2008. július 21., hétfő

Figyelmeztető tüntetés Sólyom Lászlónál 2008. július 30-án


Figyelmeztető tüntetés Sólyom Lászlónál 2008. július 30-án
Győri Zsigai Klára írása

Forrás:
http://szeretet.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=49112

A Magyar Néppárt 2008. július 30-án (Szerda) de. 10.00-12.00 óra között Budapesten, Sándor-palota 1. szám előtti téren. ..most egy becsapott asszony tragikus helyzetének megoldmegoldásáért..
Ébredj Magyar!


Ideje rendet tenni, az óra ketyeg!

A Magyar Néppárt 2008. július 30-án (Szerda) de. 10.00-12.00 óra között

Budapesten, a Sándor-palota 1. szám előtti téren, Dr. Sólyom László köztársasági elnök rezidenciája előtt két órás figyelmeztető tüntetést szervez a törvénytelenségek, az igazságtalanságok, a korrupciós ügyek, a csalások, az uzsorakamatos kapzsiságok, a téves bírói ítéletek, az eltussoló ügyészi tevékenységek, a nem szakszerű, sokszor brutális rendőri intézkedések és fellépések felszámolása érdekébe.


Ez a felhívás most egy becsapott asszony tragikus helyzetének megoldásáért szól. Ő már megkapta a végzést, 2008. augusztus 4-én az utcára teszik.
Kényszerhajléktalanságra ítélve hatvan éven felüli asszony!
Meddig mehet ez, milyenek a törvényeink, és az igazságszolgáltatás?

Utcárakerülés maffiaáldozatként - Felháborító intézkedés, és nem egyedi ma magyarországon!

Ezt a borzasztó sorscsapást csalások, megtévesztések, korrupciók, az ügyben közremű-ködő maffiózók, ügyvédek, ügyészek, bírók összefonódó tevékenysége előzi meg. A becsapott ember sehonnan semmilyen segítségre nem számíthat, az un. igazságszolgáltatástól pláne nem várhat a bajára megoldást, hiszen pontosan annak hathatós közreműködésével kerül az utcára.

Az ingatlanjára adásvételi szerződést kötött, akkor nem tudta, hogy maffiózókkal, erre nem is gondolhatott, hiszen ügyvédek egybehangzóan állították, hogy ez így van rend-ben. Az igazi tragédia nem ez volt, hanem, amikor az adásvétellel kapcsolatos papírokat az érintettek aláírták, nem adták oda a ház árát. A pénz kifizetésével kapcsolatban további hitegetések hangzottak el, csalások, bűncselekmények elkövetésével.

Az ingatlan a maffiózók tulajdonába került, úgy hogy az árát nem fizették ki, az asszony meg mehet az utcára!

Az asszony neve Schönfelder Józsefné, 8175 Balatonfűzfő, Jókai u. 4.


Figyelmeztető tüntetés Sólyom Lászlónál

A Magyar Néppárt felszólítja a lakásmaffia károsultjait, minél nagyobb létszámban vegyenek részt a megmozduláson, továbbá felszólítja a pártokat, a civil szervezeteket csatlakozzanak a rendezvényhez és mozgósításukkal nyomatékosító hangsúlyt adjanak a magyar társadalom testén fekélyként tátongó seb mielőbbi meggyógyulásához.

A szervezők 11.00 órakor Petíciót kívánnak átadni az Elnök Úrnak, illetve a képviselőjének.

Segítségeteket kérem, KÜLDJÉTEK TOVÁBB, AKI TUD JÖJJÖN EL !

Engedjétek meg, mivel úgy érzem ez a versem pontosan kifejezi érzéseimet, véleményemet , ezért ezt is felteszem:


Győri Zsigai Klára


Utunkat tiszta fény mutatja!



Haladni akarunk, emelt fejjel előre,
Nem visszafejlődni, megalkudni!
Ökölbe szorítva, ha kell erővel
Béke vágya összetartja szorosan
Kezünket nem engedjük el soha!


Utunkat tiszta fény mutatja!


Mi a miénk, utolsó cseppig
Követeljük!


Kenyeret, munkát, igazságot,
Emberséget, példát,
Nem elcsépelt prédikálást!
Még mindig azt mondod,
Majd megunja, hazamegy a Nép?


Hova?
Hol nincs igaz szó,
Haza,
Otthon,
Család,
Megélhetés,
Asztalunkra nem jut kenyér!
Mennyit bírjon még a Nép?


Népet nyúzó sanyargató politika,
Népesség-munkahely rég elfogyott,
Nincs biztonság, megélhetés,
Dermedt télben réseken süvít a szél,
Álomba sem jöhet felemelkedés!


Ne is remélj!
Nép soha nem fog,
Saját árnyékává válni!


Megalkuvók nem leszünk soha!
Nem mehet tovább
Népnyúzó politika,
Konvergecia program hada,


Utunkat,
Az Igazság tiszta fénye mutatja!


2008. július 12., szombat

Győri Zsigai Klára: Utunkat tiszta fény mutatja!




Győri Zsigai Klára

Utunkat tiszta fény mutatja!



Haladni akarunk, emelt fejjel előre,
Nem visszafejlődni, megalkudni!
Ökölbe szorítva, ha kell erővel
Béke vágya összetartja szorosan
Kezünket nem engedjük el soha!

Utunkat tiszta fény mutatja!


Mi a miénk, utolsó cseppig
Követeljük!

Kenyeret, munkát, igazságot,
Emberséget, példát,
Nem elcsépelt prédikálást!
Még mindig azt mondod,
Majd megunja, hazamegy a Nép?

Hova?
Hol nincs igaz szó,
Haza,
Otthon,
Család,
Megélhetés,
Asztalunkra nem jut kenyér!
Mennyit bírjon még a Nép?

Népet nyúzó sanyargató politika,
Népesség-munkahely rég elfogyott,
Nincs biztonság, megélhetés,
Dermedt télben réseken süvít a szél,
Álomba sem jöhet felemelkedés!


Ne is remélj!
Nép soha nem fog,
Saját árnyékává válni!

Megalkuvók nem leszünk soha!
Nem mehet tovább
Népnyúzó politika,
Konvergecia program hada,

Utunkat,
Az Igazság tiszta fénye mutatja!


Győr, 2008. július. 12.

Összefogásra szólít a Hírháttér Média, mely vezető valamennyi médium előtt

Az Internetes Hírháttér Televízió méltán áll a 15 milliós magyarság legütőképesebb, a legvaskosabb témákat boncolgató médiuma hírében. Nyilvános megszólalói között korunk magyarságának elhallgatott legnagyobbjai szerepelnek, publikus és nem publikus hátterében akad többek között miniszter, NBH-s és más ügynökök, újságíró, szervezeti elnökök, volt rendőrök és más olyan személyek, kiknek hátterét nem fedjük fel.


A Hírháttér Televízió egyik kimondott stratégiai célja minden olyan elhallgatott témakör és titok leleplezése és ízeire szedése, amely a lakosság alapvető élet- és létérdekeivel ellenkezik, azokat nyilvánvalóan sérti. Alapvető cél továbbá a tabutémáknak számító bűnszervezeti konstrukciók, globalista összefonódások és hátterek leleplezése, a közélet és az "elit" kollektív gyávaságából eredő hallgatás falainak ledöntése, és a nyílt, valamint burkolt szövetség mindazokkal, akik a konstruktív célokat, vagy azok részletét készek szolgálni, kimondottan várva olyan személyek és közösségek jelentkezését, akik tudnak azokról, amikről mindenki hallgat, vagy valamely területen segítségüket, információikat fel tudják ajánlani.

A közelmúlt filmjeiből ajánlunk néhányat megtekintésre:

2008-06-05. - HÍRHÁTTÉR TV: Nincs köztetek egy sem! - Molnár F. Árpád a bírói bűnözésről
/Molnár F. Árpád/
Tartalom: Székely Zoltánt Lomnici vérbíró haverja többszörös gyilkosként dokumentálta. A miniszterelnökök védelmében létrehozott állami bűnszervezeti hamisítások és nyílt állambűnszervezeti fenyegetések. Hős bírók Kolumbiában, kizárólag selejt Magyarországon. (Film, 10 perc+kép)

2008-06-04. - HÍRHÁTTÉR TV: Szétütöm a fejed! Vagy megteszi a pentatolon, Szilvásy György? - Pentatolon és más igazságok
/Molnár F. Árpád/
Tartalom: Egy különleges tónusú, polarizált és politonális film: 10 kg kokainfogás Baranyában, amiért életfogytiglan járhat. Az arányosság: Révész Máriusz vérbe mártása és a kormányváltás, tehát az MSZP-s politikusok, valamint az MSZP-szavazók fejének szétütése és főbe lövésük. Igazságkemikálok: a pentatolon morfium csodálatos hatásai az állami szervezett bűnözés elkövetői ellen és a teljes rendőri állomány megbuktatására. (Film, 11 perc)

2008-06-02. - HÍRHÁTTÉR TV: "Értelmiségi" erkölcsök és ügynökhálózatok - Molnár F. Árpád a bírói- és katonaorvosi erkölcstelenség több évtizedes alakulásáról
/Molnár F. Árpád/
Tartalom: A szocialista rendszerből átmentett és felelősségre nem vont orvosi- és bíró bűnözés, az Egypártrendszer bűnszervezete, egységes és totális bűnpártolás aljas indokból vagy célból, bírók és orvosok, valamint katonaorvosok (tisztiorvosok) erkölcstelensége és korunkhoz igazítottan cserélt arculatváltása. A magyar bírák dél-amerikai bírókkal való összehasonlítása. Pszichiátriai bűnözés, repülőorvosok, médiabűnözés. (Film, 14 perc)

2008-06-01. - HÍRHÁTTÉR TV: Bírói férgek, állami bűnözés - Gazdagon illusztrált filmünk videoklippel
/Sebők István - Molnár F. Árpád/
Tartalom: 1. A bíróknak a törvény szerint nem kell az igazságot feltárni.
2. Konkrét ügyvédi- és bírói bűnügy, melyből kiderül egy gyakori jogászbűnözői konstrukció.
3. Videoklip fajunk selejtjéről: médiacsinálmányokról, rendőrökről, bírókról, politikusokról. (Film, 11 perc)

2008-06-01. - HÍRHÁTTÉR TV: Bűnöző államok rendszere, kitüntetett gyilkosok - Lakatos Pállal
/Lakatos Pál - Molnár F. Árpád/
Tartalom: Előre tudott történelem (mint pl. a Szovjetunió összeomlása, a Magyar Gárda megerősödése. Egypártrendszerű országlás, közös rablás, közös bűnszervezeti védelem, elmaradt felelősségre vonások. Lengyelország, Szlovákia, leszakadó Magyarország. Bel- és külgazdasági folyamatok; a külföldre herdált uniós milliárdok. (Film, 9 perc)

2008-05-30. - HÍRHÁTTÉR TV: Lődd le az élőket, óvd a zsidók sírjait! - Holtukban is felsőbbrendűek
/Sebők István (pártelnök) - Molnár F. Árpád (főszerkesztő)/
Tartalom: Suhancok - szórakozásból - zsidó sírokat rongáltak meg, a felvételeket pedig kitették az Internetre. A rendőrség az egész országot átfésülte, az összes zsidó temetőt felkereste, vajon mely sírokat érte felségsértés. A "nyomozás" költségei milliókra rúgnak. A HTV filmje a Jézus Krisztus Beszédeivel a Sátán zsinagógája ellen. (Film, 10 perc)

2008-05-29. - HÍRHÁTTÉR TV: Ellenség ül a nyakunkon - Kőrösi Imre a HTV-ben
/Kőrösi Imre - Molnár F. Árpád/
Tartalom: Korunk egyik legfőbb tényfeltárója beszél: Soros György, globalizáció, irreverzibilis eladósítás és örök eladósodás. A magyarság szellemi tőkéje, kirablása és kifosztása. 1956 és Nagy Imre. Történelemhamisítás. A finnugor vérrokonság. A Nobel-díjak átpolitizáltsága. (Film, 10 perc)

2008-05-29. - HÍRHÁTTÉR TV: Ügynöklét, s az idióták - Kozenkay Jenő kémelhárítóval
/Kozenkay Jenő - Molnár F. Árpád/
Tartalom: Miért kémkedik valaki pl. Romániának? Ügynöklét, negatív viselkedésminták, személyiségváltozás. Kártékony és hasznos titkosszolgálatok. A béna kacsa NBH idegen ügynökökkel tele. A Szilvásy-Gyurcsány sárkányduett, valamint Laborc Sándor, a KGB idiótája. (Film, 11 perc)

2008-05-27. - HÍRHÁTTÉR TV: Mór és az állami halálgyár - Sebők István pártelnökkel
/Sebők István - Molnár F. Árpád/
Tartalom: A móri állami mészárlás egyetlen túlélő gyanúsítottja, W. Róbert hazudozásairól, a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) kényszervallatásairól és állami megrendelésű, bűnszervezeti koncepciós pereiről, Lamperth Mónika és mások vezető bűnözői szerepéről. Vérrendőrség, vérügyészség, vérbíróság, Lomnici Zoltán OIT-s vérbíró haverja és vérper Kaiser Ede ellen. N. László meggyilkolásáról és Tasnádi Péter titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyeléséről. (Film, 10 perc)

2008-05-25. - HÍRHÁTTÉR TV: Elkerülhetetlen választások - A Globalizációról Lakatos Pállal
/Lakatos Pál - Molnár F. Árpád/
Tartalom: Izrael lehetséges elpusztítása. A zsidók kapcsolata Izraellel. Megfordítható-e a globalizáció? Világgazdasági összeomlás. Engedélyezett bűnözés, kialakított arisztokrácia és egyebek. (Film, 10 perc)

2008-05-24. - HÍRHÁTTÉR TV: XXX - Beszélgetés Kozenkay Jenő kémelhárítóval
/Kozenkay Jenő - Molnár F. Árpád/
Tartalom: A magyarságon belül Kozenkay Jenő a tényfeltárást illetően, a szakmán belül kétségtelenül legalább az elmúlt fél évszázad csúcsa. A Hírháttér TV vele készített műsort: Az ügynökök nyugdíjazhatósága. Kozenkay Jenő és az újságírás. Az ügynöklista és a Moszad. Titkosszolgálat és hazaszeretet. A magyar szolgálatok fertőzöttsége. A Kozenkay Jenő által létrehozott Aerocaritas Alapítvány, azaz a légimentő szolgálat. (Film, 11 perc)

2008-05-23. - HÍRHÁTTÉR TV: Fogolyjogok, Nemzeti Nyomozóiroda
/Tóth Katalin (tkatalin) - Molnár F. Árpád/
Tartalom: Tóth Katalin és Molnár F. Árpád az őrizetesek és elítéltek jogainak globális és cinikus eltiprásáról, melyről senki nem beszél. Lamperth Mónika és az NNI, Kaiser Ede szándékos elítéltetése. Molnár F. Árpád és a Bárándy-család. (Film, 8 perc)

2008-05-21. - HÍRHÁTTÉR TV: Torgyán és az Árpád-sáv - Tényekről a miniszter
/Torgyán József - Molnár F. Árpád/
Tartalom: A Fidesz-kormány egykori földművelésügyi- és vidékfejlesztési minisztere, az FKGP korábbi elnöke az Árpád-sávos zászlóról, az Árpád-házi királyokról, a magyarság történelmi jelképeiről, a fasisztázásról és a magyarság ellenségeiről. (Film, 5 perc)

2008-05-21. - HÍRHÁTTÉR TV: Üssed csak, ha nem zsidó!
/Kőrösi Imre - Molnár F. Árpád/
Tartalom: Kőrösi Imre Malina Hedvigről, a megvert és hamisan megvádolt szlovákiai magyar egyetemistáról. Trianon, magyarverések, Robert Fico miniszterelnök, Jan Slota (SNS) és a szlovák titkosszolgálat öngyilkos akciói. Kettős mérce rasszista alapon a zsidó "felsőbbrendűség" és a "liberális"-nak nevezett, izraeli tulajdonú világmédia koordináta rendszerében. (Film, 6 perc)

2008-05-20. - HÍRHÁTTÉR TV: Sok ezer politikai gyilkosság és szabadkőműves titkosszolgálati hálózatok
/Lakatos Pál - Molnár F. Árpád/
Tartalom: A "rendszerváltáskor" meggyilkolt 4000 emberen innen és túl. E filmünk sem csak kordokumentum és művészet, mert: Történelem. És közben végig szól a zene. (Film, 8 perc)

2008-05-20. - HÍRHÁTTÉR TV: Cenzúrákon taposva az állami bűnözésről - Betiltott ügyeket döntögetve Tóth Katalinnal
/Tóth Katalin (tkatalin) - Molnár F. Árpád/
Tartalom: Messzemenően ritka cenzúrázatlansággal a politikai szervezett bűnözésről. Amikor az ügyészek és bírók szó szerint az idiotizmus szintjén "érvelnek" (koncepciós perek 2006 előtt és óta). Miniszterelnökök bűnszervezetben - konkrét eltussolt ügyekből (Medgyessy Péter és Orbán Viktor). Szeszák Gyula főügyész és a megbuktatott nemzetközi olajvonat. (Film, 10 perc)

2008-05-18. - HÍRHÁTTÉR TV: Morvai Krisztina: Amíg van, aki szól...
/Molnár F. Árpád/
Tartalom: Magyar Gárda (MG), állam elleni bűncselekmények, bírósági koncepciós perek, TomCat (Polgár Tamás), Budaházy György, Toroczkay László, női egyenjogúság (emancipáció), diktatúra, rendőrségi igazoltatás és zaklatás. (Film, 11 perc)

2008-05-17. - HÍRHÁTTÉR TV: Hogyan vigyük csődbe a gazdaságot?
/Molnár F. Árpád/
Tartalom: Gazdaságpolitikai gyorselemzés, ahogyan a kulisszák mögött zajlik. (Film, 7 perc+kép)

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. július 7., hétfő

Nyílt levél a Kuruc.infónak ; Leleplezzük a Kurucinfót - Ahol a gyöngyöket megtapossák, a népet moslékkal mérgezik

Molnár F. Árpád cikke
Kedves Kuruc.infó,



válaszolván mocskos levelükre, kezdem azzal, hogy régóta nehezen emésztem, hogy a Moszad magyarországi bűntetteinek konkrét feltárása helyett, a Sztálin óta Kádáron át, 1990-től a mai napig történt elmegyógyintézetbe zárások, a világ minden részén elkövetett elektrosokk terápiák, a konkrét, a Föld teljes lakosságát kihalással fenyegető állami bűnözés konkrét tetteinek és a titkosszolgálati konstrukciók feltárása helyett - az állami maffializmus legnagyobb megelégedésére - a tolvaj, verekedő cigányokkal, meg a kereken 500 ezer homoszexuálisból összesen néhány, sima közszeméremsértővel foglalkoznak, de a tényfeltárástól nemcsak messzire menekülnek, de gyurcsányista-sztálinista-fasiszta államvédelmi bűnözőkhöz hasonlóan még azokat üldözik, akik az önök által elrejtett módszereket napvilágra hozzák, mert a valódi tényfeltáróknak van hozzá merszük, szemben a gyáva, álnemzeti, nagyszájú, vagy simán tehetségtelen, nagypofájú idiótákkal szemben, akik mindezekről nyikkanni sem mernek, ahogyan a politikai gyilkosságokról sem mernek egy árva kukkot sem szólni.

Ki kinek dolgozik? A Kuruc.infó, mely KIVÉTEL NÉLKÜL AZ ÖSSZES FELMERÜLT ESETBEN(!) visszautasította a konkrét állami módszerek feltárását, az állam és a rendszer megbuktatását, szándékosan hallgatja el az 1990 óta több ezer politikai gyilkosság valamennyijét(!), a Hitler óta Sztálinon, Kádáron, Antallon stb. át a mai napig elkövetett pszichiátriai kényszerbezárások és politikai gyilkosságok feltárását, vajon mennyiben nevezhető nemzetinek, vagy mi köze van egyáltalán bármelyik emberhez azokon kívül, akik tudatlanságból vagy butaságból verődnek ehhez az állami módszereket Kádárhoz, Gyurcsányhoz, Orbánhoz, Fürhöz, ...-hoz [a jobboldali álnépi vezér neve egyelőre kipontozva - a szerk.] abszolút illeszkedő beszarisággal, egy az egyben védelmező és pártoló csürhéhez? A Kuruc.infó, mely alaposan el van látva információkkal, és köszöni, nem kér belőle, mert minek jobban tájékoztatni a lakosságot annál, mint azt a tv2 bemondja, vajon véghetetlen butaságból és ostobaságból, a tehetségtelenség legszélsőségesebb, a hatalom számára de még mennyire, hogy ideálisan primitív, ösztönállati barbarizmusból teszi, vagy nagyon is alaposan fontolgatott gyávaságból, mert jobb a vélt biztosra utazni, és csak annyit a nép elé vetni - gyöngyök helyett is csak a moslékból -, amivel az ember úgy véli, még nem ütheti meg a bokáját.

Milyen védekezése lehet annak, akit azért tiltanak be - mint a Kuruc.infót -, mert mocskos buzizik, és fegyverül azt sem mondhatja el védelmében, hogy konkrét titkosszolgálati terrorizmust, konkrét bűntetteket és konkrét politikai gyilkosságokat tárt fel, de azt mondhatja Gyurcsány Ferencnek, hogy:

- Oh, Miniszterelnök Úrnak tetszik lenni, mi is elutasítottuk ám a tényfeltárás összes formáját! Ön fasisztázik, mi meg buzizunk és zsidózunk. Mindenki végzi a pótcselekvést oly buzgalommal, ahogyan részeg ürít a klotyón, és jól élünk belőle, kényelemben és biztonságban. A sok ezer halott, meg a sok ezer, ami eztán következik, ott rohadjon meg, hiszen látott már a Miniszterelnök Úrnak tetszik lenni olyat, hogy akár a Miniszterelnök Úr gyermeke, akár az idősebb ... [a jobboldali álnépi vezér neve egyelőre kipontozva - a szerk.] fia feltárt volna akárcsak egyetlen, leplezve tömeggyilkos vagy a szabadság számos formáját felemésztő állami módszert is? Na látjuk, van hát birka- és barom mindkét oldalon, mely valójában minden ízében egy, és egyik sem vezet sehova!

Sem a butaság, sem a gyávaság nem dicsőség, ahogyan akármennyire is óbégatnak az álnemzeti, kurucos ...-k [a jobboldali álnépi vezér neve egyelőre kipontozva - a szerk.], akik beleszületettek az NBH-ba, és soha, semmiről, semmit nem mondtak el, pedig mindent tudnak, nem válik dicsőségre a hazugság csak azért, ha sokan elhiszik, ahogyan hittek abban, hogy 1990-ben rendszerváltó erők működtek, nem csak egy ócska jobbikos-gárdás-fürös-...-bencsikes-sokkos- és gyilkos színjáték volt minden. Tényleg, kuruc, a felsorolt nevek közül hányan ülnek a legújabban felállított álrendszerváltó putrik valamelyikében, akik már 1990 előtt is bukott államvédelmisek voltak? Megtértek azóta? Mert mit ne mondjak, többen közülük még 1992-es önmaguknak is csak árnyékai lettek csupán! Jobban hallgatnak a módszerekről és a túlélés lehetőségeiről, mint majdnem 20 évvel ezelőtt, miközben korunk legnagyobb tényfeltáróira mutogatnak, hogy az meg régen a titkosszolgálat embere volt, fuj! Aztán hadd kérdezzem meg: Für, Bencsik András, ... [a jobboldali álnépi vezér neve egyelőre kipontozva - a szerk.] honnan tudják, amiket tudnak, az értesüléseiket milyen forrásból szerzik - amikről a nyilvánosság előtt DE MINDENRŐL HALLGATNAK(!), és kiknek szolgálnak, mikor minden ízükkel az államnak és a titkosszolgálatoknak szolgálnak? Az a barom, aki lát és beszél a minden korban vak és esztelen csordaméreggel szemben, vagy az, aki még ennyit sem képes felfogni, de annyit sem, ami az orra előtt van?!

Mindegy, hogy az ember miért hallgat és tollasodik, hogy oka az ostobaság vagy a gyávaság, mert a produktum így is, meg úgy is az egész társadalom és populáció hanyatlását és elbutulását segíti elő. Nem baj, ha az ember hülye, az ő baja, de groteszk, amikor kimondott "stratégiai" célja, hogy butaságát és ostobaságát megőrizze, és vessen a nép elé csahos kutyaként sok-sok ezer halottról tett tényfeltárás és önvédelmi stratégiák kiépítése helyett analfabéta barna bőrű bűnözőt, a Moszad mindent felvásárló, éppen az álnemzetiek ösztönállati barbárságát terjesztő és gyártó rablópolitikájával néhány kósza, magamutogató homoszexuálist, mert addig is szabadon lehet fosztogatni, gyilkolni, aki pedig hülye, az ne tanuljon meg többet annál, hogy

- Gyúcsány hazudott, ezér' monnyon le!

Szóval bűn ismerni az NBH-t? Avagy bűn, ha valaki - én nem - annak dolgozik, mert nem a tevékenység számít, hanem az, hogy az ember disznóként éljen és disznóként röfögjön? Akkor lássuk előhangként:

A Magyar Gárdából Für Lajos micsoda? Egy honvédelmi miniszter abból az időből, amikor cirka a legtöbb katonatisztek elleni politikai gyilkosság történt öngyilkosságnak álcázva, amikor rekordot döntött a rablóprivatizáció (akkor adták el az országot, idióták, azt nem a Gyurcsány adta el!), de csendben van, és az álnemzeti, ma is dúsgazdag szemét helyett, így a Für Lajos álmagyar gárdája helyett mi tárjuk fel a hadsereg olajtározó ügyeit, mi beszélünk egyedül arról, hogyan folytak és zajlanak a hadsereg hangáraiban és telepein a marijuana-termesztések, a nemzetközi drog-, fegyver- és emberkereskedelem, és hogyan kell ebből - hülyékkel körbe véve - úgy megtollasodni, és újabbnál újabb, a zsidók markukba röhögését kiváltó álrendszerváltó pártokat létrehozni, mint a Kuruc.infóhoz hasonlóan soha, semmit feltárni nem merő, ezért kényelemben és busásan élő Magyar Gárda és Jobbik Mozgalom teszi.

Hogy NBH-s volnék? Lássuk csak: Budaházy nem megszerezte az ismereteket, hanem beleszületett! Beleszületett a titkosszolgálatba!

Hogyhogy nem hallottunk arról semmit, hogyan dolgozott apuci, a titkosszolgálat hogyan figyeli meg és hogyan mozgatja az álnemzeti erőket, hogyan generálja a fejükből ki nem látó álnemzeti újfasisztákat, melyek csak játékszerek és eszközök a nemzetközi titkosszolgálatok kezében, hogyhogy nem beszélt soha a politikai gyilkosságok struktúrájáról és intézményrendszeréről, a rendőrség eltitkolt módszereiről, az állami elektrosokk terápiákról, a rendőrségi és titkosszolgálati kínzásokról és kényszervallatási módszerekről, a brutalitásról, a belföldi- és nemzetközi, állami szexkereskedelemről és pedofíliáról, hiszen beleszületett!

Húha! A végén még államtitkot sért! Vigyáznia kell az embernek, még a végén börtön fenyegeti! Jó az úgy, ahogyan Zimbabwéban az álellenzék tette, amíg annyira össze nem tojta magát, hogy inkább felhagyott a leglaposabb kritikával is, noha ott is több tényt tárt az álellenzék a nyilvánosság elé - igen, egy nyílt diktatúrában -, mint itt akár Budaházy, akár - még viccnek is rossz, hiszen röhej, annyit nem mukkannak - Bencsik András, Für Lajos, Vona Gábor és a többiek.

De ki tárta fel a rendőrség elrejtett ügyeit jobban, mint a Hírháttér? Soha, senki! Senki így nem meztelenítette le a rendőrséget! A titkosszolgálati módszereket ki tárta fel bővebben? Soha, senki a magyar történelem során! A politikai-gazságszolgáltatási módszereket? Soha, senki! A nemzetközi és globalista titkosszolgálati hálózati ismeretekről ki beszélt a legtöbbet? Önök főbenjáró bűnnek nevezik a tájékozottságot, és közben egész életükben államvédelmi pszichopatákként álnemzeti cigányozókkal veszik körül magukat, akik még nyikkanni sem mernek, a tizedrészét el nem merik mondani mindannak, amit a Hírháttér naponta feltár!

Nem-e lehet, hogy a féltékenység beszél önökből, kuruc.infó? De akkor hol marad a hősies nemzetszellem? Akinek a lakosságnál és a tudásnál fontosabb az önös érdek, ott hol marad az erkölcs? Nyilvánvalóan együtt temettetett el a sok ezer magyarországi legyilkolttal, és a szorzatosan több halottal, akik a kuruc-féle államvédelmi, álnemzeti és áltényfeltáró, csak uszításra és gyűlöletre szakosodott, ezért a zsidó médiában naponként reklámozott és futtatott söpredék miatt vesztette és fogja veszíteni az életét. Azért vagytok, hogy a magyar lakosság életérdekei és minden lényeg helyett a homokosokkal és a tolvaj, verekedő cigányokkal foglalkozzatok, míg a tudtotokkal és söpredéketek tudtával folynak a kínzások és tömegmészárlások, az ország kifosztásával egyetemben.

Megmondom, miért hallgat mindenki: mert jobb biztosra menni, hogy az embert békén hagyják, jobb betartani a konspirációs szabályokat - hú, de tudja ... [a jobboldali álnépi vezér neve egyelőre kipontozva - a szerk.], mit jelent ez, és még mennyire, hogy hallgat erről is! -, jobb mindent elrejteni és elhallgatni, amiből az embernek - vélelme szerint - baja származhat! Ne beszéljünk azokról, ahonnan visszalőhetnek, hanem gyáva és hitvány parazita módjára, minden meghatározó helyett vessük a barbár nép elé koncként a cigányt, a homokost, a szerbet, és hazudjunk éjjel-nappal arról, mennyire nemzetiek vagyunk és milyen jót akarunk a népnek, holott egyedül csakis magatoknak akartok jót, ráadásul pofátlanul egyértelműen, hiszen miközben szart vettek a nép elé, aközben az értékekről és a vaskos tényekről hallani sem akartok! A parazitalétből ritkán származik baj, a sok ezer meggyilkolt és sok ezer megnyomorított meg le van ejtve, fogyóeszköz az, mint Gyurcsány Ferenc számára, ha beszélünk akár csak egyről is, még a végén nem sugároz minket a zsidó tv2, nem növel tudatosan, saját lobbijának szolgálva az RTL Klub, de esetleg elviszi őket a kuruc.infó és a Für-, ...- [a jobboldali álnépi vezér neve egyelőre kipontozva - a szerk.] stb. államvédelmi, élősködő ügynökhorda által elhallgatott infarktus, baleset vagy rákfene.

Én életem adnám egyetlen emberért is, és amíg ezt Megadja az Isten, addig ezen változtatni egy tróger ostobasága és állati csordaösztöne sem tud, de melyik az, amelyik nem elinal, miután hol butaságból, hol barbárságból, hol állami kívánságra neki vezette a tömeget az állami betonfalnak, miközben ő maga elinalt, nehogy véletlenül még baja essen!

Akiket megneveztem, jöjjenek ide, és szemtől szembe mondják el kifogásaikat, előttem példálózzanak arról, merjenek hazudozni bármit, hogy nem tudják, mi az a titkosszolgálat, azt sem tudják ők, hol élnek és hogyan irtotta a magyar állam és a globalizáció a magyarok ezreit és tízezreit! De a cigányok, meg a homokosok, ej, van aztán meló rogyásig! Abból baj nem lehet, nem ütnek azok vissza!

Nem, öcsém! Majd mi feltárjuk a tényeket, és elmondjuk mindazt, amit ti nem mertek, kiknek egy része primitív és tudatlan, csordaméreggel fertőzött lakáj, másik része pedig nagyon is tudatosan, a titkosszolgálatba beleszületett, túlzottan is tájékozott és beszari ... [a jobboldali álnépi vezér neve egyelőre kipontozva - a szerk.], Für Lajos és Bencsik András.

Pártja Mugabénak, Hitlernek és Sztálinnak volt, de a párttagoknak egyik esetben sem volt semmi esze. Párt az állatnak, a kutyának és a háztáji baromnak való, hogy azzal együtt dülöngéljen és essen-keljen, mindig aszerint, hogy éppen merre löki, húzza a tömeg vak és ostoba szédelgése.

Ganéjból és embergyűlölő, lakosságüldöző, uszító trágyadombból nem lehet palotát építeni, de mi felépítjük azoknak, akiknek több esze volt ahhoz, hogy a zsidók által vetett antiszemitizmuson, a lézengő vagy családban elkövető cigánybűnözőkön és riszáló, piti közszeméremsértő homokosokon túl képesek voltak a tömeg farka és elbutult hülyesége helyett saját értelemmel, Istentől Kapott bölcsességgel egy ostoba massza helyett gondolkodni. A történelmet mindig a szólók és a kis csoportok vitték a leginkább előre, nem a népnek vetett pártmoslék és álrendszerváltó, hol bal-, hol jobboldalinak álcázott államnáci és gyakran totálisan gyáva, de olykor hangoskodó, rohangáló csürhék.

Mert ha elém politikai gyilkosság helyett tolvaj vagy duhajt cigányt vetnek, azt mondom, vidd a kuruchoz, ott többet annál úgy sem látnak, többet onnan meg sem tanulhatsz. Ha a titkosszolgálatok módszereinek feltárása helyett azt mondják: hé, hülye magyar, messziről bűzlik a tetemetek, nesze, disznók, van itt még egy riszáló homokos, azt add a népnek, mer' moslék való annak, nem tudás és az önvédelmet képessé tevő szakismeret, akkor azt mondom: nem érdekelnek a bolhák az elefántok helyett, szűrje a szúnyogot a Kuruc és csürhéje, nyelje el ugyanakkor a tevét a Kuruc és csürhéje, mert moslékot vess a disznók közé, ugyanis én a gyöngyöket akarom.

A jövőre nézve, végigtekintve ezen a szánalmas disznóólon, ahol a gyurcsányista, REBISZ-es idiótát nem lehet megkülönböztetni az álnemzetitől, mert mindkettő a lakosságot üldözi, módszereik közösek, közösek a titkaik is, felfelé rúgni pedig egyik sem mer, az az álláspontom, hogy ha az ember a disznót nem tudja megmosdatni és felöltöztetni, akkor tapossa be a disznóól falát, és mutassa meg, hogyan röfög ott, ahol csak a biztonság hamis élményét keltő moslék ízletes. Mert röfögni, az a jó! Négykézláb mászni és a Föld csaknem túloldalán élő afrikai keresztyéneket és nem keresztyéneket ugatni és rágalmazni, az a jó! Ürülékben és ganéjban élni, sárban és vizeletben fetrengeni, az a jó! S mert nekik jó, egyed, büdös magyar, élj belőle, aztán nézd csak, hova lett a föld!

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450

2008. július 3., csütörtök

Győri Zsigai Klára: Mondd, hogy elég!



Győri Zsigai Klára

Mondd, hogy elég!



Mondd, hogy elég!

Meddig toljátok
országunk szekerét
szakadékba,
hatalmat törvénytelen
eszközökkel fitogtatva?


Nincs egyetlen ember
Ki megállt mondana?

Hosszú bűnlista
kegyetlen ostora,
ámokfutások
vagyonokat harácsolt
szenvedések sora!

Vezetők vagyona,
arctalan hazugságok,
erkölcsi mélypont-
-anyagi jólét,
zsarnoki mosoly,
folyik a lé,
tükörbe ne is nézz!

Milliárdok tűntek,
hazugságok sora dagad,
kiszolgáltatott szegénység,
lábbal taposott igazság
unokák unokái szenvedik kárát
egy életen át!


Nem látod a betegek,
nincstelenek végeláthatatlan
tömött sorát,
hol rügy helyett
elsárgul a bimbó,
ajkat dal el nem hagyja
félve nyílik a virág,
mert szeretet nélkül
tőből szakítják?


Még mindig nincs
ki érez, aki felkiált,
értelmetlen szenvedésből?

Elég!

Legyen már vége,
hallani akarjuk, nincs tovább
üszkös fájdalom,
szenvedés!
Ne taszítsd szakadékba
Országunk szekerét!

Győr, 2008. július.03.

2008. június 29., vasárnap

Vona Gábor és a szociális segély - A tények, amikről senki nem beszél!

A szociális segély ún. "közmunkához" kötése többletkiadást jelent az országnak. A szociális segély havi összege 25 ezer Ft, közmunka esetén viszont 45 ezer Ft, ami csaknem dupla költséget jelent a lakosságnak, ráadásul olyan munkákért, amik semmilyen hasznot nem hoznak, egyáltalán senkinek.


A szociális segély közmunkához kötése, valamint az a vakság, amivel a milliomos, jómódú tömegek - amilyen a Vona Gábor és más gazdag álnemzetiek és álszociálisok - nem látják, hogy a kiadások így nem lefaraghatók, hanem majdnem megduplázódnak, abból a rosszindulatú erkölcstelenségből fakad, amellyel az emberi faj általában rendelkezik, és amely kb. úgy hangzik:

- Nekem bőven van, de neked nem akarok adni, mert én dolgozom, és tőlem veszed el, ha jut neked munka, ha nem. A munkámat pedig nem adom neked, mert az is nekem kell, te pedig mert nem dolgozol, nem akarok adni az én pénzemből, mert azt hiszem saját erkölcstelenségemből és önzésemből, hogy az enyém, te ingyenélő senkiházi. Az én jogaim, az én jogaim, az én jogaim nagyon-nagyon, ide veled, én jogaim, te pedig dolgozz, ha pedig nincs mit (mert tudniillik nincs munka, azért van munkanélküliség), akkor végezz fölösleges munkát az én vélt jogaimért.

A közmunkára elpocsékolt összegek ezzel csaknem 100%-ban növelik a szociális segély közterheit, holott ha nem elpocsékolnák ezeket a pénzeket Vona Gábor és Mali Zoltán butaságával és nagyképű egomániájával, akkor havonta ugyanebből az összegből tömegesen lehetne hajléktalanokat és hajléktalan családokat konténerekbe vagy rendes épületekbe költöztetni, 30 évre biztosítva, hogy fedél legyen a fejük fölött. A közmunka pocsékolós intézménye évente legalább több ezer embert hagy fedél nélkül, de Vona Gábor embertelen és ostoba éhsége talán lecsillapszik egy kissé, ha azt nem is várhatjuk tőle, hogy kissé jóllakván akár ötödekkora vehemenciával vesse rá magát a Moszad gigászi bűntetteire, a politikai gyilkosságokra, az elektrosokk terápiákra, a politikusok havi több százmilliós (azaz személyenként is 1000 szociális segélyre rúgó) közpénzjuttatásaikra, ahogy az éppen a tények tömege miatt agyonhallgatott, a 15 milliós magyarságból csúcstartó Hírháttér teszi, hiszen gyáva ember sosem felfelé, hanem a nép felé tapos.

Lám, a magyar antiszociális viselkedés, gőg és nagyképűség gyümölcse, hogy miközben a hajléktalanság felszámolásáról kötelező érvényű rendelkezés született az EU-ban, hogy azt 2015-ig Magyarországnak is el kell végeznie, addig az önző magyarok a megduplázott pénzkiadáson túl nem a problémák felszámolására, hanem saját gőgjük éhsége csillapítására pocsékolják a közpénzeket. A közmunkának nevezett kényszermunka bevezetése halmozottan antiszociális lelki háttérből fakad:

1. egyrészt teljes érzelmi kíméletlenséget deklarál az ország összes munka nélkül élő, semmibe vett, lenézett, gyurcsányi lealjasítással illetett tömegei ellenében,

2. másrészt a legszegényebb rétegeknek - így a hajléktalanoknak - sem a megsegítésén fáradozik, hanem amíg őket továbbra is utcára, betegségre (tehát az egészségügyi ellátással mindannyiunkat tömeges pluszkiadásra), sokakat fagyhalálra kárhoztat, addig a mi pénzünket haszontalan munkára pocsékolja.

Ha egyszer egy országban munkanélküliség van, az azért van, mert az állam nem tud/nem képes mindenkinek munkát biztosítani. A munkáért viszont fizetni kell, mégpedig munkabért, és itt folytatódnak a problémák. Ingyen még Vona Gábor sem dolgoztathat senkit. Aki dolgozik, annak rendes fizetés jár! Nem tudom, lehet, hogy Vona másképp gondolja, de a rabszolgakereskedelem a Nagy Babiloni Szajha és a fasizmus sajátja, nem a miénk. Mi ennél fejlettebbek vagyunk. Ha pedig nincs munka, akkor sem fog a kényszermunka az országnak jövedelmet termelni, ha az embereket elküldjük kőfejtőkbe, vagy munka híján naponta háromszor söpörtetjük fel velük ugyanazt a járdát, mert kínunkban még multimilliomosként sem tudjuk elviselni, ha - a Jézusi Hasonlattal - másoknak is jut a gazdagok asztaláról egy-egy morzsa, odavetve a lábuk elé, hogy nesze, kutya, egyed!

Vona Gábor, Mali Zoltán és társai olybá tűnnek, mint akik a kínok kínját élik meg, mely mögött egyértelműen a kapzsiság és az irigység büdössége sejlik fel. Míg Mali és Vona egyetlen szót nem szólnak az MNB-elnökök havi 400 milliós juttatásairól (mert félnek felfelé tüzelni), a hajléktalanokról (mert úgy vannak vele, hogy azok úgy sem tudják hangjukat hallatni), a szovjet érából átmentett elektrosokk terápiák és infarktusos stb. politikai gyilkosságok intézményrendszeréről (mert túl gyávák ahhoz, hogy erősebb lobbikkal menjenek szembe), addig a népet üldözik, sajtolják, fosztogatják és átkozzák.

A kényszermunka a butaság, a gyávaság, az erkölcsi analfabétizmus és az egoizmus gőgös, önző és rosszindulatú intézménye, melyhez társul az erkölcstelenségből mindig adódó vakság is, fel nem fogván, hogy ezzel éppen abból veszítenek, amit annyira szeretnek. Pénzükből, valamint többek között valós és vélt jogaikból, miközben mindazok előtt, akikben nem a minden ügyben túlcsorduló birkaszellem honol, a megbecsülésüket vagy annak maradékát is felélik.

Ha tetszik a buta és barbár magyaroknak, ha nem, minden embert el kell tartani. Lehet őket dupla költségen is, azon az alapon, hogy ugyan nincs mit dolgozni, munkát neked nem tud biztosítani senki, paraszt, de inkább fizetek dupla annyit, csak lássam, én, az úr, a seprűt a kezedben, te sehonnani, bitang féreg, és végezd a közpénznyelő munkát, valami olyasmi módon, mint amikor a hadseregben az alkoholista tiszthelyettesek a sorkatonát arra utasították, hogy fogkefével mossa fel a WC-t, ugyanis más munkát nem tudtak neki adni, az meg mit képzel, hogy egy gazdag idióta kényelme mellett egyáltalán ennivalóra és fekhelyre jut neki! Azonban természetes az is, hogy a gőg azt sem ismeri fel - éppen azért, mert gőgös -, hogy legimádottabb és legféltettebb kincse, a pénz az, amiből ezek miatt az önző és maguknak mindenféle jogot és pénzt természetesnek tartó kiváltságosok annyit veszítenek.

Talán ha Vona Gábor nem a pénzt és a rasszizmust helyezné minden érték elé, hanem a bűnözést venné tűz alá - amely nem a cigányok, hanem a politikusok és a Moszad részéről fenyegeti és adósította el az országot -, akkor megállhatna előttünk is olyan valakiként, aki fontosabbat is lát saját és csak vélt jogainál és büszke, dölyfös kiállásánál, amivel azt hiszi, hogy csak azért, mert ő dúskál a pénzben, ezért azt ki is érdemelte, és az neki minden rabolt és kapott fillér jogos jussa. A térségek pedig, ahol ha meggebednek is 80%-os a munkanélküliség, Vona szerint teljes lakosságukkal le vannak ejtve, lenézve, megalázva, meggyalázva, mert ő már most is csak a gazdagok és a bűnözők szekerét tolja, miközben olyan semmivel akarja kiszúrni a lakosság szemét, amilyen a cigánybűnözés.

Vannak olyanok is, akik viszont egyáltalán nem akarnak dolgozni. Amint tőlük a szociális segély roppant jelentéktelen összegét megvonjuk, könnyen pénz és fedél nélkül maradhatnak, aminek következményeként az ezzel járó szociális költségeket - a betegségek okszerű és tényszerű kialakulásától az alkoholizmuson át a bűnözésig - megint nekünk kell megfizetnünk. Egy államban, amely nem fasizmusra épül - tehát nem olyan, amilyenről Vona Gábor, a multimilliomos álmodozik -, mindenkiről gondoskodni kell, ha akar dolgozni, ha nem, ha alkoholista, ha nem stb. Nem ez kerül sokba, hanem a Vona Gáborok antiszociális viselkedése, akik soha nem a valós, az országot lerabló problémákkal, hanem talán saját gyávaságukból fakadóan nagyon is számító zsonglőrködéssel a semmilyen cigánybűnözéssel foglalkoznak. Mert aki nem mer nagy halat horgászni és nagy vadra lőni, ahogyan a politikai üldözöttek, vagy ahogyan én is, az portyázgat, mint a REBISZ-esek, saját gyávaságából és etikátlanságából fakadóan a lakosokra. Aki nem mer tevére lőni - márpedig Vona soha nem mert, és soha, semmit nem tárt a nyilvánosság elé, ami el volt rejtve, de a Hírháttér viszont naponként teszi, ezért is agyonhallgatott -, az lő teve helyett szúnyogokra, mert azokról úgy hiszi, hogy nem tudnak visszalőni. A gyávaság dicsősége viszont mindig gyalázat marad, akármilyen álnemzeti és álhazafi köntösbe öltözik, és akárhány embert tud megbolondítani, mint Hitler Németországa akár a cigányok, akár a színes bőrűek, akár a szellemi fogyatékosok ellen.

A butaság ordít, amikor az ember csak felteszi a kérdést a cigánybűnözéssel szemben:

- Talán a cigányok lopták el a nemzeti vagyon 98%-át a rablóprivatizáció során? Vagy a magyarok, a zsidók, az oroszok, a fehér németek és a fehér amerikaiak? Hogy-hogy Vona nem átkozza a fehéreket? Még a zsidó szót sem meri kiejteni a száján, mert az övék a média, a bankrendszer, a köztörvényes vállalkozások, a politikai gyilkosságok... Csak így a cigányok, meg úgy a munkanélküliek. A hajléktalanokról miért nem esik szó? A szellemi fogyatékosok és a nyugdíjasok mikor következnek?

- Talán a cigányok követték és követik el, valamint rejtegetik az elektrosokk terápiákat?

- Talán a romák követtek el 1990 óta több ezer politikai gyilkosságot?

- Talán a romák üldöznek 10 millió embert?

- A romáké a média, a bankrendszer, a gazságszolgáltatás?

- A romák szervezték meg a tudatosan felépített 80 milliárd dolláros adósságot?

Kik ezek az emberek, hogy Kádárhoz hasonlóan és Kádár módszereivel élve, valamennyi állami módszert és valamennyi politikai bűntettet leplezve és fedezve szüntelen a nép egyes tömegeire mutogatnak, őket megnevezve a bűn és a baj forrásaiként?

Megmondom, kik: a jobboldalon közöttük nagyon sokan nem tudatos árulók, hanem dilettánsok, tehetségtelen hangoskodók, gőgös, rossz empátiával, de annál több önzéssel, saját csak vélt jogaik szüntelen követelésével és gyűlölettel rendelkező falkavezérek, akik ahelyett, hogy a bajokat kezelnék, csak elmélyítik és elmérgesítik azokat.

Nem tudom, miért nem hajlandók találkozni az ország bűnöző vezetői Vona Gáborral, de ha azt veszem alapul, hogy többször próbálkoztam, hogy nemcsak felvegyem a kapcsolatot a Vonával, de jobb híján és egyszerű szívességből tetemes külföldi tőkét juttassak a zsebükbe, s ha ehhez hozzáveszem a hol üresen affektáns, önző, egyedi, Jobbik- és Gárdaellenes, csak vélt támogatók nyegle, közösségellenes flegmaságát, a nekem minden jogot hozzáállást, más esetekben a dilettáns környezetet, amely százmilliók esetén is képtelen volt bármit elintézni még a Magyar Gárdáért is, akkor újra és újra hajlok a megértésre.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. június 27., péntek

Egy csepp az állami- (és) rendőrbűnözésből: Mely sortüzes pszichopaták lopták el és mennyiért a Kecskeméti Bútorgyárat?-Molnár F. Árpád rendőrtaposása

Ha nő volnék, végignézve a kecskeméti rendőrbűnbandán, azt mondanám, én leszek a domina. Így azonban, hogy férfi vagyok, a szót kénytelen vagyok hímnembe tenni, és ezt mondani: hívjatok csak - rendőri bűnözők - nyugodtan Dominónak. Dávid Károly, Bács-Kiskun Megye rendőrfőkapitánya, a Hírháttér lelkes olvasója és nézője bizonyára van annyira tájékozott, hogy így is megérti, miért.

Akkor kezdjünk bele az egyik ügybe a tengernyi helyi bűnszervezeti bűntett közül:

Király Ferenc, korábbi Bács-Kiskun Megyei rendőrfőkapitányt Dávid Károly határőr dandártábornok váltotta 2007 november 13-a után, aki most tölti be a megyei rendőrfőkapitányi posztot. A Bács megyei rendőrszemét kinevezésében a kábítószer-, fegyver- és embercsempészből lett országos rendőrfőkapitány, Bencze József csonttörő dandártábornok, a rendőri bűnözés pofátlanul széles támogatója, a 2006-os sortüzes bűnszervezeti bűnözők elleni bizonyítékok egyik legfőbb eltüntetője és elrejtője, az életre megnyomorított civil, ártatlan kárvallottak kártérítésének rendőri vonalon legkiemelkedőbben mocskos ellensége vitt vezető szerepet, aki a média előtt még mindig nagyon jól meg tudja magát igazítani, hogy az egyszerű ember azt sem veszi észre, hogy egy utolsó, koszos, természetesen szó szerinti gyilkossal áll szemben.

Bács-Kiskun Megye mostani sortüzes-csonttörő rendőrfőkapitánya Dávid Károly, aki határőr dandártábornok volt, és felfelé ívelő pályájához, mint elkövető, többek között ugyancsak az állami szervezett bűnözés által védett, köztörvényes nemzetközi drog-, ember- és fegyvercsempész ügyek tartoztak. Pintér Sándort illetően régóta kerültem mindenféle konfliktust, hiszen van bűnügy annyi, hogy a Kárpát-medencét fel lehetne tölteni, de a helyi rendőrség provokációjára tüzelésbe kezdtem. Farkasné Benke Aranka sortüzes rendőralezredes pszichopatának idejében fel kellett volna fognia, hogy bizonyos könnyen felismerhető helyzetekben még a szociális segélyből élő politikai üldözötteket sem szabad tovább üldözni és átkozni, akármennyire jólesőnek is tűnik az ilyesmi, akik helyette végzik az oknyomozó és tényfeltáró munkák mindegyikét, ráadásul eltörölhetetlen történelmi nyomokat hagyva, több kategóriában a 15 millió magyar rekordtartójaként. Komoly hiba, sőt, interkontinentális fenyegetés ilyen helyzetekben, hozzám és velem hasonszőrű személyekre uszítgatni a fél lábbal a sírban süppedő Gergényit, aki kapcsán nem figyeltetek oda, amikor abbéli fenyegetésetekre, hogy elkülditek neki a róla tett megjegyzéseimet, azt feleltem széles mosollyal, elnyújtottan, hogy:

- Szegény embert még az ág is húzza...

Dávid Károly, mostani megyei rendőrfőkapitány előtt Király Ferenc volt a nemzetközi bűnözés egyik központjának számító Kecskeméten a megyei rendőrfőkapitány. Király Ferenc minden idők egyik legmoslékabb főrendőrének, Gergényi Péternek a kapcsolata és személyes ügyintézője volt, többek között ebből kifolyólag a nem meglepő módon ma is kiemelkedő tömeggyilkos terrorista, megannyi robbantásos cselekmény és gyilkosság mögött sokszor megrendelőként álló Pintér Sándor lábtörlője is. Lapunk azért kezdett újra foglalkozni Pintér Sándorral, mert Dávid Károly megyei főkapitány gergényista (tehát fasiszta, pszichopata) embere, Farkasné alezredes, mint féltve őrzött kincsre hívta fel a figyelmet Pintér örök haverjára, vadász- és üzlettársára, Gergényi Péterre, a legmélyebb kritikátlansággal kérkedve a sötétséggel és a gonosszal, az erkölcstelenség sátáni oltárán áldozva.

Király Ferenc volt megyei főkapitány volt sok egyéb mellett abban a bűnszervezeti bűntettben is tettestársa Pintér Sándor volt belügyminiszternek, aki a Kecskeméti Bútorgyárat tizedannyi áron lenyúlta, mint amennyire ún. "menekülési áron" felértékelték. Hivatalosan a gyár értékét több, mint 900 millió Ft-ra becsülték, de a tömeggyilkos, Gergényivel üzlettárs Pintér kevesebb, mint tizedannyi áron vásárolta meg úgy, hogy természetesen a világon senki más hozzá nem férhetett a céghez, ennél sokkal drágábban sem. Senkinek nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy rájöjjön, egy olyan múltú keresztapa, amilyen Pintér, nem fog egy hozzávetőlegesen jó üzletet kötni, hanem biztosra utazik, ahol kvázi bizonyosan irtózatos hasznot remél.

A lenyúlás mindahhoz a Farkasné-szerű gyáva és öngyilkos idióta rendőrök által takargatott több tízezer gazdasági bűntetthez hasonlít, amellyel a rablóprivatizáció során a nemzeti vagyont általában nem ilyen drágán, azaz tizedannyi, hanem cirka századannyi áron elrabolták tőlünk, hogy aztán kényszermunkára és börtönbe hurcoljanak minket szociális segélyezés és piros lámpán átbiciklizés címén, merthogy nekünk a Farkasné-féle rendőrférgek bűnszervezeti bűntetteit követően már csak ennyi maradt, miközben a hozzá hasonló barbár-vandál, csonttörő-fasiszta állatok a mi közpénzünkből és a mi vagyonunkból pöffeszkednek és kötekednek az utcán, havi fizetésüket a mi zsebünkből kihúzva, akik velük ellentétben megdolgozunk azért a kvázi semmiért, de valamennyiünk ellenségei, ezen történelmi rendőrroncsok - rettentő gőgjükben - saját temetésüket sem veszik észre, mert csak pofáznak és pöffeszkednek tovább. Pedig mondtam már, hogy pofa be!

A privatizációs vagyonnak mindössze 1-2%-a folyt be az államkasszába és lett közpénz, a többit a Farkasné-féle csőcselék és szétrugdosni való söpredék orra előtt, az ilyen tetves férgeket bevonva rabolták el előlünk, mellesleg legyilkolva legalább több ezer embert, akik közül roppant tetemes létszámban élőt és holttestet a Kecskemét környéki erdőkben ástak el, gyakorlatilag mindig a Nemzetbiztonsági Hivatal, másodsorban pedig a kevésbé informált rendőrség orra előtt és tudtával. Lám, ez is egy további ok arra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal kecskeméti vezetőjét baleset érje vagy lassú gerinc- és agysorvadásban múljon ki.

Pintér Sándor tehát megkapta a Kecskeméti Bútorgyárat a felbecsült értékéhez képest kevesebb, mint tizedannyi áron. Itt azt súgják a fülembe, hogy ebből az következik, hogy Gergényi Pétert főbe kell lőni, de én most túl azon, hogy ezt leírom, a terjedelem miatt nem bocsátkoznék erről hosszasabb fejtegetésekbe.

Tanulja meg mindenki, hogy ritkán nem tudja az NBH már az alvilági gyilkosságok elkövetése előtt, kik, kiknek a likvidálására készülnek, hiszen azok, akik egyáltalán szóba jöhetnek gazdasági bűntettek vagy emberölések vonatkozásában, mindig be vannak technikázva, a digitális adatok feldolgozását pedig ma már nem emberek, hanem számítógépek végzik, és a szövegértelmező programok által csak a legfontosabb adatokat továbbítják további értékelésre és a további tettek végrehajtására. Folyamatos emberi megfigyelés csak egyes esetekben exisztál.

A Kecskeméti Bútorgyár ellopásának ügyét - iszonyú mennyiségű állami bűnszervezeti bűntettel együtt - Dávid Károly, mostani megyei rendőrfőkapitány rejtegeti, Gergényi és Pintér, valamint Király Ferenc iszonyatos mennyiségű rablási-, sokkos-, csonkításos- és gyilkossági ügyeiig bezárólag. Kecskemét egyébként is körbe van lövöldözve az állami szervezett bűnözés és annak fedezékében lemészárolt embertömegek jeltelen sírjaival. Tehát érthetetlen, hogy az olyan tróger, gyáva és mocskos férgek, amilyen a Dzsúdós REBISZ-közeli patkány Bűdi Bálint rendőr és bandája, Varga Zsolt rendőri vezető és Farkasné Benke Aranka morális idióták és sortüzes pszichopaták, miért kérkednek a szegények ellenében és a szegények kifosztására olyanokkal, akiknek bűntettei, elektrosokk terápiái és gyilkossági ügyei többek, mint égen a csillag, és nemzetünk valóságos fekete lyukai, valóságos rákfenéi.

Sebaj. Talán a bordatörés, az arc- és koponyacsonttörés, a tüdőlövés és az egyéb napi rendőrbetevő - csak ezúttal rendőrök és rendőrbűnöző-vezetők ellen végrehajtva - segít, és orvosolja valamelyest az akkut problémákat.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. június 26., csütörtök

Hajnali gondolatok

Az Ember tele van panasszal, pedig oka nem lehetne panaszra ebben a dübörgő gazdaságban, Csak reggel négykor felkel összegyűrt vackáról és elindul az áhított világba, amit választott.

Huszonnégy órát strázsál, adminisztrálja a ki ,-és belépők számát, kétóránként ellenőrzi a betelepült összelopott vagyonát s aztán éhbérrel jutalmazzák. Főnöke a házát építi, ezért a szabadságért járó pénzt is zsebre teszi s óránként annyit keres, ami fedezi a vajas-kenyeret!

Szólt már s mire ment, kirúgták rendesen s az ítélő bizottság a csalónak látta az igazát. Mert a törvényeket úgy alkotják meg, hogy szolgálja az elitet! Az meg messze keveredett, szólni hozzá csak kérvényekben lehet. A tömeg addig jó, amíg felemel, aztán oszlatni kell, mert veszélyes!

Ember gyűlöli ezt a szennyet s így van ezzel mindenki, akibe erkölcsöt neveltek. Aki születésétől fogva tudja, hogy ezen a bolygón neki is van dolga. Akibe gerinc van s a szenny előtt hajlongni nem akar.

Mert itt taposnak és vágnak és nem vagy több, mint egy igavonó állat! Ha meg vissza akarsz vágni, paragrafusokkal kell vitázni!

Ahhoz meg nem értesz, s marad a kényszer....

De meddig? Meddig forr benned a dal? Míg a lom marad?

Meddig nyeled indulatod, míg .......

2008. június 24., kedd

Galgagyörki romaháború - Egy állam, ahol csak a bűnözőknek vannak jogaik; egy állam, ahol az igazságszolgáltatás a mi feladatunk

Molnár F. Árpád glosszája

A galgagyörki bűnüggyel többen megkerestek.

Az eset nagyon röviden - a média szerint - a következő: magyarok lakásába költöztek be cigányok, a tulajdonos fizeti utánuk a számlákat (most pl. 28 ezer Ft vízdíjat, plusz villanyszámlát stb.), kilakoltatni nem lehet őket, a tulajdonosnak és családjának el kellett költözni a saját házukból is, mert a cigányok a környező településekről összeszedve családjaikat vonulnak fel visszatérően a házuknál. A rendőrök ilyenkor pár embert küldenek, amikor pedig legutóbb megtudták, hogy a család a Magyar Gárdát hívta, csak akkor mozgósították a rendőrök saját hadseregüket is, persze nem a család védelmére, hanem politikai okokból. Ugyanakkor csak pár embert, és csak civilben engedtek a Gárda tagjaiból a család elköltöztetésére annak közelébe, mert a Gárda a rendőrfasiszta politikai vakság következtében fajnak számít, amit emiatt - akár engem - a helyettük tett segítségnyújtástól is olyan mértékben kell megfosztani, amennyire lehet. A cigányok jogait tehát semmiben, a család és a Gárda jogait azonban messzemenően korlátozták a pénzünkből dúsgazdag rendőrfasiszta bűnözők.

Emlékeztetek ugyanakkor pl. arra, hogy a család bár nem kapott védelmet és költöznie kellett - noha elég lett volna egyetlen utcán kötekedő és szegényeket piros lámpán átsétálásért börtönbe juttató Dávid Károly főkapitányos közlekedési férget beosztani a család őrzésére -, azonban ugyanezek a pénzemből portyázó rendőrfasiszta bűnözők fasiszták az egyedülálló Elter Zsanett egyetlen ártatlan telefonja miatt is azonnal rendőri védelmet rendelt - Zsanett nem létező közveszélyes voltára hivatkozva - Zsanett barátnője mellé, amikor a Zsanett azt kifogásolta, hogy a barátnő miért a rendőrök irányítása szerint, és nem aszerint nyilatkozott, amit egymás között megbeszéltek.

A rendőrök esetében tehát megintcsak állami bűnszervezetről van szó, melyet Sólyom László nem véletlenül nem ostromol, és ahelyett, hogy Gyurcsánnyal, Demszkyvel, Gergényivel, Bencze Józseffel, Tóth Gáborral stb. tagadná meg a találkozót, Vona Gáborral nem hajlandó megbeszélést folytatni, pl. azért, hogy Vona Gábor a cigánybűnözés helyett kimondottan a rasszokat figyelembe nem vevő bűnözéssel és a mindent felzabáló, és minden szankciótól mentesen szabadon gyilkoló Moszad-maffiával foglalkozzon.

A galgagyörki bűnszervezeti bűnügyre visszatérve: először is: egyáltalán nem érdekel, hogy az elkövetők cigányok vagy sem. A helyzet az, hogy van egy önkényes lakásfoglalás, egy törvénytelen állapot hatalmas bűnöző bandával, állami fedezék mellett, mellyel szemben fel kell lépni. S minthogy törvényi szolgáltatás nem létezik, nekünk kell kezünkbe venni a törvényt. Csak azt nem értem, miért arra élezi ki bárki a dolgot, hogy azok ott cigányok, a kár meg úgynevezett magyarokat ért, ahogyan az is önpusztító, hogy a roma érdekvédelem nem a bűnözők őrizetbe vételéért, hanem a bűnözők érdekeinek védelmében jelent meg a helyszínen, mintha féltve őrzött kincsekről, nem a cigányságot egészében pusztító súlyos nehezékekről lenne szó. Ha az egyik oldalon nem volna rasszizmus, a másik oldalon - a Sátán Népszavás, Nap-keltés, gyurcsányista-gergényista, mazsihiszista-demszkysta oldalán - pedig álliberális, fasiszta hisztériakeltés, akkor egyszerű bűnügy lenne az egész. Érthetetlen, miért nem a bűnözőket látják az elkövetőkben, és miért látnak bennük cigányokat.

Ez nem valami fasiszta és antifasiszta ügy, hanem bűnügy. Meg kell tanulnia mindenkinek, aki képes rá, hogy disztingváljon. A bűnöző az bűnöző, ha zsidó, ha magyar, ha cigány. A vakság mindkét oldalt sújtja, mert célpontjukban nem a bűnözés, hanem a rasszista elfogultság áll. Nem érdekel, hogy az elkövetők cigányok, hanem egyedül az érdekel, hogy bűnözők, akikkel szemben fel kell lépni! Mi ebben a bonyolult?

Tehát a bűnözőkkel szemben a megoldás a törvényes fellépés lenne, ha pedig nincsen megfelelő törvény, akkor hozni kell, de addig is fel kell lépni velük szemben törvénytelenül. Az utóbbira jogalapot - a nyilvánvaló erkölcsön kívül - az szolgáltat, hogy a politikusok rablásaik és gyilkosságaik során, valamint a pártrendőrség a világ összes népe elleni akciói során, a vérügyészek és vérbírák moslék hordája semmilyen törvényt nem tart be, ha a tűzvonalban nem bűnözők, hanem a vétlen, kiszolgáltatott és adófizető lakosság áll.

Ahogyan a galgagyörki bűnöző cigányok minden engedély nélkül élnek más házában, minden engedély nélkül közlekednek járműveikkel, a Bács-Kiskun Megyei rendőrfőkapitány, Dávid Károly bűnbandái az akasztani és felgyújtani való szilvásysta sortüzes rendőrbűnözőivel az utcákon glasszálva kötekednek a járókelőkkel és a kerékpárosokkal, a legkisebb kihágásokért is azonnal a maximális büntetési tételeket kiróva, minden nem multimilliomos, dávid károlyista fasiszta rendőrbűnözőt kényszermunkával és börtönnel fenyegetve. Dávid Károly bűnbandái a szociális segélyen élőket vadásszák, általa védett rendőrbűnözői pedig szegényeket és hajléktalanokat fosztogatnak kisebb-nagyobb összegekkel, saját áldásukra és hasznukra. Gergényi kecskeméti, egyre történelmibb mélységű moslék rendőrdisznóólja Gergényi óta tovább süllyedt, aminek további bizonysága, hogy rendőrt nem láttam, ami ne istenként nézne fel és hivatkozna minden idők egyik legundorítóbb sortüzes, bűnöző alkatú pszichopata rendőrére, Gergényi Péterre, az olyan pártsortüzes, mocskos férgekig bezárólag, amilyen Dávid Károly extrafasiszta-sokkos bűnöző éppen emiatt féltve őrzött sortüzes-csonttörő kín-cse, Farkasné Benke Aranka rendőralezredes, alosztályvezető.

A galgagyörki bűnszervezeti ügy elkövetőire könnyen rá lehetne húzni a Btk. 176/A. §-ában foglaltakat, valamennyi cigányra, akin csak hirtelen, váratlanul, egy konvojnyi rabszállítóval és kommandósokkal rajtuk ütnek. Ugyanis Gyurcsány és Dávid Károly Bács-Kiskun Megyei rendőrfőkapitány bűnszervezeti hozzáállásával szemben rabszállító konvojokat nem a békésen és fegyvertelenül, több ezer milliárd elrabolt saját vagyon miatt álldogálók és vonulók ellen kell kivezényelni, hanem olyan bűnszervezeti bűnözők ellen, amilyen a galgagyörki, meg az irányítása alatt álló, szétlőni és felgyújtani való, moslék rendőrfőkapitányság, valamint a bizonyítékok átvevését a napokban is megtagadott helyi, kecskeméti, bűnöző Nemzetbiztonsági Hivatal és sortüzes-fasiszta vezető bűnbandája.

Tökik, ez az alapkoncepció, és ezen a vonalon maradunk, amíg egy is életben vagy szabadlábon van közületek. A bizonyítékok átvevésének megtagadására én meg ezzel válaszolok az NBH helyi, undorító, moslék, fasiszta, gyurcsányi-gergényi-benkei közkincsetek szocializálódásához igazodó és méltó módon családotokkal, apátokkal és anyátokkal együtt lesortüzelni való, fejeteket szétrugdosni való idiótái ellen.

A megtérés esélyére és az életben maradásra, valamint az "oszlatásukat" illetően ezekhez az állatokhoz képest sokkal úri módibb elbánásra és kíméletre érdemes romabűnözők ellen tehát zaklatás vádjával - állami megállapodás szerint - 2 éves szabadságvesztést is rájuk lehet húzni személyenként. (Az NBH emberei esetében ugyanis darabszámról, emberek esetében viszont személyekről beszélünk, embernek pedig nem a rendőri- és titkosszolgálati bűnözőket, hanem a cigánybűnözőket nevezzük.) Bizonyítani semmit nem kell, hanem ahogyan a többi ügyben jár el a fasiszta kormányzat, egyszerűen rámondjuk, hogy elkövették a zaklatást, azt mondjuk, csend legyen(!), az van, amit mi mondunk, aztán mehetnek a sittre.

A másik, amit ráhúzhatunk az összesre - tömegoszlatásos rabosítás és Bűdi Arankás típusú Dávid Károlyos megcsonkítás helyett egyszerű rabosítással - a Btk. 229. §-ban foglalt hivatalos személy elleni erőszak bűntette. Ezt azzal tudjuk megtenni, hogy egyszerű rabosítás során - ahogyan a rendőrök az összes fegyvertelen járókelő ellenében megtették és teszik naponként (ezért is kell a Nagy Lászlók iránt tanúsított irgalommal főbe lőni a helyi, kecskeméti NBH vezetőjét is) - a rendőrök azt hamis tanúzzák, hogy a roma bűnözők megtámadták az intézkedő rendőröket.

Az életveszélyes fenyegetést szintén csak arra nem húzza rá az állam, akire nem akarja (ugyanis a családot, mielőtt kiköltöztek, halmozottan életveszélyesen megfenyegették). Az állami módszer ugyanis az ilyen NBH-s disznó férgek miatt, amilyenek itt vannak, a vétlen és tisztességes adófizetők ellen az, hogy ha egyszer azt mondom államként, hogy valamit elkövettél, akkor az úgy van, és pofa be! Az az ügyészségen át a bírósági ítéletig bezárólag kvázi biztos szentírás. Galgagyörki jogkövetésre lefordítva ez azt jelenti: ha egyszer azt mondom, hogy mind elkövettétek az életveszélyes fenyegetést, akkor az úgy is van, és nincsen tovább semmi apelláta! Demszky kutyáitól ezt tanultuk, amelyek kizárólag ártatlanok és vétlenek ellen alkalmazzák, hiszen olyan fajból valók, amiket már régóta - idézve Demszky haverját, a többszörös és sokkos gyilkos Kuncze Gábor keresztapát - szét kellett volna lőni.

Továbbá: a roma bűnözőkre húzhatjuk a garázdaság 271. §-ban foglalt cselekményét, mely esetükben - ahogyan a REBISZ-homogén Bűdi Bálint-féle csoportos rendőri garázdák esetében - már nem vétségként, hanem bűntettként kerül megítélésre, s minthogy a rendőrök a vétlen és becsületes állampolgárok ellen a piros lámpás átsétálástól kezdve a békés demonstrációkig bezárólag hamis vádak tömegével, mindig és az összes esetben a maximális büntetési tételeket róják ki, ezért - a cigányok esetében személyenként mérlegelünk, de - a rendőrök esetében automatikusan, valamennyi ellen a maximális börtönbüntetéssel élünk, hogy pl. kiimádkozzuk védelmükben a rák vagy más tüdőbetegségek stb. elmaradását, tekintettel tetteik történelmi következményeire. Így nem is marad más, mint az, hogy ahol a kishalakat, amilyen a 100 kilós rendőrpatkány Bűdi Bálint, csak néhány évre büntetjük, rendszeres államvédelmi verésekkel, addig az NBH kecskeméti kirendeltségének vezetőjét autóbaleset éri, agydaganat, vagy roppant lassú lefolyású, és iszonyatos kínokat okozó gerinc- és agysorvadás, mely kívánatos döntés előzményeit rendkívüli gonddal őrzik a bel- és külföldi titkosszolgálatok.

Érdekes, milyen leleményes az ultrafasiszta és veérengző-szadista gergényi-dávid károly-bűdi-benke-rendőrbanda, ha fegyvertelen civilekről, nagymamákról, keresztyénekről és a 15 milliós magyarság legkiemeltebben közhasznú feladatait - ráadásul szociális segélyből - ellátó személyeinek totális kifosztásáról, a Gulágfasiszta elkövető politikai bűnözők nevében történő kényszermunkára hurcolásokról és bebörtönöztetésekről van szó, ahogyan a moslék, undorító kiskunfélegyházi, a kecskeméti alosztályokkal orrba-szájba, szinte minden létező köztörvényes módon összefonódott bűnszervezeti, bűnpártoló bács-kiskun megyei rendőrbűnbandáról van szó, mely kiskunfélegyházi bűnszervezet igyekszik azonos mélységű lenni a Dávid Károlyosan extrafasiszta szellemiségű és erkölcsű, kiemelt pozíciókban bűnöző kecskeméti elkövetőkkel, de rögtön az ötlettelenséget halmozzák, amint rendőrfajukból és kívülállókból való bűnözőkkel kerülnek szembe, ahol viszont kötelességeiket kellene teljesíteni, s amit éppen emiatt sosem tesznek meg.

Alighanem más következtetés most sem marad, mint az, hogy a bűnözőkkel szemben - ha cigányok, ha nem, teljesen mindegy - fel kell lépni, de először is a rendőrbűnözőket kell saját módszereikkel is - azaz csonttörésekkel, hülyére verésekkel, szilánkos koponyacsonttörésekkel és megvakításokkal, Benke Arankás-Gergényis elektrosokk terápiákkal, Arankák meztelenre vetkőztetésével és megrugdosásával eltakarítani az állományból, a megnyomorításukat követően bűnszervezeti bűntetteik végeláthatatlan tömege miatt hosszú szabadságvesztésekre ítélni valamennyit, válogatás nélkül, de mindet(!), ahogyan mindig élnek a hétköznapi, dolgos és felelősségteljes, becsületes, a velük való találkozásig békében élő civilekkel szemben, és egy vadonatúj állománnyal újra kezdeni mindent, a bebörtönzött volt rendőrök esetében az ilyenkor - mint a Tánczos-ügyben is történt - a fogságban elkövetett természetes kényszergyógyszerelésekkel és napi összeverésekkel egyben.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. június 18., szerda

Alosztályvezető felettesük ellen tanúskodtak a rendőrbűnözők - Fábián Gábor, a 2006-os állami vérengzések áldozata a Hírháttérnek nyilatkozott

Molnár F. Árpád cikke

"Történelmi esemény"-nek nevezte a 2006-os tömeges állami brutalitás áldozata, Fábián Gábor a bíróságon tegnap történteket.

Fábián Gábort 2006 október 23-án támadták meg a Gyurcsány Ferenc és Bene László által, izraeli háttérrel a kvázi korlátlan brutalitással megbízott és a mai napig védett támogatással vágtató rendőrbűnözők. A Fábián Gáborral még ez év márciusban készített ragyogó riportunkat ide klikkelve meghallgathatják. A maszkos, páncélozott, állig felfegyverzett bűnöző hordák a fegyvertelen és abszolút békés Fábiánt földre verték, kezeit hátrabilincselték, szárkapocscsontját darabosra törték, ujját szándékosan eltörték, mert az utasítás legfelülről, Gyurcsány Ferenctől jött, aki Bene László országos rendőrfőkapitánynak személyesen adta ki a parancsot, és ezt adták aztán tovább egészen a legutolsó végrehajtó rendőrbűnözőkig, akiknek mindig mindegy, mi az utasítás, bármi gaztettet, bárki ellen, bármikor elkövetnek. Én is rendőrökkel kezdtem a pályát, így abszolúte tudom, hogy ez az igazság.

A Fábián Gábor-ügyben bíróság elé állított Gajai Csaba, volt REBISZ-őrmester bevallotta, hogy Fábián ujját saját felettese, a köztörvényes, vérengző, szadista-fasiszta bűnöző, ezért a bűnszervezeti összefogás következtében a Demszky-féle és bűnszervezeti tettestársai által alosztályvezetőig emelt, majd később őrnaggyá előléptetett, a Fábián Gábor-féle adófizetők pénzéből busásan eltartott és fenntartott Vágó László törte el, mégpedig úgy, ahogyan a vétlen sértett Fábián úr ezt tanúsította: azaz szándékosan. Arra most bővebben nem térünk ki, hogyan lehet valakinek véletlenül, vagy puszta taposással és rugdosással darabokra törni a szárkapocs-csontját is, csak annyiban, hogy ehhez bizony az a "szakértelem" kell, amit a rendőri bűnözőképzők oktatói nevelnek bele a pszichopatákba, azaz véletlenül vagy puszta veréssel az ember ilyesmit aligha képes okozni. Ehhez szintén a legbrutálisabb és legelszántabb szándékosság szükségeltetik!

Az egyedül és fegyvertelenül álldogáló Fábiánt a Károly körút és a Dob utca sarkánál támadták meg a magyarverő és szemkilövő fegyveres bűnözők. A csapatmunkában résztvevő, az emberi jogok és a népakarat felé tanúskodó, ezért mindenképpen enyhébb megítélés alá eső, fejének szétverését egyelőre kerülendő Gajai Csaba volt őrmester Isten Kegyelméből megnevezte kollégáit is, közölte, hogy ők is tudják, ki törte el Fábián Gábor ujját, és kollégái is félnek a REBISZ-állat, ezért előléptetett Vágó László őrnagytól, mert az - idézem - "bosszúálló" és "keresztbe tud tenni nekik".

Gajai Csaba kollégája, N. László bűnöző először össze-vissza hazudozott, de amikor megtudta, hogy Gajai Csaba már megnevezte alosztályvezetőjüket, a REBISZ-bűnöző, a társadalomra és a nemzetbiztonságra messzemenően kiemelten veszélyes és közveszélyes pszichopatát, a Szilvásy-Demszky-bűnszervezeti egységpárt tagját, Vágó László őrnagyot, ő is terhelő vallomást tett a bűnözőre. Amíg a tanúvallomásról nem tudott, addig szemrebbenés nélkül ráfogta volna az egyéb téren tettestársára, Gajai Csaba kollégájára a cselekményt. Szóval van erkölcs rogyásig. A patkányként rejtőző, saját gaztetteit is Gyurcsányos és Gergényis stílusban és erkölcsi minőségben beosztottaira kenni akaró utolsó sortüzes-csonttörő pszichopata REBISZ-állat Vágó László beismerő vallomása, megbízóinak megnevezése, vagy a beismerő vallomás és a megbízók konkrét megnevezésének elmaradása esetén csontjainak apró, szilánkosra való tördelése még várat magára. Addig is várja a Hírháttér Vágó László címét, telefonszámát és családi körülményeit, hogy megfelelő kezelésbe vétessék az egész bűnöző kompánia. Vágó László kinevezett és címzetes, levadászandó fasiszta bűnöző ellen három rendőr tanúskodott a tegnapi tárgyaláson, igen, három, de Vágó László gergényista kinevezéséhez méltó módon lapít, és nem tesz beismerő vallomást, mert célja, hogy beosztottai vigyék el minden olyanért a balhét, amit ő követett el. Vágó László sortüzes rendőrállat hétköznapi, tucat egy darab rendőrállathoz méltó módon dokumentálva azt hazudta, hogy sérülés- és panaszmentes állapotban adta át Fábián Gábort. Ekkorra a bűnszervezeti, életfogytos sortüzest Demszky Gáborék már kinevezték.

A kecskeméti rendőrök, így Farkasné Benke Aranka rendőralezredes, Vágó László vérengző fenevadhoz hasonlóan szintén alosztályvezetői minőségében (mert a rendőrségen csak a bűnözők buknak felfelé) ugyanezt a gyáva stílust képviseli, hiszen nem titkoltan, de emberjogvédők előtt kérkedve nevezi példaképének Gergényi Pétert, a gyáva és rendőrgyilkos főrendőrt, aki mindig elmenekült minden felelősség elől, és saját rendőrei közül is azokat üldözte és gyilkoltatta, akik akár a legkisebb korrupciós ügyben a rendőrség bűnözői állományából legalább egy-egy rendőrdisznó eltakarításán fáradoztak, avagy valamely politikus korrupciós vagy más bűnügyeiről szereztek be terhelő adatokat és tettek, vagy akartak tenni feljelentéseket. Sok rendőr vesztette életét 1990 óta az olyan sortüzes, antiszociális pszichopata bűnözők miatt, amilyen Gergényi Péter, Farkasné Benke Aranka rendőralezredes, alosztályvezető, vagy a Fábián Gábor ujjának szándékos eltörésével Farkasnésan példát mutató REBISZ-disznó, Vágó László alosztályvezető, akit bűntettei elismeréseként a sortüzes-náci Gyurcsány-Demszky-garnitúra századosból őrnaggyá léptetett elő.

Eközben a Szilvásy-féle titkosszolgálati digitális archívumokban tömegével kerültek - az ügy folyamatos és kiemelt volta miatt - megtekintésre azok a digitális megfigyelési anyagok (mert ilyenkor ez a szokás), amelyeken a REBISZ-bűnöző állomány tagjai evidensen beszélgetnek nap mint nap arról, melyikük, milyen gaztettet követett el a fegyvertelen és ártatlan, tökéletesen gyanútlan, az őket eltartó civil állampolgárokkal szemben. Így temérdek lehallgatási anyag áll rendelkezésre arról is, hogy a Szilvásy-féle titkosszolgálat fő védence és első számú rejtegetett bűnözője, Gyurcsány Ferenc adta ki az utasításokat, és hogyan is kígyózik ez a bűnszervezeti, a Btk. szerint életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélendő bűnszervezeti Kígyó egészen Gajai Csaba volt REBISZ-es törzsőrmesterig, akinek akárhogyan is, de feltétlen érdeme, és ítéletében feltétlenül enyhítő körülmény, hogy megbuktatta saját alosztályvezetőjét, akinek valamennyi beosztott "rendőr" összes tetteiért külön, vagy a bírósággal, vagy a bukott, bűnszervezeti, ezért fekete listára helyezendő és megtorlandó bírókkal szemben, de felelnie kell.

Láttam annak idején Kecskeméten egy nyomozót, aki egy velem kapcsolatos NBH-s akcióban benne volt, amikor még teljesen tapasztalatlan ficsúrként jelentkeztem az NBH-nál, továbbá az egyik, akkoriban velem dolgozó-működő osztállyal kapcsolatos akciókban is benne volt (minthogy kezdő időmben szoros kapcsolatot ápoltam a helyi rendőrséggel és az NBH helyi kirendeltségével). A médiában az elítélt rendőrbűnözőkhöz hasonló, irtózatos dühtől eltorzult arckifejezéssel tartott a rendőrség épületébe. Arca mindenfelé fel volt dagadva, szeme duzzadt, arcán mindenütt kék-zöld foltokkal. Látszott, hogy valahol a háttere miatt alaposan megverték.

Vágó László ellen természetesen a maximális büntetést várjuk el, hogy aztán társadalmi-állami összefogással, a megfelelő erőkkel gondoskodjunk a börtönkörülményekről is, ahogy fajunk utolsó egyedeivel kell tenni, ha hagyják eképpen úgymond visszavezetni a társadalom egészségesebb tagjai közé, és nem kell sarokba szorultságunk miatt pl. agyonverni, arc- és koponyacsontját a Gyurcsány-Benkéné-érában szerzett szocializálódásunknak megfelelően szilánkosra törni. Jobb neki, ha börtönbe kerül a lehető leghosszabb időre, és ott ütjük-vágjuk naponként, ahogyan fajtájuk az ártatlanokkal szokta tenni, semmint ha ellenőrizetlen, államian szólva nem olyan "védett környezetben" éri utol az igazság szele, ahol minden ütést és rúgást alaposan tudunk ellenőrizni, így gondoskodhatunk, ha akarunk a túléléséről is.

Közbevetőleg: a fentebb említett, velem visszatérően konspiratív kapcsolatba került nyomozó egyébként abban az NBH-s akcióban is benne volt, amikor az NBH - hogy súrolva mondjam: prófétai elhivatottsággal - azzal környékezett meg, hogy vették az adást, hogy jelentkeztem náluk, és félnek a közelembe jönni, sőt, autóba vágják magukat és menekülnek. Hadd ne beszéljek most erről részletesebben, miről is lehetett szó abban az időben, amikor maximum is csak kezdő kis valami lehettem. Persze, aki kalkulált, vagy hozzá fért a régi KGB-s megfigyelési és egyéb anyagokhoz...

Vágó László REBISZ-szörnyet is, aki kizárólag saját embereit szeretné börtönben látni ahelyett, hogy saját magát is oda akarná juttatni nem létező rettentő lelkifurdalása következtében, értelemszerűen le lehetne ápolni, és annyiszor, ahányszor teljes erkölcsi felvilágosodásához ez szükségesnek látszik. Mi megtanultuk Gyurcsánytól és Gergényitől, hogy ha a brutalitás megoldás a fegyvertelen civilek ellen, magyarokkal és tengeren túli túristákkal szemben, ártatlan fiatal lányokkal és nőkkel, nyugdíjas nagymamákkal stb. szemben, akkor érthető szocializálódásunk következtében ezt természetességgel igényeljük sortüzes, gyáva, önmagát mentegető pszichopata REBISZ-es és más rendőrbűnözőkkel, népellenes ügyészekkel és ingyenélő, vagy a bűnöző állam embereit védő bírókkal és kifejezetten vérbírókkal szemben.

Mint azt Fábián Gábor a Hírháttérnek a mai napon telefonon nyilatkozta:

"Nagy bejelentést tett a főtörzsőrmester úr, amiben állította, hogy [Fábián Gábor ujját - a szerk.] nem ő törte el, hanem a parancsnoka, és meg is nevezte a parancsnokot. A többi tanú is megerősítette az állítását. (...) ...féltek a parancsnok retorziójától."

A Hírháttér fotóján Fábián Gábor látható. A háttérben a keresztyén emberjogvédő, a szintén 2006-os államfasiszta vérengzések áldozata: Barna Tibor.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.