A következő címkéjű bejegyzések mutatása: honvédség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: honvédség. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 13., vasárnap

Magyar titkosszolgálati beszervezések és kommunikációk

HTML clipboard

Magyar titkosszolgálati beszervezések és kommunikációk
(Pár szóban, amikről senki más nem szól rajtunk kívül)

Molnár F. Árpád: Előszó helyett:
Ígéretet teszek arra, hogy amint lehetőségem van a hadseregnek és más titkosszolgálatoknak az emberi gondolkodást és tapasztalást irányító eszközei nyilvános megmutatásához, be fogom mutatni az elmeirányító gépet a teljes lakosságnak, és azt a mentális devianciák ("kezelhetetlen" hisztéria, vészes depresszió stb.) teljes megszüntetésére fogom felhasználni. Ezen jótéteményeket az eddig is a világon minden tekintetben az állammal és a Háttérhatalommal együttműködő országgyűlési és azon kívüli pártok vezetői soha nem tették volna meg, s mivel valamennyi az állam biorobot rabszolgája, így nemhogy a szerkezetek és számítógépek bemutatásáig nem óhajtottak soha eljutni, és fel sem vetettek ilyet(!), de még az ezekről való tényfeltárást is gyűlölt ellenségként üldözték!


Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)

A titkosszolgálatok minimum közel fél évszázada nagyon hasonló módszerekkel dolgoznak beszervezendő és beszervezés alatt álló célszemélyek esetében. A különbség eredetileg abból adódott (adódik), hogy a különböző államok az ismeretlen központú Háttérhatalomtól eltérő időben kapják meg azokat a titkosszolgálati és mentális befolyásolásra és irányításra szolgáló eszközöket (drog, elektromágneses technológiák stb.), amelyeket a szakértőknek tekintendő leleplezők fölöttébb egyöntetű véleménye szerint legalább a 80-100 éve regnáló és az egész világot uralma alá vetett valódi Háttérhatalom, a Központ, Bibliai Nevén a titokzatos Nagy Babiloni Szajha oszt szét a világ államainak, halálpontos terveknek és az Emberiség történelme előre tervezett totális kontrolljának, irányításának és szervezésének megfelelően.

Mivel a megosztható ismeretekkel, amelyekre nem könyvekből tettünk szert, lexikonokat lehet megtölteni, így most is csak egy nagyon szűk tartományból és röviden érintünk.

Magyarországon az ügynöki beszervezéseknek - mint a világon mindenütt - kétféle formája létezik:
- a beszervezés titoktartási nyilatkozat aláírásával,
- a beszervezés titoktartási nyilatkozat aláírása nélkül.

A titkosszolgálatokba roppant sokféle mélységben történnek a beszervezések, személyenként eltérő "fejlődéssel-fejlesztéssel", és a lakosság elgondolni sem tudja, milyen iszonyú roppant mennyiségben vannak túlsúlyban azok a beszervezések, amelyek során a világon semmiféle titoktartási nyilatkozat aláírására nem kerül sor, és az ügynökök soha nem ülnek le szemtől szemben egyetlen titkosszolgálattal és annak képviselőjével sem!

Van egy nagyon fontos tény: akit beszerveznek a titkosszolgálatba, történjen az bármilyen mélységben, az onnantól quasi 100%, hogy a világon mindenben engedelmeskedni fog, kapjon bármire utasítást! Az emberi fajnál roncsabb, undorítóbb, meghunyászkodóbb, gyávább, szolgalelkűbb, szervilisebb férget nem hord hátán a Föld, ahogy a Biblia szerint a Világmindenség sem hord Magában ennél mocskosabb dolgot, kizárólag e pöcegödörben, amit Földnek neveznek, de itt gyakorlatilag 100%-ban! Ama roppant kevés kivétel, aki belőlem és az általam bejuttatottakból áll, akik a világon semmilyen titkosszolgálatnak nem hajlandók engedelmeskedni, nemhogy ritka, de egyetlen személyen, bizonyos agyonhallgatott Kopács Miklóson kívül még csak nem is hallottam soha életemben olyan magyarról, aki ne hajolt volna földig a titkosszolgálatok utasításainak! Azóta is mi vagyunk az egyetlen leleplezők, míg pl. Kopács Miklós már régen beadta a derekát, és az államnak engedelmeskedve felszívódott. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a KGB-ről nem titok, hogy az a szovjet éra alatt a lakosság 25-33%-át beszervezte, ebből bármiféle leleplezésben összesen nem akadt fél évszázad során senki, csak néhány olyan, aki átállt pl. a CIA-hoz, és onnantól annyit hozott nyilvánosságra, amennyit a CIA engedélyezett és elvárt, akkor láthatjuk, hogy e szovjet fennhatóság alatt felduzzasztott, hatalmas méretű magyar titkosszolgálat is milyen faji söpredékként deklarálja a teljes magyarságot, amelyből kerüljön sor bárki beszervezésére, az onnantól egészen biztosan hazaáruló és az Emberiség ellensége lesz! Csak mi nem tartunk be semmilyen konspirációs szabályt, csak mi nem engedelmeskedünk senkinek! Ezért aki a mi ellenségünk, az egész biztosan a nemzet és az Emberiség ellensége is! Csak az szóljon ellenünk, aki többet mond és tár fel, mint mi! És amint ezt megtenné bárki, azonnal megelőznénk, hiszen engem sem korlátoz más, csak az ügynökállami, titokrácia által a népbe szervezett és plántált butaság és elbutítás: Azért nem mondhatok el többet, mert a barom módjára és államvédelmi pártok disznóaklaiba vágóidiótaként terelt csorda lakosság olyannyira ellenséges az igazmondással és saját túlélési érdekei képviseletével szemben, hogy azt kell kijelenteni szüntelen: szemét a szeméttelepre, ürülék a vécébe, disznó a párt disznóóljába és annak vágóhídjára való! Van valami közös pl. Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, a Jobbik államvédelmisei és köztem: mind tudjuk, hogy a nép vágóbarom, és mind tudjuk, hogy ők annak is használják őket: primitív, baromként manipulálható és felélhető fogyóeszköznek. Ők élősködnek ebből, én meg leleplezem. Ezért őket a Háttérhatalom multimilliomossá teszi és hősnek nevezi, engem pedig mint ellenséget üldöznek és üldöztetnek.

Tovább folytatva, amit a pártok és az álnemzeti parazitáktól soha nem tudnának meg a szerencsétlen, nyomorult pártféreg lakosok, hanem helyette kapnának még egy és még egy titokminisztert, hol Orbántól, hol Csurkától, hol Vonától és Fürtől stb., akik a világon minden módszert és eszközt elrejtenének továbbra is, hogy uralhassák és irányíthassák a lakosságot, gazdagon megjutalmaztatva a Háttérhatalomtól és a Sátántól, ahogy mindenütt így ment a Föld bolygó történelme során: a beszervezések fő vonalába tartozik az utcai beszervezés. Ennek lényege, hogy a titkosszolgálatok (az NBH, a KBH, a KFH vagy valamelyik másik) ügynökökkel környékezik meg az illetőt, általában járókelőknek álcázva. Mögé érnek és sétálnak mögötte, odaállnak a buszon, a metrón, a villamoson, ahol éppen ül, telefonálást mímelnek stb., és közben gyakran szóról szóra átadják, amire utasítást kaptak/kapnak. Nem ritka a demonstratív követés is, amikor egyetlen szót sem szólnak, de tudatják a célszeméllyel, hogy a nyomában vannak, és általában ennél sokkal többet is. Azaz ahogy az utcai ügynökök, ismertetik a beszervezendő, majd nyomás alá helyezett személlyel, hogy ismerik a kedvenc színét, ismerik a szexuális szokásait, gyermekkori és felnőttkori stiklijeit, összes kapcsolatait, hogy mit csinál a lakásban, a fürdőszobában, a WC-ben vagy a sötétben, a paplan alatt, mindent. Ha nem engedelmeskedik, általában - és a világ összes titkosszolgálata ugyanezeket teszi - rögtön a szexualitására tesznek megjegyzéseket, megzsarolják, hogy leleplezik a család előtt, hogy megcsalta a feleségét, megzsarolják, hogy koncepciós pert szerveznek ellene, ahol a cége vagy munkahelye legapróbb dolgából elefántot kreálnak, hamis tanúkkal, és a médiát egy az egyben lejáratására fogják mozgatni, és/vagy bűnözőkkel belekötnek vagy megverik az utcán, aztán ha Ausztriában vagy arabok között van, akkor meglopják (az osztrák titkosszolgálatoknál pl. kiemelkedően tradicionális hagyományai vannak a lopásnak, ahogy az araboknak kimondottan lételeme ez; fölöttébb gusztustalannak tartom mindkettőt), és megzsarolják, hogy ő vagy kedvelt családtagja rákos lesz, felmegy a cukra és megvakul, infarktust kap, és ez nagyon, de nagyon "szar lesz", vagy más módon megölik.

Ezek ellen a leghelyesebb mód a nyilvánosság. Még egyszer mondom: soha nem engedelmeskedni, soha nem meghajolni! NYILVÁNOSSÁG! Azért van az Internet, hogy ahol Orbánék halálos áldozatoknak szántak a Kuzma Mihály és Dénes Gábor leleplező rendőrtisztektől a civil polgárokig bezárólag mindenkit, aki csak véletlenül valamivel kapcsolatba került, ami nekik nem tetszett, ahol Orbán Viktor, Kövér László, Demeter Ervin, Gyurcsány, Bajnai, Csurka és a többi ügynök- és ügynökvezérlő, nemzetelvesztő parazita, bűnszervezeti bűnöző halálba kergetné vagy közvetlenül megölné az áldozatokat vagy az igazság védelmezőit azért, mert pl. nem olyan alacsonyrendű Pesty Lászlós és Hír tv-s, vagy Magyar Nemzetes Néző Lászlós féregállat, mint ők, az használja az Internetet! Az állam fekete söpredéke ekképpen hiába reménykedik a teljes elhallgatásban és elhallgattatásban, mert csontvázaikat elegánsan, őket pedig mamutlábakkal taposva lehet a világ elé borítani, míg nekik csak a régi szép időkről való nosztalgiázás marad, amikor még a lakosság csak ahhoz és úgy fért hozzá, amit ezek a söpredék, lumpen féreg elemek saját zsebeik és pozícióik bűnözői érdekében nyilvánosságra kívántak hozni.

A titkosszolgálati beszervezések másik területe kevésbé gyakori, de nem ritkán az előbbiek kombinációjával alkalmazzák: ilyenkor az illető személy közvetlen munkahelyi, szomszédi és/vagy rokoni környezetét használják fel a beszervezések és irányelvek akár legnyíltabb konkretizálására (azaz a munkatárs, rokon stb. közli, hogy a titkosszolgálat ezeket és ezeket tudja, ez és ez fog történni, ezt és ezt kell tenni stb.), továbbá nem ritkán a célszemély környezetét alkalmazzák a titkosszolgálati eszközök átadására. Nagyon ritka, hogy bármi szolgálatért bárki bármiféle anyagi vagy egyéb juttatásban részesülne. A titkosszolgálatoknak való totális megfelelés sokkal inkább kiszolgáltatott lábtörlővé és fogyóeszközzé degradálja az egyént, semmint stabil egzisztenciájúvá vagy gazdaggá. A titkosszolgálati eszközök átadása alatt legtöbbször nem több értendő, mint a fülbe helyezhető hangszóró, amely elemmel működik, és amely hangszóró olyan kicsi, hogy a fül mélyére tolva az emberek úgy több, mint felénél semmi sem látszik. Arról nem szoktak külön tájékoztatást nyújtani, de mi megtesszük, hogy ezen eszközök külön mikrofonnal is (és egyebekkel, amikről csak személyesen beszélünk) el vannak látva, mely mikrofon távirányítással aktiválható. Így eggyel több forrás adott arra, hogy hallják, ami az ügynök környezetében történik. A titkosszolgálatok mindenről halmozottan igyekeznek gondoskodni. Akinek olyan a füle, hogy hiába tolja be a hangszórót (poloskát), mégis meglátszik, vagy a haja nem takarja eléggé, ott vattával szokták fedni, hogy a hangszóró (a titkosszolgálati szleng "fülbevalónak" nevezi) ne láttassék meg mások előtt. A vatta használata nem kívánságműsor, annak alkalmazására is a titkosszolgálat ad utasítást. Olykor előfordul, hogy az ügynök érzékenyebb a fülbe tolt hangszóróra, ezért azt akár negyed óránként cserélgeti egyik füléből a másikba. Amikor ilyen személyektől megkérdik, miért van a fülükben vatta, pl. azt mondják, hogy mert a fülük érzékeny a huzatra. Amikor pedig tudatlan környezetük akár nevetve megkérdezi, hogy alig később miért került át a másik fülükbe a vatta, olyankor hiába adnak képtelen magyarázatot, pl. azt, hogy "á, mindkettő érzékeny, csak cserélgetem" vagy hasonló, mert a nem beavatott környezet és az emberi értelem olyan buta és primitív, hogy ami nem illik sehogy sem a képbe, és semmilyen magyarázattal nem tud szolgálni a feloldására, azt is elfogadja, mint az állat, azzal, hogy valahogy van és kész.

Aki a titkosszolgálatokkal kezdőként harcol, alapvető fontosságú, hogy ha bármi nem illik a képbe, akkor azért nem illik, mert ott valami tényleg nem stimmel! Ezek fölött a profi bűnözők java is elsiklik, pedig nem szabad! Ha valami nem stimmel, annak halál pontos oka van! Olyan nem létezik, hogy valami valahogy van és kész. Semmi sincs valahogy, mindennek pontos okai vannak! Viszont aki nem elég verzátus (jártas) a Valóság ismeretében, ugyanezekkel a manőverekkel kegyetlenül félre is lehet vinni, ezért aki nem tud mindent, ami kell, az ne higgyen el semmit, amit lát és hall!

Visszatérve és folytatva: amikor pl. a vattás fülbevalózás létét nyilvánosságra hoztam (természetesen ezt is elsőként minden magyarok közül), sokan jelentkeztek nálam azzal, hogy környezetükben az elmúlt években (is) találkoztak ilyen vattás személyekkel, és szerintük az állam mozgatta őket, fülbevalóval a fülükben. Arra is kitértek, amiről szintén beszéltem az Interneten (elsőként minden magyarok közül, mint rendszeresen ezer és ezer dologról), hogy feltűnő volt, amikor akár negyed óránként is egyik fülükből a másikba került a vatta, és annak magyarázatára fölöttébb zavaros és értelmetlen válaszokat adtak. De így már - mondták - érthető.

A pár évvel ezelőtti Big Brother valóságshow egyik média által kiválasztott csoportjánál láthattunk pl. olyan felvételeket, amikor a ház lakói csendben és látható konspiratív módon osztogattak egymásnak valamit, ami bőven elfért a tenyerükben, és már ott, ahol átvették, tolták is bele a fülükbe. A magyar titkosszolgálatok vagy általuk bármely külföldi már akkor jelezte felém - valójában a véleményemet várták -, hogy ha sumákolnak a Big Brother házban, az feltűnő, feltűnő-e. Nem szóltam semmit, hiszen éppen az volt a szándékom, hogy az egész titkosszolgálat, A-tól Z-ig minden eszközzel együtt megbukjon, és lehulljon erről az álszent, áldemokratikus, akkor még független és objektív médiának nevezett álköztársaságról, totális diktatúráról a lepel, de a hallgatásom is bőven elegendő volt arra, hogy ez az osztogatós és fülbe tolós sumákolás a tv2 műsorában eztán (tudtommal) ne forduljon elő. Amikor Kozenkay Jenő III/II-es kémelhárító a Hírháttér TV-ben arról beszél, hogy titkosszolgálati ismeretekkel az ember másként látja a tévé műsorokat és a híradásokat is, mert olyan dolgokba lát bele, amikről egy hétköznapi embernek fogalma sincs, akkor többek között ezen egyszerű és régi-régi technológiáról is beszél, de sokkal többről is! Ahogyan egy CIA-ról könyvet írt bennfentes újságíró adta közre könyvében úgy 10 évvel ezelőtt: a CIA hatalmas kapacitását tölti azzal, hogy a tévét nézi a világ minden részén. A CIA-hoz bejáratos író - aki eredetileg szimpatikussá akarta tenni a CIA-t - nem tette hozzá, én is csak az értelmesebbek felé üzenem, hogy messze-messze nem csak azért néz tv-t (és Hírháttért) a CIA az egész világon, hogy milyen elvétéseket és egyebeket tesznek újságírók, médiaemberek stb., hanem azért, hogy miket tesznek, amikről halvány fogalmuk sincs, hogy miért tették vagy hogy egyáltalán tették! Hogy amiről beszélek, az a lényeg és az esszencia, azt tudják azok, akik általunk vagy a titkosszolgálatok által bejutottak, avagy elég értelmet kaptak az ISTEN Gondviseléséből ahhoz, hogy a Hírháttért nézve, hallgatva és olvasva megérthessék!

A fülbevalóhoz visszatérve: az egy-egy vezényszavas, valamint hosszabb szöveges utasításra olyan tévéműsort és operatív akciót lehet kivitelezni, amely kapcsán a nézőknek halvány fogalmuk sincs, hogy a mondatokig bezárólag megrendezett jelenetről van szó. A hangutasításnak sokszor látható egyéb jele, hogy az illető egy másodpercre vagy annak tört részére, megdermed, szeme jobban elkerekedik és egy helyre mered; ilyenkor kapja az utasítást, ilyenkor figyel. A tévé műsoraiban éppen úgy, mint az utcai és munkahelyi ügynököknél stb. tehát ekképpen is észlelhetjük ezen hangutasítással történő operatív beavatkozásokat. Az oroszok annak idején 50 ezerért árultak olyan poloskairtókat, amik eme fülbe tolt hangszórókat is észlelték, ahogy számos egyéb tartományban sugárzó lakásba stb. helyre rejtett poloskát is. Ugyanakkor nem lehet poloskát találni, csak ha a titkosszolgálatnak kimondott célja, hogy csaliból vagy más okokból egy látszólag sikeres poloskairtást kivitelezni lehessen! Ennek részletezése meghaladná e cikk méretét, de később beszélni kívánunk erről is, meg aki akar, továbbra is érdeklődhet telefonon vagy személyesen. A munkahelyi, szomszédolási, saját lakásban tett fülbevalós akciók kapcsán figyelembe kell vennünk, hogy a helyiség be van technikázva, és semmit nem tehetünk észrevétlenül, ahogyan utcai akcióknál is minden digitális rögzítésre kerül, de mi szemmel csak a fülbevalósokat fogjuk észlelni. A titkosszolgálatokat nagyon nehéz átejteni, egy bizonyos szint fölött pedig már nem lehet, viszont különböző technikákkal rá lehet venni őket társasjátékozásra, megrendezett stratégiai harci viadalra, presztízsháborúkra stb. Ugyanakkor minden pillanatban tudni kell, hogy a titkosszolgálatok a Sátán Háza, és azokban a szó legszorosabb értelmében sem lakik semmiféle erkölcsi tartás, becsület vagy bármiféle, akár nyomokban fellelhető tisztesség! Aki a titkosszolgálatokkal háborúzik, az a Bibliai farkassal, a Gonosszal harcol és a Sátánnal folytat háborút. Amikor komolyabb a tét, olyankor pedig mutatott játékos kedvüket is átveszi a mérhetetlen és legalacsonyabbrendű állati ösztön és gyűlölet; nem mintha egyébként bármilyen szinten magasabbrendűek lennének a legutolsó állatoknál.

(Írta: 2009.09.13. Publikálva: 2009.09.14.)

Epilógus helyett emlékeztető:
9 év alatt több, mint egy tucat halott. Volt, akikhez előtte, volt, akikhez utána fogtak hozzá, hogy a kellő időben meghaljanak. Egy közös vonásuk volt: a Molnár F. Árpád személyes ismerőseiként az eltelt 9 év során valamennyien végig, vagy egy ideig az állami bűnözés pártján álltak a Molnárral szemben. Azonban a 9 év alatt a Molnárnak egyetlen közvetlen ismerőse sem halt meg, aki akár tudatlanságból, akár egyéb okokból ellene az állam oldalán nem tanúskodott vagy nem aktivizálódott.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. augusztus 19., szerda

Levél a katonai titkosszolgálatok vezetői ellen, politikai gyilkosságokkal

HTML clipboardMolnár F. Árpád (oknyomozó, tényfeltáró, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztője)
(A képernyőre vetést követően visszaolvasás és javítás nélkül a katonai titkosszolgálatoknak elküldve: 2009.08.19.)
HTML clipboard


Legújabb, de máris nagy sikerű nemhogy emberjogvédő, de kimondottan népirtás- és Emberiségholocaust-ellenes filmünk, melynek címe az "A tapasztalásszkennelés és az agyirányítás alapjai", a katonai titkosszolgálatok (Emberiség-ellenes és Alkotmány-ellenes hazaáruló terrorszervezetek) vezetőit, így Kovácsics Ferenc KBH-igazgatót és Madarász Károly KFH-igazgatót egyaránt halálbüntetésre "javasolja". A film eredeti forrásoldala ide kattintva érhető el.
(Molnár F. Árpád)

Feljelentés, adatkérés és legális politikai gyilkosságok a katonai titkosszolgálatok vezetőinek

kovácsics ferenc, a katonai biztonsági hivatal igazgatója! madarász károly, a katonai felderítő hivatal igazgatója! Azaz az Emberiség ELLENSÉGEI!

Hónapokkal korábban figyelmeztettem fajtátokat és a katonai titkosszolgálatok vezetőit egy mocskos hazaáruló söpredék féregre, amelyik az indavideobomb.hu videomegosztón hivatásos katonaként minden létező emberjogvédő tényfeltárásra körülbelül a magyar történelem legutolsó, egyben legszorgalmasabb szemeteként védte az érdekeiteket! Hogy még feltűnőbb legyen, semleges vagy az emberi jogokat és a nemzeti érdekeket és túlélést bármilyen szinten pártfogó hivatásos katona nem lett oda vezényelve, hogy hangját hallassa, hogy stefán géza megdöglött kbh-igazgató és fajtátok összes tagja nem a kádári tömeggyilkos éra és putyin litvinyenko után ítéletre kihajított kövülete és Izrael tömeggyilkos, tömegpusztító mossados végrehajtója. Akár elektrosokk terápiákról, akár rendőrségi és titkosszolgálati bűnszervezeti módszerekről, akár a 2006-os, a világ népei elleni sortüzekről, főbe lövésekről és ártatlan gyalogosok megnyomorításáról volt szó, hivatásos katonátok, amit nálatok és nagy nyilvánosság előtt botrányt rendezve jelentettem fel, folyamatosan ugatott. Ahogy a konspirációs szabályok előírják, és ahogyan nekem 2001 elején tanították a titkosszolgálatok, feljelentésemre úgy jártatok el: hogy ne legyen annyira látványos, feljelentésemet követően még egy ideig ugatott, aztán visszavontátok teljes némaságra. Azóta csak egyedi esetekben, természetesen mindig kovácsics- és madarász-minőségben, azaz a nemzet és minden élő és születendő ember, valamint a Föld összes népe és nemzete, és a Mindenható ISTEN ellenségeként szólalt meg, hogy felvehesse közpénzekből finanszírozott fizetését.


Madarász Károly mérnök altábornagy, a Katonai Felderítő Hivatal (KFH) főigazgatója a putyini KGB és az izraeli Moszad ölében, a bebetonozott hulla kádári katonai titkos szolgák maffiájának sűrűjében eszét vesztve próbálja elpusztítani a Magyar Köztársasággal együtt az egész Föld bolygót, és pokolian káromkodik, hogy a Molnár F. Árpád miatt életében először szorul a hurok a nyaka körül, pedig eddig is csak hitvány söpredék bűnöző terrorista volt, de teljes médiafedezékkel, állami hazaárulók, továbbá tudatlan és tapasztalatlan sajtóidióták által állammaffia-kommentálva.
(Molnár F. Árpád)

Megbízásaitoknak megfelelően ott, nyilvánosan közölte azt is, hogy nagyon örül annak, hogy a magyarság bukását szenvedte el, és akárhogy is próbálkoztam én, a Molnár F. Árpád, senki nem volt hajlandó tenni semmit a magyarság életben maradásáért, és nem tudtam segíteni a magyaroknak. Ezt nyilatkozta tehát a hivatásos katonátok, amit pofátlan látványos bukással és egyfolytában, folytatólagosan elkövetett hazaáruló Emberiség-ellenes bűnözőként a 15 milliós magyarság legfeltűnőbb médiumához vezényeltetek. Annyira beleélte magát mocskos, életfogytos hazaáruló görénypatkány lelketekbe, hogy elfelejtette, hogy neki azt, hogy nektek dolgozván kimondottan a magyarság teljes pusztulását akarja, nem lett volna szabad ennyire nyíltan kimutatnia, mint közpénzünkből kitartott hímringyó álhonvédő állatnak. Amikor erre nyíltan közöltem, hogy legyen nyugodt, mert a magyarok butaságára és kollektív árulására az Emberiség érdekében - mert az fontosabb, mint 10 millió idióta - már a szlovák kormányhoz (nevezetesen Jan Slotához) és Izraelhez fordultam, csinálják meg ők elsőkként minden idők legnagyobb Rendszerreformját, és kerüljenek ők a világ tetejére, hivatásos katonátok megijedt, mert amit én mondtam, az az Emberiség védelme ugyan, de részéről a leghalványabb belenyugvás is a halmozott hazaárulás bűntette, amelyért hivatásos katonaként bizony jobb államokban nemhogy azonnali hadbíróság és biztos ítélet, teljes államtitkosítás mellett, ti mocskos, felakasztani és feldarabolni való állatok, hanem pillanatok alatt végrehajtandó politikai gyilkosság a reflex!

Kovácsics Ferenc vezérőrnagy, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) hazaárulással és tömeggyilkos terrorizmussal megbízott főigazgatója a KFH-val közösen szervezkedik a Hírháttér lejáratására és tönkre tételére. Népirtó bűntetteikhez Echelon-eszközöket is használnak, melyek lokálisan kimondottan katonai bitorlásúak. Elődje, a hetekben elhalálozott, a hatvanas évek óta katonai titkos szolga, Stefán Géza, melyről és kuplerájáról ide klikkelve olvashatnak leleplező cikket, mely annál is inkább rekord, mivel Stefán Géza kapcsán a Molnáron kívül a világon senki nem írt semmit, ami nem Stefán sosem létezett dicsőségét zengedezte volna.
(Molnár F. Árpád)


Ti azonban csak csendre intettétek, és arra, hogy továbbra is nézze meg a Hírháttér-filmek mindegyikét.

Hivatalos tájékoztatást követelek arról, mint közérdekű információt, hogy-hogy nem jártatok el az ügyben sem az illető eltávolítása, sem teljes megfékezése szempontjából. Csupán annyit tettetek, hogy egy időre elhallgattattátok, aztán néhány hónaponként beröffentitek egyet-egyet, miközben vígan éli az én pénzemen a hivatásos katonák kényelmét, mint hazaáruló, utolsó, mocskos, büdös patkány. Azaz pont olyan, kovácsics ferenc és madarász károly, mint amilyenek ti és pártfogóitok vagytok.

A hivatali módszereknek és a valódi honvédelmi kötelességeknek megfelelően rákbetegségek, kínzás és családtagjaitok törvényes meggyilkolása terhe ellenében tájékoztatást kérek továbbá arról, pontosan mely titkosszolgálatok voltak (engem már tájékoztattak ennek részleteiről), amelyek titeket teljes visszavonulásra és elbujdosásra, valamint koncepciós perek tucatjainak forgatókönyve elkészítésére utasítottak benneteket az indonéz Hercules katonai szállító repülőgép felrobbantása, majd napi WTC-s tömeggyilkos merényleteitek eltussolása érdekében, továbbá azóta mennyi pénzt vettetek fel magyar és idegen, ellenséges nemzetbiztonsági szervek terrorista voltából annak díjaként, hogy interkontinentális terrorista bűnözőkként továbbra is maradéktalan eltökéltséggel pusztítsátok a Földet és a világ minden népét és nemzetét.

A Föld bolygó valamennyi titkosszolgálata felé fordulok továbbá azzal a követeléssel, hogy titeket teljes elszigetelésnek és előre bejelentett politikai gyilkosságnak vessen alá, mint minden népek és az egész Föld bolygó összes népének és nemzetének tömeggyilkos terrorista ellenségét.

Az igazságos halált hozó Molnár F. Árpád, nonprofit emberjogvédő, oknyomozó és tényfeltáró, az Amnesty International tagja, a KJE alapító tagja, dokumentumfilmes és zeneszerző, a Hírháttér Multimédia alapítója és főszerkesztője, Echelon-tanú,

aki igazságosan predesztinált "pechetekre" semmiben sem hasonlít sem Valerie B. Wolf, sem Cathy O'Brien vagy Mark Phillips Echelon-tanúkra, mert nem csak mondja, de felett szándéka meg is torolni és szervezett keretek között ki is irtani az Emberiség ellenségeit.

Feljelentés és bejelentés ellenőrző újraolvasás nélkül megy.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. június 23., kedd

Meghalt a Katonai Biztonsági Hivatal agyonhallgatott főigazgatója, Stefán Géza, a katonai bűnözés és politikai gyilkosságok egyik legfőbb alakja

HTML clipboard

Molnár F. Árpád tényfeltáró glosszája

Az "Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón" című történelmi és megjelenésére pár órával máris rendkívüli sikerű tényfeltáró cikkünk Internetforgalomba bocsájtására kb. 10 órával meghalt Stefán Géza, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgatója, vezérezredes, a katonák és civilek ellen 1990-t követően elkövetett politikai gyilkosságok egyik legmeghatározóbb alakja. Stefán Géza vezérezredes - akit rendkívül erőteljes összpárti cenzúrával rejtett el valamennyi párt és médium - 1994 óta(!) vezette a Katonai Biztonsági Hivatalt! 1994 óta! A média osztatlan gőzerővel hallgatta el, és a nemzetközi háttérrel megfogalmazásra került hivatalos kommuniké is gondosan elrejtette, hogy Stefán Géza nem holmi 1990 utáni titkosszolgálati kémfőnök volt, 2008-tól pedig a Pécsi Tudományegyetem címzetes és szokásosan állambiztonsági besúgó tanárembere is, hanem azonos azzal, aki 1990 előtt a rendszer "végkifulladásáig", sőt, annak temetéséig a rossz nevű és hírű, tömeggyilkos kádári Állambiztonsági Szervezet (ÁSZ) egyik vezető koordinátoraként a magyar lakosság után kémkedett, a katonai titkosszolgálatnak 1965 óta(!) hivatásos állományú elvtársa volt(!), a szocialistának nevezett rendszer alkonyán pedig többek között ő vezette a Nagy Imre temetés napjaiban a besúgó és titkosszolgálati eszközökkel megfigyelő állambűnügyi apparátust a lakosság tömegeinek, csoportjainak és egyes személyeinek elirányítására, manipulálására és félrevezetésére. A média ezt a batár nagy szeplőplecsnit a legnagyobb bűnszervezeti természetességgel hagyta ki Stefán Géza halála után közzétett rövid életútjából, látványosan mintha semmi köze, soha nem lett volna a Kádár-éra Állambiztonsági Szervezetéhez (ÁSZ) sem, mint '89 budapesti állambiztonsági kémfőnökének. A katonai és polgári titkosszolgálatok és ügynökeik tömegei - alább szólunk még erről - azt az utasítást kapták, hogy mindenfelé magasztalják az olajos, drog- és fegyverkereskedő elektrosokkos tömeggyilkost, és a titkos szolgák és ügynökök most fene nagyon fontosnak érzik magukat, hogy megint hülyét csinálnak magukból, és fontos "küldetést" hajtanak végre: fordítva, mint kellene. Tehát megint kizárólag a Hírháttéren olvashatnak reális és sehol máshol nem megjelenő híreket, mégpedig a párt- és állam-, valamint titkosszolgálat-független Molnár F. Árpádtól, aki készségesen fogadja ezért a további gratulációkat is.


Stefán Géza vezérezredes, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) 1994-2009 közötti főigazgatója. Leleplező cikkünkben most is olyan tényekre lel, amikkel soha, sehol nem találkozott.
(Molnár F. Árpád)

Stefán Géza halála hasznosan érintheti a múltban megkövesedett katonai titkosszolgálatokat, és ami a lényeg, a teljes lakosságot, amennyiben nem egy következő, politikailag agyonvédett sorozatgyilkos muzeális őskövületet (a titokzatos Nagy Babiloni Szajha által legyártott fosszíliát) helyeznek ismét a KBH élére. Nagyon időszerű volna a korral előre haladván megérteni azt is, hogy a jövő az egyre nyíltabb katonai titkosszolgálatokban áll, amelyek jobban járnak azzal, ha ők lebbentik fel a fátylat működésük és eszközeik mind több területéről, semmint ha egy átütő és sokak által előre jelzetten bekövetkezhető irdatlan társadalmi robbanás söpri el őket Echelonostól és vezetőstől, hogy a Föld bolygó - nem ritka - egyetlen országában sem találnak menedéket!

Stefán Géza vezérezredes, aki tehát 1994-től 2009-es haláláig 15 éven át(!) töltötte be az állambiztonsági funkciót, kiemelkedő hóhérként funkcionált a lakosságot irányító, idegen hatalmak által felügyelt és felhasználásra rendelt Echelon-technológiák elrejtésére és az állami, valamint Echelon-üldözött katonák és tisztek üldözésére, az ellenük és a világ népei ellenében szervezett koncepciós pereknek, öngyilkosságba vezetésüknek, valamint eltüntetésüknek és meggyilkolásuknak. A Hírháttérhez - Multimédiánknak az Echelon-technológiák leleplezésének megkezdése óta (ami rendkívül markánsan katonai titkosszolgálati hatáskör) - nem egy olyan katonatiszt neve jutott el, akik 1990-t követően munkahelyükön politikai céltáblává válva (kikezdve) a hadsereg titkosszolgálatainak Echelon-eszközei célpontjaivá váltak, ezek által - környezetük irányítása és lealjasítása által - elszigetelésre kerültek, majd csendben eltüntetve elmegyógyintézetbe juttatták őket, avagy nyomuk veszett, illetőleg a hivatalos megállapítás szerint öngyilkosok lettek. Stefán Géza (észak-kóreai mintára és a titkosszolgálatok egypárti mozgására reagálva általam is csak "Kedves Vezér"-nek nevezett tömeggyilkos) volt az egyik olyan személy, akinek a kezén ezen politikai gyilkossági ügyek - becslések szerint - legalább 60-70%-a úgy folyt keresztül, hogy vagy ő volt a kifejezett elrendelő és operatív főnök, vagy más katonai titkosszolgálatok vezetőivel (pertu- és üdülőhaverjaival) közösen szervezték ezen bűntetteket. Halálát követően - a Hírháttér Molnár F. Árpádját kivéve - kivétel nélkül valamennyi médium és katonai, valamint polgári titkosszolgálat odaadó háláját és Stefán nem létezően magasztos kedvességét és csodálatosságának rémhírét szervezi, és az állam katonai és polgári ügynökférgeinek tömegein keresztül körözvényekben lett kiadva, hogy mindenfelé mint rendkívül kedves és jóravaló bácsikáról emlékezzenek meg, egyenesen ágú leszármazottakként hülyét csinálva a lakosságból, és elfedve a katonai titkosszolgálatok őskövületi és globálisan terrorista, az egész Emberiséggel ellenséges fosszilis állapotait. Nehogy elaludjon bárki ezektől a sátánimádó, romantikus altató daloktól, mert ez a katonai titkosszolgálat(!), annak is a teteje(!), egy posztkommunista operatív besúgó és lakosságra vadászó kémfőnökkel az élen, ne feledjük!!!

Azonban más - a médiamaffia stb. értelmezésében kedves jó vezérek is gyakran kerültek kapcsolatba Stefán Gézával, ha nem is rendszeres személyes találkozók formájában, hanem a közös bűnözés és a közös áldozatok voltak, amik összekapcsolták őket. Így pl. a Kecskeméten épült Magyar Néphadsereg II. Katonai Kórház (későbbi úgynevezett Repülőkórház) Ideg-Elme Osztályának ezredes és Felülvizsgáló Főorvos besúgó dr. Magyar László osztályvezető főorvos és helyettese, Kiss László alezredes, mindketten igazságügyi elmeszakértők által politikai megrendelésre és elvárásra törvénytelenül pszichiátriákra és elmegyógyintézetbe záratott, továbbá elmebeteggé nyilvánított, illetve elektrosokk terápiákkal elbutított, eltorzított, fizikailag megbénított, megcsonkított és megnyomorított hősi áldozatai és hősi halottainak ügyei. Hármójuk közül - Stefán, Magyar és Kiss - az utóbbi kettőt személyesen is irdatlan bőséggel ismerem gyermekkoromtól fogva, úgyhogy sokkal többet tudok róluk, amennyit jelen Stefán-emlékezésünk keretei lehetővé tesznek éppen csak említeni is. Mind Magyar László, mind Kiss László katonai orvosok és pszichiáterek a Kádár-érából kerültek valamennyi bűncselekményeikkel együtt átmentésre, ahogyan Stefán Géza is. Ezen titkosszolgálati szakmákban - amilyen Stefáné, Magyaré, Kissé stb. - alapmotívum, hogy mindet átmentették a szocialistának nevezett rendszerformációból, valamennyit felfelé és felfelé buktatták, valamennyi bűntetteiket Antalltól Orbánon át Csurkáig és Für Lajosig nem csak elrejtették, de szakadatlanul folytattatták és jutalmazták, és szinte 100%-ban meghatározó, hogy ezen állásokból nem nyugdíjba vonulnak, hanem végelgyengüléssel kihalnak, illetve politikai gyilkosságok útján (rákkal stb.) végeznek velük. De bíróság elé egy sem áll, mert Orbán Viktor éppen úgy, mint az 1956-ban pufajkás Horn Gyula és a katonai kémfőnök, olajos-echelonista Jobbikos Für Lajos mind együtt fedezik és rendelik folytatni ezen katonai és polgári, Emberiség ellen elkövetett bűntetteket, valamennyi létező módszerrel, szervezeti felépítéssel és eszközzel.

Jegyezzük meg, hogy a Katonai Főügyészség - ha valódi cselekvés nélkül is, de - elismerését fejezte ki olyan tényfeltárásaimmal kapcsolatban, amikről a média egészében és valami hallatlan undorító hitvány-ügynöki pofátlansággal, kollektív hazaárulással és bűnszervezeti pusztítással hallgatott, hiába kerestem meg őket ezerszer(!), ahogy a legnagyobb kérkedő pofával Vona Gábor hívei és pártsajtója még tobzódva őrjöngtek is a rengeteg áldozaton és tönkre tett tömegen, nemzetünk legnagyobb hősein(!), olyan ügyekben tehát, amelyek kapcsán a médiának elméletileg sokkal hamarabb mozdulnia kellene, hiszen a média nem vádolható olyan mélységű összefonódásokkal, ahogy a Katonai Főügyészség esetében ez kézenfekvő lenne. Ennek ellenére ez volt a sorrend: a legharsányabban leghitványabb és a haza sorsát illetően a legnagyobb nyílt pszichopátiával legrosszindulatúbb a Jobbik, a kurucinfó és a fasiszták, a nácik, ezek kivétel nélkül mind Vona Gábor nevében, csak ezután következik az MSZP és a Fidesz, valamint Orbán Viktor hívei, akik ebben is igen hasonlítanak Vona Gábor tömeggyilkos alkatú, rosszindulatú és hazaáruló híveire, és végül a legértelmesebben a Katonai Főügyészség.

Stefán Géza külön fordítottan abszolút meghatározó, és csak a halmozottan fogyatékosok részéről nehezen értelmezhető sajátossága volt ellenünk, a Hírháttér-Terv fékezésére és a lakosság további sötét középkorban tartására és pusztítására a hadsereggel és a katonaságból való, jobbra érdemes, barátságosabb és a hazájuknak, valamint az Emberiségnek szolgálni vágyó személyek lekapcsolása, állambiztonsági leépítése és visszahívása, hogy ne segítsenek nekünk, a lakosság elleni államtitkok bebetonozása, továbbá Stefán ura, a Sátán által a vezérezredesnek nem a sírba vetése, hanem az Isten Színe Elé, aztán a Pokolba vitele, örök kínszenvedésre. Így ha bár béke poraira, a Jézus Krisztus Szavaival: az ő férge meg nem hal, és tüze el nem aluszik. Ámen.

Sok információt kaptunk korábban - aminek bőséges nyoma is van - a minket a tényfeltárásban segíteni szándékozó honvédelmi vonatkozású és kapcsolódású személyek visszahívását illetően a visszahívók nem azonosítható hátterű likvidálása vonatkozásában. Erről ennyit. Keresztyénként nem szavazhatok meg ilyesmit, mert az Emberiségnél van egy magasabb rendű szempontom, mégpedig az Isten Parancsai szerint (Mert Ő a Legfőbb Katonai Vezető!) a Neki való engedelmesség, amely tiltja az emberölést. Ha az ISTEN Parancsai engednék, bűnös lelkemnél fogva - elgondolhatja minden katonatiszt, különleges ügynök stb. - olyan hevesen szavaznám éjt nappallá téve katonai titkosszolgálati ellenségeink, azaz az Emberiség ellenségeinek minden elérhető hatalmi, továbbá háttérhatalmi és ISTENI likvidálását, hogy számolni sem győznék. Tehát várjuk a segítséget. Mert bár a Sátán is úr, mégiscsak az ISTEN Tapos annak a fején.


Még néhány hírhedten Kedves Vezér: Kim Ir Szen és Kádár János sortüzes tömeggyilkosok. Stefán Géza mindkét elvtárst mint Jóságos Vezéreket szolgálta: ugyanis Stefán már 1965-től a katonai titkosszolgálatok hivatásos állományú embere volt. Szatirikusan fogalmazva: a NATO nyilván azért nézte el, hogy Stefán nem szolgált Kádár előtt Rákosi Mátyás ÁVH-jának is, mert abban az időben Stefán még csak kisdobosból cseperedett úttörővé.
(Molnár F. Árpád)

De beszéljünk még Stefán Géza (a titkosszolgálatok által kvázi szó szerint az észak-kóreai diktátor titulálását idézve a "Kedves Vezér"-nek nevezett) állambiztonsági tömeggyilkos és a hadsereg mai napig sem publikus tevékenységeiről.

Sokat lehetett hallani pl. a hadsereg olajtározóiról - aminek össztörténelmi dokumentálása felét lehet, hogy a Molnár F. Árpád publikálta -, de senki (szinte vagy egészen engem kivéve) nem mondott ezekről semmi többet. Az olajszőkítés úgy ment (és megy, csak más formában, mert olajozás most is van, csak nem bukott még rá senki), hogy az olajat behozták Szlovákiából, a Slovnafttól, ami az orosz maffiáé, a KGB-é volt, vagy behozták egyenesen Oroszországból, mégpediglen hatalmas, közpénzen finanszírozott vonatokon, amik egyenesen a laktanyákba vezető, javában a Kádár-rendszerben épített síneken - amiken a fegyvereket és tiltott nemzetközi rakományokat is szállítják a mai napig, néha igen feltűnően (éppen csak annyira, hogy a nép tetten érői bámulják, de a média sosem vesz észre semmit, mert nem akar) - beúsztatták a laktanyákba, és ott folyt az olajszőkítés.

Amikor ezen ügyekben - főleg 2002-ben és 2003-ban - bármit tettem, akár nyomozás, akár a leghalványabb írásbeli vagy verbális megnyilvánulás, ha az a legszűkebb körben is volt, szinte úgy megkergült a Fidesz és az MSZP, mintha Freddy Kruegerre fröcsköltem volna szentelt vizet. Elképesztő gyilkos gyűlölet kísérte - az újkori magyar történelem egyik legsötétebb bűnözőjéig, Dávid Ibolyáig bezárólag - minden ilyen jellegű nyomozásomat és mozdulatomat!

Minthogy a laktanyákban a szocialista éra óta mindig, minden be volt technikázva (itt is, ahol lakom, kb. 80 méterre a kecskeméti katonai repülőtér főbejáratától, amely a Szovjetunió Magyarországának legfőbb légi bázisa és katonai célpontja volt), a katonai titkosszolgálatok nem csak tudtak mindenről, hanem ők biztosították a hátteret is. Így szállították pl. a délszláv háború idején, az embargó alatt az olajat a szerb háborús bűnös és tömeggyilkos Slobodan Milosevicsnek is, hozzásegítve, hogy jobban háborúzhasson Magyarország NATO-szövetségeseivel (tette ezt Magyarország a nyugat orra előtt), és hatékonyabban végezhesse a népirtásokat minden nem szerb fajú és minden civil lakos ellen, ahogy neki jólesik (meg ahogy a nyugati és keleti titkosszolgálatokkal leszerződi). Ha Magyarországon a hadsereget illetően bárki, de akármi kapcsán (fegyver, drog, párosával elkövetett tiszti öngyilkosságok, főbelövések és egyéb groteszk paródiák) bármit kérdezett, akkor a média és az udvariasan távolságtartó politikusok (akikre sosem volt jellemző az udvariatlanság, ha jól kerestek pusztítással és gyilkolással) jól fésült stílusban - egyébként minden létező bűntett esetében - mindig azzal hárították el a hadsereg érintését, hogy a hadsereg szeret mindent egyedül elintézni. Majd ők elrendezik. Minthogy a törvények kb. annyira működtek Stefán alatt, mint 1990 előtt, a katonai titkosszolgálatok valahol az 1989-es Nagy Imre-féle állambiztonsági hallgatási és sok tekintetben működési szinten megrekedtek, és erre garancia volt az őskövületi állambiztonsági Stefán Géza neve is, így mind a nemzetközi és illegális fegyverüzleteket, mind az illegális, Magyarországon terítésre készített és nemzetközi kábítószertermelést, hallucinogén- és stimuláns- stb. -gyártást és drogkereskedelmet, mind a bakteriológiai és virológiai, valamint tömegpusztító - lassan úgyis mindenki megtudja, ezért leírom ezt is - genetikai fegyvereket, mind az általában öngyilkosságoknak beállított politikai gyilkosságokat és eltűnéses emberrablásokat a világon minden ellenőrzés nélkül végezték, ugyanis Stefán Gézának nem az ellenőrzése, hanem az irányítása alatt folytak mindezek. Ez a dolga a katonai titkosszolgálati vezetőknek. Azaz minden olyan, amit az 1995. évi CXXV., a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló, rájuk vonatkozó törvényben megköveteltek szerint éppen elhárítani kellene. Stefán hátterében pedig a KGB (FSZB néven, ahogyan Stefán Gézát keresztelték át elvtársból úrrá), a Moszad, a CIA és természetesen Stefán Géza napjai legnagyobb részében a Háttérhatalom állt, amit a Jelenések Könyve 2000 évvel ezelőtti Beteljesedett Próféciáinak megfelelően Nagy Babilonnak helyes nevezni, hiszen a Háttérhatalom minden ízében és technológiai, valamint globalista gazdasági, politikai és vallási eszközeiben és módszereiben, sajátosságaiban és struktúrájában az, amit a Biblia róla halálos precizitással Megfogalmaz.

A kábítószer-termesztés is gyakran mindenki orra előtt folyt. Sokszor a hadsereg hangáraiban termesztették a marihuánát, amit aztán száz kilószám repülőgépekkel utaztattak külföldre. Stefánék és a katonai titkosszolgálatok ezeket páholyból nézegették. Mindenki - az olajban, drogban, fegyverben - sütögette a maga pecsenyéjét. Voltak (és természetesen vannak) az állami hátterű, szintén saját zsebre is működtetett nemzetközi olaj-, drog-, fegyver-, vegyi és kemikáliás, nanotechnológiai és Echelon-fegyverkereskedelmek, és vannak a főtisztek stb. által helyileg kezdeményezett és végrehajtott drogtermesztési és nemzetközi kereskedelmi, valamint fegyverkereskedelmi ügyek, amik kivétel nélkül mindig, minden esetben, de kivétel nélkül(!) a katonai titkosszolgálatok és vezetői orra előtt zajlanak. És így volt ez mindig.

ÍME! Demokráciánk és a nemzetbiztonság garanciája! A kép középen Stefán Géza, az 1965 óta katonai titkosszolga, sokkos gyilkos drog- és fegyverkereskedő tömeggyilkos, a katonatisztek hóhérja! Mögötte az általa 15 éve vezetett cég jelmondata! No comment! Mellette olyanok, mint Szekeres Imre honvédelmi minisztere, Vadai Ágnes 2006-os sortüzes, likvórfolyasztó, szintén főbe lövető echelonista gyilkos, valamint Bencze István országos rendőrfőkapitány! Mindezen társaságból már csak Vona Gábor, hívei és a kurucinfo hiányzott, utóbbiak a katonai és állami gyilkosságok védelmében tobzódó agresszív röhögéssel, mint mindezen háttérhatalmi és Emberiség-ellenes hóhérok szóvivői! Így végre minden Istentől elhagyott együtt kiálthatja a Veérben álló nemzet holtteste részeként, hogy: Éljen a Haza!
(A képre kattintva azt teljes méretben láthatja!)

(Készült: 2009.06.21.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2008. december 5., péntek

Kinek, mit hoz(hat) a Mikulás? - Egy név, egy mondat

Molnár F. Árpád házon belüli felsorolása, csak ahogy szoktuk, hogy milyen elmélkedéseket és egyebeket hozott, s hozhat még a Télapu:


Barikád: 'Hogy-hogy a Mónár hatására a nácijaink keresztyénekké vának, pedig mi úgy akartuk, hogy inkább megtámaggyák űtet' - című megható esettanulmány, mélyenszántón bűnbánó párt-bocsánatkéréssel.

Bodor Pál (volt MÚOSZ-elnök): lássd: Popper Péter címszónál.

Bognár Géza: Állítólag urad mondja: "Bocsánat, de nincs bocsánat." Molnár mondja: "Te lássad!"

George W. Bush: "A Háttérhatalom lángoló csipkebokra" - című háttérhatalmi festmény, avagy ne imádd az állóképet, népi idióta.

Demszky Gábor: "Mi közöm is van nekem a nemzetközi, fehérgalléros, javában zsidó hátterű, pedofil gyermekkereskedelemhez, és mi is ez a sok gyermekvisítás" - című elmagyarázó és beismerő tanulmány a sötétség országából.

Dobrev Klára: gumibotok, gumilövedékek, könnygázgránátok és REBISZ-es pszichopátia testi-lelki befogadását megakadályozó, aranyötvözetű Hírháttér-erényöv.

Draskovics Tibor (igazságügyi és rendészeti miniszter): "Támaggyátok meg má a Mónárt, nácik!" - tartalmú és fogalomkörbe tartozó Kurucinfós, Barikádos és más Jobbik-támogatói cikk, felszólalás- és lehallgatási gyűjteményhegy.

Für Lajos: A hadsereg olajtározói és a tényfeltárók legyilkolása helyett az eddigi, Hírháttérről repülő szentelt vizes palackbombák.

Gyurcsány Ferenc gyerekei: fényáteresztő (illuminátus) sábesz-deklik helyett rézötvözetű bukósisakok gyanúsan gyors értelmi- és morális javulás végett.

Michael Hayden (CIA-igazgató): A "Cliffhanger" ("Függőjátszma") című film mellékszerepéhez magas homlok, Hitler-bajusz és jég alatti hátúszás, üvegszemű, orral dörzsölt változat, azaz amikor már a hegyi kecskék is gyalognak használnak, Misi.

Hernádi Judit: 2001-es olasz kapucnis viselet helyett Molnár F. Árpád gyorstalpaló, felvilágosító tévésapkája. (Aláírás: a kék szerzetes)

A Jobbik-szavazótábor legbutább tagjainak közeljövőjéhez: "Tarkón rúgott mibelínk a Mónár belűrű, az agyunkon belű ennyire ni!" - kezdetű vengribóhózat Hofi Gézának a Józsi rendőrről szóló előadása nyomán.

Kákonyi Róbert: azt súgják, a Kákonyin is sokan csomót keresnének, de nem örülnek, ha nem találnak, és így rontja a jó statisztikát.

Kóka János: "Nem véletlen elszólás a liberális erőszakszex, ha az ember Moszad-ügynök" - című gyermekfelvilágosító tanulmány a Háttérhatalomról, (és) hogy kik is fogyasztják tömegével a gyermekhúst a játszótéri pedofilokkal szemben.

Kovács László (volt külügyminiszter): ATV-s műsorajánlat arról, hogy: Miféle helikopter? Talán repülőgép és űrhajó! És hogy is kapcsolódik ez Carloshoz?

Kozenkay Jenő: "Kik mondták, hogy titok legyen Nagy Babilon?" - című előre és idejében beígért többkötetes sugárbotanikai végelemzés happy end-del, azaz az elöljárók várható rákhalálával és inkább komikus, mint tragikus végrelmúlásával, legalább a Hírháttér-háttér gondozásában. Ez mi?

Kőrösi Imre: Ajándékba nemzeti színű lábtörlő, Jobbik-címeres villanypózna-hímzéssel, ajánlott küldeményként postázva.

Kurucinfó: Disznóiskolai "jövendölés", mely piszkozatból kelt tökéletesítő záródokumentum a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtva, szigorúan titkos minősítéssel.

Lakatos Pál: Még néhány vagonnyi multifunkcionális Kapu-kulcscsomó-halom repülőgépen és vasúton.

Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE): 'A Hód mán mögvan az ígen, de hun van az Isten, hun vannak a csillagok és hun van a Háttérhatalom' - kezdetlegesen elmélkedő, vengris dedósan csillag ász ati egyszeregy.

Magyar.film.hu stábjának és Schubert Gusztávnak: 'Amit mi megcsinálunk másfél millióbú, azt a Mónár 150 Ft-bú' - pokoli lassú rájövés lebutított babiloni ördögöknek a magyar filmipar szeméttel kérkedő erkölcsi-, emberjogi- és stratégiai történelmi csődjéről és általánosan totális bukásáról.

Molnár F. Árpád: Dőlj csak továbbra is hátra, nyomd a dudát és nyomd a gázt. De azért nyúlj a kormányhoz. Ez meg mi. És játszd az ördögöt.

Morvai Krisztina: A 'Hogyan nem tud az ember a Háttérhatalomról és annak eszközeiről, amikor Bánó András és Baló György felesége?' - című kétkötetes, kimagyarázás-próbálkozó önéletrajz megírása.

Nemzeti Nyomozóiroda (NNI): 'Mit sugároznak a zsidók, mi legyen a Molnárral?' - alcímű anti-titkosszolgálati, vörös szőnyeg-bombázó Hírháttér-film arról, hogyan engedtek el a hamis államtitok-sértési per fogdájából.

Pálffy István: Az "Addig jár a korsó a kútra" című 2002-es híradós élő adás Pálffy István ezt követő bizonyságtételeivel arról, meddig és hány felvonásban járhat a közélet a kútra, s vajon az egész, úgy egy az egyben még meddig nem törik, avagy kik nevezik ki a média szemeteit addig, míg meg nem halnak?

Pálinkás József (MTA-elnök): 'Hogyan maradt a nyomor viskója az MTA a felnövekvő felhőkarcoló mellett?' - jurassic parki sugárbiológiai környezet-tanulmány, avagy mi legyen. Nem kérdi, mondja. Ez mi.

Pesty László és családja: térdcsonttörésről, családi politikai mészárlásokról, foton-, elektron-, magneton- és gravitronkezeléses átnevelő táborokba szóló erkölcsfeljavító, fegyházban végrehajtandó kényszergyógykezelési beutaló, az Emberi Faj utolsó söpredékeinek bizonyságtevői közé fixálva és bebetonozva, egészen a bűnbánattal elhalmozott megtérésig.

Popper Péter: pszichoterápiás célzatú heresokkoló gép, Veéres horrorfilm-bevetítéssel, hogy az ember megállja a politikai üldözöttek elleni, bűnszervezetben megszavazott, korábban a Veér Andrással közösen elkövetett elbutító és leépítő elektrosokk terápiák további megszavazását csak azért, mert a politikai üldözöttek erkölcsileg felsőbbrendűek, a köztörvényes, Emberiség-ellenes baromállatokhoz képest.

Joseph Ratzinger (XVI. Benedek Pápa): 'Akit állítólag hamarosan sípcsonton rúgnak, de hiába szóltak, ha közben a Szajha olyan jól fizet, édesen duruzsol, meg amúgy is' témakörű Evangéliumi továbbgyűjtemény Babilonról és a féktelen paráznaságról.

Révész Máriusz: Hírháttér legfőbb ügyészségi és legfelsőbb bírósági ajánlólevél minimum 150 millió Ft-os kártérítés követeléséről a 2006-os államfasiszta brutalitásért, precedens érvényű, valamennyi áldozatra érvényes ítéletért.

Rogán Antal: A "Csak egy lövés" című film arról, hogyan lesz egy jól menő ügyvédből a hátsó ablakba helyezett, sűrűn bólogató SZDSZ-idióta, másként: nem leplezett háttéranyag a fotonbiológia csak némiképpeni rejtelmeiből.

Mónika, a lépegető: operatív művelet annak feltárására, hogy a földig érő hajúak mélytengeri taxisok, igen, gondolatokkal értekeznek, és miközben ringatnak, könnyedén felzabálják a lelket. Avagy a könyv végére jól kivehető lehet a fogsor.

Stohl András: ördögdemagógia elleni, érintésvédelmi szúnyogriasztó arról, hogy amiről beszéltél, az nem hintaló, szerencsétlen, hanem a faló, amire mindenki vár. Ahol viszont Hu Jintao, na, ott van az említett hintaló.

Szcientológia egyház és CCHR: 'Jól fizet-e nekünk a Hírháttér eme kihelyezett honlapja, vagy továbbra is az MSZP-vel és az SZDSZ-szel közösen pártoljuk a tömegmészárlásokat?' - elgondolkodtató világpolitikai helyzetelemzés azzal, ahogy az ember szüntelen jobbra vagy balra akar borulni, és ezzel igen rosszul jár.

Szekeres Imre (honvédelmi miniszter): 'Molnár F. Árpád repülőezredes' - címmel disznóólba rúgó értekezlet, hogy a honvédség legidiótább, legerkölcstelenebb, leggerinctelenebb és legalulműveltebb sortüzes majma is befogja végre a tömeggyilkos-veérengző pofáját, másképpen szólva: Molnár F. Árpád a benzinkútnál kihúzta a gyufát, és tarthatunk attól, hogy odapöcköli.

Széles Gábor (az Echo TV létrehozója): "Betiltani, amit engedélyezni kell, és agyonsulykolni, amit letiltani kell" - széles úton való agyalágyúsító, cselekvő meneteltetés a lakossági közelbutítás és nemzetelveszejtés babiloni szolgálatában.

Szilvásy György: "Hát de hogyan nevezhették ki és pontosan kik a Molnár F. Árpádot repülőezredessé az elmúlt napokban kihirdetve, és hogy-hogy nem megy nekem a szokásos napi politikai gyilkossági perrendtartás?" - címmel Szilvásy György nem műbalhéhoz hamisított őszödi 2-es tényfeltáró előadása az Echelon gondozásában.

Szűcs Attila (pszichiáter professzor): "A sokkos gyilkost lelövik, ugye?" - című újraforgatott film, Bud Spencer és Terence Hill megváltó ikertornyának rejtélyes keresztyén-hatalmi koprodukciójában.

Szűcs Erika (szociális és munkaügyi miniszter): Hálaadás, azzal a szövegezéssel, hogy: "Hála neked, Madre Santa, ki a veres fenevadon nyargalsz, hogy a romaweb.hu-n közpénzen ilyen utolsó cigány heréket tartottam fenn, mert nélkülük talán sosem kerültem volna fel a Hírháttérre! Dicsőség neked, aki Szent Szűznek nevezed magad!"

Ven Csia-pao (kínai miniszterelnök): 'Honnan tudtuk, hogy Sichuan-ban földrengés lesz, és hogy-hogy a vágómarha nép még meg is ünnepelt, mint jótevőt, ahogyan George Bush-t a WTC után?' - címmel világtörténelmi tényfeltáró lórúgások Isten és a Háttérhatalom gondozásában.

Verebes István: A verebek ára 2 fillér, de csak ha nem fejjel lefelé repülnek - neocsaládi közmondás.

Veres János (pénzügyminiszter): Etimológiai kisszámtan-transzparens, hogy tudja, mitől kell rettegnie. És tudja.

Virtus.hu: guminők helyett gumi-gyermekbabák és más szexkiegészítő, boncolható gyermek-plüsskellékek, hátha redukálják ezáltal a nemzetközi, nyakkendős, politikai, pedofil gyilkos maffiák kéjgyilkosságai iránti bűnszervezeti és óvó-pártfogó ösztönállati, vengrimajom-hajlamaikat és pedofil gyilkos késztetéseiket, valamint elmélkedések arról, hogyan kell utóbb börtönbe zárni azokat, akik ilyen nyilvánvalóan tömeggyilkos, életellenes betiltásokhoz folyamodtak.

Vona Gábor: "Hogyan számoljuk fel a cigánybűnözés felszámolását?" - elnevezésű vengrináci, nemzetinek és népinek nevezett idiótaképző fajmozgalom, és a "Hol vannak még az egykori ügynöki beosztottaid, Für Lajos, titkos ügynök kémvezér, merhogy azok az árulók, nem mink!" - című bukott, néphülyítő mozgalom a nemzetközi titkosszolgálatok gondozásában kiegészítő, nekünk előre bejelentett nemzeti hangulat-hullámokkal.

Paul Wolfowitz (a Világbank volt elnöke): 'Hogyan dobjunk repülőgépeket a WTC-be, és hogyan lesz énnekem még több pénzem, ha a sichuan-i földrengés előtt a részvényeimet a tőzsdén újra megforgatom, avagy hogyan hápognak a HAARP-ogó kacsák' - a Bibliai Csodálatosról készült leleplező esettanulmányok folytatásokban.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.