A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Gárda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Gárda. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. december 20., szombat

Nemzetközi antiterrorista levél April H. Foley Amerikai Nagykövetnek

A Hírháttér bűnüldöző, nemzetközi feljelentése

Tisztelt April H. Foley Nagykövet Asszony,


2008 december 19-én a Youtube, melynek központja a kaliforniai San Bruno, törölte a romák és az emberi jogok, valamint a lakosság legalapvetőbb életérdekei szolgálatában álló, a bűnözés elleni törvényes védelmet egyszerű, törvényes bekamerázással javasló, az "A cigánybűnözés végső megoldása" című 11 perces filmünket. A film a nacionalista Jobbik Pártot és a Magyar Gárdát támogató szervezetekkel egyesült nácik üldözését váltotta ki, mert

1. a filmben nincsen cigánygyűlölet,

2. a film tagadja, hogy számítana, egy bűncselekményt milyen nemzetiségű és/vagy bőrszínű személy követ el,

3. továbbá a települési és falusi tolvajlások és utcai erőszakos cselekmények megoldására az egyszerű és törvényes, hétköznapi bekamerázást javasolja,

4. mégpedig a cigánygyűlölő, az USÁ-ból papíron kitiltott szervezetek roma falvak és lakóházak előtti félelem- és háborúkeltő, a teljes cigányságot üldöző és megbélyegző felvonulásai helyett.

A Youtube az emberjogvédő és roma jogvédő filmünket - a nácik hamis vádjainak engedve - talán egy nappal azt követően tiltotta be, teljes megsemmisítéssel fenyegetve meg a roma- és emberjogvédő Hírháttért, hogy Magyarországon betiltották a cigányok elleni gyűlölet abszolút forrásaként szolgáló Magyar Gárdát, mely szervezetet az USÁ-ból papíron már régen kitiltották, miközben gátlástalan domináns szerephez juttatták az Interneten a fasiszta terrorizmusnak kvázi korlátlan teret engedő, roppant szoros állami ellenőrzés alatt működő Youtube által, destabilizálva ezzel a Magyar Köztársaságot és az alapvető emberi jogok érvényesíthetőségét és fenntarthatóságát, minthogy egyetlen olyan széles kőrűen Emberiség-ellenes videófeltöltő szerver sem létezik a Föld bolygón, mint a Youtube. Ezért sem érthető, hogy-hogy nem Guantanamón faggatják őket arról, kiknek dolgoznak, amikor a hitlerizmusnak és a cigánygyűlöletnek az egész Föld bolygón meghatározó rombolással teret engednek, és a Hírháttérhez hasonló emberjogvédő médiumokat, mert azok tagadják a bőrszín fontosságát, totális betiltással és a betiltást követő további üldözésekkel fenyegetik, a CIA szívének kellős közepében multimilliomosokként és milliárdosokként trónolva.

Balról: April H. Foley amerikai nagykövet, George W. Bush amerikai miniszterelnök és Laura Bush a washingtoni Fehér Házban

A Youtube a hírhedt Jobbikot és Magyar Gárdát támogató nácik és cigánygyűlölők ama hamis vádjainak engedtek, hogy filmünk a cigányság elleni gyűlöletre és erőszakra szólít fel. Az a filmünk, amely a Youtube beteges nézeteit tömegével tükröző fasiszta szemlélettel ellentétben tagadja, hogy számítana az, hogy egy tolvaj vagy egy utcai verekedő milyen származású. Rövid filmünk, melyet csak a Jobbikot és a Magyar Gárdát támogató cigánygyűlölő nácik kifogásolnak, ugyanis a piti elkövetők megfogására a törvényes és másutt alkalmazott egyszerű bekamerázást javasolja a fasisztagyártó szervezetek roma falvak előtti felvonulásával szemben, mely utóbbit az Egyesült Államok kormánya szóban már számtalanszor elítélte Magyarország vonatkozásában. Aki tehát törvényt, sőt, a legsúlyosabb emberi jogokat gázolta le, az nem a Hírháttér Multimédia, hanem a fasisztáknak az Interneten gyakorlatilag korlátlan teret engedő amerikai kormány Youtube nevű szervezete, amely az USÁ-ban és a Magyar Köztársaság területén betiltott félfasiszta és fasiszta szervezetek módjára vonul fel az egész Föld bolygón naponta, demonstrálva a hitlerizmus gátlástalan amerikai terjesztését, és - mint az emberjogvédő és roma jogvédő Hírháttér Multimédia esetében - betiltással és a betiltást követő további interkontinentális üldözéssel fenyegetőzve az emberi jogok és a polgári jogok további védelmét megsemmisítő célzattal, drasztikusan belegázolva Magyarország belügyeibe is, mely tettek külön-külön is feltétlen csillagászati összegű kártérítéseket követelnek.

A Youtube a Hírháttért teljes és maffiamódszerekkel (IP-cím- stb. üldözéssel) való totális betiltással fenyegette meg, történelmi és precedens értékű, folytatólagosan elkövetett csapást nyilvánvalóvá téve a teljes cigányság életérdekeire és a 15 milliós magyarság emberi jogaira nézve. Az amerikai kormánynak nem csak hatáskörében, de a lehető legszorosabb szövetségesi-állami védelme alatt működő Youtube (értsd: az amerikai kormány) példátlan támadását annál is inkább kikérjük magunknak, mert nem csak a betiltott film roma- és emberjogvédő, de a Hírháttér számos más, a Hírháttér Multimédia által feltöltött filmje és műsora is az, miközben egyetlen romaellenes műsort sem készítettünk soha, szemben a Youtube cigányok üldözésére és kiirtására felszólító filmmillióival szemben! A Youtube, tehát az amerikai kormány által hamisan megvádolt és megfenyegetett Hírháttér Multimédiát éppen úgy nem érdekli az amerikai kormányzatnak, ezért a Youtube-nak a hitlerista rokoni vonzalmai, ahogyan az USA kormánya és a közvetlen politikai-gazdasági szervezeti egységébe tartozó Youtube viszont határozottan ellenséges a cigányok jogaival és alapvető életérdekeivel szemben az egész Föld bolygón! Mit képzelnek, hogy miközben a náci terrorizmusnak a világ összes nyelvén példátlan teret biztosító Youtube világterrorista hálózat tömegével engedi a magyar nyelven megjelenő, ritkán nem a Jobbik és a Magyar Gárda érdekeit képviselő és kiszolgáló, ezeket nyíltan támogató, tömegével nyíltan hitlerista és fasiszta filmek feltöltését és teregetését - destabilizálva ezzel nem csak a Magyar Köztársaság, de a teljes 15 milliós magyarság biztonságát, minimális életérdekeit és erkölcsi felfogóképességét -, aközben a cigány jogvédelmet cigányellenesség, az emberi jogok legbékésebb védelmét pedig agresszivitás címén üldözi.

Ha a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma nem határolódik el a Youtube fasiszta gaztetteitől, melyekkel szó szerint a legmeghatározóbb Internetes médiumként fasizálták a Magyar Köztársaságot, akkor az külön nemzetközi per témája kell legyen, bár azt gondolom, anélkül is. De az, ha a magyar állami szervek netán nem tiltakozván az amerikai és világfasizmus lábai előtt heverő Youtube Emberiség-ellenes gaztettei ellenében,és ezzel a magyarországi fasizmus terjedését is szolgálnák, semmiben nem mentesíti Önöket az örök érvényű felelősségtől arra nézve, hogy milyen következményekkel járt az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya és a Magyar Köztársaság Alkotmánya drasztikus, fasiszta felrúgása és eltiprása a teljes Magyar Köztársaságra nézve.

A Hírháttér Multimédia azonnali hatállyal követeli a magyar nemzetiségű nácik és hitleristák által a Földön körbeüldözött az "A cigánybűnözés végső megoldása" című békés, senkit nem támadó, roma jogvédő, és a lakosság értelmes és higgadt védelmét szolgáló, csak a nácik és a hitleristák számára kellemetlen film azonnali visszaállítását, és a Youtube bocsánatkérését azzal együtt, hogy a Hírháttér tárgyalások kezdeményezését szorgalmazza a Youtube-ról a mind az Egyesült Államokban, mind a Magyar Köztársaság területén betiltott szervezetek Youtube-on történő megjelenésének teljes betiltására, minthogy ezen szervezeteknek és fasisztáiknak köszönhető az, hogy a Föld bolygón az emberi jogok békés és mindeddig senkit betiltani nem akaró képviseletét az Egyesült Államok kormányának Youtube-jáig megsemmisítő szándékkal üldözik.

Függetlenül a film helyreállításától, az erkölcsökre és a magyarságra nézve mérhetetlenül tömegpusztító Youtube fasiszta, interkontinentális terrorcselekményei miatt kezdeményezni kívánunk a Youtube ellen nemzetközi kártérítési pert, amelynek összegét teljes egészében a magyarországi cigányság és a roma jogvédő szervezetek számára kívánjuk biztosíttatni, követelve a precedens értékű és elrettentő kártérítés megítélését az ilyen globális, fasiszta, minden nemzetközi joggal és követelménnyel ellenséges és ellentétes, interkontinentális bűnügyi egységbe borult gaztettek és Emberiség-ellenes tettek teljes felszámolását.

Tájékoztatásul közlöm továbbá, hogy az ügyben a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészsége, a Belügyminisztérium, az Országos Rendőrfőkapitányság és más hatóságok, a Magyar Köztársaságban élő cigányok jogait képviselő európa parlamenti képviselő, a kisebbségi jogokat képviselő ombudsman, a magyarországi roma jogvédő szervezetek és személyek, továbbá a romák jogait képviselő és más médiaorgánumok felé stb. büntető feljelentéssel, valamint bejelentéssel éltem mind a feljelentők és hamisan vádaskodók kézre kerítésére, mind a Youtube fasiszta, a teljes magyarság emberjogi védelmét teljes megsemmisítéssel fenyegető tetteivel szemben, továbbá annak megállapítására, mely nemzetközi szervezet előtt lehet a Youtube elleni elrettentő kártérítési összeg megítéléséért pert indítani, mint említettem, annak teljes összegét a Youtube által megtámadott cigányság és jogvédő szervezeteik számára biztosítva, az Egyesült Államokban az amerikai kormány és a CIA védőgyűrűjében és a lehető legszorosabb pártfogása alatt tevékenykedő amerikai fasiszták további térhódításának gátlástalan hazugságokkal kiszolgáló terrorizmusának megfékezésére.

Felháborítónak tartom, hogy a Youtube ilyen drasztikus sátáni sötétséggel gázol a Magyar Köztársaság belügyeibe és a lakosság emberi jogaiba, valamint a cigányság és minden nem náci magyarok legszelídebb emberjogi védelmébe, az Egyesült Államoknak a fasizmust betegesen terjesztő nézeteit megjelenítve és munkálva, nácik és hitleristák tömegeinek helyet biztosítva, saját befogadó államának beteges és az egész Emberiséggel ellenséges belügyeit a magyarságra és a világ népeire erőltetve, az emberi jogokat a fasizmus terjesztésével párhuzamosan betiltva, felelőtlen, igénytelen, nemzetközileg közveszélyes terrorista hálózatként. Az amerikai kormány ezen fajüldöző tettei okkal vetik fel magának a Youtube-nak is az azonnali és totális betiltását, hiszen az az egész bolygóra közveszélyes fasiszta propagandák film-multimillióit szabadította rá a világra, fasizálva az egész bolygót, miközben az egész világ legfőbb videófeltöltő terrorista hálózataként a világ népeinek emberjogi védelmét és kisebbségi védelmét ilyen gátlástalanul kérkedő módon üldözi. Mit képzelnek, hogy saját törvényeikre és alkotmányukra is fittyet hányva a Föld bolygó túloldalán is az emberi jogokat üldözik, példátlan teret engedve ugyanakkor a magyar nyelven irdatlan tömegével megjelenő fasiszta anyagoknak, miközben számos cigányokat gyalázó, a teljes cigányság lejáratását és megvetését nyíltan célzó és hirdető, magyar nyelvű videók tízezreit engedélyezik, ahol a kommentezők közül is gyakran 10-ből 9 a cigányok totális kiirtásáért kommentel! A Youtube-nak sem esik nehezére értelmezni, hogy már az első linknél, e pillanatban is folyamatos az "Auschwitz"-ozás, és nem kell megütni az embernek a Youtube cenzori értelmi és erkölcsi színvonalát ahhoz, hogy azonnal tudja mindenki, aki magyarul sem beszél, hogy a kommentelők a nemzetközi kifejezést: "Auschwitz" azért emlegetik, mert a képen látható roma leghírhedtebb német haláltáborba küldését ordibálják világgá! (Pl.: [csatolt filmek - a szerk.] stb.) Az itt hirtelen idézett filmek között pokoli trágár stílusban több nyíltan hirdeti a teljes cigányság megvetését (a 2. is igazi, leplezetlenül fasiszta és gyűlölködő, tipikus Youtube-gyöngyszem), a fasizmus igenlését, gyűlöletre és háborúra uszít. De az amerikai kormány a romajogvédő filmet és az emberjogvédő Hírháttért találja meg a magyarországi és az amerikai Youtube kérkedő fasizmus totális biztosítására és az emberi jogok teljes eltörlésére! Egyáltalán honnan veszik a bátorságot, hogy áldozatos és ingyenes emberjogvédő munkánkkal szemben a mi országunkban diffúzáló fasizmust az Egyesült Államokból [csatolt film - a szerk.], mit sem leplezve, a fasizmus terjesztéséről szóló bizonyítékok iszonyatos tömegeivel elárasztva bennünket, minket üldöznek és támadnak!

Azt gondolom, hogy a példa értékű következmények nem egy ország, hanem az egész bolygó nyilvánossága elé valók, a perek példásan elrettentő és kártérítő megítélésével együtt, mellyel a Youtube által egyoldalúan és hazug, hamis vádakkal támadó világterrorizmusával szemben, a magyar és az amerikai nácik céljaival ellentétesen a cigányok és az általános emberi jogok védelmét kell szolgálnunk.

A nyílt levelet - a csatolt feljelentéssel - Gyurcsány Ferencnek, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, számos hatóságnak, továbbá roma jogvédő szervezeteknek és lapoknak, valamint számos hatóságnak és médiumnak - a Nagykövet Asszonynak címzett levéllel egy időben kezdve (a 'Másolatot kapott' rész alatt megtekinthető) - ezennel megküldöm.

A nyílt levél után csatolt a tegnapi napon (2008.12.19.) kelt feljelentés és nyílt levél tartalma.

Üdvözlettel, követelve a bocsánatkérést és a nemzetközi állami tárgyalások megkezdését a Youtube Emberiség-ellenes, náci gaztetteinek [csatolt film - a szerk.] megfékezésére
Molnár F. Árpád, az emberjogvédő és roma jogvédő Hírháttér Multimédia keresztyén főszerkesztője.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ámen
Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. november 26., szerda

Kik a nemzet valódi szolgálói és kik a nemzetárulók? - Szakszerűen és szemtől szemben

Kik a nemzet valódi szolgálói és kik a nemzetárulók? - Szakszerűen és szemtől szemben arról, nemzetüknek szolgálnak vagy nemzetárulók és az Emberiség ellenségei az ügynökök és a nemzeti jobboldal

Molnár F. Árpád tényfeltáró cikke

Illegális szemétlerakó az ideális környezetben. Kozenkay Jenő "látomásában" Gyurcsány Ferencet lámpavasra felhúzva élte meg; mi azt is elmondjuk, hogy a villanypózna három lábon áll. Alant pedig annak udvarnépe, a bal- és jobboldal söpredéke és nemzeti világhulladéka, mely fölé csodálatosan és hatalmasan tornyosul az armageddoni, hármas Babilon- és Echelonkonstrukció.

Annak idején, amikor a nemzetközi vérkeringésbe kerültem, naponként küzdve és harcolva az országért, a legvaskosabb bűntetteket teregetve, rendszeres politikai gyilkossági, gyakorlatilag teljesen nyílt fenyegetések között, azok a jobboldali, Internetes lapok és azok a jobboldali, csatlós tömegek, amelyek most hangosak, sehol sem voltak. Egy sem volt belőlük sehol. Senki. Egyáltalán senki.

A mostani helyzet nagy csatazaj mellett gyakorlatilag ugyanolyan siralmas és sivár. Akik akkor a hazájukat valóban szolgálták, mint most is, roppant kevesen voltak, és az Istenen kívül senkire nem számíthattak, akár az életükről, akár nemzetükről, akár az egész bolygó túléléséről volt szó. De abban az időben legnagyobbjainkat a most hallatlanul nagypofájú álhazafiak betoji és teljesen csendes, bujkáló figyelme kísérte (ugyanis mert nem érezték, hogy tömegesen óbégathatnak a kormány ellen, ezért inkább csendben otthon maradtak), most pedig azok, akik tesznek is valamit, azt tapasztalják, hogy az erkölcsi értékek, amikért küzdöttek, az igazmondás, amiért szó szerint készek voltak életüket áldozni, ugyanannyit ér az álnemzeti, álmegváltó, az államtitkokat szintén dugdosó, a lakosság elől elrejteni akaró hazaáruló jobboldalon, és ugyanolyan agresszív, igénytelenül etikátlan, rosszindulatú, korrupt, sőt, a velük nem tökéletesen egy húron pendülő himpellér gonosztevők elleni koncepciós perekkel és politikai gyilkosságokkal a titkosszolgálatokhoz hasonlóan, akik házon belül nyíltan, a kurucféle, Jobbik-párti jobboldal pedig az egész bolygó előtt nyíltan kérkednek. Amiről tehát az Országgyűlés pártjai, a titkosszolgálatok és a gazságszolgáltatás, valamint a teljes egész média csak házon belül büszkélkedett, mert tudta, hogy az emberek előtt szégyen még mondani is, mindazt a hozzájuk képest is mélyebbre zuhant fekélyes és féreg jobboldal, kezdve a kurucinfóval és kivégezve a Barikád által már nyíltan is felvállalja és úgy hirdeti a teljes ország és a Föld népeinek morális hanyatlására, lealjasulására és végső bukására. Azt tapasztaljuk, hogy akik abban az időben olyan ügyekbe keveredtek, ahol államtitkokról volt szó, és/vagy politikai gyilkosságok stb. felderítéséről, ahogyan akkoriban senkihez nem fordulhattak, úgy most is kizárólag hozzám fordulhatnak. Olyan ügyekben, amikben ügyvéd és magánynyomozó, ha a legjobb is, egész biztosan cserben hagyja ügyfelét, de mindenkit, legyen az bárki, amikben a bal- és jobboldali sajtó, az MSZP-től a Jobbik pártszolgálatos nyulam-bulamiig, egyetlen nyikkanni sem mer, minden olyan üggyel és problémával egyedül és kizárólag a Hírháttér kereshető fel, mert szó szerint sehol másutt nem számíthat senki sem nyílt megbeszélésre, sem a titkosszolgálatokat fedező PÁRTvirtualitást semmibe vevő jó tanácsra, sem stratégiai irányelvekre, sem valódi információkra, sem pedig konkrét, igen, konkrét védelemre. Ugyanis mindenki betartja a PÁRTkommunikációs szabályokat, ami a virtualitást és az állam-, valamint a Háttérhatalom elvárásainak való, életen át tartó teljes engedelmességet jelenti, legyen szó a gyáva újságírás 100%-áról, vagy az ügyvédi és magánnyomozó praxis legaljától annak legtetejéig. Magyarul: senki nem segít senkinek, ha kimondatlan tabukról, ha a titkosszolgálat által elvárt tömeggyilkos elhallgatásokról, valamint ha államtitkokról van szó. Az ilyen esetek bármelyikében az emberélet és a nemzet, valamint a Föld minden népeinek élete is abszolút fogyóeszköz, forduljon bárki, bárkihez!

Kicsit visszatérve az alapokhoz, vizsgáljuk meg, mit jelent a hazát szolgálni, mert újabban nagyon sokan hadoválnak erről, de egyre igénytelenebb az az intellektuális stb. bázis és lelki háttér, amivel áthatva erről beszélnek, miközben a titkosszolgálatoknál mindig is ugyanaz volt: a PÁRT féregléte, a kipusztításra váró vírus és betegség, a pestisjárvány a bolygó testén.

Mert az nem úgy működik, ahogyan Kozenkay Jenő mondta a nyilvánosság előtt, hogy a szovjet érában az ember úgy szolgálta a hazáját, ha annak a rendszernek dolgozott, ha pedig - mondom tovább - kapitalizmus van, akkor meg úgy, ha annak szintén felülről kapott irányelvei szerint szolgál. Mert egyrészt

1. nemzeti érdekeknek való szolgálatról a hírszerzésben csak akkor beszélhet bárki (mégpedig a nemzetével ellenséges módon, mert másképp nem lehetséges), ha az ember ugyanakkor az egész Emberiséget totális rabszolgaságba döntő, a világ tömeggyilkosságait minden népek ellen válogatás nélkül elkövető sátáni, globalista világrendszer előtt hasra esik, azaz onnantól a Sátán ügynökeként szolgál,

2. másrészt pedig nem lehetséges semmiféle tisztességes nemzetszolgálat úgy, hogy az ember ne az egész Emberiséget szolgálná, mivel a kettőt egymástól elválasztani teljességgel lehetetlen.

Aki azt mondja, hogy a hazájának szolgál, az vagy túlzottan keveset tud, és valahonnan a Kossuth-térről jöhetett - mert ott általában mit sem tudó suhancok és álmatag ideológusok, valamint nácik jelentek meg -, vagy pedig (aki azt mondja, hogy a hazájának szolgál) profiként egész biztosan hazaáruló. Hogy a pokolba szolgálhatna bárki a hazájának úgy, akár idegen titkosszolgálatok és államok elleni kémkedéssel, találmányok stb. ellopásával, ha nem magával az egész, egységes, felülről, központilag irányított Világrendszerrel, Babilonnal áll szemben! Aki nem ellensége a Háttérhatalomnak, azaz Babilonnak, az minden ember ellensége! Itt nem léteznek nemzetek, nincsenek nemzeti érdekképviseletek, hanem vannak az amatőrök és a pancserek, akik bár tudnak a Rendszerről, de az által értelmükben megfojtva nemzetieskednek és hadoválnak arról, hogy ők a hazájuknak szolgálnak és a magyarságot, vagy bármely más nemzetet képviselik, és vannak a nagyon is hivatásos profik, akiknek sem önzéséhez, sem kapzsiságához, sem evidens rosszindulatához kétség sem férhet. Ők megint arról mesélnek, hogy a hazájuknak szolgálnak, közben bármely titkosszolgálat(ok) sátáni keblében degeszre keresik magukat, és a világon mindenről, de mindenről jó PÁRTszolgálatosokhoz méltó módon hallgatnak, ami csak az Emberi Faj életét, lelkét, jövőjét és a világon mindent, ami bármit is számít, meghatároz. Tevékenységük és önfelmentésük olyan, mint amikor az ember trágyában a feje búbjáig alámerülve úszik és kalimpál, és amikor felmarkol abból egy maréknyit, felkiált: "Megvan a gonosz, a hazámat szolgálom!" Mi pedig - akik nem pr-tevékenységet, hanem valódit folytatunk - nem a látszatokban, virtuális és nem létező helyzetekre, a fövenyek fövenyére, tehát a nagy büdös semmire alapozva, hanem a lényeg és a valóság szerint cselekszünk, és egyszerűen kirugdossuk a gátat, ami a híg trágyával teli medencét olyan méretesre duzzasztotta, és ügynököstől, államspiclistől, kémestől és minden nagypofájú, üres fejű, erkölcsi idióta hírszerzőstől vízesésként ömlesztjük a szakadékba.

Ti, ügynökök és minden más, magukat nem ügynöknek nevező államférgek, akik tudtok a Valóságról, de abban élősködve elhallgatjátok azt, ti nem a hazátoknak szolgáltok - amiről annyira szerettek mostanában éktelen hülyeségeket regélni -, hanem ti becstelen, semmire kellő, felfújt hólyagok vagytok, akiket már régen kidurrantottunk, csak annyira keresitek a Sátán kegyeit az együttes bűnpártolásban és az Emberiség összes jajjáért és minden kínjáért felelős közös hallgatásban, a PÁRT hallgatásában, hogy éppen atyátok és uratok, a Sátán technológiája által nem tudatosult bennetek elég mélyen, mennyire végetek van, és mennyire eltörölhetetlen maradt közös, egypárti szégyenetek, a PÁRTszégyen, amelyet - szépen előkészítve az egész világ előtt való leégéseteket - naponként hirdet világgá a Hírháttér, a teljes MSZP-s-SZDSZ-es-Fürös-kurucos PÁRTvonat összes utasának totális megszégyenülésére és nyilvános leégésére. Mindazok nyilvános leégetése készült el az igazság folyamatos hirdetésével és az azzal szembeálló bal- és jobboldali PÁRTpártok és PÁRTmédiumok megalázásával, amelyek azért, mert mi mindenkinél jobbak, világosabbak és bátrabbak voltunk, ezért szembe fordultak velünk, vagy pusztán mint ürülék a fűben, lapítottak, várva a fejleményeket, íme, az egész Emberiség elleni PÁRTszolgálatos, föld alatti vakond- és görénylétet, a PÁRTfegyelmet jól nevelt óldisznóként megvalósítva, a Föld mindenkit naponta kihalásra és kiirtásra vetett élősködőiként és parazitáiként. Az Emberiségnek nincs szüksége erre az egyik részét tekintve rosszindulatú, másik részét tekintve gyáva disznóólra, hanem megkapják az Igazságot és a tényfeltárást a Hírháttértől, amely alaposan tanúskodott arról napról napra, hogy mindenki más csak zombiként lehessen az Igazság feltárásának pokolian lassan kapcsoló, sőt, sokáig napról napra egyre jobban elhülyülő és az ól moslékjába boruló, csak majdani követője. Hogy akik a semmire vártak vagy a semmire építve, a Molnárral, a Fenyvesivel, a Gálfalvyval, avagy a Drábikkal és másokkal szemben csak nyikkanni mertek, hogy de miért beszélnek ezek, ahelyett, hogy minden söpredékhez méltón, tehát utolsó disznókként hallgatnának, azok történelmi bizonyítékokkal messze elsöprő módon túlbizonyított és végső leégése naponként készíttessen halomra, örök tanúbizonyságul a világ népei számára, ahogy ez a cikk is ellenük szóló, eltörölhetetlen történelem, mellyel kérkedni fog az utókor, mondván: ilyenek voltak az Emberiség árulói, akik miatt abba a helyzetbe jutottunk, amibe kerültünk valamennyien. Íme, ezek voltak, akik visszatartották az Igazságot, íme, ezek voltak a nemzet és a világ népeinek legnagyobb ellenségei, ócska, élősködő, kívülállókból is ügynökökké váló parazitái.

Mi pedig itt, a jelenkorban voltunk az elsők, mindenki más pedig, a többiek - miután közös láncsoron egymást vonszolt butaságuk és igénytelen, nemzetieskedő haza-, nemzet- és Földárulásuk tovább már nem volt vonszolható - idővel szépen beálltak a tényfeltárásban mögénk, a követők sorába, de nem a horizont mögé bukó, látótávolságon kívüli messzeségből elindulva, hanem szó szerint csillagközi távolságokból megmozdulva, a behozhatatlan hátrány kétségtelen világtörténelmi bizonyítékaival. Mert akik elsőkként tettek, már sosem válnak másodikokká. Hölgyeim és uraim, minden idők magyarságának legnagyobbjait illetően végeredmény született, és ezt már semmiféle gyurcsány, orbán, für, vona, meg kurucinfó nem fogja tudni megváltoztatni, végképp nem a titkosszolgálat morális-sátáni, legocsmányabb sötétségét nemzeti értékként hirdető és világgá kiabáló kurucinfós és szélsőjobbos, béka feneke alatt láncra fűzött úgynevezett magyar mércéjével. Mert ti, a Jobbikot pártoló Internetes és utcasöpredék, rosszabbakká, aljasságotokkal kérkedőbbekké és kirekesztőbbekké lettetek mindenkinél, miközben a náci lakosok közül mind a mai napig egyetértő és drukkoló üzenetekkel keresnek meg, míg korábban hitleristák is megtért keresztyénekké válnak, veletek ellentétben, akiken betelt a Jézus Krisztus Szava, Aki majdnem szó szerint Így Szólott ellenetek, a Júdásfaj ellen:

- Bizony mondom nektek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten Országában. Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de ti ellenségei voltatok, a vámszedők és a paráznák viszont megtértek. Ti pedig, amikor már mozgásteretek sem maradt a hazugságban, akkor sem tértetek jó útra.

Ti árulókként butaságba és kárhozatba vezettétek ezt a népet, amelyre éjjel-nappal esküdöztetek! Ti - miközben hazát emlegettetek és rongyot ráztatok hozzá, betiltva és kitiltva minden igaz és becsületes szót, aközben - saját lakosságotok ellen folytattatok irtóháborút, az egész Emberiség szellemi és erkölcsi leépítésére és szó szerinti vesztére! Elporlaszt titeket az Igazság, akik egyik napról a másikra éltetek, mint a legalantasabb állatok, mit sem törődvén azzal, hogy holnap bukásotokat már nem kerülhetitek el.

Azok, akik pl. az Egyesült Államokban "volt" CIA-sokként, a kormánytagok szexrabszolgáiként stb. történelmi tényfeltáró könyvet írtak a Rendszerről, tehát a Háttérhatalomról, Babilonról és annak eszközeiről, valamint módszereiről, amik miatt - a tények sűrűjében - miniszterelnökök kényszerültek egymásra kenni a felelősségeket, nem véletlenül hangoztatják a Föld legnagyobb hősei annyiszor ugyanazt még a világ legnagyobb gazdasági és hadászati hatalma, az Egyesült Államok nemzetfiaiként is, ahol sokak szerint a világ legnagyobb nacionalizmusa van: hogy ők az Emberiség védelmében írtak könyvet, pereskedtek, cselekedtek, az Emberiség érdekében és az Emberiség iránt érzett szeretetükből fakadóan adták át a világnak az elrejtett igazságot, és nem véletlenül nem beszélek én sem nemzetről, nem hivalkodok a mesterségesen és a közös elbutulás felerősítésére a Központ által megjelentetett magyarkodó hólyagokkal, mert mi keresni valója van a "nemzet" fogalmának olyan kérdésekben, ahol megkerülhetetlenül és kizárólag a teljes Emberiség életét és puszta túlélését képviselik. Nemzetieskedjenek azok, akik nemcsak nemzetük, de az egész Emberiség árulói. Azok, akik miatt az emberben nem csak a "nemzet", de a "magyar" szó hallatára is az undor terebélyesedik el, mely pedig a lelki egészség ama törvényszerű következménye lett, amely nem akar egyszerre elbutulni és morálisan szanaszéjjel lealjasulni azzal az Istenellenes és globálisan pusztító sötétséggel, amelyet a magyarok féktelen rosszindulatú, ellenünk totális betiltásokat, abszolút kirekesztést, hamis vádakat, koncepciós pereket, kínzásokat és más szervezett, erőszakos bűntetteket, továbbá börtönbüntetéseket és gyilkosságokat követeltek. [Klikk a glosszára!] Ha nemzetben gondolkodnék, nem a Cathie O'Brienekkel a Világtörténelem tetején, hanem a magyarkodó, hülyeségekről óbégató, cigózó és norvégozó, szüntelen a pénzükért aggódó ördögi bűvölettől tajtrészeg és rosszindulatú, Veérgőzös, pszichiáter gyilkosokért tüntető, az általuk ártatlanul és hősiességük miatt megnyomorítottakat és megölötteket megtaposó, rosszindulatú, napi szinten a legapróbb ganéjért és egyetlen fillérért is megvehető magyar disznók és idióták között lenne méltó helyem, disznóként abban az irdatlan büdös és a rothadt tetemektől egyre inkább hemzsegő, csakis trágyával táplált kutyaólban, amit Magyarországnak neveznek.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2008. november 23., vasárnap

Titkosszolgálati tanulmány a magyar jobboldalról - főként a Jobbik, a Magyar Gárda, a Hírháttér, valamint az ellenséges kurucinfó vonatkozásában

Molnár F. Árpád tényfeltáró cikke



A szélsőségeseknek álcázott, java részben a jobboldal Internetes médiumaiból (kurucinfó és más Internetes és nem Internetes orgánumok) álló ügynöki provokátorok két kategóriába csoportosíthatók:

1. Az egyik ama réteg tagjaiból áll, akik a titkosszolgálatokról tudnak, de a Háttérhatalomról (az Echelon-hatalomról) nem. Ezek tudattalanul szolgálják - a titkosszolgálatok által - a Központi Titkosszolgálatot, azaz a Háttérhatalmat és annak központját.

2. A másik réteg már a Háttérhatalomba tudatosan beszervezett, azaz – szemben az előzővel, mely tudattalan szolgálja annak mindenkori érdekeit – tudatos szolgálatában áll a világot elnyelt, legsötétebb globalista erőknek.

Posztulátum, hogy aki a Föld bármely állami titkosszolgálatnak engedelmes szolgája, az mindig a Háttérhatalom ügynöke, és a Föld népeinek ellensége.

Az 1. pontban meghatározott réteg a Háttérhatalommal tudatosan kapcsolatot nem tart, hanem azt hiszi (vagy a Hírháttér megjelenéséig azt hitte), hogy aminek szolgál, azt csak titkosszolgálatnak nevezik. Ez a beszervezett réteg az állami hálózatokkal rendszeresen kapcsolatban áll, a titkosszolgálatok az utasításaikat, irányelveiket, megrendeléseiket, jóváhagyásaikat, véleményüket velük rendszeresen kommunikálják, ügynökeik pedig eltérő mélységekig vannak beavatva/félrevezetve atekintetben, mit, miért tesznek. Elképzelésekkel, elméletekkel mind rendelkezik arról, mit szolgál. A pitibb ügynökök tettei mögött éppen úgy megtaláljuk motivációként a jobboldal gyengítésének szándékát, ahogy sokaknál fellelhető a cionista térhódítás erősítésének indítéka. Ezt többféle eszközzel erősítik:

a) a tehetségek kiszorítása és elüldözése, valamint ellenséggé tétele,

b) a jó ötletek és ötletadók kirekesztése, üldözése és lejáratása,

c) a szélsőséges, igénytelen és mind morálisan, mind intellektuálisan könnyen támadható, diffúzálandó kommunikációk és rasszista evidencia felerősítése.

Nem nehéz kitalálni, hogy mindezek legélénkebb képviselője és megvalósítója – valamennyi médium közül – a kurucinfó volt és maradt, amely szisztematikusan felszámolta azokat az erőket, amelyek a jobboldal és a kurucinfó segítségére siettek. A kurucinfó által támadott két legfőbb gerinc az értelem és az erkölcs üldözése, lejáratása, valamint a lehető legszélesebb körben történő megsemmisítése volt.

A kurucinfó esetében az a jelenség, hogy az őket támogató jobboldaliakat, illetve mindenkit, akinek több esze vagy több ötlete van a kormánnyal és/vagy az Országgyűléssel, avagy az egész Rendszerrel való szembenállásra, mint amit a kurucinfó képvisel a maga „gyúcsány-takaroggy”-színvonalán, azt a jobboldallal kell üldöztetni, lehetőleg összerántva minden tenni akaró lelket saját kivégzésére, a kurucinfó államügynöki állatlétéből fakadó szándékos ország- és Földrombolás. A kurucinfó célja, hogy elvegye a lakosság maradék immunrendszerét, miközben a tevékeny erők lealjasításával abszolút felületet képezzen a cionista világpolitika és világmédia részéről arra, hogy Magyarországon először kimutathatóvá, majd kiemelkedővé válhasson a rosszindulatú rasszizmus, fajgyűlölet, nemzeti alapú kirekesztés és genetikai alapú – tehát soha, senkit nem tettek szerint mérlegelő – zsidógyűlölet.

A Hírháttér nem akar zsákba macskát árulni, így elmondjuk, hogy mindezek puszta feltárása is a Globalista Titkosszolgálat malmára hajthatja a vizet, mert a gerinctelen ügynököknek erkölcsi tartást és észt nem adhatunk, a lakosság barbárságán pedig az igazság mit sem segít, mert lakossági törvény, hogy az mindig egyik lealjasulásból a másikba zuhanjon. Ugyanakkor ha ezekről nem beszélünk, akkor sem lesz jobb a helyzet, így marad a régi felállás: aki értelmet kap, értelmesen fog elmozdulni, aki meg ostoba, az csapódik a tömeghez.

A fentebb taglalt, beszervezett, de a Háttérhatalommal tudatos kapcsolatba még nem pozícionált réteg tagjai személyenként változó mélységben ismerik a titkosszolgálatok kapcsolattartási és minden más munkamódszereit, és természetesen mindezek közül a világon semmiről nem rántják le a leplet, egész egyszerűen azért, mert nem kapnak erre konkrét állami utasítást. A Háttérhatalomba (Babilonba) beszervezett ügynökökkel természetesen ugyanez a helyzet.

Eme – eddig főként a Háttérhatalommal (a Központtal) nem tudatosan, hanem tudattalanul aktív – provokátor, valamint kivétel nélkül az összes, de en bloc valamennyi államügynöki hálózatok helyett tereget a Hírháttér mindent, amit mindenki más elhallgat: a politikai gyilkosságok módszereitől és mikéntjétől, a titkosszolgálati eszközökön át az Echelon-struktúráig bezárólag, mely miatt rengeteg támadás érte a kurucinfó és a Jobbik, valamint a gárda és megvezetett, szerencsétlen támogatói részéről. Ezen és egyéb támadások jelentős része olyan titkos háttérakciókból származott, melyek mögött – csak példaként – Novák Előd körül álló szövetségesei és csoportjai voltak fellelhetők.

Egyes hangosabb jobboldaliakról, akikről konkrétan nem tudjuk, mégis nehezen elképzelhető, hogy csak tudnak a titkosszolgálatokról, mint pl. Novák Előd, mert valószínűbb, hogy a Háttérhatalomba is be vannak szervezve, ahogyan Für Lajos és a lakitelkiek csaknem mindegyike beszervezett volt már 1990 előtt. (Le kell szögezni, hogy a Háttérhatalomba beszervezett ügynökök jelentős része ama vonatkozásban szikrányit sem rosszabb a mélybe be nem szervezett államügynökökhöz képest, hogy mind a két kategóriába tartozó személyek kaphatók bármire. Aki bármiképpen a Rendszerrel szembe fordul, olyan ritka, ahogyan azt a Hírháttér vagy az amerikai, "kiugrott" CIA-sok, Mark és Cathy, valamint társaik puszta léte demonstrálja.)

A Háttérhatalomba történő beszervezési hajlandóságot az adott személy múltja, pozíciója és vagyoni helyzete erősíti. Ha a Háttérhatalom titkosszolgálati vezetője lennék (azaz olyasmi, mint Szilvásy György, Laborc Sándor, amilyen Für Lajos volt vagy beosztottai), akkor a háttérhatalmi beszervezést – pl. Vona Gábor esetében – én már régen elrendeltem és elvégeztem volna, hogy gonoszként minél nagyobb hatékonysággal rombolhassak. Vona Gábort illetően Napnál világosabb, hogy minimum beszervezett, a titkosszolgálatokkal összenőtt, azokat fedező ügynök. Ennek további bizonysága, hogy soha, semmit nem leplezett le, sem módszereket, sem eszközöket, sem semmi egyebet, hanem helyette mindig politizált, ahogyan Für Lajos tette Lakitelek óta, aki meg egész életében a Háttérhatalom illuminátusainak beszervezett, majd vezető titkosszolgálati pozícióba tolt ügynökbábuja volt. De egész teljes életében.

Vona Gábort illetően talán egy hónapja vagy régebben szóltak nekem arról, hogy a Háttérhatalom szorosabb fogságba vonja. Annak napja, amikor erről szóltak, talán visszakereshető. Ezt követően láthattuk, ahogyan Vona Gábor az elmaradt és elárult rendszerváltás helyett a rendszerváltás befejezéséről kezdett el beszélni, mondván, hogy rájuk (már csak) ez a feladat maradt. Az, hogy közben az RTL Klub, a tv2 és az ATV lerombolásáról beszél arra az esetre, ha hatalomra kerülnek (s mely tett valóra váltását jelen pillanatban komolyan nem vehetjük), a látszatnál többet semmit nem jelent, mert a Jobbik, a gárda és teljes sajtója még mindig, mind a mai napig nem állt elő egyetlen államilag elrejtett módszer és eszköz feltárásával, sem az államilag megnyomorított és lemészárolt tömegek üldözési és legyilkolási módszereinek feltárásával, sem semmivel, ami egyáltalán az államot, annak módszereit és működését bármi módon leleplezné, holott Für Lajos önmagában is az egyik legfőbb beavatott háttérhatalmi, titkosszolgálati vezető volt a Magyar Köztársaság területén, örök jó káderként, akivel már a piszkos lakitelki álrendszerváltást is ragyogó államfedezéssel végre lehetett hajtani. Önmagáért beszél és bevégzett bizonyság, hogy Vona Gábor bizalmasa, Für Lajos maga is a Háttérhatalom örök beszervezett ügynöke és annak teljes fedezője és rejtegetője volt és maradt a mai napig, aki honvédelmi miniszterként (természetesen) nem elhárította az állami olajszőkítések, kínzások és állami mészárlások tömegeit, hanem kiemelt titkosszolgálati pozícióból előidézte nemzetünk legbátrabbjainak és valódi ellenállóinak elhallgattatását és legyilkolását is, mindig engedelmeskedve a Háttérhatalomnak.

A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy a Jobbik és a gárda megbízhatónak titulált, a titkosszolgálatokba mélyebben még nem beágyazott emberei ugyancsak láthatóan vágynak arra, hogy bel- és külföldi titkosszolgálatok beszervezzék őket, mely motiváció – úgy tűnik – a karrier- és kalandvágy, valamint a pénzkereseti lehetőség által egyaránt dinamizált. Sajnos látható – ahogyan minden ember esetében, akik nem hozzám fordulnak ilyen ügyekben –, hogy a másik világgal való kapcsolatteremtés szándéka mögött soha nem a tényfeltárás, hanem a titkosszolgálatokba történő önérdekelvű, konspiratív és leplezett integráció vágya áll. Ez olyan elterjedt jelenség az egész bolygón, hogy nyugodtan beszélhetünk az Emberi Faj tragédiájáról, hiszen mélységes önzésről, gerinctelenségről és felelőtlenségről árulkodik, melyért egész fajunk megfizetett, és végzetesen fog megfizetni a világ csaknem valamennyi embere.

Fontos elmondani, hogy a Hírháttér felé a Jobbik és a gárda részéről történtek olyan kapcsolatfelvételek is, melyek kimondottan diplomáciai és stratégiai jellegűek voltak (értve ezalatt, hogy a Molnárral legalább érdemes jóban lenni, különben…). Ezek mögött az értelmes, tehát a Jobbik és támogatóinak jelentős része értelmi felfogóképességével radikálisan szemben álló, a kurucinfó barbárságát nem adoptált lépések mögött nem állt közvetlen állami utasítás, hanem „magánkezdeményezések” voltak. Ugyanis mind a Jobbik és a gárda állami, tehát titkosszolgálati provokátorainak, mind a Jobbik és a gárda képzetlen és tapasztalatlan, primitív idiótáinak kifejezetten az volt a célja mindig, hogy e szervezetek szemben álljanak a Hírháttérrel. Az állam kimondottan azért igyekezett mindig ez irányban, mert tudta, hogy legalább mi a Hírháttér, és mindig rettegett attól, hogy egy világi tömörülés (egyébként bármelyik) fúzionál a Hírháttérrel és annak láthatatlan hátterével, mivel mindenki tudta, hogy ennek következménye a termonukleáris fúzió jelenségeihez válhat/válik hasonlóvá, mégpedig kimondottan a Rendszer totális összeomlására. Ez nem lokális, hanem bolygó méretű, globális robbanást jelent. Akik a Jobbikból és a gárdából, valamint annak környezetében tudatosan pusztítottak, sokan fel sem fogták, mit hajtanak végre, csak vakon engedelmeskedtek, másrészt sokan sejtették, de a gerinctelenség és a titkosszolgálatoknak való, gyakorlatilag a beszervezettek 100%-át elnyelő hitvány meghunyászkodás végzett velük, míg voltak, akik kimondottan – beszervezett, államügynöki csőcselékként is – olyan hitványra voltak kalibrálva, amilyenhez hasonló minőségűek az országgyűlési politikusok és a beszervezett, háttérhatalmi nagyvállalkozók, amilyen a Széles Gábor vagy a Csányi Sándor (bármelyiket lehetne mondani, kivétel nélkül valamennyi ilyen). Ezek a pillanatok emberei, mindig azt akarják, ami éppen és a megszokott, betanított formák szerint elérhető, aztán a holnappal pedig úgy vannak, hogy majd csak lesz valahogy, ahogyan tették ezt elődeik az 1990-es „rendszerváltás”, vagy pl. a mostani gazdasági világválság előtt. Ezen percemberek és másodpercrétegek állatiabbak az állatoknál, ostobábbak a barmoknál.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Az alapfogalmakhoz az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

HÍRHÁTTÉR: Az elkészült jövő 2008-08-22. -
Az emberi elme totális kontrollja és a Központi Hatalom, azaz a megjövendölt Babilon
/Molnár F. Árpád cikke/
Részlet: ... ma már az USA állami, katonai hatalmának tudományos szférája sem titkolja - legfeljebb az összes magyar párt, az álrendszerváltó für lajosok és a média -, hogy Hitler előtt köztudott volt a tömegek felfogóképessége és életélményei, indulatai stb. mikrohullámokkal történő manipulációjának kézenfekvő tudománya, s hogy Hitler alatt már rendelkeztek a megvalósításhoz szükséges technológiai eszközökkel.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

2008. szeptember 29., hétfő

A megjövendölt jobboldal - Keserű tények, példátlan elemzés

Molnár F. Árpád

Hírháttér Rádió: A mikrofonnál: Molnár F. Árpád
A teljes elemzést meghallgathatja!

MP3 MP3
A felvétel meghallgatásához vagy letöltéséhez ide kattintson! (19 perc)

A jobboldalon történt elmúlt időszak eseményei újfent a Hírháttér figyelmeztetéseit igazolták. Azok a kirekesztő, rosszindulatú és gyűlöletkeltő módszerek, amelyekre Vona Gábor és sajtója épített, földrengésként rázza meg a teljes jobboldalt. A Hírháttér hiába mondta el annyiszor, hol vannak a hibák és miken kell változtatni. A párt és fanatikusai ellentámadásokat indítottak, most pedig sorra borulnak. Nagyon sok helyen lehetne kezdeni, ezért kezdjük a közepén:

Változatlan múlt, változatlan háttér, a mindőnk által, mindenkor tudott közös titkok egyike: A rezsimet nem lehet leváltani
(Magyarázat a cikkben)

Mit várhat az - így Vona Gábor és fanatikusai -, aki olyan disznóólba helyezi szövetségét és bizalmát, amilyen a kurucinfó, amelynek soha, semmi morális érzéke nem volt, gyűlöletét tekintve teljes azonosságot mutat a gyurcsányi sortüzes oldallal, viszont egyértelműen sokkal despotikusabb, az igazságra és az igazmondásra éppolyan igénytelen, mint a Vona Gábor szócsöveként emlegetett Barikád. Ha valakinek hazugságsajtója és az emberjogvédőket pártpreferenciák szerint üldöző sajtója van, az nem minősítő? Az elmúlt fél évszázad legmocskosabb lapja, a kurucinfó, Vona Gábor, Budaházy, Toroczkai és mindenki más egyébként pillanatonként is nagyon ingatag szócsöve és gyűlöletlapja válogatás nélkül támad minden jobboldalira, vereti - a Barikáddal és társaival kéz a kézben - saját sajtósait is, égbekiáltóan istentelen hazugságok tömegében az emberjogvédők és a nem ocsmány stílusú és káromkodó állambűnözést tényfeltárók betiltásáért, összeveretéséért, sztálinista-fasiszta stílusú, az '50-es éveket idéző koncepciós perekért, börtönbüntetésekért, életellenes merényletekért követelőzik, és ezek érdekében Vona bűnöző, életellenes és gyűlölködő terroristái, a kurucinfó, a Barikád és társai már nyíltan Gyurcsány Ferenchez, Draskovics Tiborhoz és Szilvásy Györgyhöz fordulnak.

Már a módszerek is a legsötétebb kádárista-rákosista időket idézik, pedig még be sem kerültek az Országgyűlésbe, még hatalmat sem kaptak!

Azt hiszem, nagyon tönkre mentek erkölcsileg azok, akik mindebből a tömény borzalomból és a hitleri '40-es, valamint a rákosista '50-es éveket visszaidéző erkölcsi lealjasulásból és végletes jellemtorzulásból nem képesek felébredni.

Vona azzal, hogy minden figyelmeztetést elvetett, kritikusait saját disznóival üldöztette és átkozta, saját sajtósai mellett a mindenkit megtámadó és összeverő neonáci csürhéi kedvéért nem állt ki, központi szereplővé vált annak a már régen nem felemelő és magasztos célokat képviselő jobboldalnak a további lezüllesztésében, mely már jó ideje ocsmány stílusú és minden minőségre és igazságra szélsőségesen igénytelen kocsmatöltelékek disznóóljához hasonló.

Vona emberei és névleges pártfogói határtalan és - Bibliai Kifejezéssel - féktelen gyűlöletkampányaikkal és hazudozásaikkal, valami irdatlan igénytelen és azonnal leleplezett rágalmaikkal és gyalázkodásaikkal naponként olyan emberjogvédőket és jobboldaliakat üldöznek, a despotizmusnak már régen nem csupán szinonimájaként abszolút megsemmisítő cenzúrákat és börtönbüntetéseket követelve MSZP-s és SZDSZ-es disznócsatlósaikat segítségül hívva, akik sem stílusban, sem tényfeltárásban nem mérhetők semmiben sem a Vona Gábor által pártszolgálatos cselédsajtójában agyonhangoztatott titkos ügynök és kémfőnök Für Lajosokhoz, üldözik azokat, akik egyedülálló módon a magyar történelemben feltárják a kémfőnökeik által elrejtett politikai gyilkosságokat, a megvádoltakkal szemben, akik elhatárolódnak a cenzúrától és eme pártidióta bűnözők börtönbe juttatásától, hamis vádakkal követelnek börtönbüntetést azzal a hazugsággal, hogy fegyveres harcra szólítottak fel a minap vagy 2 évvel ezelőtt, miközben a fél lábbal egyfolytában a börtönben lévő Budaházy György a kamerába skandálja, menetelve a pár nappal ezelőtti, szeptember 20-i tüntetésen is, hogy:

- Fegyverbe! Fegyverbe! Fegyverbe!

Félelmetes ez az öngyilkos és önpusztító, saját tetteiket az általában ugyanolyan célokat képviselő, békés tényfeltárókat érő támadás, a hazugság és a morálisan totálisan lerobbant, abszolúte önmagukat aláaknázó sátáni gyűlöletterror és idiotizmus, igénytelen kurucos és Barikádos hazudozás, átkozódás, keresztyén- és emberjogvédő-üldözés, a tényfeltárás legádázabb, leggyűlölködőbb ellenségeinek igénytelensége, miközben pl. a kurucinfót illetően semmiféle módon nem igazolható még az sem, hogy akár csak egy is akad közöttük, aki ne beépített ember volna. A tetteik önmagukban véve is az abszolút ellenkezőjét mutatják, mint ahogy az is, hogy a teljes jobboldal ügynököket keresgél és üldöz egy olyan párt nevében, amelynek vezetője az elmúlt 20 év egyik legmagasabb beosztású kémfőnöke, Für Lajos, a hazug rendszerváltó lakitelki honvédelmi miniszter, Vona Gábor feszt hangoztatott és a napokban is külön dicsőített pártszolgálatosa, a gyilkos olajszőkítő, titkosszolgálati bűnöző, hogy ez a brancs együtt üldözhesse mindazokat, akik nem hajlandók az állami bűnözés és titkosszolgálati módszerek feltárása helyett a kurucos-barikádos pártszolgálatos, a Für és társai típusú pártlealjasulásokhoz csatlakozni.

De hát mit várunk attól a Jobbiktól és attól a leépült, szellemileg és erkölcsileg a gyurcsányista-rákosista morális sötétségre és antikrisztusi, nép- és nemzetellenes vakságba zuhant jobboldaltól, amelyik a Hírháttér tucatnyi és tucatnyi figyelmeztetése ellenére a szúnyogot megszűrve Kovács Géza MÖM-elnök ellen indított háborút, miközben a katonai és félig a polgári titkosszolgálatok csúcsán olajbűnöző állami terrorista gyilkos Für Lajost félistenként imádja és követeli imádtatni azzal, hogy aki ezt nem teszi, nem imádja a fenevadat, aki cionista hazaárulóként az ország több milliárd dolláros eladósításában benne maradt, az ellen hazugság- és rágalomkampányt indítanak a kurucok és a barikádok végtelen igénytelen vandál barbár állatai által, a fenevadat nem félistenként imádók abszolút érvényű betiltását követelik az MSZP és az SZDSZ - Für Lajoshoz hasonlóan állami ügynök - terroristáitól, és ugyancsak a nemzet legnagyobb ellenségeit segítségül hívva követelik annak ellehetetlenítését, tönkre tételét és börtönbe juttatását, mellesleg naponként bujtogatva Vona Gábor szélsőfasiszta, Gyurcsány rendőrbűnözőinek erkölcsi kvalitásával rendelkező csőcselékjét tettleges bűntettek elkövetésére.

Valóban ez lenne az a megváltó párt, amelyik magát ekként hirdeti? Valóban a saját hazugságába és mindenkit üldöző elvadult barbárságában meghasonlott, saját dédelgetett és hatalmasra nevelt mocskában fuldokló nemzetellenes és erkölcsüldöző, a morált a pártszolgálatosság üres eszméjére cserélő sötétség lenne a kívánt világosság, melyre ma már a saját maga által feje fölé épített dilettantizmusa borul vészt jóslóan? Valóban hiteles lehet egy olyan ember - Vona Gábor - és olyan abszolút züllödt és erkölcsi idiotizmusába döglött brutális, a hitleri nácik és Gyurcsány stílusában és eszközrendszerében gondolkodó és ténykedő, ebben is követelőző antikrisztusi alsósöpredék, amelyik elszántabban és nagyobb gyűlölettel üldözi a tényfeltárókat, az igazságot, a keresztyénséget, a mások valóban önzetlen megsegítését és saját embereit, mint Gyurcsány Ferenc és az SZDSZ?

A válasz: természetesen, nem, sőt, természetesen a Hírháttér józan, előre kalkulált mértéktartó előre jelzései és ítélőképessége volt az igaz, mert nem is lehetett más! :

Soha, sehol nem létezett párt a Föld bolygón, amely valódi rendszerváltozást hozott volna. Sőt, soha párt nem kerülhetett be Országgyűlésbe, amelyet ne a titkosszolgálatok juttattak volna be. Soha, senki nem hozott demokráciát, és ma már mindenki számára, aki képes felébredni abból a hazug, csaló álomból, amibe az álrendszerváltó ügynökcsordák ringatták újra - ahogy végig ezt tették a történelem során -, majd ringatták újra, újabb és újabb színekben újra és újra az emberek megtéveszthető részét, nyilvánvalóan leplezetlenül áll annak ténye, hogy bizony, ez a megtévesztésre és gyűlöletre építő, korunk legjobbjait és legnagyobb tényfeltáróit kegyetlenül és minden antiszociális és embertelen, szó szerint gyilkos rosszindulattal üldöző és átkozó, hamisan vádoló, üttető és verető, börtönbe juttatni akaró, az igazságot és a tényfeltárás minden módját ügynöki söpredékei által megsemmisíteni és megtorolni követelő alsósöpredék csak olyan demokráciát hozhat, amilyet hozott Rákosi, amilyet hoztak a nyilasok, amilyet hoztak a - de hát pontosan ugyanilyen módszerekkel és barbár-állati reflexekkel dolgozó - kommunisták és fasiszták.

Bizony, az igazságnál jobban semmi sem fáj. De csak azoknak, akik nem erkölcsbe, hanem pártokba kapaszkodnak. Csak azoknak, akik nem az embert nézik, nem az erkölcsben keresnek és találnak fogódzót és gyönyörűséget, hanem pártoktól remélnek megváltást. Igen: nekik be kell hunyniuk a szemüket, és azt mondani újra, újra, újra és újra:

- nem, nem, nem akarom tudni, hogy soha megváltás pártban nem volt,

- nem akarom tudni, hogy vezérsajtónk, a kurucinfó az elmúlt több, mint fél évszázad legmocskosabb szájú és legigénytelenebb sajtója, minősítve valamennyiünket,

- nem akarom tudni, hogy saját embereinket verettük és veretjük, és gyávaságból sem Vona Gábor - akiben nem akarjuk meglátni a kisszerűséget és a gyávaságot -, sem az aktivisták ez ellen szót emelni nem mernek,

- nem akarom tudni, hogy miközben ügynöközünk, aközben Vona Gábor pártvezérünk és nem létező népvezéreink egyik, olykor pedig legkiemeltebb példaképe Für Lajos, a hazaáruló rendszerváltás egyik legfőbb ügynöke, a gyilkos honvédelmi miniszter, a nagy cionista eladósító,

- nem akarom tudni, hogy akkor érzem magam jól, amikor a kurucinfóban, a Barikádban és másutt számomra is azonnal tudott, hogy hazugságot olvasok, mert nem akarom tudni, hogy a hazugságot szeretem, abban élvezetemet lelem, ha pártom vezetése által megbélyegzettet érint,

- nem akarom tudni, hogy közöttünk szinte egy sincs, aki emberjogvédőnek nevezné magát, mert egyikőnk sem emberjogvédő, hanem pártember, akinek mindene a párt, és ezt nevezi hazának,

- nem akarom, nem akarom, vigyétek előlünk az igazságot, vigyetek el - ahogy eddig valamennyi létező alkalommal - minden építő kritikát is, mert eretnekség, és megtorlandó az, aki bármi jobbító kritikával, naponként tetten ért, valóra vált előre jelzésekkel élt, vigyétek, nevezzétek hazaárulóknak az igazat, vessétek meg az emberjogvédőket, gyalázzátok hamis vádakkal, még több és több hazugságot hordjatok egybe, minél többet, minél nagyobb halmot építve a gyalázatból, ahogyan Gyurcsány és pártszolgálatosai tették, mert nem kell igazság, csak kell egy szép álom, egy érzés, egy vágy, egy nemzettudat minden tartalom és erkölcs, minden igazság és emberség nélkül.

Emlékszem, hogy ateistaként, annak idején milyen jó volt - nemzeti érzülettel telve - a jobboldali sajtóban és médiában az ellenségről csúsztatásokat, rágalmakat és hazugságokat hallani. Bizony jó volt, mert bár tudta az ember, hogy a vádak nem igazak, de sokkal fontosabb volt az érzés, mely betöltötte az embert, s melynek alárendeltetett az értelem és a józan ész. Kellett a nemzeti érzés, mert jó volt benne lenni, s mivel akik szóltak - az időben ország-világ előtt még nem barbár, mocskos, vandál állatok, csupán - pártosak voltak, rosszabb állapotukban pártszolgálatosok, ezért élvezte az ember a hazugságot, az igaztalan rágalmat, az aljasságot, a csúsztatást, a rosszindulatot is. Bizony, volt idő, amikor a nyilvánosság előtt az orbáni jobboldalon a csúsztatás dominált, de a mai jobboldalon abszolút eluralkodott és meghatározó, a nyilvánosság előtt az az irdatlan és tömény gyűlölettel telt rágalmazás, ocsmány stílusú, minden minőségen aluli hazudozás egyáltalán, mondom még egyszer: egyáltalán nem létezett! Egyáltalán nem!

Akik csak most jöttek ki abból az iskolából, ahol a tanárokat verik, talán nem is emlékeznek arra, hogy volt idő, amikor a kurucok és barikádos akkori pártsöpredék megigazította magát az emberek előtt, hogy fel ne fedessék, milyen ocsmány és undorító. Az időben ugyanis szégyen volt, és csak pártkörökben merték felfedni saját Veérgőzös mocskukat a haza akkori képviselői.

Mellesleg a nagy túlélő, csaknem három relatív álrendszerváltást túlélt, Vona Gábor által megváltóként kiállított Für Lajosig bezárólag. De hát itt sem az igazság és a józan ész, hanem a pártszolgálatosság számít. Márpedig ha az adott, és ameddig adott - mert csak addig működik a hazug és a mindent elrejtő álhős és gerinctelen szájhős -, tehát ha adott a pártszolgálatos védelem, akkor együtt zengi a zenekar: Vona Gábor, a Jobbik, a Gárda, a kurucinfó, a Barikád és a többiek: éljen a hős, a mi vezérünk, de vesszenek gyűlölettel, hamis váddal, betiltással, koncepciós perekkel, börtönnel és halállal lakolva azok, akik nem hazugságot, hanem igazságot szólnak.

Azaz vesszenek mind, akik nem antikrisztusok.

De hát hogy is vannak ezek a rendszerváltók? Mindannyian tudjuk, amit Für Lajos, Vona Gábor, Kovács Géza, Kőrösi Imre, Toroczkai László, Molnár F. Árpád és a többiek tudnak:

hogy a rezsimet nem lehet lecserélni. Mindannyian, valamennyien tudjuk ezt határon belül és kívül, de emlékszem, amikor jó pár esztendeje, külföldön a magyar állam gaztetteit megbuktató céllal egy országos újságíróval beszélgettem, megkérdezte:

- Mit akarok? Megbuktatni a kormányt? Mert a rezsimet [magyarul a titkosszolgálatot - a szerk.] nem lehet megbuktatni. A rezsim mindig változatlan.

Bizony így van ez valamennyi országon belül. És a Hírháttér azért alapult, hogy közbülső állapotában - sok egyéb igazság mellett, amit senki nem mer elmondani - ezt is elmondja és megértesse: mindenki, aki rendszerváltozást hirdetett, hirdet vagy hirdetni fog, mindig hazudik. De micsoda szégyen és erkölcsi lejtmenet erre az országra, hogy amit valamennyi beavatott tud, és amit sok évvel ezelőtt a magyarénál sokkal lecsúszottabb diktatúrákban is ki mertek mondani, azt a ma Magyarországában még mindig csak maximum néhányan merik kimondani, de aki erről a legevidensebben beszélni mer, az egyedül én vagyok.

Tehát az ellenség.

Molnár F. Árpád, a Hírháttér főszerkesztője
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. június 29., vasárnap

Vona Gábor és a szociális segély - A tények, amikről senki nem beszél!

A szociális segély ún. "közmunkához" kötése többletkiadást jelent az országnak. A szociális segély havi összege 25 ezer Ft, közmunka esetén viszont 45 ezer Ft, ami csaknem dupla költséget jelent a lakosságnak, ráadásul olyan munkákért, amik semmilyen hasznot nem hoznak, egyáltalán senkinek.


A szociális segély közmunkához kötése, valamint az a vakság, amivel a milliomos, jómódú tömegek - amilyen a Vona Gábor és más gazdag álnemzetiek és álszociálisok - nem látják, hogy a kiadások így nem lefaraghatók, hanem majdnem megduplázódnak, abból a rosszindulatú erkölcstelenségből fakad, amellyel az emberi faj általában rendelkezik, és amely kb. úgy hangzik:

- Nekem bőven van, de neked nem akarok adni, mert én dolgozom, és tőlem veszed el, ha jut neked munka, ha nem. A munkámat pedig nem adom neked, mert az is nekem kell, te pedig mert nem dolgozol, nem akarok adni az én pénzemből, mert azt hiszem saját erkölcstelenségemből és önzésemből, hogy az enyém, te ingyenélő senkiházi. Az én jogaim, az én jogaim, az én jogaim nagyon-nagyon, ide veled, én jogaim, te pedig dolgozz, ha pedig nincs mit (mert tudniillik nincs munka, azért van munkanélküliség), akkor végezz fölösleges munkát az én vélt jogaimért.

A közmunkára elpocsékolt összegek ezzel csaknem 100%-ban növelik a szociális segély közterheit, holott ha nem elpocsékolnák ezeket a pénzeket Vona Gábor és Mali Zoltán butaságával és nagyképű egomániájával, akkor havonta ugyanebből az összegből tömegesen lehetne hajléktalanokat és hajléktalan családokat konténerekbe vagy rendes épületekbe költöztetni, 30 évre biztosítva, hogy fedél legyen a fejük fölött. A közmunka pocsékolós intézménye évente legalább több ezer embert hagy fedél nélkül, de Vona Gábor embertelen és ostoba éhsége talán lecsillapszik egy kissé, ha azt nem is várhatjuk tőle, hogy kissé jóllakván akár ötödekkora vehemenciával vesse rá magát a Moszad gigászi bűntetteire, a politikai gyilkosságokra, az elektrosokk terápiákra, a politikusok havi több százmilliós (azaz személyenként is 1000 szociális segélyre rúgó) közpénzjuttatásaikra, ahogy az éppen a tények tömege miatt agyonhallgatott, a 15 milliós magyarságból csúcstartó Hírháttér teszi, hiszen gyáva ember sosem felfelé, hanem a nép felé tapos.

Lám, a magyar antiszociális viselkedés, gőg és nagyképűség gyümölcse, hogy miközben a hajléktalanság felszámolásáról kötelező érvényű rendelkezés született az EU-ban, hogy azt 2015-ig Magyarországnak is el kell végeznie, addig az önző magyarok a megduplázott pénzkiadáson túl nem a problémák felszámolására, hanem saját gőgjük éhsége csillapítására pocsékolják a közpénzeket. A közmunkának nevezett kényszermunka bevezetése halmozottan antiszociális lelki háttérből fakad:

1. egyrészt teljes érzelmi kíméletlenséget deklarál az ország összes munka nélkül élő, semmibe vett, lenézett, gyurcsányi lealjasítással illetett tömegei ellenében,

2. másrészt a legszegényebb rétegeknek - így a hajléktalanoknak - sem a megsegítésén fáradozik, hanem amíg őket továbbra is utcára, betegségre (tehát az egészségügyi ellátással mindannyiunkat tömeges pluszkiadásra), sokakat fagyhalálra kárhoztat, addig a mi pénzünket haszontalan munkára pocsékolja.

Ha egyszer egy országban munkanélküliség van, az azért van, mert az állam nem tud/nem képes mindenkinek munkát biztosítani. A munkáért viszont fizetni kell, mégpedig munkabért, és itt folytatódnak a problémák. Ingyen még Vona Gábor sem dolgoztathat senkit. Aki dolgozik, annak rendes fizetés jár! Nem tudom, lehet, hogy Vona másképp gondolja, de a rabszolgakereskedelem a Nagy Babiloni Szajha és a fasizmus sajátja, nem a miénk. Mi ennél fejlettebbek vagyunk. Ha pedig nincs munka, akkor sem fog a kényszermunka az országnak jövedelmet termelni, ha az embereket elküldjük kőfejtőkbe, vagy munka híján naponta háromszor söpörtetjük fel velük ugyanazt a járdát, mert kínunkban még multimilliomosként sem tudjuk elviselni, ha - a Jézusi Hasonlattal - másoknak is jut a gazdagok asztaláról egy-egy morzsa, odavetve a lábuk elé, hogy nesze, kutya, egyed!

Vona Gábor, Mali Zoltán és társai olybá tűnnek, mint akik a kínok kínját élik meg, mely mögött egyértelműen a kapzsiság és az irigység büdössége sejlik fel. Míg Mali és Vona egyetlen szót nem szólnak az MNB-elnökök havi 400 milliós juttatásairól (mert félnek felfelé tüzelni), a hajléktalanokról (mert úgy vannak vele, hogy azok úgy sem tudják hangjukat hallatni), a szovjet érából átmentett elektrosokk terápiák és infarktusos stb. politikai gyilkosságok intézményrendszeréről (mert túl gyávák ahhoz, hogy erősebb lobbikkal menjenek szembe), addig a népet üldözik, sajtolják, fosztogatják és átkozzák.

A kényszermunka a butaság, a gyávaság, az erkölcsi analfabétizmus és az egoizmus gőgös, önző és rosszindulatú intézménye, melyhez társul az erkölcstelenségből mindig adódó vakság is, fel nem fogván, hogy ezzel éppen abból veszítenek, amit annyira szeretnek. Pénzükből, valamint többek között valós és vélt jogaikból, miközben mindazok előtt, akikben nem a minden ügyben túlcsorduló birkaszellem honol, a megbecsülésüket vagy annak maradékát is felélik.

Ha tetszik a buta és barbár magyaroknak, ha nem, minden embert el kell tartani. Lehet őket dupla költségen is, azon az alapon, hogy ugyan nincs mit dolgozni, munkát neked nem tud biztosítani senki, paraszt, de inkább fizetek dupla annyit, csak lássam, én, az úr, a seprűt a kezedben, te sehonnani, bitang féreg, és végezd a közpénznyelő munkát, valami olyasmi módon, mint amikor a hadseregben az alkoholista tiszthelyettesek a sorkatonát arra utasították, hogy fogkefével mossa fel a WC-t, ugyanis más munkát nem tudtak neki adni, az meg mit képzel, hogy egy gazdag idióta kényelme mellett egyáltalán ennivalóra és fekhelyre jut neki! Azonban természetes az is, hogy a gőg azt sem ismeri fel - éppen azért, mert gőgös -, hogy legimádottabb és legféltettebb kincse, a pénz az, amiből ezek miatt az önző és maguknak mindenféle jogot és pénzt természetesnek tartó kiváltságosok annyit veszítenek.

Talán ha Vona Gábor nem a pénzt és a rasszizmust helyezné minden érték elé, hanem a bűnözést venné tűz alá - amely nem a cigányok, hanem a politikusok és a Moszad részéről fenyegeti és adósította el az országot -, akkor megállhatna előttünk is olyan valakiként, aki fontosabbat is lát saját és csak vélt jogainál és büszke, dölyfös kiállásánál, amivel azt hiszi, hogy csak azért, mert ő dúskál a pénzben, ezért azt ki is érdemelte, és az neki minden rabolt és kapott fillér jogos jussa. A térségek pedig, ahol ha meggebednek is 80%-os a munkanélküliség, Vona szerint teljes lakosságukkal le vannak ejtve, lenézve, megalázva, meggyalázva, mert ő már most is csak a gazdagok és a bűnözők szekerét tolja, miközben olyan semmivel akarja kiszúrni a lakosság szemét, amilyen a cigánybűnözés.

Vannak olyanok is, akik viszont egyáltalán nem akarnak dolgozni. Amint tőlük a szociális segély roppant jelentéktelen összegét megvonjuk, könnyen pénz és fedél nélkül maradhatnak, aminek következményeként az ezzel járó szociális költségeket - a betegségek okszerű és tényszerű kialakulásától az alkoholizmuson át a bűnözésig - megint nekünk kell megfizetnünk. Egy államban, amely nem fasizmusra épül - tehát nem olyan, amilyenről Vona Gábor, a multimilliomos álmodozik -, mindenkiről gondoskodni kell, ha akar dolgozni, ha nem, ha alkoholista, ha nem stb. Nem ez kerül sokba, hanem a Vona Gáborok antiszociális viselkedése, akik soha nem a valós, az országot lerabló problémákkal, hanem talán saját gyávaságukból fakadóan nagyon is számító zsonglőrködéssel a semmilyen cigánybűnözéssel foglalkoznak. Mert aki nem mer nagy halat horgászni és nagy vadra lőni, ahogyan a politikai üldözöttek, vagy ahogyan én is, az portyázgat, mint a REBISZ-esek, saját gyávaságából és etikátlanságából fakadóan a lakosokra. Aki nem mer tevére lőni - márpedig Vona soha nem mert, és soha, semmit nem tárt a nyilvánosság elé, ami el volt rejtve, de a Hírháttér viszont naponként teszi, ezért is agyonhallgatott -, az lő teve helyett szúnyogokra, mert azokról úgy hiszi, hogy nem tudnak visszalőni. A gyávaság dicsősége viszont mindig gyalázat marad, akármilyen álnemzeti és álhazafi köntösbe öltözik, és akárhány embert tud megbolondítani, mint Hitler Németországa akár a cigányok, akár a színes bőrűek, akár a szellemi fogyatékosok ellen.

A butaság ordít, amikor az ember csak felteszi a kérdést a cigánybűnözéssel szemben:

- Talán a cigányok lopták el a nemzeti vagyon 98%-át a rablóprivatizáció során? Vagy a magyarok, a zsidók, az oroszok, a fehér németek és a fehér amerikaiak? Hogy-hogy Vona nem átkozza a fehéreket? Még a zsidó szót sem meri kiejteni a száján, mert az övék a média, a bankrendszer, a köztörvényes vállalkozások, a politikai gyilkosságok... Csak így a cigányok, meg úgy a munkanélküliek. A hajléktalanokról miért nem esik szó? A szellemi fogyatékosok és a nyugdíjasok mikor következnek?

- Talán a cigányok követték és követik el, valamint rejtegetik az elektrosokk terápiákat?

- Talán a romák követtek el 1990 óta több ezer politikai gyilkosságot?

- Talán a romák üldöznek 10 millió embert?

- A romáké a média, a bankrendszer, a gazságszolgáltatás?

- A romák szervezték meg a tudatosan felépített 80 milliárd dolláros adósságot?

Kik ezek az emberek, hogy Kádárhoz hasonlóan és Kádár módszereivel élve, valamennyi állami módszert és valamennyi politikai bűntettet leplezve és fedezve szüntelen a nép egyes tömegeire mutogatnak, őket megnevezve a bűn és a baj forrásaiként?

Megmondom, kik: a jobboldalon közöttük nagyon sokan nem tudatos árulók, hanem dilettánsok, tehetségtelen hangoskodók, gőgös, rossz empátiával, de annál több önzéssel, saját csak vélt jogaik szüntelen követelésével és gyűlölettel rendelkező falkavezérek, akik ahelyett, hogy a bajokat kezelnék, csak elmélyítik és elmérgesítik azokat.

Nem tudom, miért nem hajlandók találkozni az ország bűnöző vezetői Vona Gáborral, de ha azt veszem alapul, hogy többször próbálkoztam, hogy nemcsak felvegyem a kapcsolatot a Vonával, de jobb híján és egyszerű szívességből tetemes külföldi tőkét juttassak a zsebükbe, s ha ehhez hozzáveszem a hol üresen affektáns, önző, egyedi, Jobbik- és Gárdaellenes, csak vélt támogatók nyegle, közösségellenes flegmaságát, a nekem minden jogot hozzáállást, más esetekben a dilettáns környezetet, amely százmilliók esetén is képtelen volt bármit elintézni még a Magyar Gárdáért is, akkor újra és újra hajlok a megértésre.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. április 14., hétfő

HÍRHÁTTÉR TV: A Független Újságírók Szövetségének elnöke a pártokról, a Jobbikról, a Gárdáról

Molnár F. Árpád film

A Dávid Ibolyáról és az MDF-ről írt könyve miatt korábban meg akarták gyilkolni Gyöngyösi Zsuzsannát, az MDF egykori szabolcsi szervezetének eminensét, a Független Újságírók Szövetségének (FÚSZ) mostani elnökét, aki ezúttal a pártokról, a Jobbikról és a Gárdáról mondja el véleményét.

Kamera, vágás, text és rendezés:
Molnár F. Árpád

Munkatárs:
Nagy Zsóka

Zene:
Bartók Béla: III. Zongoraverseny, 2. tétel

Hírháttér Televízió (HTV) http://hirhatter.t35.com

Helyszín, alkalom és dátum:
Székesfehérvár, Magyarerő találkozó, 2008 április 5-6.





Gyöngyösi Zsuzsanna, a Független Újságírók Szövetségének (FÚSZ) elnöke

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.


A Hírháttér kapcsolódó anyagjaiból:
2008-04-02. - HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: TABU - A FÚSZ, az MDF és Dávid Ibolya gaztettei, titkosszolgálati módszerek és politikai gyilkossági kísérletek - Riport Gyöngyösi Zsuzsannával, a Független Újságírók Szövetségének (FÚSZ) elnökével
/Gyöngyösi Zsuzsanna FÚSZ-elnök - Molnár F. Árpád/
KLIKK az oldalra! A mikrofonnál: Molnár F. Árpád (Meghallgatható és letölthető!)

2008. április 11., péntek

HÍRHÁTTÉR TV: A Magyar Gárda elnöke Simon Peresz szavairól, Palesztináról és a titkon szervezett "rendszerváltásról" - Két rövidfilm Vona Gáborral

Molnár F. Árpád filmjei

1. Vona Gábor Pereszről és a palesztin szaporulatról (HTV)

Kecskeméten, a Magyarok Házában Vona Gábornak, a Magyar Gárda elnökének néhány gondolata Simon Peresz Magyarország felvásárlásáról tett szavairól, valamint a palesztin demográfiai robbanásról.

Kamera, effektusok és rendezés:
Molnár F. Árpád.

A felvétel 2008 április 4-én készült.

Hírháttér Televízió
http://hirhatter.t35.com

Vona Gábor Pereszről és a palesztin szaporulatról (HTV)




2. A rendszerváltozást titkon tervezték (a Magyar Gárda elnöke)

Hírháttér Televízió (HTV), 2008
http://hirhatter.t35.com

Vona Gábor, a Magyar Gárda elnöke 2008 április 4-én Kecskeméten, a Magyarok Házázban tartott beszédet. Ennek keretében szólt a '80-as években már sokak által tudott, de a lakosság elől eltitkolt rendszerváltozás előkészületeiről.

Különleges hangeffektusok és rendezés:
Molnár F. Árpád

A rendszerváltozást titkon tervezték (a Magyar Gárda elnöke)





Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. március 10., hétfő

Lemondott a Jobbik három vezetője; indok: Baj van a Magyar Gárdával - elemzés

Írta: Molnár F. Árpád

A Jobbik Magyarországért Mozgalom három alapítója - Kovács Dávid, Nagy Ervin és Fári Márton - lemondott a Jobbikban betöltött funkcióiról arra hivatkozással, hogy zsákutcának tartják a Magyar Gárda megalakítását. Közleményük szerint "a Jobbik vezetői nem rendelkeznek, nem is rendelkezhetnek semmiféle hatékony eszközzel a Gárdába belépők megszűrésére, miként az is kérdéses, hogy hosszabb távon sikerülhet-e befolyást gyakorolni a jogilag teljesen különálló egyesületi formában működő Magyar Gárdára". Ezekben a szavakban világosan benne foglaltatik, hogy releváns az aggodalom a Magyar Gárda neonáci elemekkel és lobbikkal való bővülése és káros összegyógyulása, ezáltal fasizálódása terén.

Sosem tartottam negatívumnak, ha egy párttal vagy egy lobbival skinhead-ek, neonácik vagy kimondottan hitlerista fasiszták szimpatizálnak, hiszen ez számos okból megtörténhet, sokszor elég, ha van egy közös ellenség (amilyen pl. az MSZP és az SZDSZ), továbbá nem a hitleristák, hanem a másik fasiszták, a cionisták vannak túlsúlyban. Amíg ez az arány meg nem fordul - ami nem lehet senkinek célja, hiszen egyik rosszabb, mint a másik -, addig az ember számára sokkal jobban derogál, ha cionista nácikkal keveredik, hiszen a cionisták és rabszolgáik - amilyen Gyurcsány Ferenc, a szintén sortüzes Kuncze Gábor, a szintén súlyosan és legkevesebb, hogy hiszteroid patológiás Demszky Gábor - semmiféle emberi jogokat nem képviselnek, szemben a hitleristákkal. Ami negatívum, az az, ha az ember maga is fasizálódik - akár Hitler, akár Ben Gurion, Ariel Sharon, Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor vagy Demszky Gábor, azaz a veérnácizmus és a sortüzes, mindent lelakó és elpusztító cionizmus irányába -, mert ezzel az ember elveszíti erkölcsét, emberszeretetét, és a világosság és egyetemes fajunk jövője helyett a brutális, elvadult ösztönök irányába menetel.

Mielőtt továbblépnék, e helyütt bővebb kifejtés nélkül csak annyit kell közölnöm, hogy természetesen nem érthetek egyet a Magyar Gárda betiltásával sem keresztyénként, sem demokrataként, sem világpolgárként, sem szocialistaként, sem liberálisként (ez nem vadkapitalizmust, hanem szólás- és gondolatszabadságot jelent), sem pedig kommunistaként (azaz egyenlőség- és testvériségpártiként). A felsoroltak közül mindegyik volnék. Ha a Magyar Gárda betiltásával egyetértek, csak akkor tehetem, ha előzőleg egyetértettem a betiltásával, sőt sikerült is betiltani a Magyar Köztársaság biztonságára és a nemzetbiztonságra, valamint a lakosság tömegeire kiemelt kockázatot jelentő és halmozottan, radikálisan közveszélyes, a Magyar Köztársaság Alkotmányát megsemmisítő Magyar Szocialista Pártot, a Szabad Demokraták Szövetségét, valamint a zsidó In-Kal Security-t (lássd a nemzetbiztonsági törvényt, be kell tiltani, nem létezik kibúvó), a Krav-Maga szervezetet és a hozzá hasonló szervezeteket, betiltva mindezek mellett a fegyvertelen tömegek elleni sortüzekre uszító, az ilyen állam és néphatalom-ellenes szörnytetteket a mai napig védő, bujtató és fedező, az intézményesített fasiszta brutalitást pártoló, továbbá bizonyítékeltüntető és bizonyíték-megsemmisítő módon fellépő Népszabadság és Népszava lapokat is.
A Magyar Gárdáról számomra két alapvető jellemző domborodott ki:

1) az amatőrség, a professzionalizmus és a legalapvetőbb stratégiai tehetség és képesség mindennemű hiánya,

2) valamint a Bencsik-Für-féle felelős, mindenről tudó, mindent ismerő, mégis gyáva módon megfutamodó, a lakosságot az álrendszerváltók (amilyen a Fidesz) módszereihez idomulva a marginális dolgokra vezetésével és beetetésével egyesített önérdekelvűség és - mint írtam - gyávaság.

Több esetben előfordult, hogy a Magyar Gárda vezetői felé egy-egy tervezett lépéseik alapvetően hibás voltára és maradandó, önpusztító következményeire vonatkozólag jó szándékú figyelmeztetést küldtem, hiszen mindannyiunk érdeke lett volna (és lenne) egy olyan önvédelmi mozgalom megszervezése, amely valódi segítséget tud nyújtani az ország, sőt a világ lakosainak. Azért beszélek a világ népeinek való segítségnyújtásról, mert semmi nincs, ami következmények és visszhang nélkül maradna, de azoknak, akik tételekben működnek - hívják őket Malina Hedvignek vagy Phillip Agee-nek (a CIA-ből kiugrott leleplezőnek) - nemcsak lokális, de világpolitika- és Világtörténelem-formáló hatásuk van. A Magyar Gárda az építő, cáfolhatatlan figyelmeztetésekre - melyek aztán szóról szóra beteljesedtek - még csak nem is válaszoltak; egyébként azok, akik egy korrekt vizsgálat esetén a börtönt sem kerülhetnék el velem kapcsolatban, hacsak nem azt hoznák fel mentségükre, hogy féltek az állami megtorlástól, azért nem tették, amit a Büntető Törvénykönyv (Btk.) számukra kötelező érvénnyel előír.

A cigányság elleni értelmetlen, teljesen hasztalan, semmiféle alternatívát és konkrét megoldásokat nem is kínáló felvonulások, ráadásul az önpusztító és megosztást, nem a nemzet egységes fellépését kiváltó SS-egyenruhákra emlékeztető, szándékosan választott uniformisok okszerűen nem építőleg, hanem destruktív módon hatottak és fognak hatni a Magyar Köztársaság lakosságának morális felfogóképességére, bel- és külföldi megítélésére, továbbá a magyar lakosság értelmére és önvédelmi képességeinek strukturálására és fejlesztésére. A ruházat csak egyetlen, de ékes momentum a szervezett dilettantizmus alátámasztására, hiszen ha az ember építkezni akar, nem léphet fel szünös-szüntelen provokátorként olyan kérdésekben is, melyeknek amúgy semmi jelentősége nincsen az elérni kívánt célok vonatkozásában, hacsak nem az, ha tényleg nem az a célja egyeseknek, hogy a későbbiekben Hitler SS-gárdájaként irtsák a cigányokat, a zsidókat, és aztán természetesen mindazokat is, akiknek ez nem tetszik. Egyenesen fogalmazva: ha céljaim vannak, nem lehetek ugyanakkor hülye, hogy egy marék ürülékért - így fekete SS-szerű uniformisért, illetve egy-két semmiféle pszichopata bűnöző cigánycsaládért - elpocsékoljak mindent. Azaz: ha a Magyar Gárda, mint szervezet, nem náci hátsó gondolatokkal cselekedett, akkor dilettantizmusból tette, és inkább hasonlítható egy taknyos kölyökre, amelyik még számolni sem tud az ujján háromig, hogy felmérné gyermeteg és infantilis tetteinek következményeit.

Alapvető hiányosság volt továbbá a polgári titkosszolgálatok kapcsolataival keresztülhálózott, iszonyú sok mindenről tudó Bencsik András, valamint a katonai és polgári titkosszolgálatok ölében üldögélő és belőlük a mai napig bűnügyi érdekszövetségben élősködő Für Lajos volt honvédelmi miniszter álrendszerváltó, konkrét ügyeket semmiféle szinten említeni sem merő tejtestvérisége. Bár rengeteg adathoz hozzáfértek - és ez több évtizedekre nyúlik vissza -, gyakorlatilag az ég egy adta világon mindent, de mindent lenyeltek, hogy ne essenek ki az NBH és az idegen államok pártfogó vagy megtűrő kegyeiből, és ne kerüljenek szembe bűnöző lobbikkal.

A legfontosabb bűnszervezetek közül (amihez hasonló bűnszervezet a cigányok zajos bolhacirkuszánál nem is létezik) zsidó maffiaügyekből, izraeli hátterű nacionalista (cionista, azaz fasiszta) nemzetbiztonsági beruházások tengeréből egyetlen ügyet sem említettek, egyetlen ügy feltárását sem készítették elő, holott ezek azok, nem a duhaj cigány alkoholisták, amik elevenen felzabálják az egész országot és az egész bolygót, s bár Füréknek - itt tehát már nem magáról a Gárdáról, hanem annak hangadóiról beszélek - mind a pénz, mind az emberi erő rendelkezésükre állt a küzdelemhez, ezt tehetségtelenséggel vegyes gyávaságuknál és kisszerűségüknél fogva egy nagy kerek nulla, azaz totálisan zéró, semmis, annihilatív módon használták ki. Egy egész hadsereg és egy nemzetközileg összetákolt vagyon is kevés volt ahhoz, hogy értelmes dologhoz hozzáfogjanak! Rendszerváltó szándékuk a Fidesz minőségéhez hasonló, ahol minden a politizálás és az üres beszédek szintjén zajlik, de az önzés és a kisstílű félelem totálisan leromboló minden eredményességre, illetve annak puszta lehetőségére vagy esélyére nézve is.

A Magyar Gárdában mind a korábban tapasztaltak miatt, mind a mai állapotokat elemezve nem látok semmiféle támogatni és beruházni valót. Az ilyen szervezeteket, amilyen a Magyar Gárda - mert nem kell attól tartani, hogy hasznos és a lakosságot építő, a nemzetközi hálózatokat és módszereket, valamint az államilag védett politikusi és más szervezett bűnözők (tehát az országot bekebelező, a lakosságot és annak jövőjét felélő és megemésztő szervezetek és személyek) tetteit leleplező tevékenységet folytatnának, olyan lobbik és idegen államok szokták támogatni, amelyek vagy fasiszta és hitlerista lobbikat tudnak magukénak, ezért gyakorlatilag mindent ész nélkül cselekszenek, vagy pedig izraeli hátterűek, így céljuk a Magyar Köztársaság területén is az eredményre nem vezető megosztottság, konfliktusok, továbbá a rasszizmus és az antiszemitizmus szítása, diffúziója, és de még mennyire, hogy tudatos elterjesztése annak érdekében, hogy erre hivatkozva további területeket lehessen elhódítani Izrael számára a magyar lakosság és a világ népei ellen az emberi jogok aláaknázására és a törvények Izrael számára kedvező megváltoztatására.

Amikor zsidó stratégákat, és az általuk "gójoknak", azaz "barmoknak" nevezett és alsóbbrendű állatoknak tartott nem zsidó fészkelődőket és kifejezetten zajos nácikat hasonlítunk össze, mindig azt találjuk, hogy bár velejéig gonosz és romlott a zsidó, amelyik cionista, viszont teljesen igaza van abban, hogy hozzá képest a nem zsidó hangoskodók nem többek értelemben és stratégiai tudásban az állatoknál.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.