A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feljelentés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feljelentés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 19., szerda

Levél a katonai titkosszolgálatok vezetői ellen, politikai gyilkosságokkal

HTML clipboardMolnár F. Árpád (oknyomozó, tényfeltáró, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztője)
(A képernyőre vetést követően visszaolvasás és javítás nélkül a katonai titkosszolgálatoknak elküldve: 2009.08.19.)
HTML clipboard


Legújabb, de máris nagy sikerű nemhogy emberjogvédő, de kimondottan népirtás- és Emberiségholocaust-ellenes filmünk, melynek címe az "A tapasztalásszkennelés és az agyirányítás alapjai", a katonai titkosszolgálatok (Emberiség-ellenes és Alkotmány-ellenes hazaáruló terrorszervezetek) vezetőit, így Kovácsics Ferenc KBH-igazgatót és Madarász Károly KFH-igazgatót egyaránt halálbüntetésre "javasolja". A film eredeti forrásoldala ide kattintva érhető el.
(Molnár F. Árpád)

Feljelentés, adatkérés és legális politikai gyilkosságok a katonai titkosszolgálatok vezetőinek

kovácsics ferenc, a katonai biztonsági hivatal igazgatója! madarász károly, a katonai felderítő hivatal igazgatója! Azaz az Emberiség ELLENSÉGEI!

Hónapokkal korábban figyelmeztettem fajtátokat és a katonai titkosszolgálatok vezetőit egy mocskos hazaáruló söpredék féregre, amelyik az indavideobomb.hu videomegosztón hivatásos katonaként minden létező emberjogvédő tényfeltárásra körülbelül a magyar történelem legutolsó, egyben legszorgalmasabb szemeteként védte az érdekeiteket! Hogy még feltűnőbb legyen, semleges vagy az emberi jogokat és a nemzeti érdekeket és túlélést bármilyen szinten pártfogó hivatásos katona nem lett oda vezényelve, hogy hangját hallassa, hogy stefán géza megdöglött kbh-igazgató és fajtátok összes tagja nem a kádári tömeggyilkos éra és putyin litvinyenko után ítéletre kihajított kövülete és Izrael tömeggyilkos, tömegpusztító mossados végrehajtója. Akár elektrosokk terápiákról, akár rendőrségi és titkosszolgálati bűnszervezeti módszerekről, akár a 2006-os, a világ népei elleni sortüzekről, főbe lövésekről és ártatlan gyalogosok megnyomorításáról volt szó, hivatásos katonátok, amit nálatok és nagy nyilvánosság előtt botrányt rendezve jelentettem fel, folyamatosan ugatott. Ahogy a konspirációs szabályok előírják, és ahogyan nekem 2001 elején tanították a titkosszolgálatok, feljelentésemre úgy jártatok el: hogy ne legyen annyira látványos, feljelentésemet követően még egy ideig ugatott, aztán visszavontátok teljes némaságra. Azóta csak egyedi esetekben, természetesen mindig kovácsics- és madarász-minőségben, azaz a nemzet és minden élő és születendő ember, valamint a Föld összes népe és nemzete, és a Mindenható ISTEN ellenségeként szólalt meg, hogy felvehesse közpénzekből finanszírozott fizetését.


Madarász Károly mérnök altábornagy, a Katonai Felderítő Hivatal (KFH) főigazgatója a putyini KGB és az izraeli Moszad ölében, a bebetonozott hulla kádári katonai titkos szolgák maffiájának sűrűjében eszét vesztve próbálja elpusztítani a Magyar Köztársasággal együtt az egész Föld bolygót, és pokolian káromkodik, hogy a Molnár F. Árpád miatt életében először szorul a hurok a nyaka körül, pedig eddig is csak hitvány söpredék bűnöző terrorista volt, de teljes médiafedezékkel, állami hazaárulók, továbbá tudatlan és tapasztalatlan sajtóidióták által állammaffia-kommentálva.
(Molnár F. Árpád)

Megbízásaitoknak megfelelően ott, nyilvánosan közölte azt is, hogy nagyon örül annak, hogy a magyarság bukását szenvedte el, és akárhogy is próbálkoztam én, a Molnár F. Árpád, senki nem volt hajlandó tenni semmit a magyarság életben maradásáért, és nem tudtam segíteni a magyaroknak. Ezt nyilatkozta tehát a hivatásos katonátok, amit pofátlan látványos bukással és egyfolytában, folytatólagosan elkövetett hazaáruló Emberiség-ellenes bűnözőként a 15 milliós magyarság legfeltűnőbb médiumához vezényeltetek. Annyira beleélte magát mocskos, életfogytos hazaáruló görénypatkány lelketekbe, hogy elfelejtette, hogy neki azt, hogy nektek dolgozván kimondottan a magyarság teljes pusztulását akarja, nem lett volna szabad ennyire nyíltan kimutatnia, mint közpénzünkből kitartott hímringyó álhonvédő állatnak. Amikor erre nyíltan közöltem, hogy legyen nyugodt, mert a magyarok butaságára és kollektív árulására az Emberiség érdekében - mert az fontosabb, mint 10 millió idióta - már a szlovák kormányhoz (nevezetesen Jan Slotához) és Izraelhez fordultam, csinálják meg ők elsőkként minden idők legnagyobb Rendszerreformját, és kerüljenek ők a világ tetejére, hivatásos katonátok megijedt, mert amit én mondtam, az az Emberiség védelme ugyan, de részéről a leghalványabb belenyugvás is a halmozott hazaárulás bűntette, amelyért hivatásos katonaként bizony jobb államokban nemhogy azonnali hadbíróság és biztos ítélet, teljes államtitkosítás mellett, ti mocskos, felakasztani és feldarabolni való állatok, hanem pillanatok alatt végrehajtandó politikai gyilkosság a reflex!

Kovácsics Ferenc vezérőrnagy, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) hazaárulással és tömeggyilkos terrorizmussal megbízott főigazgatója a KFH-val közösen szervezkedik a Hírháttér lejáratására és tönkre tételére. Népirtó bűntetteikhez Echelon-eszközöket is használnak, melyek lokálisan kimondottan katonai bitorlásúak. Elődje, a hetekben elhalálozott, a hatvanas évek óta katonai titkos szolga, Stefán Géza, melyről és kuplerájáról ide klikkelve olvashatnak leleplező cikket, mely annál is inkább rekord, mivel Stefán Géza kapcsán a Molnáron kívül a világon senki nem írt semmit, ami nem Stefán sosem létezett dicsőségét zengedezte volna.
(Molnár F. Árpád)


Ti azonban csak csendre intettétek, és arra, hogy továbbra is nézze meg a Hírháttér-filmek mindegyikét.

Hivatalos tájékoztatást követelek arról, mint közérdekű információt, hogy-hogy nem jártatok el az ügyben sem az illető eltávolítása, sem teljes megfékezése szempontjából. Csupán annyit tettetek, hogy egy időre elhallgattattátok, aztán néhány hónaponként beröffentitek egyet-egyet, miközben vígan éli az én pénzemen a hivatásos katonák kényelmét, mint hazaáruló, utolsó, mocskos, büdös patkány. Azaz pont olyan, kovácsics ferenc és madarász károly, mint amilyenek ti és pártfogóitok vagytok.

A hivatali módszereknek és a valódi honvédelmi kötelességeknek megfelelően rákbetegségek, kínzás és családtagjaitok törvényes meggyilkolása terhe ellenében tájékoztatást kérek továbbá arról, pontosan mely titkosszolgálatok voltak (engem már tájékoztattak ennek részleteiről), amelyek titeket teljes visszavonulásra és elbujdosásra, valamint koncepciós perek tucatjainak forgatókönyve elkészítésére utasítottak benneteket az indonéz Hercules katonai szállító repülőgép felrobbantása, majd napi WTC-s tömeggyilkos merényleteitek eltussolása érdekében, továbbá azóta mennyi pénzt vettetek fel magyar és idegen, ellenséges nemzetbiztonsági szervek terrorista voltából annak díjaként, hogy interkontinentális terrorista bűnözőkként továbbra is maradéktalan eltökéltséggel pusztítsátok a Földet és a világ minden népét és nemzetét.

A Föld bolygó valamennyi titkosszolgálata felé fordulok továbbá azzal a követeléssel, hogy titeket teljes elszigetelésnek és előre bejelentett politikai gyilkosságnak vessen alá, mint minden népek és az egész Föld bolygó összes népének és nemzetének tömeggyilkos terrorista ellenségét.

Az igazságos halált hozó Molnár F. Árpád, nonprofit emberjogvédő, oknyomozó és tényfeltáró, az Amnesty International tagja, a KJE alapító tagja, dokumentumfilmes és zeneszerző, a Hírháttér Multimédia alapítója és főszerkesztője, Echelon-tanú,

aki igazságosan predesztinált "pechetekre" semmiben sem hasonlít sem Valerie B. Wolf, sem Cathy O'Brien vagy Mark Phillips Echelon-tanúkra, mert nem csak mondja, de felett szándéka meg is torolni és szervezett keretek között ki is irtani az Emberiség ellenségeit.

Feljelentés és bejelentés ellenőrző újraolvasás nélkül megy.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. június 14., vasárnap

Feljelentettük a Weyer Balázs-féle Origót és Videát Emberiség-elleni bűntettek stb. kapcsán (Betiltott filmünk is látható!)

HTML clipboardHTML clipboaA Hírháttér, Molnár F. Árpád, Soós József (Kárpáti Magyar)

Tartalom:
A Weyer Balázs origós főszerkesztő nevével fémjelzett Origó és Videa betiltotta az "A média és a pártok a Háttérhatalomban" című keresztyén tényfeltáró filmünket. Az Origo korábban is visszatérően azon filmjeink ellen bukott, amelyek az Emberiség-ellenes Echelon-technológiákról bármilyen formában megszólaltak. Weyer Balázs neve hallatán nem csodálkozhatunk ezen, hiszen Weyer - akinek ez már a sokadik Emberiség-ellenes diplomáciai bukása ellenünk - csak azért áll az Origo élén, mert az Origo-banda nagybefektetői, tömeggyilkos és Emberiség-ellenes titkosszolgálati bűnszervezeti köreit különösen aljas indokból és célból kiszolgálja. Mivel sokat látók és sokat elmondók vagyunk, úgy látjuk, hogy ennek hallatán ideges, és feljelentést motyog. Tőlünk meg is kapja, stabilizálva a továbbiakat is, hiszen sokadik-sokadik magvetésének bőséges és elévülhetetlenül nyilvánvaló gyümölcsöket kell hoznia! A Weyer-társaság ellen a Hírháttér Multimédia összesen nyolc paragrafus alapján tett feljelentést. És még csak erről az egy filmről van szó...

Feljelentők a betiltott filmben látható és hallható Soós József és Molnár F. Árpád.

Tisztelt Weyer Balázs [Az Origo főszerkesztője - a szerk.], Origo és Videa,

A Hírháttér Multimédia címére 2009 június 14-én, 10:30 órai érkezéssel az alábbi levelet küldték:

Kedves Videa-felhasználó!

A Videa.hu szerkesztőjéhez érkezett felhasználói kifogás alapján az általad feltöltött, "Média, pártok Háttérhatalomban" című videót a Videa.hu üzemeltetője, az Origo annak rasszista vagy emberi méltóságot sértő tartalma miatt eltávolította.

Üdvözlettel:

A Videa.hu szerkesztője
Origo Zrt.

Tisztelt Weyer Balázs, Origo és Videa,

filmünk (melynek címe: "A média és pártok a Háttérhatalomban") helyreállításának megtagadása esetén a Büntető törvénykönyv (Btk.) alábbi paragrafusai és cikkelyei alapján önök ellen és az önök által nyilvánvalóan rosszindulatú és köztörvényes, valamint nemzet- és Emberiség-ellenes képviselt nézeteik miatt rejtegetett panaszt tevő(k) ellen feljelentést teszünk. A feljelentést az alábbiak alapján kívánjuk megtenni:

Filmünket - a hatályos törvények szerint (az Alkotmány paragrafusainak tömegeit most el sem kezdem sorolni, hogy ne írjak kortörténeti esszét) nem tilthatták volna be:

A büntethetőséget kizáró okok
22. § A büntethetőséget kizárja:
f) a jogos védelem.


A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

Ez magyarul azt jelenti, hogy még a bűncselekményeket is annullálja, melyeket azért nem kell ez esetben annullálni, minthogy azokat kizárólag önök és a panaszt tevő(k) szegték meg!

KÜLÖNÖS RÉSZ
X. Fejezet
Az állam elleni bűncselekmények
Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása
139. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve - különösen fegyveres erő igénybevételével - megváltoztassa, bűntettet követ el, és
öt évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Rombolás
142. § (1) Aki a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megzavarása céljából közművet, termelő-, közforgalmi vagy hírközlő üzemet vagy annak berendezését, középületet vagy építményt, termékkészletet, hadianyagot vagy rendeltetésénél fogva hasonlóan fontos más vagyontárgyat megsemmisít, használhatatlanná tesz, vagy megrongál, bűntettet követ el, és
két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A film tartalmát illetően mind a panaszos, mind önök erre kötelezhetők, és hogy ezzel nem éltek, már önmagában BŰNCSELEKMÉNY! :

Feljelentés elmulasztása

150. § (1) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


A Weyer Balázs és bandája által betiltott tényfeltáró filmünk az Origo és valamennyi pénzesebb befektető bűnszervezeti körei által korlátlanul védett és propagált szexizmust és korlátlan brutalitást, a lakosság intellektuális és morális lealjasítását, valamint a média bűnszervezeti összefogását nem helyeslő, azt ellenző - nem pártszolgálatos - emberjogvédő művünk, melynek címe (napról napra híresebb lesz, Weyer Balázs Origós főszerkesztő pedig egyre megutáltabb és egyre szélesebb körökben undort kiváltó személy): "A média és a pártok a Háttérhatalomban". Ha pedig ide klikkel, akkor csodás nagy felbontásban az Emberiség JÚDÁSFAJA cenzúrái és az Emberiség elleni megsemmisítő terrorista bűntettei ellen azonnal saját gépére mentheti!

XI. Fejezet
Az EMBERISÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

Népirtás
155. § (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
bűntettet követ el, és
tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Itt tehát önök és a bejelentő jelenthetők fel azzal, hogy tömegeket olyan létfeltételek közé kényszerítenek, minden rendelkezésre álló eszközeikkel, amelyek az általunk képviselt tömegeket - beleértve minket is - pusztulással fenyegetnek. Itt nemhogy bármiféle rendőrterrorról beszélek, hanem a legfenyegetőbb terrorizmusról, az Echelon-technológiák elrejtéséről és tudatos, Emberiség-ellenes védelméről, a tényfeltárók módszeres és folytatólagos üldözéséről!

Apartheid
157. § (1) Aki az emberek valamely faji csoportja által az emberek egy másik faji csoportja feletti uralom megszerzése és fenntartása, illetőleg a másik faji csoport rendszeres elnyomása céljából
b) valamely faji csoportot vagy csoportokat olyan életkörülmények közé kényszerít, amelyekkel a csoport, illetőleg a csoportok teljes vagy részbeni fizikai megsemmisítésére törekszik,
bűntettet követ el, és
tíz évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki egyéb apartheid bűncselekményt követ el, bűntett miatt
öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Minthogy az alaptéma is a média és a Háttérhatalom összefonódása és az alkotmányos rendet bűnszervezetben megdöntő korrupciója, így a Btk. értelmében nem csak az büntetendő, aki az ilyen dokumentumot, az ilyen filmet megrongálja, hozzáférhetetlenné teszi vagy megsemmisíti, hanem az is, aki ennek tudomása ellenére sem tesz feljelentést.

A halottaknak nincsenek jogaik, az élőknek viszont igen. Kérem a film haladéktalanul(!) és azonnal(!) történő helyreállítását, és a betiltásért levelet írt személy vagy személyek illegális és köztörvényes bűncselekményeket kimerítő levelei tartalmának ismertetését, különben a Hírháttér Multimédia e panaszát és bejelentését már


A tojáshéj a fenekén, de már régen történelmi és elévülhetetlen Emberiség-ellenes gaztettekben remekel, ráadásul minden idők legjelentősebb rendszerreformja előtt, hogy hamarosan halmozottan legyen mit rajta számon kérni és a hatályos törvények értelmében büntetőjogilag végképp megtorolni. Amiket feltárnia kellett volna, mindazt üldözi, megszállottan és folytatólagosan, valamennyi sajtósával gondosan elkerülve a tényfeltárásnak még a látszatát is, hiszen abban nincsen szex és nincsen kéjelgő és gyűlölködő erőszak. Mi sem maradunk hálátlanok, akik vele szemben viszont keresztyének és az Emberiség védelmezői vagyunk és maradunk, akárhány weyert okádik fel a föld.
(Molnár F. Árpád)

F E L J E L E N T É S

formájában nyújtom be a Legfőbb Ügyészségnél, ismertetve annak teljes tartalmát az Internet fél tucat magyar és külföldi szerverű honlapján és blogján, a betiltás tényét és a betiltott film címét és letölthetőségi forrását pedig legalább több tucat Internetes poszton ismertetve!

Mint azt írják: a filmet "Videa.hu üzemeltetője, az Origo annak rasszista vagy emberi méltóságot sértő tartalma miatt" távolította el. Minthogy a fenti bűncselekmények valamennyilye kizárják a film elleni bármiféle betiltó fellépés esélyét is, sőt, éppen önök vádolhatók a jogos védelemmel való szembenállással, precízen állam elleni bűncselekményekkel, az alkotmányos rend elleni bűncselekményekkel, rombolással, feljelentés elmulasztásával, továbbá olyan Emberiség elleni bűncselekményekkel, melyek a népirtás és az apartheid körébe tartoznak, így nem érthető, és nyilván nem véletlenül nem magyarázták meg, miféle rasszizmusról és emberi méltóságról beszélnek, amikor az alkotmányos rend felszámolására törekvő erőkkel együttműködve, a legsúlyosabb Emberiség-ellenes bűntettek elrejtésére és azok feltárása ellen IRTÓHÁBORÚT és MEGSEMMISÍTŐ HADJÁRATOT folytatnak, miközben az ismeretlen személyektől származó szájba székelős és vizelős, brutális és pornográf, cigányellenes, rasszista és az emberi méltóságot a brutalitás és a pornográfia kategóriájában soha nem látott történelmi mélységekben és mennyiségben produkálják, ezen feltöltéseket - anyagi haszonszerzés végett, tehát aljas indokból vagy célból - abszolút érintetlenül hagyják, melyek teljes törlése érdekében bármikor kezdeményezhetünk feljelentést, mivel ahogy Önök az emberi méltósághoz és életben maradáshoz való jogot üldözik, úgy mi minden kiskorú és felnőtt korú szellemi és morális védelmében a szájba élvezésre és a szájba sz...ásra nem tartunk igényt, ahogyan szado-mazochista show-ikra sem, amelyekben teljesen ismeretlen bel- és külföldi személyek jogait életre szóló gyalázattal és szabadságvesztésre messzemenően méltóvá tétetve naponta, és tömegével megsértik! A holtaknak nincsenek jogaik, de önök az élőkét a brutalitástól a legszélsőségesebb szexuális perverziókig bezárólag folytatólagosan és - Bibliai Kifejezéssel - 'féktelen paráznasággal, valamennyi népnek és nemzetnek töltve' megsértik és megsemmisíteni törekszenek!

Így a Hírháttér Multimédia főszerkesztőjeként megkérdezem, kinek az ügyvédjeként jártak el pontosan, aki eléggé magatehetetlen (kiskorú, fogyatékos, meg van félemlítve vagy kurucinfos), hogy ne tudjon becsületsértésért panaszt tenni, amely egyébként olyan jelentéktelen tétel, ami miatt kizárólag az érintett személy kezdeményezésére indítható per. Kinek vagy mely népirtó és Emberiség-ellenes személy vagy bűnszervezet önjelölt felkent kérubjaiként tevékenykedve tiltják be az Origo példátlan nemzet- és Emberiségellenes intoleranciájával azoknak a filmeknek a sorát, amelyekben éppen az Origo-nak kellene tájékoztatnia és riportokat készítenie!

Filmünkben tömegével a 2006 október 23-i, a médiából bőven ismertté vált - igaz, nem az önök kedve szerint szexuális élvezeti célból idézett - rendőri erőszakból (érthetőbben, hogy az Origo is értse(!): szexuális élvezeti célokra használt testek elleni bűncselekményekről), továbbá a rasszisták és a kurucinfo által tiport és taposott szexuálisan molesztált, üldözött és megkínzott Echelon-áldozatok tényfeltárásainak képsoraiból citált részek láthatók, melyeket a világ egyetlen országának törvényei sem engednek betiltani, de sok állam hatályos törvényei szerint a betiltásért is halálbüntetés jár! Elmagyaráznák, mit védenek pontosan, amikor olyan dolgokat cenzúráznak, mint amikor jelen filmünkben a kurucinfo "nigger" kifejezését nehezményezzük? Pontosan mely rész az, amely rasszistának vagy emberi méltóságot sértőnek bizonyult, ha már feljelentést nem tesznek sem a Videán tömegével látható, hallható és olvasható niggerezés, cigózás, Isten-káromlás, becsületsértés és rágalmazás stb. esetén, melyeket ellenem is elkövettek. Elkezdjem végiglapozni mindazon filmeket, amelyeket az én vagy barátaim személyiségi jogai, valamint ismeretlen személyek életre megnyomorító folyamatos gyalázásai és lejárató anyagú, obszcén és szexuális feltöltései vonatkozásában valami hallatlan alkotmány-ellenes és köztörvényes, minden emberi méltóságot a legmocskosabb disznóól sarába négy csülökkel tipró, melldöngető mellszélességgel propagálnak és gyártanak, mint golyószórót a fegyvertelen és mind szellemileg, mind morálisan a magukfajták miatt teljesen analfabéta lakosság elnyomására és elfojtására?

Felhívom a figyelmüket, hogy az a tény, miszerint állam- és Emberiség-ellenes cenzúráikkal ismét rekordot döntve teljesen egyedül panaszolták meg e filmünket, indokolja sok egyéb mellett azt is, hogy amennyiben azon minutumban abba nem hagyják ezen bűncselekményeiket, az Internet legszélesebb fórumain és portáljain szólítsam fel mindazon befektetőket, viszont már fenyegetően lépve fel, akik ezekhez a pártszolgálatos és pártokrata, rosszindulatú és embertelen, bűnszervezeti népirtó és tömegpusztító cselekményekhez nevüket és cégüket merték és merészelik ezt követően biztosítani, szüntelen a színtiszta evangéliumi keresztyénséget támadva és cenzúrázva!

Tájékoztatom önöket, hogy a Hírháttér főoldalán és másutt (összesen nyolc oldalon(!)) már olvasható, hogy filmünket betiltották.

E levél nyilvános Internetforgalomban történő megjelentetésére és a Legfőbb Ügyészség (LÜ) címére

F E L J E L E N T É S

formájában történő postázására 2009 június 15-én, 0:00 óra után kerül sor (tehát hétfői nappal), amennyiben filmünket nem helyezik vissza.

Kérem továbbá a panaszt tevő vagy tevők levele tartalmának ismertetését, a további és elkerülhetetlen, tovább már nem halasztható jogi lépések megtétele céljából. Sem rasszisták, sem nőverő pszichopata bűnözők, sem nemi erőszakoló és népirtó eszmékkel rendelkező agresszív és gyűlölködő pártszolgálatos kisebbség nem terrorizálhatja büntetlenül és az állam minden elérhető büntetőjogi megtorlásától bűnszervezetben mentesítve az egész lakosságot és a Föld bolygóminden elérhető pontját, népét és nemzetét, rasszát és nyelvét!

Ü. Molnár F. Árpád, a Hírháttér Multimédia emberjogvédő, oknyomozó és tényfeltáró főszerkesztője

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Tisztelt Weyer Balázs, Origo és Videa,


a Hírháttér Multimédia pillanatok alatt kelt feljelentéstervezetéből kimaradt egy további paragrafus, mely alapján ugyancsak elmarasztalhatók, és melyet azért is ajánlok figyelmükbe, mivel nemrégiben a Ringier Média Kft. [Ringier Kiadó Kft. - utólag javítva a pontos elnevezés - a szerk.] ellen sikerrel kezdeményeztünk nyomozást hasonló esetből kifolyólag:

Segítségnyújtás elmulasztása 172. § (1) Aki nem nyújt tőle várható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna. (3) A büntetés bűntett miatt három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézi elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. június 1., hétfő

Morvaiék és a kurucbűnözők által védett nemzetközi tömeggyilkosságok védelmében feltörték a Hírháttért. Feljelentés az NBH-nál és...

HTML clipboarMolnár F. Árpád feljelentése

HTML clipboardMegjegyzés: Amíg a hirhatter.com nem elérhető, addig médiánkat láthatják a http://hirhatter.t35.com címen!

Feljelentés nemzetközi terrorizmus támogatásáért és tömeggyilkosságok védelméért és más bűncselekményekért (nem az én hatásköröm a felsorolás, de a bejelentés állampolgári és büntetőjogi kötelezettség!)

FELJELENTÉS

Feljelentő: Molnár F. Árpád (Született: 1972.11.13., Kecskemét)
Levelezési és lakcím:
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Anyja neve: Retezár Mária

A Legfőbb Ügyészség kedvéért - amely következetesen nem tudja olvasni a legtöbb formátumot - csatolva a következő kiterjesztésekben: txt, docx, htm .

Tisztelt NBH,

számos alkalommal figyelmeztettem önöket és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, valamint az amerikai NSA-t a kuruc. info nemzetközi bűntetteire és a világ csaknem valamennyi népe és nemzete, valamint rassza elleni nyílt gyűlöletszítására és uszítására, de nem tettek semmit, sőt, Barack Obama a terrorizmusnak, amely kezd a fejére nőni, és tudjuk, hogy túl is fog nőni azon, a nem létező hatályos törvényekre hivatkozva engedett utat a magyarság és ezzel az Egyesült Államok elleni destabilizációs törekvéseknek, mely esetében is hazaárulásként értelmezendő, ráadásul utóbb le sem fogja tudni tagadni.

Az alábbi három levél kuruc.infónak is történő elküldését követően a hirhatter.com domainen az általam már digitális videorögzítő berendezésen elmentésre és tárolásra került kicsiny fotó jön be, mert az oldalt feltörték. Nem véletlenül a képen Soós József és én vagyok látható, minthogy a kuruc. info nemzetközi terrorista portál minden előzetes ok és indok nélkül kettőnk ellen kezdeményezett lejárató hadjáratot, hogy a Hírháttéren megjelenő, az Emberiség védelmében született leleplező anyagokat valamiképpen negligálja, és a tömeggyilkosságoknak további utat biztosítson, láthatóan amerikai nemzetbiztonsági segédlettel. Azaz - a helyzetből és a bűncselekménnyel kérkedő, szándékosan önleleplező fotó kitételével - az elkövetői forrás és környéke már az IP-címek rutinellenőrzése nélkül is azonnal tetten érhető, mint ahogy a kérkedéssel az is, hogy az elkövetők szemmel láthatóan maguk mögött érzik az Egyesült Államok védelmét és a Magyar Köztársaság állami szerveit és titkosszolgálatait. Azaz a bűntett állami hátterű, és önök nyújtják a fedezéket, amit pedig Draskovics Tibor miniszter tálalt a kuruc. info védelmében, hogy ők még azt sem tudják, kik az elkövetők, mikor egy rutin IP-cím ellenőrzésből és az NBH-nál vagy a telefontársaságnál egy gombnyomásra ellenőrizhető az elfizető és a bekötési telephely, ahonnan az anyagokat az Internetre helyezik, csak a kuruc. info és az MSZP honlapjának lebutított olvasói számára nem érhető azonnal tetten az összejátszás és a köztörvényes bűntettek közös védelme.

A hirhatter.com domain tehát meg lett bénítva, de a www.hirhatter.com címet nem sikerült feltörniük.

Tekintettel a bűncselekmény kérkedő mivoltára, és arra, hogy a kuruc.infonak is megküldött leveleimben tömeggyilkosságokról és nemzetközi terrorcselekményekről beszéltem, amikre nem véletlenül jött az azonnali bűncselekmény gyors válasza, mely kérkedően bizonyította az elkövetői és motivációs hátteret is, haladéktalan cselekvésre és azonnali hatósági fellépésre szólítom fel önöket.

Levelemet megküldöm a tömegmészárlások eltussolásában halmozottan terheltté és érintetté vált, valamint az interkontinentális terrorista, tömeggyilkos bűntettek általam halmozottan előre bejelentett hullámaival és dominóeffektusával végérvényesen egybefonódott Morvai Krisztina "büntetőjogász"-nak és Gaudi-Nagy Tamás "ügyvéd"-nek, a teljes és mindenre kiterjedő, azonnali vizsgálat megkezdését követelve! Levelemet továbbá publikálom az Internet legalább fél tucat webhelyén, majd addig hivatkozunk rá kvázi naponként, amíg végérvényesen pontot nem tesznek a kuruc. info és bűntársai gyűlöletterrorizmusának és tömegmészárlási védelmeinek és ilyetén építkezéseinek végeláthatatlan lajstromára azzal, hogy a lapot végleg és örök időkre betiltják, az elkövetőket pedig őrizetbe vétel mellett bíróság elé nem állítják.

Minthogy bármely hatóság akár csak átmeneti passzivitása is vaskosan a katonai bűncselekmények kategóriájába tartozik, így e gyorsan kelt feljelentés megküldését a Legfőbb Ügyészségnek, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak, valamint a Katonai Főügyészségnek vegyék nyugodtan az önök elleni előzetes feljelentésnek is, minthogy tekintettel a kuruc.infó terroristaszervezet védelmére, előzetesen feltételezem az állam részéről a teljes körű védelmet és az emberéletek további kiterjedt, diffúzált és bűnszervezetben történő pusztítását a Föld bolygó egész területén.

Ismételten követelem továbbá a kuruc. info egész Föld bolygón történő végérvényes betiltását, és az elkövetők elleni legszigorúbb törvényi büntető intézkedések érvényesítését. Ellenem csak azért, mert 2007 október 26-án a járdán álldogáltam, bírósági ítélet fenyeget börtönbüntetéssel. Az állami védelem alatt az egész Föld bolygót pusztító kuruc. info kiterjedt gyűlöletbűntettei és az Emberiség elleni bűncselekményekkel való nyílt kérkedés ellenére demokráciáról és a bűnözés szólásszabadságáról beszélnek, ami elfogadhatatlan, ön- és közveszélyes, valamint köztörvényes.

Újfent és sokadszorra tájékoztatom önöket arról is, hogy bőséges információkkal rendelkezünk afelől, hogy amennyiben a kuruc. info végérvényes betiltására nem kerül sor, úgy Magyarországon a polgárháborús helyzet kiépítése és a tömeggyilkosságok nem kerülhetők el. Nem akarom ezt újra elmondani, ahogyan Burma és Sichuan esetében. Passzivitásuk nem pusztán katonai bűncselekményként, de az egész Emberiség elleni elévülhetetlen bűntettekként értékelendők, amelyekért el kell nyerniük a teljes büntetést.

Én előre szóltam.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

IDÉZET A KORÁBBI OLDALAKRÓL, ÚJRA ÉS ÚJRA!:
Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!


ÚJRA ÉS ÚJRA AJÁNLJUK A JOBBIK ÉS BŰNBANDÁI EGYIK ÖRÖK ELTÖRÖLHETETLEN ÉS LEGNAGYOBB BUKÁSÁT: Tekintsék meg korábbi filmünket arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

2009. március 9., hétfő

Az MTV Emberiséget fenyegető vezetősége és bűnöző kollektívája - ahol vámpír a vámpírnak nem, de a népnek féktelenül szívja a vérét

Molnár F. Árpád

HTML clipboardAz MTV fennállása óta, minden "rendszerben", az MTV-bűnözők pedig egész állami pályafutásuk alatt embereket égettek. Az ország állami elektrosokk terápiái és politikai gyilkosságai mögött a Kádár-éra óta, hol azok védelmezőiként és nyomeltakarítóiként, hol kezdeményezőiként iszonyú, iszonyú tömegével ott álltak. Ők embereket égettek, a lakosság csupán autókat gyújtott fel. Kikre kell válaszul rátörni lakásuk ajtaját, ahogy a tüntetőkkel tették? Kiknek a szemeit kell kilőni, kiknek a bordáit kell ripityára törni, kiket kell már utcán sétálásért is fejbe lőni? Primitív népnek méltók a vezetői. A magyarok most is csak azt eszik, amit maguknak főztek, és amiket előre, részletesen és tételesen - az MTV jövőbeni sorsára vonatkozóan is - elmondtunk. Mivel a jövő elkészült, így nem is történhetett az ezt követő jövő sem másként.

Az MTV-székház ügyében kvázi emberöltő hosszra szervezett, folyamatos, sok milliárdunkba kerülő bűntett-sorozat miatt a Hírháttér nyílt feljelentést tett. Az MTV-nek elküldtük a feljelentést, de annak igazgatói és dolgozói nem mutattak érdeklődést azután, hová folyik el a székházuk és az ő bűnszervezeti bűnpártolásuk miatt több százmillió Ft-unk évente. Annál is inkább nem, mivel személyemen (Molnár F. Árpád) és a Hírháttéren teljes D-Notice, azaz - titkosszolgálati kifejezés - a Központilag rendelt elhallgatás sátáni, tömegpusztító, az MTV teljes vezérkarán történelmi erővel megtorlandó pecsétje áll.

Említett feljelentésünk hatására, az MTV bűnöző kollektívája fedezékében csaknem emberöltőn át folyamatosan kivitelezni tervezett székház-bűnszervezet ügyében megindult a nyomozás. Az alábbi rövid levéllel és a feljelentés ismételt MTV-nek való elküldésével felhívtuk a tényre az MTV és saját örök időkre való kifosztásukhoz is osztatlanul, egységszándékon, hiánytalan létszámmal felsorakozott bűnöző kollektívájának figyelmét: hogy a ház, amelyben székelnek, ügyészségi végzésre bűnügyi nyomozás témája lett.

Igen, helyettük, egy rutinos mozdulattal elértük ezt. Azaz az általuk bujtatott bűnszervezet élethosszig tervezett folyamatos bűnözése ügyében megindult a nyomozás.

HTML clipboardIlyen esetekben egy cég dolgozói lelkesek, aláírásokat gyűjtenek, kimennek az utcákra demonstrálni, tüntetnek, riadóztatják az összes médiumot, hiszen vezetőségük és tulajdonosuk bűntettei egy életre előre garantálják, hogy évente több százmillió Ft nem az ő zsebükbe vándorol pl. jutalmak, fizetésemelések, biztos munkahely stb. címén, hanem a lakosságot kifosztó bűnözőik zsebébe. Az MTV azonban - melyet ezért hívnak a Sátán világában "közszolgálati" médiumnak, mert a legkevesebb köze van hozzá(!), és ezért fedezi az ORTT - a totális, leplezhetetlen, kendőzhetetlen, elrejthetetlen bűnpártolást választotta. Nem normális dolog, ha ilyen nyílt köztörvényes maffia esetében az ember nem akarja mindet, egytől egyig az utcán, bármiféle médiabeli foglalkoztatástól egész életükre eltiltva látni, és nem akar erre törvényi garanciát és törvénymódosítást: azaz ilyen, konkrétan meghatározott bűntettekben az elkövetők soha többet, semmiféle közszolgálati és tömegtájékoztatási pozícióban ne tűnhessenek fel, mert közvetlenül és bizonyítottan károsak, rombolóak és pusztítóak a Magyar Köztársaság bármiféle törvényes működésére, az Alkotmányos rendet közvetlenül megsemmisítő módon működnek, és közveszélyesek a Magyar Köztársaság és a lakosság gazdasági fennmaradása és életben maradása vonatkozásában. Mert amiben az ember a legutolsó - akár az objektív tájékoztatás igénye, akár a közszolgálatiság, akár a bűnüldözés, akár a lakosság vagyoni- és életérdek-képviselete -, abban nemhogy ne akarjon az ilyen hivatalos pozíciók legtetején trónolni, ahogy az MTV bűnszervezeti kollektívája kollektív bűnözőként és elkövetőként, az állami média hivatalos csúcsán: a Maffiaként teszi, de soha többet ne kerülhessen még csak közelébe sem(!) semmiféle médiumnak, hírszerkesztésnek, riport- vagy filmkészítésnek, és még csak gondolatba se merje számon kérni, ha újra rágyújtják a házat, és ha már nem csak az utcai autók és a kukák - ezzel is mintha rájuk emlékezne az ember, mint elektromágneses hulladék Moszad- és CIA-bilikre -, de a kukák mellett a magyarság és a világ népeinek gyilkosai is bennégnek.

Molnár F. Árpád, a Hírháttér Multimédia főszerkesztője

A levél, számos (egyébként az élethosszra tervezett, sok milliárdos bűnözés ügyében szintén abszolút bűnpártoló, azaz a törvényben "közszolgálatinak" titulált) média stb. címére elküldve:

Tisztelt MTV,

a Hírháttér Multimédia főszerkesztője, Molnár F. Árpád által - az MTV-panama ügyeinek tengeréből szemezgetve néhány jellegzetes momentumot - 2009 február 5-én tett nyílt feljelentés alapján [itt olvasható!] a Fővárosi Főügyészség NF.4190/2009/I-II. ügyiratszámon iktatva, 2009 február 24-i hatállyal nyomozást rendelt el, melynek lefolytatását a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályára bízta.

A feljelentést mintegy fél tucat helyen az Interneten egy hónapja hozzáférhetővé tettük, és azt összesen több ezer címre eljuttattuk. A feljelentés alább is olvasható, továbbá a Fővárosi Főügyészség levele e levél mellékleteként csatolt. Telefonos ellenőrzést követően a Fővárosi Főügyészség közölte, hogy az MTV-panama ügyében tett feljelentésemről van szó.

Tájékoztatom Önöket, hogy amennyiben a bűntettek eltussolására sor kerül, szeretnénk az ügyben - a Hírháttér Multimédia több munkatársával fémjelezve - újabb feljelentéseket tenni, melyek annál is inkább könnyebben kivitelezhetők, minthogy nyilvánvaló bűncselekmények tengeréből van módunk szemezgetni, és a bűntettek napirenden tartására, a bűntettek konstrukciós "megoldásai" miatt kényelmesen van lehetőség az elkövetkező hozzávetőleg 20 éven keresztül folyamatosan.

Azaz az elkövetők pokoli nagyon elszúrták.

Üdvözlettel Molnár F. Árpád

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek kizárólagos magyarországi leleplezője
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450

* * * * * * *

Hogy mi áll az MTV totális, az egész Emberiséget szemétnek tekintő D-Notice-a mögött, és mi módon kapcsolódik az MTV teljes vezetése és kollektívája az Emberiség legszörnyűbb ellenségeihez az Emberi Faj totális kipusztítására, a bevezető alapirodalomból néhány ajánlat:
HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.


HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

2008. december 20., szombat

Nemzetközi antiterrorista levél April H. Foley Amerikai Nagykövetnek

A Hírháttér bűnüldöző, nemzetközi feljelentése

Tisztelt April H. Foley Nagykövet Asszony,


2008 december 19-én a Youtube, melynek központja a kaliforniai San Bruno, törölte a romák és az emberi jogok, valamint a lakosság legalapvetőbb életérdekei szolgálatában álló, a bűnözés elleni törvényes védelmet egyszerű, törvényes bekamerázással javasló, az "A cigánybűnözés végső megoldása" című 11 perces filmünket. A film a nacionalista Jobbik Pártot és a Magyar Gárdát támogató szervezetekkel egyesült nácik üldözését váltotta ki, mert

1. a filmben nincsen cigánygyűlölet,

2. a film tagadja, hogy számítana, egy bűncselekményt milyen nemzetiségű és/vagy bőrszínű személy követ el,

3. továbbá a települési és falusi tolvajlások és utcai erőszakos cselekmények megoldására az egyszerű és törvényes, hétköznapi bekamerázást javasolja,

4. mégpedig a cigánygyűlölő, az USÁ-ból papíron kitiltott szervezetek roma falvak és lakóházak előtti félelem- és háborúkeltő, a teljes cigányságot üldöző és megbélyegző felvonulásai helyett.

A Youtube az emberjogvédő és roma jogvédő filmünket - a nácik hamis vádjainak engedve - talán egy nappal azt követően tiltotta be, teljes megsemmisítéssel fenyegetve meg a roma- és emberjogvédő Hírháttért, hogy Magyarországon betiltották a cigányok elleni gyűlölet abszolút forrásaként szolgáló Magyar Gárdát, mely szervezetet az USÁ-ból papíron már régen kitiltották, miközben gátlástalan domináns szerephez juttatták az Interneten a fasiszta terrorizmusnak kvázi korlátlan teret engedő, roppant szoros állami ellenőrzés alatt működő Youtube által, destabilizálva ezzel a Magyar Köztársaságot és az alapvető emberi jogok érvényesíthetőségét és fenntarthatóságát, minthogy egyetlen olyan széles kőrűen Emberiség-ellenes videófeltöltő szerver sem létezik a Föld bolygón, mint a Youtube. Ezért sem érthető, hogy-hogy nem Guantanamón faggatják őket arról, kiknek dolgoznak, amikor a hitlerizmusnak és a cigánygyűlöletnek az egész Föld bolygón meghatározó rombolással teret engednek, és a Hírháttérhez hasonló emberjogvédő médiumokat, mert azok tagadják a bőrszín fontosságát, totális betiltással és a betiltást követő további üldözésekkel fenyegetik, a CIA szívének kellős közepében multimilliomosokként és milliárdosokként trónolva.

Balról: April H. Foley amerikai nagykövet, George W. Bush amerikai miniszterelnök és Laura Bush a washingtoni Fehér Házban

A Youtube a hírhedt Jobbikot és Magyar Gárdát támogató nácik és cigánygyűlölők ama hamis vádjainak engedtek, hogy filmünk a cigányság elleni gyűlöletre és erőszakra szólít fel. Az a filmünk, amely a Youtube beteges nézeteit tömegével tükröző fasiszta szemlélettel ellentétben tagadja, hogy számítana az, hogy egy tolvaj vagy egy utcai verekedő milyen származású. Rövid filmünk, melyet csak a Jobbikot és a Magyar Gárdát támogató cigánygyűlölő nácik kifogásolnak, ugyanis a piti elkövetők megfogására a törvényes és másutt alkalmazott egyszerű bekamerázást javasolja a fasisztagyártó szervezetek roma falvak előtti felvonulásával szemben, mely utóbbit az Egyesült Államok kormánya szóban már számtalanszor elítélte Magyarország vonatkozásában. Aki tehát törvényt, sőt, a legsúlyosabb emberi jogokat gázolta le, az nem a Hírháttér Multimédia, hanem a fasisztáknak az Interneten gyakorlatilag korlátlan teret engedő amerikai kormány Youtube nevű szervezete, amely az USÁ-ban és a Magyar Köztársaság területén betiltott félfasiszta és fasiszta szervezetek módjára vonul fel az egész Föld bolygón naponta, demonstrálva a hitlerizmus gátlástalan amerikai terjesztését, és - mint az emberjogvédő és roma jogvédő Hírháttér Multimédia esetében - betiltással és a betiltást követő további interkontinentális üldözéssel fenyegetőzve az emberi jogok és a polgári jogok további védelmét megsemmisítő célzattal, drasztikusan belegázolva Magyarország belügyeibe is, mely tettek külön-külön is feltétlen csillagászati összegű kártérítéseket követelnek.

A Youtube a Hírháttért teljes és maffiamódszerekkel (IP-cím- stb. üldözéssel) való totális betiltással fenyegette meg, történelmi és precedens értékű, folytatólagosan elkövetett csapást nyilvánvalóvá téve a teljes cigányság életérdekeire és a 15 milliós magyarság emberi jogaira nézve. Az amerikai kormánynak nem csak hatáskörében, de a lehető legszorosabb szövetségesi-állami védelme alatt működő Youtube (értsd: az amerikai kormány) példátlan támadását annál is inkább kikérjük magunknak, mert nem csak a betiltott film roma- és emberjogvédő, de a Hírháttér számos más, a Hírháttér Multimédia által feltöltött filmje és műsora is az, miközben egyetlen romaellenes műsort sem készítettünk soha, szemben a Youtube cigányok üldözésére és kiirtására felszólító filmmillióival szemben! A Youtube, tehát az amerikai kormány által hamisan megvádolt és megfenyegetett Hírháttér Multimédiát éppen úgy nem érdekli az amerikai kormányzatnak, ezért a Youtube-nak a hitlerista rokoni vonzalmai, ahogyan az USA kormánya és a közvetlen politikai-gazdasági szervezeti egységébe tartozó Youtube viszont határozottan ellenséges a cigányok jogaival és alapvető életérdekeivel szemben az egész Föld bolygón! Mit képzelnek, hogy miközben a náci terrorizmusnak a világ összes nyelvén példátlan teret biztosító Youtube világterrorista hálózat tömegével engedi a magyar nyelven megjelenő, ritkán nem a Jobbik és a Magyar Gárda érdekeit képviselő és kiszolgáló, ezeket nyíltan támogató, tömegével nyíltan hitlerista és fasiszta filmek feltöltését és teregetését - destabilizálva ezzel nem csak a Magyar Köztársaság, de a teljes 15 milliós magyarság biztonságát, minimális életérdekeit és erkölcsi felfogóképességét -, aközben a cigány jogvédelmet cigányellenesség, az emberi jogok legbékésebb védelmét pedig agresszivitás címén üldözi.

Ha a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma nem határolódik el a Youtube fasiszta gaztetteitől, melyekkel szó szerint a legmeghatározóbb Internetes médiumként fasizálták a Magyar Köztársaságot, akkor az külön nemzetközi per témája kell legyen, bár azt gondolom, anélkül is. De az, ha a magyar állami szervek netán nem tiltakozván az amerikai és világfasizmus lábai előtt heverő Youtube Emberiség-ellenes gaztettei ellenében,és ezzel a magyarországi fasizmus terjedését is szolgálnák, semmiben nem mentesíti Önöket az örök érvényű felelősségtől arra nézve, hogy milyen következményekkel járt az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya és a Magyar Köztársaság Alkotmánya drasztikus, fasiszta felrúgása és eltiprása a teljes Magyar Köztársaságra nézve.

A Hírháttér Multimédia azonnali hatállyal követeli a magyar nemzetiségű nácik és hitleristák által a Földön körbeüldözött az "A cigánybűnözés végső megoldása" című békés, senkit nem támadó, roma jogvédő, és a lakosság értelmes és higgadt védelmét szolgáló, csak a nácik és a hitleristák számára kellemetlen film azonnali visszaállítását, és a Youtube bocsánatkérését azzal együtt, hogy a Hírháttér tárgyalások kezdeményezését szorgalmazza a Youtube-ról a mind az Egyesült Államokban, mind a Magyar Köztársaság területén betiltott szervezetek Youtube-on történő megjelenésének teljes betiltására, minthogy ezen szervezeteknek és fasisztáiknak köszönhető az, hogy a Föld bolygón az emberi jogok békés és mindeddig senkit betiltani nem akaró képviseletét az Egyesült Államok kormányának Youtube-jáig megsemmisítő szándékkal üldözik.

Függetlenül a film helyreállításától, az erkölcsökre és a magyarságra nézve mérhetetlenül tömegpusztító Youtube fasiszta, interkontinentális terrorcselekményei miatt kezdeményezni kívánunk a Youtube ellen nemzetközi kártérítési pert, amelynek összegét teljes egészében a magyarországi cigányság és a roma jogvédő szervezetek számára kívánjuk biztosíttatni, követelve a precedens értékű és elrettentő kártérítés megítélését az ilyen globális, fasiszta, minden nemzetközi joggal és követelménnyel ellenséges és ellentétes, interkontinentális bűnügyi egységbe borult gaztettek és Emberiség-ellenes tettek teljes felszámolását.

Tájékoztatásul közlöm továbbá, hogy az ügyben a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészsége, a Belügyminisztérium, az Országos Rendőrfőkapitányság és más hatóságok, a Magyar Köztársaságban élő cigányok jogait képviselő európa parlamenti képviselő, a kisebbségi jogokat képviselő ombudsman, a magyarországi roma jogvédő szervezetek és személyek, továbbá a romák jogait képviselő és más médiaorgánumok felé stb. büntető feljelentéssel, valamint bejelentéssel éltem mind a feljelentők és hamisan vádaskodók kézre kerítésére, mind a Youtube fasiszta, a teljes magyarság emberjogi védelmét teljes megsemmisítéssel fenyegető tetteivel szemben, továbbá annak megállapítására, mely nemzetközi szervezet előtt lehet a Youtube elleni elrettentő kártérítési összeg megítéléséért pert indítani, mint említettem, annak teljes összegét a Youtube által megtámadott cigányság és jogvédő szervezeteik számára biztosítva, az Egyesült Államokban az amerikai kormány és a CIA védőgyűrűjében és a lehető legszorosabb pártfogása alatt tevékenykedő amerikai fasiszták további térhódításának gátlástalan hazugságokkal kiszolgáló terrorizmusának megfékezésére.

Felháborítónak tartom, hogy a Youtube ilyen drasztikus sátáni sötétséggel gázol a Magyar Köztársaság belügyeibe és a lakosság emberi jogaiba, valamint a cigányság és minden nem náci magyarok legszelídebb emberjogi védelmébe, az Egyesült Államoknak a fasizmust betegesen terjesztő nézeteit megjelenítve és munkálva, nácik és hitleristák tömegeinek helyet biztosítva, saját befogadó államának beteges és az egész Emberiséggel ellenséges belügyeit a magyarságra és a világ népeire erőltetve, az emberi jogokat a fasizmus terjesztésével párhuzamosan betiltva, felelőtlen, igénytelen, nemzetközileg közveszélyes terrorista hálózatként. Az amerikai kormány ezen fajüldöző tettei okkal vetik fel magának a Youtube-nak is az azonnali és totális betiltását, hiszen az az egész bolygóra közveszélyes fasiszta propagandák film-multimillióit szabadította rá a világra, fasizálva az egész bolygót, miközben az egész világ legfőbb videófeltöltő terrorista hálózataként a világ népeinek emberjogi védelmét és kisebbségi védelmét ilyen gátlástalanul kérkedő módon üldözi. Mit képzelnek, hogy saját törvényeikre és alkotmányukra is fittyet hányva a Föld bolygó túloldalán is az emberi jogokat üldözik, példátlan teret engedve ugyanakkor a magyar nyelven irdatlan tömegével megjelenő fasiszta anyagoknak, miközben számos cigányokat gyalázó, a teljes cigányság lejáratását és megvetését nyíltan célzó és hirdető, magyar nyelvű videók tízezreit engedélyezik, ahol a kommentezők közül is gyakran 10-ből 9 a cigányok totális kiirtásáért kommentel! A Youtube-nak sem esik nehezére értelmezni, hogy már az első linknél, e pillanatban is folyamatos az "Auschwitz"-ozás, és nem kell megütni az embernek a Youtube cenzori értelmi és erkölcsi színvonalát ahhoz, hogy azonnal tudja mindenki, aki magyarul sem beszél, hogy a kommentelők a nemzetközi kifejezést: "Auschwitz" azért emlegetik, mert a képen látható roma leghírhedtebb német haláltáborba küldését ordibálják világgá! (Pl.: [csatolt filmek - a szerk.] stb.) Az itt hirtelen idézett filmek között pokoli trágár stílusban több nyíltan hirdeti a teljes cigányság megvetését (a 2. is igazi, leplezetlenül fasiszta és gyűlölködő, tipikus Youtube-gyöngyszem), a fasizmus igenlését, gyűlöletre és háborúra uszít. De az amerikai kormány a romajogvédő filmet és az emberjogvédő Hírháttért találja meg a magyarországi és az amerikai Youtube kérkedő fasizmus totális biztosítására és az emberi jogok teljes eltörlésére! Egyáltalán honnan veszik a bátorságot, hogy áldozatos és ingyenes emberjogvédő munkánkkal szemben a mi országunkban diffúzáló fasizmust az Egyesült Államokból [csatolt film - a szerk.], mit sem leplezve, a fasizmus terjesztéséről szóló bizonyítékok iszonyatos tömegeivel elárasztva bennünket, minket üldöznek és támadnak!

Azt gondolom, hogy a példa értékű következmények nem egy ország, hanem az egész bolygó nyilvánossága elé valók, a perek példásan elrettentő és kártérítő megítélésével együtt, mellyel a Youtube által egyoldalúan és hazug, hamis vádakkal támadó világterrorizmusával szemben, a magyar és az amerikai nácik céljaival ellentétesen a cigányok és az általános emberi jogok védelmét kell szolgálnunk.

A nyílt levelet - a csatolt feljelentéssel - Gyurcsány Ferencnek, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, számos hatóságnak, továbbá roma jogvédő szervezeteknek és lapoknak, valamint számos hatóságnak és médiumnak - a Nagykövet Asszonynak címzett levéllel egy időben kezdve (a 'Másolatot kapott' rész alatt megtekinthető) - ezennel megküldöm.

A nyílt levél után csatolt a tegnapi napon (2008.12.19.) kelt feljelentés és nyílt levél tartalma.

Üdvözlettel, követelve a bocsánatkérést és a nemzetközi állami tárgyalások megkezdését a Youtube Emberiség-ellenes, náci gaztetteinek [csatolt film - a szerk.] megfékezésére
Molnár F. Árpád, az emberjogvédő és roma jogvédő Hírháttér Multimédia keresztyén főszerkesztője.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ámen
Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2008. december 19., péntek

Feljelentéshullámot a betiltók betiltására és a gyűlöletkeltők börtönbe juttatására - Feljelentéssel és Draskovics Tibornak írt nyílt levéllel

Molnár F. Árpád feljelentése csatolt, a nácik által az egész bolygón üldözött filmmel



A feljelentés csatolva a következő formátumokban is:
html, JPEG, txt, word (docx).

Feljelentés, mely címzett a következőknek:
Legfőbb Ügyészség, Belügyminisztérium, ORFK, Kállai Ernő Kisebbségi Ombudsman és más hatóságok. (A Feljelentés ez oldal megjelenésekor már valamennyi címre elküldetett.)

Nyílt levél Draskovics Tibornak!


Tisztelt Draskovics Tibor!


Egész eddigi életem során nyíltan álltam szemben a betiltásokkal, a cenzúrákkal, amikkel az utóbbi időben Vona Gábor szélsőséges emberei és hívei abszolút egyoldalúan éltek, bőségesen megtoldva azzal, hogy nyíltan is visszatérően követelték, hogy ellenem - mert emberjogvédő és roma jogvédő vagyok - erőszakos bűntetteket kövessenek el, valamint koncepciós perekkel börtönbe juttassanak. A teljes betiltásokhoz az extranacionalista, cigány- és zsidógyűlölő jobboldali médiumok nem egyszer az Ön segítségét nyíltan kérték. Ellenségeimet - a bűntetteket nem csak ellenem, de a társadalom legváltozatosabb rétegei ellen gyakran nyíltan szervező elkövetők, amilyen a kuruc.info, a Barikád, a Nemzeti Hírháló és társaik - annak ellenére védtem a betiltásoktól és a törvényben Önök számára kötelezően előírt, Btk. szerinti felelősségre vonástól és börtönbe, valamint fegyházba juttatástól, hogy ezen szélsőséges, magyarság- és Emberiségellenes csoportok ezeket irányunkban egyoldalúan és változhatatlan elszántsággal hirdették, többen közülük egyéb törvényeket is megszegve, semmilyen az engem ért rágalmazó és mocskolódó anyagokon kívül sem sajtókorrekciót, sem semmiféle emberjogvédő, tudományos témájú stb. cikket, filmet stb. megjelentetni nem voltak hajlandók, mert azok nem merültek ki a köztörvényes mocskolásomban. (A sajtókorrekció elutasításáról bizonyítékokkal is rendelkezem.) Azaz Vona Gábornak mind morálisan, mind köztörvényes szempontból halmozottan terhelt egyéneiről és csoportjairól van szó, akiknek nem létező jogaik védelmében én magam szólaltam fel mindig, hogy szabad lábon maradhassanak, beteges és közveszélyes nézeteiket nyíltan hangoztathassák, és még csak eljárás se induljon ellenük semmi szín alatt. A Magyar Gárda és a kuruc.info betiltását ezért nem támogattam soha, annak ellenére, hogy az Alkotmány és a hatályos törvények ez ügyben nem javaslatokat kínálnak, hanem konkrét megtorlásokat követelnek. Azaz nyíltan buzdítottam és kértem, hogy Önök és az igazságszolgáltatás szervei a hatályos törvényekkel szemben, az ő védelmükben bűncselekményeket kövessenek el. Ezért - bármikor, amikor csak kívánják - minden büntetőjogi felelősséget vállalok. Ugyanakkor felhívom a Tisztelt Hatóságok és Draskovics Tibor úr figyelmét, hogy amennyiben feljelentéseimre határozottan és a törvény betűi szerint nem lépnek, úgy mind a hivatali visszaélés bűntette (Btk. 225. §), mind a bűnpártolás(Btk. 244. §) törvényi alapjai Önök ellen szóló bizonyítékokkal halmozva fognak realizálódni.

Azzal a hagyománnyal, hogy a legfőbb és legrosszindulatúbb cenzorok és szervezett bűnözők egyoldalúan tehessenek valamennyiünk ellen, ezennel végeztem. Mostantól követelem ezen betiltó és szervezett bűntettekre folytatólagosan felszólaló személyek, csoportok és bűnszervezetek ellen a Büntető Törvénykönyvben halmozottan megkövetelt, de Önök által semmibe vett törvényi szankciók végrehajtását, a betiltásoktól a szabadságvesztésekig bezárólag. Amit ellenem és ellenünk törvénytelenül követeltek, azt én a törvény betűje szerint követelem Önökön, mert nem voltak hajlandók törvényesen fellépni a nyíltan rasszista, gyűlölködő, cigányellenes és antiszemita személyek, médiumok és szervezetek ellen.

A mai napon kaptam kézhez azt a levelet, amely - magyar portálokat követően - a Youtube-ról is az "A cigánybűnözés végső megoldása" (elérési cím: http://www.hirhatter.com/a_ciganybunozes.htm ) című, a nácik minden igyekezetével ellentétben egyre történelmibb léptékű filmünk betiltásáról szólt. Ismereteink szerint a hamis vádakkal és rágalmazásokkal halmozott feljelentések mögött Vona Gábor támogatói, sajnos magyar származású cigánygyűlölő és antiszemita elkövetők szerepelnek. A film, melyet a Jobbik és a Magyar Gárda közvetlen környezetében fedezéket kereső és találó nácik több magyar és küldföldi videomegosztóról tiltattak be, nemlegesen lép fel a romák bűnözés szerinti megkülönböztetésével, halmozottan ember- és cigányjogvédő, és közvetlen megoldását kínálja a kisstílű tolvajok és agresszív, utcai elkövetők bőrszíntől független tetteinek kamerával való rögzítésére és lebuktatására. Minthogy az emberjogvédő film, mely valamennyiünk védelmére hivatott, szükségtelenné és okafogyottá teszi a Magyar Gárda bármiféle vonulását, továbbá a náciktól tömegével számon kérve nem cigánygyűlölő, sőt, az elkövetések származás szerinti osztályozását hangsúlyozottan elveti, ezért nem csoda, hogy Vona Gábor náci bandái és csoportjai tömegével küldtek feljelentéseket a Youtube címére azzal a hamis váddal, hogy a film a cigányok elleni gyűlöletre szólít fel, valamint hogy a cigányok kiirtását szorgalmazza és agresszív. Az eddigi információk szerint ezen feljelentéseket kizárólag szélsőjobboldali cigánygyűlölők és nácik fogalmazták meg. Az Önök kötelessége ezen elkövetőket lebuktatni és nyilvánosan felelősségre vonni. A törvényben előírt jogomnál fogva követelem a hamisan vádolók és rágalmazók teljes névsorának és adatainak a büntető eljárásért végrehajtott lekérését, ellenük a törvényes eljárás lefolytatását és törvény előtt a Büntető Törvénykönyvben (Btk.) megköveteltek szerinti elítélését! Elítélését, mert elegünk van a rosszindulatú, gyűlölködő, hazug és Krisztusi békességünk és türelmünk fedezékét mindeddig kihasznált fasiszta terrortámadásokból, melyek mögött Vona Gábor és pártja, valamint a Magyar Gárda vezetésével egy személyben a legfőbb felelős, mindazon jobboldali pártmédiumaival együtt, amelyek eddig mind megúszták a büntető feljelentések tömegeit annak ellenére, hogy amit rólam megjelentetni hajlandók (akár a Nemzeti Hírhálót, akár a kuruc.info-t, akár a Harc Tér nevű lapokat vesszük alapul), az is bűncselekmény.

A Youtube-hoz rólam eljuttatott feljelentések tartalma miatt én, Molnár F. Árpád (anyja neve: (...), született: (...)) a Btk. 179. § (1), a Btk. 179. § (2) a) és c) értelmében ismeretlen tettesek ellen büntető

f e l j e l e n t é s t

teszek.

Rágalmazás
179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt,
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.

A törvényben előírt jogomnál fogva hivatalos tájékoztatást kérek továbbá arról, hogy a Youtube által a legalapvetőbb emberi jogok és nemzetközi jogok, valamint kötelezettségek elképesztően drasztikus és mérhetetlenül fasisztoid szinten igénytelen megszegéséért, mellyel hazánkban az emberi jogok minimumát is a teljes megsemmisítéssel fenyegetik (hiszen holnapra Önök miatt nemzetközi szinten is betilthatóvá lehet a roma és polgári jogvédelem összes létező formája, miközben a jobboldalinak nevezett gyűlöletfilmek, gyűlöletportálok és gyűlöletcikkek tömegével terjednek), mely belföldi és nemzetközi hatóságnál lehet pert indítani, továbbá büntető és egyéb feljelentést tenni a Youtube ellen a magyarországi cigányság és a békében élni akaró polgári lakosság egyértelmű és világosan tetten ért, immáron bizonyított veszélyeztetéséért, és hol lehet mind az erkölcsi, mind az anyagi kártérítéseket a Youtube elleni perek által a magyarországi (és nemzetközi) cigányság érdekében kiharcolni, valamint a teljes kártérítési összeget a magyarországi romák és roma jogvédők számára az utolsó fillérig átadni.

Annak ellenében, amit az ellenem a magyarországi videomegosztókhoz és a Youtube-hoz eljuttatott Vona- és Magyar Gárda-párti nácik feljelentései e film kapcsán tömegével tartalmaznak, miszerint filmünk a cigányság ellen uszít, cigánygyűlölő és a cigányok kiirtásáért szólal fel, a helyzet az, hogy a jobboldali bűnöző alkatú pszichopata, fasiszta vonabűnözők összes hamis vádjaival és rágalmaival szemben nem csak ez a film evidensen roma jogvédő, de egy sor kimondottan a romák jogainak védelmére hivatott filmünk készült, a magyar származású cigányok és roma jogvédők pedig rendszeresen keresnek meg hálálkodó és gratuláló szavakkal annak címén, amit értük tettem. Bizonyára nem kell külön ecsetelni sem a hatóságoknak, sem az ombudsman úrnak, sem Draskovics Tibornak, hogy a roma jogvédelem mekkora gyűlölet tárgya, amióta Önök eleresztették a nácik szaporítását, és - egyébként velem együtt - korlátlan teret engedtek nekik abban, hogy felelősségre vonással nem fenyegető bűntetteiket egyoldalúan követhessék el ellenünk és minden cigány és nem roma testvérünkkel szemben.

Elvárom, sőt, megkövetelem, hogy büntetőjogi felelősségük és az Emberiség előtti teljes felelősségük tudatában most már határozottan, a törvény minden betűjét a legszigorúbban számon kérve eltörlőleg lépjenek fel a magyarországi fasizmus igénytelenül hazudozó, rágalmazó és rosszindulatú terrorizmusával szemben, mellyel az Önök tetteinek következtében már nem csak Magyarországon, de az Egyesült Államokban is üldözik a magyarországi cigányokat és a roma jogvédőket, ahogyan a Youtube teszi, számos roma jogvédő filmünkkel együtt a teljes betiltással fenyegetőzve, illetőleg ezeket végrehajtva, hogy az emberi jogok a Magyar Köztársaságban élők és a magyarul tudó lakosok 15 milliója vonatkozásában teljes egészében megszűnjenek a Föld bolygón.

Bizonyára az előzetes informálódásuk és a feljelentéslista lekérése előtt sem nehéz rájönni, hogy filmünk betiltása mögött a Magyar Gárda napokban történt, messze nem kielégítő és teljes körű betiltása ellen a bűncselekményeket tovább halmozó vonanácik állnak. Az ennél bonyolultabb összefüggések feltárása nem hiszem, hogy ehhez a fasizmussal túlhalmozott környezethez méltó lenne. A betiltásért fellépők és a minden gyűlöletakciókban mindvégig kiszolgáló vona-médiumok tagjai teljes felelősséget kell viseljenek minden eddigi és ezt követő cigány-, zsidó-, norvégellenes, másokat megbélyegző és gyűlölet tárgyává tevő tetteikért, minthogy senki olyan elszántan és eszkaláltan nem üldözte a tényfeltárást és az emberi jogok védelmét, valamint a világ nemzeteit, mint ők.

Tájékoztatom Önöket, hogy személyemben és a Hírháttér nevében a továbbiakban minden olyan magyarul megjelenő cigányellenes film betiltásáért fel kívánok lépni, és a feltöltők, valamint a romák jogai ellen felszólalók büntetőjogi felelősségre vonásáért ugyancsak feljelentéseket kívánok tenni, akik a romák jogaival szemben megszólalnak, akik csak Alkotmányunkban vagy a Büntető Törvénykönyvben foglaltakkal szemben a cigányok azonos jogait és teljes egyenlőségüket támadni merik, mert a tapasztalatok szerint a kesztyűs kéz taktikája nem a békét, hanem a magyar cigányellenesség és gyűlölködő fasizmus vészes mértékű felerősödését eredményezte, ma már teljes megsemmisüléssel fenyegetve a roma és emberi jogvédelem egészét is. Nem hiszem, hogy Önöknek különösképpen kellene részletezni, mennyire kísértetiesen hasonlítanak a Vona Gábor és gyűlöletorgánumai által (amilyen a Barikád, a kuruc.info, a Nemzeti Hírháló, a Harc Tér és a többiek) hirdetett gondolatok a hitleri Németország bevezető lépéseire. Eddig az egyoldalú kirekesztéssel, betiltással és gyűlöletkampánnyal, nem tovább! Most már kötelességem nekem is fellépnem, de a fasiszták módszereivel szemben nem a törvénytelenségre buzdítva, hanem jogainkat a hatályos törvények betűi szerint követelve!

Draskovics úr: ahol az emberi jogok védelmezőit és a roma jogvédőket nemzetközi és hazai betiltásokkal sújtják, ott a cigánygyűlölet bármiféle képviselőinek - legyenek azok a Jobbik, a Magyar Gárda vezetői, a kuruc.info, a Barikád, a Nemzeti Hírháló, a Harc Tér elkövetői - börtönben a helyük. Nem vitás, hogy Hitler Németországában - Önökhöz hasonlóan - azokat üldözték, akik a romákért és az emberi jogokért felszólaltak, és akik üldöztek minket, azok valósították meg német- és magyarellenes, valamint keresztyéngyűlölő pogromaikat, természetesen a német és a magyar stb. nemzet hazafiassága nevében, ahogyan az utolsók tették a Világtörténelem során. De az, hogy Németországban, Hitler alatt úgy tiltották be az emberi jogok védelmét, ahogyan Gyurcsány Ferenc és az Ön irányítása alatt, az sem pártjukat, sem Önöket személy szerint nem menti fel semmi alól!

Üdvözlettel Molnár F. Árpád,
aki úgy érzi, hogy az Önök által létrehozott és ilyen iszonyatos sötétségig nevelt, mindannyiunkra nyíltan közveszélyes, sátáni disznóólban egyre inkább életcélja lesz, hogy azt már nem Krisztus türelmével térítgesse, hanem a törvény minden betűjével, a lehető leghatározottabban számolja fel.

Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Ámen

Kelt.: Kecskemét, 2008 december 19.

A feljelentő adatai:
Levélcím és lakcím:
Kecskemét, 6000 Reptéri út 15/b., fsz.2.
Feljelentő anyja neve, születési helye és születési ideje: (...)
Telefonszámok: 76/320-450 ; 30/919-6386
e-mail cím: a feljelentést feladó cím: molnarfarpad@gmail.com , továbbá az azoknezo@citromail.hu cím.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2008. augusztus 26., kedd

A kormány 23 milliárdos rablása és tömegmészárlásai, feljelentéssel



Molnár F. Árpád feljelentése

Nyílt Feljelentés

LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

Székhely: 1055 Budapest, Markó u. 16.
Postacím: 1372 Budapest, Pf. 438.
T.: 354-5500
E-mail: info@mku.hu
Honlap: www.mklu.hu
Tárgy: Feljelentés

Az élő Auschwitz, az élő Szibéria -
A Sátán kormányának tömegsírjaiban az állami bűnszervezet névtelen halottainak tömkelege.


Tisztelt Legfőbb Ügyészség! Tisztelt Uram/Asszonyom!

Én, Molnár F. Árpád, Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.sz. alatti lakos (Anyám neve: Retezár Mária), élve a törvényben biztosított jogommal, a Magyar Köztársaság kormánya ellen, és főként ezen belül ismeretlen tettesek tömege ellen, a Btk. 319.§ (1) és (3) bekezdése d) pontja értelmében,

különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének vádjával

F E L J E L E N T É S T

teszek.

INDOKLÁS:

A Magyar Köztársaság kormánya kormányzati kommunikáció címén

a) a média gyakorlatilag egészében biztosított irdatlan mennyiségű megjelenésein és

b) bármikor, kérésre megjelenhetőségén túl

közpénzek tízmilliárdjaiból folytatott köztörvényes és abszolút öncélú és önérdekű ún. kormányzati kommunikációt, melynek jelentős része ráadásul bizonyítottan az ország megtévesztésére és átverésére szolgált. Az eltelt 6 esztendő alatt (2002-től 2008-ig) ilyen köztörvényes, ún. kormányzati kommunikációk során 23 milliárd Ft-ot költött el, melyből nem kevesebbszer, mint 6-szor(!!!) lehetett volna az ország teljes hajléktalanságát felszámolni, a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglalt alaptörvények megsemmisítésével hajléktalanná tett tízezreknek, összesen 30 ezer hajléktalan embernek a következő 30 esztendőre, 1 fő / 1 konténer elszállásolását lehetett volna biztosítani és megoldani!!! A kormány Alkotmányban foglalt kötelezettségei elmulasztásával, melyet a Btk. 319.§ (1) és (3) d) –ben foglaltak tudatos és tervszerű, hosszú időn keresztül, folytatólagosan elkövetett bűnszervezeti bűntetteivel súlyosbított, tömegek közvetlen halálát és fagyhalálát idézte elő az eltelt 6 esztendő során!

Felhívom a tisztelt Legfőbb Ügyészség konkrétan felelős személyeinek a figyelmét, hogy a Btk. lehetőséget biztosít a saját vagy mások testi épsége vagy élete védelmében való erőszakos fellépésre, felülírva csaknem az összes egyéb törvényt és paragrafust, beleértve az emberölésre vonatkozó paragrafusokat is.

A kormány bűntettei az aljas indok vagy cél kategóriáján túl egyértelműsítik a nem jogi kategória, hanem a reális helyzet szerinti Emberiség elleni bűnök megvalósulását is. A kormány a 23 milliárd Ft elherdálásával számos ártatlan ember és hajléktalanná tett szavazópolgár tömeges fagyhalálát idézte elő, akikért nemhogy az Alkotmány, de a józan emberi erkölcsök és hivatalosan képviselt szolgai titulusa szerint is kötelessége lett volna gondoskodnia, így azonban FELELNIE! Megesett, hogy egyetlen hét leforgása alatt 10 ember közvetlen fagyhalálát okozták, melyek mind elkerülhetők lettek volna, ha a hat esztendő alatt akár csak egy évre eső kormányzati kommunikációra fordított összeget 30 ezer ember élete tönkre tétele és sokak halálának közvetlen előidézése helyett a 30 ezer ártatlan ember elszállásolására fordították volna, fő/konténer.

Felszólítom a tisztelt Legfőbb Ügyészséget, hogy ne adjon utat a további, aljas indokból vagy célból, egyéni haszonszerzés végett elkövetett gyakorlatilag nyílt és abszolút egyértelmű, fasiszta tömegmészárlásoknak, hanem a Magyar Köztársaság Alkotmányában tengernyi helyen kötelezettek szerint a nem titkoltan csak ebben az esetben is látványos bűnszervezetként működő kormánnyal szemben a törvény leghatározottabb erejével, több tízezer, valamint 10 millió ember élete védelmében lépjen fel és sújtson le! Vegye figyelembe a tisztelt Legfőbb Ügyészség konkrétan felelőssé lett valamennyi személye, hogy a törvények nem javaslatokat tesznek a közpénzek védelmére, a bűnszervezetek felszámolására és az elkövető bűnözők fegyházban történő elszállásolására, hanem kötelezettségeket írnak elő, melyek megszegése esetére hosszú esztendőkig tartó fegyházbüntetés letöltését követelik.

Az Alkotmány XII. Fejezete 54. § (1) kimondja, hogy: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

Ezt a törvényi kitételt a kormány jelen bűntettével 30 ezer ember élete ellenében közvetlenül megsemmisítette, 10 millió emberrel szemben pedig végzetes hátrányt okozott, minthogy

a) senki ebben a kötelezően egyenlő személyi jogokkal bíró országban nem teheti meg, hogy 23 milliárd Ft-ot költsön saját cége vagy személye mondandójának külön kommunikálására, túl azon, hogy

b) ember és cég nincs az országban, akinek annyi helyen és módon nyílik lehetősége pillanatonként a kommunikációra, ráadásul tengernyi apparátussal és mozgatható pártemberrel, mint a Magyar Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének. Így a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette ezen pontokon is messze halmozottan abszolút bizonyítást nyer.

Az Alkotmány XII. Fejezete 54.§ (2) kimondja: „Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.”

A kormány 30 ezer embert olyan körülmények között tart, helyesebben tárol, aminél rosszabb emlékeket csak a szibériai munkatáborokban lévő rabok életkörülményei és a náci koncentrációs táborok auschwitzi téli mocska és – a kormány tevékenységéhez hasonlóan – nem ritka fagyhalála idéz, megsemmisítve ezzel az Alkotmányban foglalt alaptörvényeket és a legalapvetőbb kötelességeket, tömegek elhalálozását közvetlenül, az Emberiség ellenségeként előidézve és okozva.

Alkotmány, XII. Fejezet, 55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.

A kormány bűnszervezeti bűntettei csak a fenti Btk. paragrafus értelmében megsemmisítették az Alkotmányban a személyi biztonságra vonatkozó törvényi kötelezvényeket, 30 ezer embert kilátástalanságra, lassú, betegség általi halálra, sokakat közvetlen fagyhalálra ítélve hasonlóan emberséges és demokratikus, valamint alkotmányos elvek szerint, amilyeneket a a hitleri nácik és Sztálin tömeggyilkos alkalmazottai (a gyurcsányi terminológiával: „rendzavarói”) cselekedtek.


BIZONYÍTÉKOK:

Az Echo Televízió 2008 augusztus 26-a 12 óra 00 perces Híradójában és a Fidesz vezető politikusától elhangzottak, valamint az elektronikus és nyomtatott médiumok megannyi közlése.

Kérem, hogy feljelentésem ne kallódjon el és ne essen véletlenül a szekrény mögé, a tömegmészárlások ellen szíveskedjenek határozottan és a jog minden eszközével azonnal fellépni, jelen feljelentésemet pedig a törvényes határidőn belül elbírálva, s az eljárás eredményéről a jogszabályban megadott módon engem a fenti címen értesítve reagálni, hogy az valamennyiünk érdekében a lehető legkevésbé emlékeztessen a kormányzati kommunikációk színvonalára.

Kecskemét, 2008-08-26.

Molnár F. Árpád

Levelezési címem és egyéb adataim:
Molnár F. Árpád
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.
Mobil és vezetékes telefon: 30/919-6386 ; 76/320-450
E-mail cím: molnarfarpad@gmail.com
Honlap:
http://hirhatter.t35.com

Az egyik oldalon királyi kényelem, dőzsölés, pompa, a másikon kilátástalan nyomor vagy fagyhalál - A gyurcsányi és a hitleri érák közötti hasonlóságok kétségbe vonhatatlanok.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.