A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NNI. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NNI. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. július 8., szerda

Budaházy letartóztatásának valódi okai és kurucinfó-féregpatkány előzményei

HTML clipboard"Ahol a Föld a tét, ott amint kell, ellenségeink minden ütésére 100 ökölcsapás legyen a válasz!"
/Molnár F. Árpád/


Molnár F. Árpád tényfeltáró villámglosszája

BUDAHÁZY LETARTÓZTATÁSÁNAK VALÓDI ÉS KURUCOKAI, ELŐZMÉNYEI ÉS A KÖVETKEZŐK

Gyorsan írott villámkommentár

Budaházy őrizetbe vételét hónapokkal előtte folyamatosan eltervezték, és ehhez megfelelő indokokat kerestek. Ugyanis az, ha valaki netán molotovozik - nem tudni, Budaházy tett ilyet vagy sem, jelentősége sincs sok - , még nem elég ok a forgalomból kivonására, mert az ügy mindenképpen röhejes és bagatell. Az akciók a tiltakozás és nyomásgyakorlás kezdetleges, gyermekcipőben járó formái, de profi állami háttérrel, mert anélkül egy percig sem mehetett volna. El sem kezdhették volna!

Budaházy őrizetbe vételéhez roppant szorosan hozzátartozik, amire mindig figyelmeztettem - mindig előre szólok, a férgek szembe mennek vele, hogy miért szólok, meg há-me-má-mé mondok ilyet, aztán bekövetkezik -, tehát előre szóltam, hogy a kurucférgeket és az utcai újságírókat válogatás nélkül lincselőket és pártfogóikat fogja vissza Vona Gábor, mert ezek mindenkit támadnak válogatás nélkül, saját pártfogóikat és sajtósaikat is gúnyolják, hazugságokkal rágalmazzák és erőszakos bűncselekményeket követelnek ellenük, ez fegyver a kormány kezében is, és a kurucférgekkel az élen ne támadjanak olyanokat, akik ellen olyan vádakat fogalmaznak meg, amiket ők naponta tesznek és hirdetnek, mert visszájára fog elsülni!

Így pl. Kőrösi Imre ellen a kurucférgek körbevizelték az egész Föld bolygót, hogy állítólag 2006-ban egyszer azt mondta, döntsük meg az Országgyűlést! Kőrösi Imre ezt még előttem, négyszemközt is tagadta, mondván, hogy ő nem úgy értette, ahogy - teszem hozzá - azok vádolják, akik ezt naponta megteszik a Barikádtól a Nemzeti Hírhálóig, miközben Kőrösi a Háttérhatalom és elmetechnológiai létéről színtisztán beszélt, tehát nemhogy nem tagadta, de természetesnek vette, hogy előttem nem kell megjátszania a hülyét. A kurucpatkányok viszont folyamatosan támadták, hogy le kell csukni, miért van szabadlábon, mert szerintük azt mondta évekkel ezelőtt, hogy el kell kergetni a kormányt. Én meg azt feleltem mindenkinek, aki ezzel az Interneten hozzám fordult - mert sokan fordultak -, amit a kurucférgek és a Barikádhoz hasonló szemét csürhék terjesztettek, hogy jó, de ha Kőrösit lecsukják azzal, hogy őket és céljaikat támogatta, akkor Budaházyval és társaival, és a kurucinfóval kell kezdeni, mert ők viszont mást sem tesznek évek óta, mint - pl. Budaházy kamerák előtt - skandálja, hogy: "Fegyverbe! Fegyverbe!"

Miért támadnak valakit azzal, hogy miért mondja ugyanazt, mint ők?! Azért, mert felforgatók, rosszindulatúak, és az állam talpnyalói kezdettől fogva! Saját embereik hóhérai, saját általuk megfogalmazott céljaik legundorítóbb árulói! Mert nincsen mögöttük erkölcs, nincsen Krisztus, nincsen szeretet, nincsen felelősség, nincsen, csak gyűlölet, kirekesztés, hazaárulás, kapzsiság és terrorizmus! TERRORIZMUS MINDENKI ELLEN!!!

A kurucokat kellene Budaházy és a Magyarok Nyilai helyett börtönbe juttatni, Budaházyékat pedig kártéríteni, plusz azért is, amiért a kurucféreg-moslék patkányok börtönbe juttatták, és akárhányszor, akárhány helyen szóltam, hogy pofa be, mert fel fogják ellenük használni, annál inkább járt a pofájuk, ahogy a kurucféreg-patkányok körbeokádták a Föld bolygót!



HTML clipboardMorvai Krisztina az elévülhetetlen Emberiség-ellenes bűncselekmények miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélendő terrorista kurucinfósokkal végképp összeforrva tudatosan pusztította a Földet, és fedezte az Echelon-eszközöket, valamint azok és minden más állami kínzások és megnyomorítások vad védelmezőjét, mint fő tájékoztató nemzeti orgánumot, a kurucinfót. Nekem viszont elegem lett a 10 éve egyfojtában tartó üldözéseitekből, azok általatok való korlátlan és egypárti fedezéséből, Morvai, és elegem lett abból, ahogy minden lényegest elrejtetek, az igazmondókat egypártban üldözitek, ellenünk pedig lejárató és hazug rágalmakat szórtok, te mocskos, kezdettől államállat! Százszor veri ezt rajtatok a Pokolig vissza a Molnár, aki a nemzet szövétnekét kizárólag kapta és tartja! Elég volt a hazugságból! Éljenek hazugságban és árulásban azok, akik percnyi látszatdicsőségért azt tették volna: mert ti mindig hazudtatok, éljen hát hazugságban mindenki és örökké, és csak az maradjon életben, aki tovább és tovább és tovább hazudik, de halálra, aki nem adja el ISTENÉT, földjét és nemzetét! Nyerj dicsőséget a disznóktól, hazug ribanc, nemzet demagóg hentese, az üldözöttek és az igazak átka, aki csak egy egész nép félrevezetéséből és a magyar történelem legundorítóbb sajtódisznóival kéz a kézben kerestél magadnak sátáni dicsőséget! Minden engem vagy bárki igazmondót és tényfeltárót ért további ütésre 100 eltörölhetetlen ökölcsapással fogok válaszolni! Szégyellted a hőst és az igazakat, koronádat nyerd átmenetileg megtévesztettektől, ostobáktól, ördögöktől és minden magyar idők legordenárébb és leghazugabb disznóitól! Férjed legyen JAHVE, a mi Istenünk helyett a kurucinfó, melynek mocskába ágyaztál egy egész bolygót, Sátán szajhája!
(Molnár F. Árpád)

Draskovicsot viszont nem vonnám felelősségre a Budaházyért, hiszen az indokot maguk Budaházy pártfogói és Vona támogatói szolgáltatták, sőt, KIKÖVETELTÉK, HOGY BÖRTÖNBE KERÜLJÖN! A titkosszolgálatok sokszor szóltak, hogy figyelik az Internetes csörtéket, és terhelő adat, hogy börtönért kiáltottak a kurucféreg-fajzatú erőszakos, a valódi terrorista bűnözők! Idejében szóltam erről is! Draskovicsnak azért kötél is járhatna, mert viszont a kurucinfót nem csak rászabadította a Földre, de még össze is játszott velük, kezdettől fogva szinkronban hazudozva a kurucinfóval egymás ölében arról, hogy semmit nem tudnak arról, a kuructerroristák hol vannak!

HÁT EZERSZER FIZETEK MEG EZEKNEK A MOCSKOS KURUCFÉRGEKNEK, AMIK AZ EGÉSZ VILÁGOT SAJÁT GYŰLÖLETÜK DISZNÓÓLJÁN ÁLDOZTÁK VOLNA FEL, ÉS A MARADÉK JÓT, MINKET TÁMADVA, HOGY MIÉRT VAGYUNK MINDEN MAGYAR IDŐK LEGFŐBB TÉNYFELTÁRÓI, ÉS MIÉRT NEM FEDEZZÜK A RENDŐRSÉGI, TITKOSSZOLGÁLATI BŰNTETTEKET ÉS ESZKÖZÖKET, 100 ÉV ELEKTROSOKK TERÁPIÁIT, AZ ECHELON-ESZKÖZÖKKEL ELKÖVETETT VILÁGTERRORISTA BŰNTETTEKET! HÁT MEGFIZETNEK MINDEN JAJJÉRT, MINDEN NŐÉRT, MINDEN FÉRFIÉRT, MINDEN TESTÉRT ÉS LÉLEKÉRT, AKIN, S AMIN A LEGCSEKÉLYEBB CSORBA ESETT EMIATT!

Továbbá: amikor Budaházy 2002-es erzsébet-hídi demonstrációjára ítélt kényszermunkája védelmében kiálltam mellette egy film készítésével, az őt elítélő Bardocz Krisztina vérbírónővel szemben, Vona legmoslékabb, szintén kurucnevelt csatlósbarmai (amiket tehát Morvai Krisztina a nemzet sajtójaként aposztrofált) támadtak rám, hogy börtönbe velem, mert nem pártolom a válogatás nélküli újságíróveréseket, amiket egy igazi hős magyar és vonista pártállat mindenképpen pártfogol, mert attól magyar a barom, hogy saját sajtósait is csuklyákban támadja meg és veri össze, aztán anonimitásba bujtatva - mert gyáva és hitvány féreg, ahogy Draskovicsuk által védett kurucpatkányaitól tanulta - körbeokádja a bolygót további erőszakos bűntetteket követelve azok ellen, akik ezt nem teszik, és mondták: hogy mivel nem pártolom az igaz magyarok vonista erőszakos bűntetteit, ezért hogy merem én fenyegetni a Bardocz Krisztinát és a bírókat, börtönbe velem!


Minden Echelon-tömegmészárlások és eszközök védelmében és Cathy O'Brien ellenében iszonyú moslék stílusban nyilatkozott Morvai Krisztina nemzeti kuriózuma, JAHVE ISTEN helyett választott férje, a kurucinfó, minden magyar idők legundorítóbb pártszennylapja. A fotón Cathy O'Brien, közös leleplezéseikkel minden idők egyik legjelentősebb tényfeltáróiként a CIA MK-Ultra projectjének hivatásos elmeprogramozójával, Mark Phillips-szel.
(Molnár F. Árpád)


Na most akkor nem fenyegettem, később már igen, megkövetve Bardocz Krisztinát, ahogyan a kurucférgek követelték, ő a bíró, döntsön ő, ahogyan kérték a kurucféreg-moslék pártállatok, és nyíltan közöltem, hogy ez esetben védje meg Budaházyt az állam és a kurucinfo, amely utóbbi a Budaházyhoz hasonló napi elkövetéseket ezredével ha elkövetők ellen is koncepciós pereket és fegyházbüntetéseket követelt, én pedig mosom kezem. Azt sem titkoltam, hogy halmozott tudomásom van arról, hogy Budaházy szabadlábon tartása vagy őrizetbe vétele vonatkozásában jelentős beleszólási lehetőségről kaptam tájékoztatást.

Továbbá: kvázi ahányszor csak a kurucférgek gyűlöletterrorizmusára bárhol a Neten azt feleltem, ne ugráljon a kurucinfó, mert ők évek óta folytatólagosan követik el azokat a bűncselekményeket, amikkel az ő egyoldalú védőiket akarják szüntelenül a nyílt utcán kinevelt disznóféreg terroristáikkal összeveretni és börtönbe juttatni (mocskos féreg- és gyűlöletállatok, életfogytiglanra velük!!!), kvázi annyiszor érkeztek visszajelzések arról, hogy jelentős részben van beleszólásom abba, hogy Budaházy és mások szabadlábon maradhatnak-e, és az ilyen Internetes fórum-üzenetváltások nagyban meghatározzák, elkezdik-e lecsukni az olyanokat, akik bármi eddig büntetlen cselekménnyel vádolhatók.

Budaházyt a saját embereik juttatták börtönbe, a Draskovics kvázi végrehajtó az ügyben, amit maguk a kurucféreg-söpredék kikövetelt, és mindezt összes figyelmeztetésem ellenére azok, akik mindenki ellenségei voltak, és akik kezdettől üldöztek és megakadályoztak minden tényfeltárást, amit tettem, és minden kezdeményezést, amely a valódi rendszerreformok akár azonnali és közvetlen előidézését eredményezték volna! A KURUCINFÓRÓL BESZÉLEK, AMIKNEK BÖRTÖNBEN A HELYÜK! Mert ott, ahol a kiscserkészt lekapcsolják, Draskovics pedig évek óta összejátszik a kurucinfóval, egymást felváltva hazudozva, hogy senki nem tudja, hol vannak a kurucok és kik ők (mikor egy IP-cím-ellenőrzés a Netszolgáltatónál vagy a titkosszolgálatot megkérdezve azonnal kidobja a részletes adatokat(!); én már 2000 tájékán is rutinból jutottam hozzá még híváslistákhoz is, nem kell ahhoz csúcs-computer és ismeretség sem!), s mikor a nemzetbiztonsági törvény kötelezően előírja, hogy Draskovics írja alá folyamatosan a kurucok betechnikázását és megfigyelését, tehát ahol a kiscserkészt lekapcsolják, ott a legfőbb elkövetőknek, amik nem ismertek sem ISTENT, sem embert, keresztyéneket szidtak, Krisztust és a Szent Lelket káromoltak(!!!), nemzetközi Echelon-terrorizmust pártoltak, kérkedve fedeztek és dugdostak, Cathy O'Brienek megerőszakolásán röhögtek és gyűlölködtek, minden létező Emberiség-ellenes elektromágneses terrorizmus védelmében őrjöngtek és gyűlölködtek, egytől egyig Elévülhetetlen Emberiség-ellenes bűncselekményekért életfogytig tartó fegyházbüntetésen a helyük!

De csak mondják tovább, be nem áll a pofájuk! Ha most jönne az a pillanat, akkor az ISTEN rájuk értené, amit 2000 éve Mondott: "Most pedig pusztuljanak, akik a Földet pusztítják!"

És megmondtam előre annak idején, hogy fogják be a pofájukat, ha ártatlan milliók és milliárdok életéről van szó, mert nem lesz visszaút, és nem lesz kiút!

Most már fizessék meg az árát, mert a nemzetközi jog az egész bolygón ratifikált törvények keretében követeli a világ minden kontinensén történő levadászásukat és elítélésüket!

Budaházy meg majd kap kártérítést. Egy jó katona a börtönt, a kórházat és a temetőt is jól viseli. Én pedig jó katona voltam, és az is akarok maradni mindörökké, az ISTEN Nevében, Krisztus katonájaként, soha le nem züllve semmiféle párt- és más gyűlöletállat kurucinfós, Emberiség-ellenes, Szentlélek-káromló mocskos féreg színvonalára.

Ámen!

Molnár F. Árpád

Kapcsolódó: Budaházy György letartóztatásának okairól elolvashatja korábbi cikkünket is: 2009-06-20. - A magyarverő Vona-pártnyomorultak és a kurucpatkányok juttatták börtönbe Budaházy Györgyöt (Budaházyt védett filmünkkel!)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. június 10., szerda

Nehézsúlyú keresztmetszet Molnár F. Árpád nemzetbiztonsági testamentumából

HTML clipboardAjánló:
Molnár F. Árpád elmúlt 10 évének vázlatán keresztül olyan - nevekkel (Gergényitől, Bárándyn át Orbánig) közzétett - állami bűnügyi anyagokkal találkozhatnak, amiket csak innen tudhatnak meg! A Hírháttér ismét abszolút első osztályú tényfeltárást publikál! Ez az anyag önmagában sokkal több, mint amennyivel hivatalból kellene - miniszterelnöki szintekig - megindítani a nyomozásokat!


Molnár F. Árpád titkosszolgálati tényfeltáró glosszája

A kívülállók közül is egyre többen tudják, hogy a Gergényi Péter vezette Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitánysággal és a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) kezdtem a szakmát. Idióták és paranoid pszichopaták kedvéért újra elmondom, hogy az alvilágba való beépüléssel nyitottam, melynek motivációs oka a bűnözőktől való irtózás és a kalandvágy volt. Bűnözőket azonban sosem voltam hajlandó fogni, mert nem vitt rá a lelkiismeret. A vadászat, az igen, a vad becserkészése, de - mint a sportból vadászó nagymacskák - amint kezemben, illetve fogaim között éreztem a zsákmányt, minden alkalommal megfúrtam az akciókat. A kurucinfó és pártbűnbandáik zsákmányaimnál sokkal kisebb személyek ellen is elvadult fasiszta megtorlásokat követelnek (a piti tolvajok és suhanc, tini drogfogyasztók ellen), én azonban a nagybani üzletelőket is futni hagytam.

Több halálesetet követően kritizálni kezdtem a titkosszolgálatot, mely abban az időben (2000-ben) halálos bűn volt. A titkosszolgálatok ellen a világon semmilyen kritikát nem volt szabad mondani, sőt, a belsősök és a teljesen kívülállók egyaránt rémülettől elkerekedő szemekkel vették tudomásul, ha valaki kimondta azt a szót, hogy "titkosszolgálat". A kívülállókban is plántáltatott egyfajta misztikus félelem. Semmit nem tudtak a cégről, de az volt bennük, hogy azt valami titokzatos, misztikus köd lepi, mindent titokban csinálnak, kevesen vannak, nagyon kevesen, és eltüntethetik, megölhetik az embert.

Az NBH - a Gergényi Péter-féle rendőrséggel, a Csordás alezredes által is navigált társasággal, valamint Csordással személyesen, továbbá a helyi, kecskeméti, állományi NBH-s garnitúrával, válaszul arra, hogy nem akartam tovább nyomozni, viszont bíráltam az akkor még szupertitkos, szent és sérthetetlen céget, eszeveszett üldözésbe és lejárató kampányba kezdtek ellenem, amit a szokásos perrendtartás szerint munkahelyemről való kilépésnek és öngyilkosságnak kellett volna követnie. Hogy mikkel és hogyan, ezt a maga idejében ismét fel fogom tárni (már alig várom).

Csakhogy túl nagy fába vágták a fejszéjüket, mert esélyük sem volt, sem a munkahelyemről való felmondásra, sem az öngyilkosságra. Sőt!

E-mail formájában levelet írtam az akkori miniszterelnöknek, Orbán Viktornak (2001 elején járunk), melyben közöltem, hogy a rendőrségnek és az NBH-nak dolgoztam, tönkre tették az életem, úgyhogy legyen szíves szépen elintézni az ügyet. Abban az időben az a tény, hogy valaki a rendőrségnek és az NBH-nak dolgozott, a pórnép előtt soha nem látott csoda volt, minthogy akkoriban senki nyilvánosan még csak nem is írt ilyesmiről semmit, a nép számára csak a filmekben létezett ilyen, továbbá az a tény, hogy egy miniszterelnöknek valaki töredék ilyen tartalmú levelet mer írni, hallatlan merészség volt! A buta olvasók közül sokan nem emlékeznek azokra az időkre, micsoda elképesztő egypártrendszeri tájékozatlanságban és sötétségben volt tartva a lakosság, a kedves olvasóval együtt. Egy miniszterelnöknek írni akkoriban azonnali vész volt - tekintettel arra, hogy az Interneten gyakorlatilag a világon semmi nem jelent meg az állami bűnözésről, csak hivatalos állami lapok pártfogalmazványai cenzúrája szerint -, s mivel hallatlan botrány volt az olyan kaliberű balhé, amilyen az enyém - melyben rendőrség, titkosszolgálat, több halott, ráadásul a levéllel a miniszterelnök is lépéskényszerben, aki a média szerint kifogástalanul becsületes úriember, mint minden rendőr, ügyész, bíró és politikus stb., csodálatos demokrácia tombol, ragyogó állampolgári jogok, a mindenki független mindenkitől meséjével, melyeket minden médián nevelkedett népi barom elhitt -, így mindenki tudta, hogy a miniszterelnöki levélre az elnök azonnal lépni fog, és vagy az NBH-sokat és a rendőröket kezdi el csendben kirugdosni, nyugdíjazni, terror alá venni, hamis vádakkal sittre vágni, vagy ellenem, a bejelentő ellen indít bűnöző állami ostromot, melynek végső formája a politikai gyilkosság.

Nos, amellett, hogy az e-mail feladását követő nem több, mint három órán belül már vadonatúj emberek és autó volt rajtam, mégpedig Orbán emberei, tehát már nem a helyiek (a helyi rendőröket és NBH-sokat valamennyi rendszámmal együtt kívülről tudtam), Orbán Viktor a szokásos módszerét, a sunyi és látszólagos elsimítást választotta, aminek kifutási ideje összesen ha volt 30 nap, mert aztán megint kérkedő, nagy pofával lódult meg az egypárti nemzetbiztonsági idiotizmus, amit újabb levelem követett azzal, hogy Orbán költöztessen másik államba, mert itt lehetetlenné tették a helyzetemet, és nem bírnak leállni.

Erre megint roppant látványos akciózás következett: az orbániak lépten-nyomon a sarkamban voltak, a helyiek pár napra vagy hétre megint megszeppentek, aztán mindenki felszívódott: persze csak látszólag, mert a nemzetbiztonsági törvény ilyen helyzetekben betechnikázást és megfigyelést ír elő.

Minthogy nagyon elégedetlen voltam Orbán korlátlan bűnpártolásával, elkezdtem teregetni a rendőrség és az NBH bűntetteit az Interneten, mégpedig alighanem minden korábbi magyar csúcsot megdöntve, olyan rendőrségi és titkosszolgálati, valamint nyomozási módszereket és szolgálati, valamint államtitkokat teregetve, amikre a világon sehol, csakis közvetlen forrásból lehetett szert tenni. Úgy ragyogtak a tényfeltárásaim, mint sötét éjszakában a felizzó nap. Még csak népi barom sem akadt, aki elkezdett volna vitatkozni.

Akkoriban más kategóriában, konkrétabban a titkosszolgálati eszközök és az ügynökök mennyisége vonatkozásában egyetlen bővebb tényfeltáró volt nálam, bizonyos Kopács Miklós, akit Németországban szervezett be a CIA és a BND, került kapcsolatba a Moszaddal, majd folytatta üldözését Magyarországon az NBH, miután német menekülttáborban kezdvén karrierjét végül visszajött Magyarországra. Minthogy megjelenésem előtt ő volt a legnagyobb magyar, érthető, hogy a ma is oly' nagy pofájú, ugyanakkor mindvégig államvédelmi söpredék ügynökfajzat maradt szélsőjobb sem emlékezett meg róla azóta sem, de egy árva kukkal sem, beleértve persze az összes politikai pártot és a magyar nyelvű médiumok teljes egészét! Úgy is van rendjén, hogy a hajdani legnagyobbról is a legnagyobbak emlékezzenek meg, ne a pártista söpredék, mert annak jó a cigózás, a norvégozás, meg a niggerezés, így Kopács Miklós neve - aki tehát kezdő kiscserkészként már több volt, mint mindenféle felfújt államvédelmi hólyag Für Lajos és Vona Gábor - az imént ismét a Hírháttérre került. Az államvédelmista JÚDÁSFAJ-nak meg maradnak továbbra is a hamis, áruló nemzeti nimbuszok, a lakosság teljes intellektuális, értelmi és morális leépítése és a keresztyénekben lakó Szent Lélek káromlása.

A történetet ma még nagyon rövidre fogva: (abban az időben az NBH MSZP-s szárnyának gyakran nyikkanásnyi ereje sem volt, Orbán borzasztó erősen épített a titkosszolgálatokra) a Fidesz és Orbán Viktor elképesztő mennyiségű csellel és folyamatos politikai-bűnszervezeti üldözéssel egyben, a korábbiakhoz képest ugrásszerű mélységű titkosszolgálati beszervezésemmel és bizonyos munkával bízott meg, melyért - mint a rendőrség és az NBH mindvégig az eltelt évek alatt - egyetlen árva fillért sem fizetett, viszont később mindenképpen egypárti összetartással akartak rábeszélni arra, hogy nyitva hagynak nekem egy autót, amiből vegyem ki a pénzt (80 és 150 millió Ft közötti összegben), és távozzak csak nyugatra; higgyem el, nem csapda. A végzett munka - mivel a Molnárt nem lehetett semmi másra alkalmazni, annyira nem volt bűnözés-kompatibilis - morális jellegű volt, és tetszik vagy sem, ez van alapon ment. Munka, amiből kiszállni nem lehetett! Eközben egyfolytában próbáltam fellázítani a titkosszolgálat és csordáinak valamennyi elérhető ügynökét, hogy a rendszert - annak bűntetteivel, az állam felépítésével és titkosszolgálati eszközeivel - megbuktassák, de annyira hitvány faj volt a magyar akkoriban is, hogy egyetlen tetves ügynökférget sem találtam, aki akár egy hajszálnyit tenni hajlandó lett volna a titkosszolgálat bármely(!) utasításával ellentétben.

A nemzetbiztonsági szervekkel (mely magyar vonalon abszolút egyet jelentett az Országgyűlés pártjaival; az NBH abszolút pártérdekeket szolgált), tehát a titkosszolgálatokkal való következő, minden addiginál nagyobb háborúm a 2002-es kormányváltás következménye volt, amikor Medgyessy Péter hatalomra kerülésével azonnal közölték, hogy koncepciós pert indítanak ellenem, nekem az lesz a dolgom, hogy lehúzzam a Fideszt és Orbán Viktort, én börtönbe kerülök hamis vádakkal, nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva ők minden olyan bűntettet eltussolnak, amit elkövettek, de legyek nyugodt, nem fognak megölni, csak ülök négy évet, kapok sztárügyvédet is, a média futtatni fog, de kizárólag csak azt mondjam, és az MSZP érdekeit képviselve, amit nekem betanítanak. Abban az időben egyébként ugyanilyen elvek mentén ment az összes állami bűnper, Sándor István (Papa) botrányától Tasnádi Péter 'éljen az MSZP' forgatókönyvéig bezárólag. Túl ezen azt is követelték, hogy minden létező bizonyítékot, az összes általam róluk begyűjtött dokumentumot, hangfelvételt és videofelvételt semmisítsem meg. Tehát amit az összes korszakalkotó államvédelmi bűnpernél megfigyelhettünk, hogy sem Nógrádi Zsolt rekordtartó olajtanú, sem senki más nem prezentált soha egyetlen bizonyítékot sem, az azért volt, mert minden ügyben a tanúval, vádlottal minden bizonyítékot eltakaríttattak. Így a jó nagy cirkusz és pártvita, médiaszínház biztosított volt úgy, hogy egyetlen állami- és médiaelkövetőt sem kellett börtönbe zárni soha. A pártok vitatkoztak, és mint a Rákosi-rendszerben, a média egypártállami ügynökként tudósított, hazaárulóként. Emlékezhetünk olyan esetekre is, amikor Tasnádi Péter és ügyvédje egyik héten előállt azzal, hogy van egy kazettájuk, amelyen egy orosz bérgyilkos tanúsítja, hogy Pintér Sándor megbízást akart adni Tasnádi Péter meggyilkolására, a következő héten pedig már az állammal közösen azt nyilatkozzák (úgy, hogy a média, mint rólam, egész végig a világon mindenről tud), hogy a szalagon nincs semmi. (Én az Internetre is feltettem olyan hangfelvételeket (példátlan botrány), amelyeken tanúk arról számoltak be, mely vezető politikusok milyen bel- és külföldi vezető keresztapákhoz stb. jártak, milyen robbantási és gyilkossági ügyekre adtak megbízásokat stb. Magyar nyelven ezt sem csinálta utánam eddig senki! Ezek az ügyek azóta mind államtitkot képeznek. Sokat beszélhetne erről Orbán régi cimborája, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, akit a Sátán védőszárnyai alatt még mindig nem vittek el szívbajjal.)

A koncepciós per szervezése során az MSZP egy belsős nemzetbiztonsági emberén keresztül az akkori igazságügyminiszter Bárándy Péterrel szervezett össze, azzal, hogy az egyik Bárándy lesz az ügyvédem, megnyílnak a média kapui, ezért Bárándy Péter és az MSZP kezeskedik, az ATV és más kereskedelmi csatornák állandó meghívott vendége leszek, és énekelhetek a párt érdekei szerint, az előre meghatározott forgatókönyvnek megfelelően.

Ekkor már és ezt követően is jelentős forgalmat bonyolítottam többek között Szerbiában, Szlovákiában, Ausztriában, Németországban, Hollandiában és másutt, már korábban nagyon jó kapcsolatokat kialakítva a Szaddam Husszein-féle iraki titkosszolgálattal, akik először hívtak Bagdadba, majd - pár héttel az iraki-amerikai háború előtt - az osztrák iraqi diplomáciai képviselet csomagjaként, Bécs iraqi nagykövetségének épületéből, az osztrák titkosszolgálat orra előtt akartak kicsempészni Bagdadba, hogy az iraqi médián keresztül fektessem meg a George Bush-féle kormányzatot, megbuktatva - persze Saddam Hussein forgatókönyve szerint - az álszent nyugati rendszert, a lakosság előtt a hivatalos média miatt totális sötétségben tartott lakosság előtt leleplezve azt, a zsáknyi bizonyítékból persze csak annyit terítve, amennyit a Saddam Hussein-rezsim engedélyez azt követően, hogy jól kialkudta magát a Bush-kormányzattal, megpróbálván elkerülni a háborút. Maguk az iraqi diplomaták közölték azt is, hogy ha az akció nem jól sikerül, akkor Bagdadban megölnek. Hogy az irakiakkal miként alakult, másutt fogok rá kitérni.

Minthogy - menjünk vissza a magyar vonalra - kvázi újabb abszolút csúcsot döntve nem voltam hajlandó semmiféle MSZP melletti koncepciós perbe belemenni (ahol tehát értsük, hogy megy az ilyesmi: mind a kormány, mind az álellenzék tudja, mi történik, egymás között beszélik meg a részleteket is), sőt, irdatlan botrányokat rendeztem, végül az Európai Uniót és Brüsszelt megnevezve megrendelői háttérként (nyilvánvalóan a zsidók és az oroszok nélkül semmi nem történt), a Kiss Elemér vezette titkosszolgálat bejelentette, hogy össze kell hozni a meggyilkolásomat, de jobb lenne, ha magammal végeznék. Nem sokkal ezután Kiss Péter lett a kancelláriaminiszter, aki nagy hirtelenjében evidenssé tette, hogy szintén úgy hasal el a globalista, egypárti maffiaállamok rendszere előtt, mint az úthengerrel kibelezett görény.

Itt megjegyzem: a politikai gyilkosságok minden jelentősebb botrány esetén globalista szervezésre és tényleges államközi szavazatokat követően kerülnek lebonyolításra. Azaz egy politikai gyilkosság minden előkészületeiről és végrehajtásáról nem csak mindenki tud, de meg is szavazza azt, aki pedig ellene szavaz, az sem tesz semmit ellene. Eduardo Rózsa Flores is nyilvánvalóan szép kollekciót gyűjtött be az esztendők során különböző államok ellene bejelentett meggyilkolási szándékáról.

Az állami koncepció Orbán 2001 elejei ámokfutásával kezdve egészen 2005 közepéig az volt (az MSZP koncepciós perbe való belerángatásom eleve bukásra ítélt kísérleti idejét leszámítva), hogy amint kiderül bármi, mind Orbán Viktor, mind Gergényi Péter (akinek bűntetteiről az egyetlen megnyilatkozó személy én voltam, amikor még minden népi barom azt hitte, hogy Gergényi talpig becsületes ember), tehát mind Orbán, mind Gergényi, mind a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság és annak állománya, mind a Nemzetbiztonsági Hivatal és annak teljes állománya, a média ma is rendkívül közismert személyei stb., plusz a civilnek látszó hamis tanúk (ügynökök) a világon mindent letagadnak arról, hogy valaha a rendőrséggel vagy az NBH-val bármi kapcsolatban álltam volna, sőt, azt is letagadják, hogy akár a legpitibb alvilági személlyel valaha beszéltem volna, hanem - tervezték - maximum egy drogossal! Eközben az ország vezető olajtanúival, volt, kirúgott és közismert rendőrökkel, keresztapákkal, országgyűlési politikusokkal stb. találkoztam, számos dokumentummal és hangfelvétellel, valamint rejtett kamerával készült videofilmekkel rendelkeztem, hol az izraeli-orosz-német Dietmar Eduard Clodo pilisszentlászlói (államvédelmi) bombagyárában aludtam, hol külföldi államok politikai fogdáiban az arabok között bóbiskoltam. Hogy soha életemben a világon senkivel nem találkoztam, tehát nincs is mit vizsgálni, kihallgatni sem kell, a bizonyítékok irdatlan tömegét sem kell átvenni - melyeket éveken át nem tudtam sehogy sem átadni egyetlen hatóságnak sem(!) -, azokat így átvizsgálni sincs miért, tehát mindezeket szépen le is dokumentálták olyan bőséggel, hogy a mai napig rendelkezem állambűnszervezeti hamisítványokkal, amelyek készségesen ratifikálják - mert nem gondoltak a jövőre -, hogy az állam úgy látja, nem ismerek senkit és nincs semmiféle vizsgálni való bűnügy, és a világért sem volna helyes kihallgatni akárcsak egyszer is. Aki ellátásra szorul, az maximum én vagyok.

A fizika könyv az NBH védelme alatt működött, Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) barátja, az orosz-izraeli-német bombagyáros, Dietmar Eduard Clodo tulajdona volt, és pilisszentlászlói házából való. Ez az egyik Clodo-könyv, amit akkor kaptam, amikor a pilisi ház emeleti bombalaborjában aludtam. Az államvédelmi szervek egytől-egyig úgy találták, semmi szín alatt sem szabad kihallgatni, és éveken át letagadták még azt is, hogy valaha bárkivel találkoztam volna, mint szó szerint egy, azaz egy darab drogossal! És ezt még dokumentálták is!
(Molnár F. Árpád)

A kollektív és összpárti, valamint teljes disznóállami (tehát bűnszervezeti, fegyházas) hazudozások és államvédelmi hamisítások halmozása kerek négy esztendőn keresztül folytatólagos bűnelkövetésként kerültek lebonyolításra - mert szinte egy pillanatra sem álltam meg, így az állami bűnügyi halálgyár folyamatosan akciózott -, amit a Gyurcsány-kormány - melyet figyelmeztettem, hogy ne indítsanak ellenem eljárást, mert belebuknak - államtitoksértési koncepciós pere követett, mely során - tekintettel a vészhelyzetre, mely az Echelon vonatkozásában kezdett körülöttem kialakulni, amikor még azt sem tudtam, mi az az Echelon - a Gyurcsány-kabinet Orbán Viktorral közösen, a Gergényi-féle teljes kábítószer-ellenes osztály és a Nemzetbiztonsági Hivatal bűnszervezetével együtt szerkesztett egy dokumentumot, amelyről azt hazudták, hogy én írtam alá 2000 második felében, tartalma szerint pedig arról szól, hogy titoktartási kötelezettséget vállalok arról, hogy úgynevezett fedett nyomozóként tevékenykedtem a rendőrség és a titkosszolgálat megbízásából, és államtitoksértés bűntettéért felelősségre vonható vagyok, ha ezt bárkinek elmondom. Ennek a hamisítványnak a nevében aztán államtitoksértési pert indítottak ellenem, a per megindításának időpontját visszadatálták 2003-as milánói (olaszországi) tartózkodásom idejére, ugyanis a megfogalmazott vád az volt, hogy Itáliából segítséget kértem Medgyessy Pétertől, személyesen neki küldve privát levelet, hogy politikai gyilkosság útján likvidálni akarnak, az életem veszélyben van, és ennek során felfedtem, hogy a rendőrség és az NBH fedett nyomozója voltam. Arról ebben a kuplerájban ne is beszéljünk, hogy a Btk. 22. § f) pontja és a 29. § a büntethetőséget kizáró okként deklarálja a jogos védelem tárgykörét, sőt, a Btk. az emberölést is engedélyezi, ha saját vagy más élete védelméről van szó! Túl ezen az állami tragikomédia további eleme, hogy miként fedhettem volna fel bármit Medgyessy Péter előtt, amikor személyesen beszélte meg haverjával, Bárándy Péter igazságügyminiszterrel, hogy a Molnárt az MSZP oldalán kell hamis tanúzásra bírni, és nagy kegyesen börtönbe vágni, ahogy szokták. De ennél is sokkal vadabb a helyzet, csak azokról még hallgatok.

Az is - idézőjelben - "jó poén", hogy ha 2003-ban indították volna a koncepciós pert (valójában a szokásnak megfelelően 1-2 évvel visszadatálták a per kezdetét), hogy olyan bűntettben (államtitoksértés), ami öt évig, illetve öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mi a rosseb tartott 1-2 évig, hogy eljussanak hozzám, és miért kellett ehhez egy miniszterelnök-váltás? Megmondom: egyebek mellett azért, mert Medgyessy pozíciója azzal, hogy Gyurcsány Ferenc hatalomra került, meggyengült, és csak akkor merték előszedni a 2003-as milánói levelet.

Mivel - akkor már keresztyénként - a per kellős közepén, 2005 májusában távoztam Magyarországról, a per névleges folytatása érdekében kőrözést rendeltek el ellenem, kecskeméti lakásomon pedig visszatérő látogató lett a rendőrség. Látszólagos keresésem során a végrehajtó rendőrök az ablak és az erkély alá éppen úgy odaálltak - nehogy kiugorjak az ablakon és elfussak -, ahogy lakásomban a szekrényektől az ágyneműtartóig mindenütt kerestek, miközben levelező kapcsolatban álltam a magyar hatóságokkal és nemzetbiztonsági szervekkel, anyámmal éppen úgy telefonos kapcsolatban álltam (mint Lakatos András (Kisbandi), akit a magyarok szintén nem akartak megtalálni, amikor már a telefonszáma is az újságírók zsebében volt, míg végül az FBI rá nem beszélte őket, hogy észrevegyék), az Interneten pedig névvel és pontos elérhetőséggel publikáltam maximum néhány naponta, olykor minden nap! Így nem csoda, hogy a Nemzeti Nyomozóirodának, a titkosszolgálatoknak és a kormánynak együttesen sem sikerült megtalálni, és rájönni, hogy külföldre távoztam, és a római Piazza Chiesa Nuova-n bárki rendelkezésére állok, különösen úgy, hogy az olasz fővárosban (is) visszatérően kényszerültem hadakozni az oroszokkal.

2007 januárjának elején visszatérvén Magyarországra, a szerb határon őrizetbe vettek. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) jött le értem, és vittek fel Budapestre, ahol az NNI betechnikázott (megfigyelt és lehallgatott) irodájában végezték el csodálatos és korszerű kényszervallatásomat, hiába próbálva rábírni a kívánt tanúvallomás megtételére. Az a helyzet, hogy aki ennyi ideje és ilyen jól kalibráltan háborús darab, mint én, annak ennél sokkal-sokkal több is semmi. Sőt! A spártai edzéshez és életmódhoz hozzátartozik az erőszak, és szükséges volna rendszeres edzés. A politikai pánikreakciók közepette a nemzetközi politikai fogságból kimondottan azzal engedtek szabadlábra, hogy az úgynevezett "zsidók" mondták ki a szabadlábra helyezésre a végső szót, azaz több meghatározó állam ebbéli szavazata kellett, és a zsidók (Mossad) voltak az utolsók, akik végül beleegyeztek.

Az állami bűnszervezetben készített hamis titoktartási nyilatkozatról azt állították tehát, hogy rajta van az aláírásom (sosem írtam alá, nem is kínáltak ilyet aláírásra), de érdekes módon sem az NNI, sem a Fővárosi Főügyészség - amelynek a Nemzeti Nyomozóiroda átadta az ügyet, miután hogy, hogy nem, bűnösnek találtak - nem éreztek hajlandóságot arra, hogy meg is mutassák a hamisítványt - mert akkor kellemetlen szembesülni az igaz tagadással -, de a kreált bűnügy kapcsán a kirendelt ügyvéddel is akkor, az ügyészségen találkoztam először, aki ellenem való támadásaival messze túltett még a Veérügyészen is, és volt pofája előttem megbeszélni a javadalmazását, pár száz méterre az Országháztól, ahonnan az egész bűnszervezeti koncepciós pert megszervezték!

A bűnügynek nem szépséghibája, hanem ugyanez az összpárti állami bűnszervezet az oka, hogy a koncepciós per során viszont mindenütt - a Nemzeti Nyomozóirodától a Fővárosi Főügyészségig - mindent titkosítottak, az ügyészségen pedig a Veérügyvéd volt a legbuzgóbb annak hangoztatásában, hogy ha innen bármi kiszivárog, akkor az csakis tőlem származhat, mert ők ketten bizony hallgatni fognak. Minthogy nem igazságszolgáltatásról, hanem bűnszervezetről van szó, így az NNI és a főügyészség által titkosított per titoktartási feloldásával államtitoksértésért semmiképpen felelősségre vonható nem vagyok, hiszen aki azt mondja, hogy egy állami-politikai koncepciós per hamis vádjaival forduljak az elkövetőkhöz, de kívülállóknak ne mondjak el semmit, hogy a bűnözők titka maradjon az NNI-s kényszervallatástól az ügyészségi fenyegetésekig bezárólag minden, az vagy börtönbe, vagy zárt osztályra való! A közérdek (pl. az, hogy ezen egy ügyben is szólóban felszámolták az Alkotmányos rendet, és a fél Parlamentet, titkosszolgálatot és rendőri szerveket stb. fegyházba lehetne zárni), valamint saját védelmem messzemenően indokolják, hogy azt mondjak el, amit csak akarok, amit pedig a Jobbik söpredék bandáinak üzenhetünk, akik minden tényfeltárásunk ellen a legdühödtebb és leghazaárulóbb támadásokat indították, hogy senki, semmiről ne tudjon meg semmit, ami nem látszik közvetlenül pártérdeknek, azt üzenem, hogy az a mitugrász kiscserkész, pancser jobbikos kurucnáci pártgörény pattogjon, amelyik van akkora hős, hogy 15 éves tételű börtönbüntetések árnyékában mégis mer nyíltan igazat szólni, mikor ingyen is hazudik, de még fizet is érte, hogy áruló lehessen, ellentétben velem, aki nem fél sem börtöntől, sem haláltól, semmitől! Én azt mondom, hogy egyetlen ilyen magyar sincs a 10 millióból, csak én, ahogy nem is volt ehhez hasonló sem, soha, mert ez nem a barna bőrű brazilok, peruiak stb. országa, hanem a fehér júdáspatkányok hazaáruló és Emberiség-pusztító pártpatkánykocsmája. Szóval ez a helyzet.

A Fővárosi Főügyészség államtitokká nyilvánított kihallgatásán elmagyarázásra és összefoglaló felolvasásra került, hogy egy sor állami hamis tanúval szakasztott ugyanazon hamis vádakat mondatták tollba ellenem, egy az egyben olyan marhaságokkal, amiket életemben senkinek nem mondtam, nemhogy nekik, sőt, még csak eszembe sem vettem soha! Az ilyen eljárás nem különleges annak, aki nem Medgyessy Péter kormányszóvivőjének és a kurucinfónak a tényfeltárásain nevelkedett, tehát nem teljesen sötét, hanem a dolog pikantériája az, hogy a hamis tanúkkal olyan dolgokat mondattak, amik az ügyészségi megjelenésemet követően csak sokkal-sokkal később hangoztak el, a tetejébe számos tételt és szóhasználatot illetően nem is tőlem kiindulva, és a mai napig nem általam hangoztatva! A jövőbe látó állam söpredék és rákkal stb. még nem kiirtott, kellemetlenül sokat tudó hamis tanúit olyan tényfeltárásaim ellen készítették elő, amelyek a Hírháttér Multimédián tőlem még meg sem kezdett Echelon-titkok nyilvánosságra hozatalát hivatottak negligálni, semmissé tenni, azaz az orbáni-medgyessy-gyurcsányi-lamperthi-NNI-s stb. bűnszervezet Emberiség-ellenes bűntetteket követett el. Olyan világváltozások ellen védekezve, amelyek elkerülhetetlenek, olyan bűntettekkel, amelyek Rendszerestől együtt fognak rájuk borulni!

De azzal sem számoltak a Sátán akasztásra való JÚDÁSFAJ férgei, hogy ami ellen mocskos háttérhatalmi patkányokként összegyűltek, minden titkok és bűntettek elrejtésére, az Emberiség végső Holokausztjáért - azaz bűneik elévülhetetlenek és MINDENKÉPPEN MEGTORLANDÓK(!!!) -, azt nem a Molnár fogja egyedül hirdetni, hanem a háttérhatalmi fajzatok terveivel szemben, Istentől Eleve Elvégzésben és a Teremtő Oltalmában (úgy látszik, ennyire precízen ezzel sem tudtak vagy voltak képesek számolni) egyre és egyre többen, ahogy ez hatásomra már régen folyamatban van, ugyanazt, mivel egy a valóság, míg végül az egész - szavaikat idézve, és csak ezért általam is használatra bevezetett - "Rendszer" össze nem dől, maga alá temetve már régtől fogva JÚDÁSI élőholttesteiket.

Hogy - Krisztus Szavaival - férgük legyen az egyetlen, mely meg nem hal, és tüzük a kárhozatban soha ki ne aludjon! Mely nem átok, hanem a predesztinált VÉGZET!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.