú világterrorizmusa már eltörölhetetlenül bizonyításra került. Így láthatod, Draskovics Tibor, hogy a szociális segélyért miért nem mehetek el Vona Gábor programja kívánságára az ő elszáradt faleveleit söpörni az árokban, azaz hülyeségekkel foglalkozni, mikor neki lenne ott a helye, ahová a magyarokkal együtt minden népeket szánt, hiszen azzal máris - hozzátok hasonlóan - tömeggyilkosságokban volnék bűnrészes a bolygó összes népe és nemzete ellen, megfosztva őket a tudástól, amit te is tudsz, én is tudok, ezért titeket börtönbe lehetne juttatni kötelező segítségnyújtás elmulasztásáért, másként: a világ minden részén tömegszerencsétlenségeket és tömeges elhalálozásokat okozó állampártgörénylétű fasiszta és rosszindulatú sötétségetekért. De ti a Vonáékkal fasiszta, anti-Krisztusi tömeggyilkosok vagytok, a Jobbik szavazói pedig úgy hülyék és rosszindulatúak, ahogy vannak, így csak én, csak és kizárólag, pótolhatatlan életforrásként végzem el mindazt a munkát, amihez ti együttvéve is kizárólag negatívat termeltetek és a Föld kipusztítóiként, az igazak elhallgattatóiként és Veérbe fojtó ellenségeiként léptetek fel, és amiről a Pártnak moslék, Veérengző, akasztani való fajtájaként azt is követelitek, hogy ne végezze el senki, hanem dögöljön meg mindenki ott, ahová ti szántátok. Mert ti a kurucnácikkal és annak bandáival tömeggyilkosok vagytok, és a bolygó sátánista rákfenéje. Az a fajta, amelyikről Azt Mondotta az ISTEN a Jelenések Könyvében: 'most pedig pusztuljanak, akik a Földet pusztították!' Lám, ez esetben nem lenne többé akadályozó gyűlöletforrás, amely pusztítja sátáni sötétségével és rosszindulatával - élén a tömeggyilkos, az egész bolygó előtt levizsgázott, Isten Áldotta tevékenységem hatására hamarosan minden nyelven elérhető magyar fajjal (a JÚDÁSFAJJAL) - az egész világot.

Ahogy Magyarországon 10 millió emberre 15 millió mobiltelefon jut (feltehetően hamarosan és nyilvánosan kizárólag tűobjektívű audió-videókamerás és milliméternyi pontosságú GPS-helyzetmeghatározó rendszerekkel), úgy a repülőgépek teljes, totális betechnikázása rém olcsó és egyértelmű, ráadásul a kormányok büdzséje - ahol az állam adó formájában a lakosságtól havonta sokszorosát veszi el, mint amibe egy mobiltelefon kerül - a világ összes katonai és polgári gépe teljes betechnikázását tette szükségszerűvé, valamint teszi és tenni fogja. Nemzetbiztonsági ismeretek, első fok.

A titkosszolgálatoknál és a hadseregnél alap a biztonsági sorrend: így a betechnikázásoknál első helyen az állami intézmények és külügyi diplomáciai létesítmények és személyek, a bankok és vállalatok, a polgári és katonai repülőgépek stb. szerepelnek. Ez nemzetbiztonsági alapfok, de tudom, sok magyarnak - főleg a Jobbik szavazói közül - ez máris meghaladja az értelmi felfogóképességét. Ezt teszi, ha az ember az értelem helyett az antikrisztusoknak (pártszintű) fasiszta káromkodás és magyargyilkolás vezérlapját, a kurucinfót böngészi ahelyett, hogy a Hírháttér abszolút rekorder ismeretterjesztő és példátlan tényfeltáró anyagait tanulná meg: kívülről.


Magyarok Háza, a Gyilkosok Háza. Legalább az SS óta nem volt olyan pártlobbi, amely ilyen tömegével gyártotta volna a mind intellektuális, mind értelmi, mind erkölcsi és nyelvi kifejezőeszközét tekintve analfabéta és idióta támogatókat, mint a Jobbik. A magyarok olyan hülyét csináltak magukból, és mindezt olyan büszkén, akkora élvezettel és gyűlölködő rosszindulattal (mint tegnapi belvárosi túrám kapcsán tapasztaltam: az NBH abszolút védelmével, támogatásával és eszelősen öngyilkos építkezésével), amely - a Hírháttér (kontra Jobbik-pártbandák) publikációinak lefordításával - olyan ékesen fogja reális képben megmutatni a magyarság irdatlan bűnözői és mentális-morális rokkant, önmagával és az egész világgal ellenséges terrorista fajú állapotát, amilyenre még nem volt példa a magyar történelemben.
(Molnár F. Árpád, az Echelon-fenevadak és a Föld pusztítóinak kiirthatatlan ellensége, a tényfeltáró malomköves juhász)

Hogy a pártszolgálatos és bűnöző hajlamú magyarság mennyire elmaradott, még egyszer: 2005-ben már a Neten magyarul vált hivatalosan nyilvánossá, hogy a megfigyelési eszközök olyan kicsik, hogy szabad szemmel nem lehet őket látni. Én már előtte elmondtam, hogy nanotechnológiával dolgozunk, de az ügynökök lapítottak, a suttogó propaganda akkoriban is úgy ment ellenem a buta magyarság még erőteljesebb leépítésére, mint most, a Neten meg csak a címeres idióták (tehát a pártokrácia címeres idióta népi magyarjai) szólaltak meg. A megfigyelési eszközök szemmel láthatatlan mivolta úgy került a buta magyarok elé (hála a nemzet megmentőinek államvédelmi pártvezetőinek, azóta is csak kevesen tudják), hogy hivatalos nemzetközi pályázatot írtak ki, amelyben meghatározták, hogy mindenki küldjön be megfigyelési eszközökről ötleteket, találmányokat, és kikötötték, hogy nem kell elkészíteni, mert azok olyan kicsik, hogy szabad szemmel láthatatlanok! Csak az ötleteket várják. El lehet képzelni, hogy amikor a fél világ előtt ott hever a pályázat, akkor ki az Magyarországon, aki ilyen találmányötletet be tudna nyújtani, amikor a pártbarommagyarok annyira hülyék, hogy lassan öt évvel később is a Jobbikkal és az államvédelmi, a magyarság és a világ népeinek pusztítására államvonák és állammorvaik által a magyarok nyakába nemzeti ideálként ültetett mélyfasiszta kurucinfóval és a Jobbik sikeresen tönkre alázott és gyalázott idiótáival járnak röhögni, ahányszor azt a szót hallják, hogy mikroelektronika, nanotechnológia vagy Echelon! (Kurucpatkány: miért erőlködsz? Hiszen már vesztettél. A munkát még el sem kezdtük.) A magyarok olyan buták, hogy lassan fél évtizeddel később is a kurucinfóra és a Jobbikos szennypárttal járnak röhögni, akik olyan hülyét csináltak belőlük, hogy még mindig nem tudnak semmit. Így jár az ember, ha az értelmet, a becsületet, a hősiességet és az igazmondást - magyarságát világgá kiabálva az állatja - megveti, és beül mocskos, magyargyilkos-tömeggyilkos szociopata Jobbikos pártbűnöző államvédelmi fasiszta férgek közé jár röhögni és elbutulni. Aki ezt teszi, napról napra jobban leépül, és ez nem egy biológiai folyamat, hanem a Jogi következmény! Az Isten Megígérte az Ószövetségtől kezdve, jelenünkre, azaz Babilon kiépülte utáni korunkra pedig halmozottan és részletesen, hogy a Teremtő Bocsátja rájuk a tévelygés lelkét és az elbutulást, mindazokra (Ő is kifogástalan regisztrációs és szavazórendszerrel Rendelkezik), akik idejében nem szálltak ki a sötétség szeretetéből. Olyan ez - tapasztalatból tudom, mert tetszik vagy sem, megkaptam a tudást -, mint egy tölcsér alakú örvény a kád alján, amelybe minél mélyebbre kerül az ember, annál inkább húzza lefelé, és észre sem veszi a határt, ahonnan már nincs visszatérés!

Sokan jártak így, akik a Jobbik és a kurucinfó, valamint pl. az orbáni elektrosokk terápiák, illetve Németh Sándor milicista eszméi védelmében a kínzások és a mészárlások mellett indítottak gyűlölettámadásokat, ráadásul minden magyar idők (messze nem csak magyar idők) legfontosabb, Istentől Előre Elvégzett műve és emberei, a Hírháttér Multimédia és erre elválasztott személyei ellen. Megölte lelküket az Isten, de sokan még nem tudják. Aki a butaságot, a Pártot választotta, elveszett, ezért nem tapasztalhatta meg.

Isten azoknak Ad Látást, akik Őt választják. A többieket megvakítja. Így is Ígérte.

Amit már akkor halmozva deklaráltam, mikor még meg sem szólaltam arról, mi irányítja a világot, s hogy Isten miért Létezik szükségképpen és elkerülhetetlenül, cáfolhatatlanul, akkor leírtam, mert tudtam, ami lesz: hogy csak az erre választottak fognak tudni hozzánk eljutni, és akik ellenünk megmozdulnak, már elvesztették a háborút, és ezt mindenki tudni fogja. Eleve vesztettek, egy előre elkészült konstrukciót végrehajtva ostoba, távirányított nyomorultakként és mentális rokkantakként, de ezt nem kaphatták meg látásban! Sőt, legtöbbjük, azt sem tudja, miféle látásban, éppen azért, mert kirekesztette őket az Isten, és bezárta őket a Jobbik kurucinfós és szintű mikrohullámú sütőjébe, ahogyan azt előre részletesen elmondtam, mert az ISTEN Gyűlöli, valamint vereségre és kárhozatra Teremtette őket!

A cikkben belinkelt irodalmunk:
Orbán Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. -
A Cégen belülről: Az NBH és a hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből
/Molnár F. Árpád/

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.