A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Információs Hivatal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Információs Hivatal. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. december 5., péntek

Kinek, mit hoz(hat) a Mikulás? - Egy név, egy mondat

Molnár F. Árpád házon belüli felsorolása, csak ahogy szoktuk, hogy milyen elmélkedéseket és egyebeket hozott, s hozhat még a Télapu:


Barikád: 'Hogy-hogy a Mónár hatására a nácijaink keresztyénekké vának, pedig mi úgy akartuk, hogy inkább megtámaggyák űtet' - című megható esettanulmány, mélyenszántón bűnbánó párt-bocsánatkéréssel.

Bodor Pál (volt MÚOSZ-elnök): lássd: Popper Péter címszónál.

Bognár Géza: Állítólag urad mondja: "Bocsánat, de nincs bocsánat." Molnár mondja: "Te lássad!"

George W. Bush: "A Háttérhatalom lángoló csipkebokra" - című háttérhatalmi festmény, avagy ne imádd az állóképet, népi idióta.

Demszky Gábor: "Mi közöm is van nekem a nemzetközi, fehérgalléros, javában zsidó hátterű, pedofil gyermekkereskedelemhez, és mi is ez a sok gyermekvisítás" - című elmagyarázó és beismerő tanulmány a sötétség országából.

Dobrev Klára: gumibotok, gumilövedékek, könnygázgránátok és REBISZ-es pszichopátia testi-lelki befogadását megakadályozó, aranyötvözetű Hírháttér-erényöv.

Draskovics Tibor (igazságügyi és rendészeti miniszter): "Támaggyátok meg má a Mónárt, nácik!" - tartalmú és fogalomkörbe tartozó Kurucinfós, Barikádos és más Jobbik-támogatói cikk, felszólalás- és lehallgatási gyűjteményhegy.

Für Lajos: A hadsereg olajtározói és a tényfeltárók legyilkolása helyett az eddigi, Hírháttérről repülő szentelt vizes palackbombák.

Gyurcsány Ferenc gyerekei: fényáteresztő (illuminátus) sábesz-deklik helyett rézötvözetű bukósisakok gyanúsan gyors értelmi- és morális javulás végett.

Michael Hayden (CIA-igazgató): A "Cliffhanger" ("Függőjátszma") című film mellékszerepéhez magas homlok, Hitler-bajusz és jég alatti hátúszás, üvegszemű, orral dörzsölt változat, azaz amikor már a hegyi kecskék is gyalognak használnak, Misi.

Hernádi Judit: 2001-es olasz kapucnis viselet helyett Molnár F. Árpád gyorstalpaló, felvilágosító tévésapkája. (Aláírás: a kék szerzetes)

A Jobbik-szavazótábor legbutább tagjainak közeljövőjéhez: "Tarkón rúgott mibelínk a Mónár belűrű, az agyunkon belű ennyire ni!" - kezdetű vengribóhózat Hofi Gézának a Józsi rendőrről szóló előadása nyomán.

Kákonyi Róbert: azt súgják, a Kákonyin is sokan csomót keresnének, de nem örülnek, ha nem találnak, és így rontja a jó statisztikát.

Kóka János: "Nem véletlen elszólás a liberális erőszakszex, ha az ember Moszad-ügynök" - című gyermekfelvilágosító tanulmány a Háttérhatalomról, (és) hogy kik is fogyasztják tömegével a gyermekhúst a játszótéri pedofilokkal szemben.

Kovács László (volt külügyminiszter): ATV-s műsorajánlat arról, hogy: Miféle helikopter? Talán repülőgép és űrhajó! És hogy is kapcsolódik ez Carloshoz?

Kozenkay Jenő: "Kik mondták, hogy titok legyen Nagy Babilon?" - című előre és idejében beígért többkötetes sugárbotanikai végelemzés happy end-del, azaz az elöljárók várható rákhalálával és inkább komikus, mint tragikus végrelmúlásával, legalább a Hírháttér-háttér gondozásában. Ez mi?

Kőrösi Imre: Ajándékba nemzeti színű lábtörlő, Jobbik-címeres villanypózna-hímzéssel, ajánlott küldeményként postázva.

Kurucinfó: Disznóiskolai "jövendölés", mely piszkozatból kelt tökéletesítő záródokumentum a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtva, szigorúan titkos minősítéssel.

Lakatos Pál: Még néhány vagonnyi multifunkcionális Kapu-kulcscsomó-halom repülőgépen és vasúton.

Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE): 'A Hód mán mögvan az ígen, de hun van az Isten, hun vannak a csillagok és hun van a Háttérhatalom' - kezdetlegesen elmélkedő, vengris dedósan csillag ász ati egyszeregy.

Magyar.film.hu stábjának és Schubert Gusztávnak: 'Amit mi megcsinálunk másfél millióbú, azt a Mónár 150 Ft-bú' - pokoli lassú rájövés lebutított babiloni ördögöknek a magyar filmipar szeméttel kérkedő erkölcsi-, emberjogi- és stratégiai történelmi csődjéről és általánosan totális bukásáról.

Molnár F. Árpád: Dőlj csak továbbra is hátra, nyomd a dudát és nyomd a gázt. De azért nyúlj a kormányhoz. Ez meg mi. És játszd az ördögöt.

Morvai Krisztina: A 'Hogyan nem tud az ember a Háttérhatalomról és annak eszközeiről, amikor Bánó András és Baló György felesége?' - című kétkötetes, kimagyarázás-próbálkozó önéletrajz megírása.

Nemzeti Nyomozóiroda (NNI): 'Mit sugároznak a zsidók, mi legyen a Molnárral?' - alcímű anti-titkosszolgálati, vörös szőnyeg-bombázó Hírháttér-film arról, hogyan engedtek el a hamis államtitok-sértési per fogdájából.

Pálffy István: Az "Addig jár a korsó a kútra" című 2002-es híradós élő adás Pálffy István ezt követő bizonyságtételeivel arról, meddig és hány felvonásban járhat a közélet a kútra, s vajon az egész, úgy egy az egyben még meddig nem törik, avagy kik nevezik ki a média szemeteit addig, míg meg nem halnak?

Pálinkás József (MTA-elnök): 'Hogyan maradt a nyomor viskója az MTA a felnövekvő felhőkarcoló mellett?' - jurassic parki sugárbiológiai környezet-tanulmány, avagy mi legyen. Nem kérdi, mondja. Ez mi.

Pesty László és családja: térdcsonttörésről, családi politikai mészárlásokról, foton-, elektron-, magneton- és gravitronkezeléses átnevelő táborokba szóló erkölcsfeljavító, fegyházban végrehajtandó kényszergyógykezelési beutaló, az Emberi Faj utolsó söpredékeinek bizonyságtevői közé fixálva és bebetonozva, egészen a bűnbánattal elhalmozott megtérésig.

Popper Péter: pszichoterápiás célzatú heresokkoló gép, Veéres horrorfilm-bevetítéssel, hogy az ember megállja a politikai üldözöttek elleni, bűnszervezetben megszavazott, korábban a Veér Andrással közösen elkövetett elbutító és leépítő elektrosokk terápiák további megszavazását csak azért, mert a politikai üldözöttek erkölcsileg felsőbbrendűek, a köztörvényes, Emberiség-ellenes baromállatokhoz képest.

Joseph Ratzinger (XVI. Benedek Pápa): 'Akit állítólag hamarosan sípcsonton rúgnak, de hiába szóltak, ha közben a Szajha olyan jól fizet, édesen duruzsol, meg amúgy is' témakörű Evangéliumi továbbgyűjtemény Babilonról és a féktelen paráznaságról.

Révész Máriusz: Hírháttér legfőbb ügyészségi és legfelsőbb bírósági ajánlólevél minimum 150 millió Ft-os kártérítés követeléséről a 2006-os államfasiszta brutalitásért, precedens érvényű, valamennyi áldozatra érvényes ítéletért.

Rogán Antal: A "Csak egy lövés" című film arról, hogyan lesz egy jól menő ügyvédből a hátsó ablakba helyezett, sűrűn bólogató SZDSZ-idióta, másként: nem leplezett háttéranyag a fotonbiológia csak némiképpeni rejtelmeiből.

Mónika, a lépegető: operatív művelet annak feltárására, hogy a földig érő hajúak mélytengeri taxisok, igen, gondolatokkal értekeznek, és miközben ringatnak, könnyedén felzabálják a lelket. Avagy a könyv végére jól kivehető lehet a fogsor.

Stohl András: ördögdemagógia elleni, érintésvédelmi szúnyogriasztó arról, hogy amiről beszéltél, az nem hintaló, szerencsétlen, hanem a faló, amire mindenki vár. Ahol viszont Hu Jintao, na, ott van az említett hintaló.

Szcientológia egyház és CCHR: 'Jól fizet-e nekünk a Hírháttér eme kihelyezett honlapja, vagy továbbra is az MSZP-vel és az SZDSZ-szel közösen pártoljuk a tömegmészárlásokat?' - elgondolkodtató világpolitikai helyzetelemzés azzal, ahogy az ember szüntelen jobbra vagy balra akar borulni, és ezzel igen rosszul jár.

Szekeres Imre (honvédelmi miniszter): 'Molnár F. Árpád repülőezredes' - címmel disznóólba rúgó értekezlet, hogy a honvédség legidiótább, legerkölcstelenebb, leggerinctelenebb és legalulműveltebb sortüzes majma is befogja végre a tömeggyilkos-veérengző pofáját, másképpen szólva: Molnár F. Árpád a benzinkútnál kihúzta a gyufát, és tarthatunk attól, hogy odapöcköli.

Széles Gábor (az Echo TV létrehozója): "Betiltani, amit engedélyezni kell, és agyonsulykolni, amit letiltani kell" - széles úton való agyalágyúsító, cselekvő meneteltetés a lakossági közelbutítás és nemzetelveszejtés babiloni szolgálatában.

Szilvásy György: "Hát de hogyan nevezhették ki és pontosan kik a Molnár F. Árpádot repülőezredessé az elmúlt napokban kihirdetve, és hogy-hogy nem megy nekem a szokásos napi politikai gyilkossági perrendtartás?" - címmel Szilvásy György nem műbalhéhoz hamisított őszödi 2-es tényfeltáró előadása az Echelon gondozásában.

Szűcs Attila (pszichiáter professzor): "A sokkos gyilkost lelövik, ugye?" - című újraforgatott film, Bud Spencer és Terence Hill megváltó ikertornyának rejtélyes keresztyén-hatalmi koprodukciójában.

Szűcs Erika (szociális és munkaügyi miniszter): Hálaadás, azzal a szövegezéssel, hogy: "Hála neked, Madre Santa, ki a veres fenevadon nyargalsz, hogy a romaweb.hu-n közpénzen ilyen utolsó cigány heréket tartottam fenn, mert nélkülük talán sosem kerültem volna fel a Hírháttérre! Dicsőség neked, aki Szent Szűznek nevezed magad!"

Ven Csia-pao (kínai miniszterelnök): 'Honnan tudtuk, hogy Sichuan-ban földrengés lesz, és hogy-hogy a vágómarha nép még meg is ünnepelt, mint jótevőt, ahogyan George Bush-t a WTC után?' - címmel világtörténelmi tényfeltáró lórúgások Isten és a Háttérhatalom gondozásában.

Verebes István: A verebek ára 2 fillér, de csak ha nem fejjel lefelé repülnek - neocsaládi közmondás.

Veres János (pénzügyminiszter): Etimológiai kisszámtan-transzparens, hogy tudja, mitől kell rettegnie. És tudja.

Virtus.hu: guminők helyett gumi-gyermekbabák és más szexkiegészítő, boncolható gyermek-plüsskellékek, hátha redukálják ezáltal a nemzetközi, nyakkendős, politikai, pedofil gyilkos maffiák kéjgyilkosságai iránti bűnszervezeti és óvó-pártfogó ösztönállati, vengrimajom-hajlamaikat és pedofil gyilkos késztetéseiket, valamint elmélkedések arról, hogyan kell utóbb börtönbe zárni azokat, akik ilyen nyilvánvalóan tömeggyilkos, életellenes betiltásokhoz folyamodtak.

Vona Gábor: "Hogyan számoljuk fel a cigánybűnözés felszámolását?" - elnevezésű vengrináci, nemzetinek és népinek nevezett idiótaképző fajmozgalom, és a "Hol vannak még az egykori ügynöki beosztottaid, Für Lajos, titkos ügynök kémvezér, merhogy azok az árulók, nem mink!" - című bukott, néphülyítő mozgalom a nemzetközi titkosszolgálatok gondozásában kiegészítő, nekünk előre bejelentett nemzeti hangulat-hullámokkal.

Paul Wolfowitz (a Világbank volt elnöke): 'Hogyan dobjunk repülőgépeket a WTC-be, és hogyan lesz énnekem még több pénzem, ha a sichuan-i földrengés előtt a részvényeimet a tőzsdén újra megforgatom, avagy hogyan hápognak a HAARP-ogó kacsák' - a Bibliai Csodálatosról készült leleplező esettanulmányok folytatásokban.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2008. november 29., szombat

A Háttérhatalom és a keresztyénség - Beszervezéseken innen és túl

HTML clipboardTörténelmi jelentőségű tényfeltáró cikkünk összes elemét csak azok fogják érteni, akik maguk is beszervezésre kerültek.

Molnár F. Árpád tényfeltáró cikke
HTML clipboard

A kereszténység (keresztyénség) kapcsolata a Háttérhatalommal, tehát a titokzatos Nagy Babiloni Szajhával a Bibliában és a Jelenések Könyvében Megprófétáltak szerint teljesedett be.

Azóta, hogy a Megjövendölt titokzatos Nagy Babilon - a Jelenések Könyvében Foglaltaknak megfelelően - mikrohullámokkal, drogokkal stb. a Föld minden népét és nemzetét, törzsét és nyelvét mentális uralma alá vetette, a keresztyénség három csoportra osztható:

1. azok, akik nem tudnak a Háttérhatalomról, de - ahogyan ez 2000 éve Megprófétáltatott - annak tudatlanul is irányítása alatt élnek,

2. akik tudnak a Rendszerről, de nincsenek beszervezve, azaz nem tudatosan tartják a kapcsolatot a Háttérhatalommal, tehát a nagybetűs Titkosszolgálattal,

3. akik nem csak tudnak a Rendszer létezéséről, de a Titkosszolgálatba, a nagybetűsbe be is lettek szervezve.

Az utóbbi természetesen nem egyértelműen jelenti azt is, hogy mert beszervezésre kerültek, ezért Babilon, azaz a Titkosszolgálat ügynökeiként szolgálnák a Központi Főhatalmat vagy annak bármely lokális, nacionális titkosszolgálatát. (Zárójelben jegyezzük meg újra, hogy a Föld bármely állami titkosszolgálatát szolgálni egyet jelent a Háttérhatalom szolgálatával, amely nem csak hazaárulás, de az Emberiség elárulása is.)

A titkosszolgálatokba történő beszervezések kapcsán az egész bolygón köztudott a hálózati emberek személyiségének olykor drasztikus megváltozása, de csak a hálózatokon - katonai és polgári titkosszolgálatokon, idézőjeles magán-titkosszolgálatokon stb. - belül beszélnek arról, hogy ennek oka a Központ, azaz a Megjövendölten beteljesedett titokzatos Nagy Babilon elektromágneses totális uralma és teljes körű irányítása. Ahogy a világ rendőri állományaiban is, a hadseregekben és a titkosszolgálatokban is biodroidizálás folyik, és ezekben semmi szükség bátor, hősies és értelmes emberekre, mert ez utóbbiak a politikai üldözöttek kategóriájába tartoznak, már aki életben marad, mielőtt bármit tehetne. Aki pedig a hálózatokból világszerte tenni akar valamit, a tapasztalat szerint olyan analfabétán és tehetségtelenül lát hozzá - melynek legfőbb szuicid motívuma, hogy teljes titokban, csak a biodroidok előtt ismert operatív akciókba kezd -, hogy ott, titokban, a kulisszák mögött leli halálát, mert nem fordult olyanokhoz, akik azért teremttettek, hogy nyilvánosan is tehessenek az Emberiségért. Magyarul mesterséges idiótagyártás folyik, mely program alól azok sem kivételek, akik programszerűen elkezdnek lázadozni a regnáns katonai és polgári stb. titkosszolgálatok ellen.

Azonban most kifejezetten a keresztyénekről beszéljünk.

A beszervezésre kerülő keresztyének - tapasztalataink szerint - rendkívül gyors átalakuláson mennek keresztül, interaktivitásuk a Háttérhatalommal jelentősen realizálódik. Ha korábban látomásoktól mentesek voltak, úgy azok akár tömegével plántáltatnak, ahogyan a titkosszolgálatoknál ismeretes egyéb kommunikációk mindegyike, így a politikusok és a nagyvállalkozók között tömegével alkalmazásba vett beletudások stb. is.

A beszervezett keresztyének szexuális indíttatásai is jelentősen karakterizáltak. A tapasztalat szerint a Háttérhatalommal, tehát a Nagy Babiloni Szajhával tudatos kapcsolatba került keresztyének szexualitásukban szinte kivétel nélkül aktívabbak az átlagemberhez képest, ugyanakkor - úgynevezett férfiak és nők esetében egyaránt - nemi aktusra képtelenek vagy képtelenné válnak. Az ilyen keresztyének a nyilvánosság előtt sokszor ledér vagy kimondottan prostituált benyomást keltenek, megesik, hogy szüntelenül a szexualitásról beszélnek (akár részletezve, akár verbálisan szüntelen elutasítva azt), gyakoriak a nemi aberrációk is, de ugyanakkor a nemi aktus (coitus) terén többnyire teljes impotencia realizált. Általában már a csókolózásra is képtelenek, nemhogy coitusra. Mindezekkel szemben és helyett azonban roppant fenyegetően tornyosul föléjük a lelki paráznaság (lélekből lélekbe aktusok és perverziók) relevanciája, amely a gátlások különféle vagy teljes kikapcsolásával tudatosan korlátok nélküli, mesterséges lelki interaktivitást jelent az operátorokkal, helyesebben az operátorok (gépek vagy személyek) közbeiktatása útján mindazokkal az általában háttérhatalmi illuminátusokkal, akik a Bibliában Megjövendöltek szerint a Nagy Parázna részeként harcolnak a szentekkel és legyőzik őket. Tehát e téren is - egyébként minden részletében -. pontosan az a helyzet, ami a Jelenések Könyvében erről a Világrendszerről, Új Világrendről (Novus Ordo Seclorum) Megjövendöltetett. (Itt megint meg kell jegyezni, hogy aki mindezen sűrű bizonyítékok tömegei ellenére sem hisz Istenben, hát azt kegyetlenül lebutította ez a Megjövendölt és rajta is halálpontosan beteljesedett Rendszer.)

HTML clipboardA beszervezésre kerülő keresztyénekről - mint az pl. az 1990-es álrendszerváltozás stb. kapcsán ugyancsak napvilágra került - előzetesen már nagyon sokan tudnak. A később messze kiemelésre kerülő keresztyének köré az illuminátusok gyakran már azok beszervezése előtt olyan lelki kultuszokat építenek ki, amilyenek elkészíttettek pl. a világi Shirley Manson köré, és amilyenek ún. haláláig elkísérték az elkárhoztatott mexikói festőművész, az illuminátusok által a pokolig ringatott és nyomorgatott Frida Kahlo-t is. Az ilyen jelentősebben kultizált (kultusszá tett) személyek körüli faji és nemi struktúrák a titkosszolgálati rendek, az illuminátusok és titkosszolgálati vonzáskörzetük (politikusok, ügyészek, ügyvédek, bírók, vállalkozók, a média emberei stb.) körében ismeretesek, de burkoltan - ám sokszor annál jelentősebben - fertőzik az egyébként teljesen kívülállókat is, akik a beszervezés híján nem tudják, mi történik velük. A titkosszolgálati, echelonista nemi kultuszok kimerítő részletezése nem hinném, hogy az Internet nyilvánossága elé tartoznának. Ugyanakkor sokat tudunk arról, hogy az olyan mesterséges technológiákkal, melyekkel pl. a jelenleg domináns Emo-t létrehozták, az Echelon-világrend nyilvánosságra kerülésével milyen katasztrofális lelki implantálást fognak végrehajtani az egész Emberiség ellenében, a szexuális és eltoltabb lelki síkú nemi, faji világforradalom elkerülhetetlen következményei keretében.

Babilonban - éppen az elektromágneses hullámok és más, közvetlenebb agyi beavatkozások miatt - a férfiak és a nők közötti különbség éppen úgy eltűnik, ahogyan az angyaloknál nincsenek nemek. A férfiak és a nők köré - életkortól függetlenül - a lelki nemi kultuszok legkülönfélébb és sajnos legvonzóbb, sokakat végleg rabul ejtő hálózatait és struktúráit építik ki, mely az imádat (paráznaság) legváltozatosabb formáit jelenti. János apostol, 2000 éve, Pátmosz (Pathmos) szigetén nagyon pontosan Nyilatkoztatta Ki, hogy ez a Világrendszer valóban a Nagy Szajha, és annak paráznasága tényleg féktelen, ahogy ez róla pontosan ekként Kijelentetett.

Korunk nem beszervezett, tehát nem tudatosan élő, továbbá a hagyományos titkosszolgálatok által beszervezett keresztyénekre, akik hiába tudnak, mégsem beszélnek a Háttérhatalomról, a tompaság, a kicsinyesség, az önzés és a saját lelki közérzet elsődlegessége minden emberi élőlénnyel szemben végzetesen és groteszk módon meghatározó, és igazat kell adnunk Drábik Jánosnak, aki leírta, hogy a mikrohullámok és más Echelon-technológiák alkalmazásával és társadalomszabályozásával milyen gyalázatos módon lettek lealjasítva a keresztyének. Mint Drábik mondotta: a keresztyéneket aképpen formálja Nagy Babilon, hogy megtérésüket és megtérítésüket követően kisszerűvé, szürkévé, a társadalmi hasznosságot illetően mintegy jelentéktelenné alakítja őket, hogy ne tudjanak tevékeny és társadalmi szempontból hasznos módon beleszólni a lakosság életébe, hanem inkább húzódjanak vissza mindentől, amivel önmagukon és legszűkebb környezetükön kívül bárkinek is a szabadság vagy a boldogulás, illetve a társadalmi folyamatok hasznos előre mozdítása terén tehetnének.

Ahogyan ez Babilonról a Bibliában Kinyilatkoztattatott, technológiájával sokakat megtérít a Jézus Krisztus hitére. Ahogy a Jelenések Könyve Írja, emberi testekkel és lelkekkel kereskedik, azaz nem csak elkárhoztat, de az Istentől Rendelteknek megfelelően megtérítő módon is fellép. Ilyenkor - ahogyan Drábik helyesen elmondta - Babilon a Szent Lélek hamisításaival (szellő, látomás, hallomás, álmok, érzések és megtapasztalások sokasága), ahogy a Biblia Írja: a hazugság minden jeleivel és csodáival élve Istenként és a Jézus Krisztusként kijelenti magát.

Babilon számára - mondja helyesen Drábik - az Isten hite felhasználható arra, hogy a keresztyének senkiért ne tegyenek semmit. Önzőekké és visszahúzódókká formálja őket a Rendszer, akik onnantól sem saját magukért, sem mások védelme, szabadsága és élete érdekében nem fognak tenni semmit, és azt mondják: ezeket az Úr Mondta, ezekre a Teremtő Vette Rá őket, holott - mondja el Drábik - a Háttérhatalom, tehát Babilon volt. Ez a fajta egomániás, csak önmagának és maximum is közvetlen családtagjainak építkező, visszahúzódó, szürke keresztyénség, amellyel valóban sem másokért, sem az egész Emberiségért nem lehet tenni semmit, valamikor a XIX-XX. század tájékán jelent meg és terjedt el a Föld bolygón, mint valami rákos daganat és áttétes tumor; azt találjuk, hogy éppen abban az időben, amikor az elektromágneses hullámok alkalmazását a Háttérhatalom, tehát a Megjövendölt Nagy Babilon az Emberiség ellen kiterjesztette és az Emberi Fajt globális uralma alá hajtotta. A keresztyénség innentől kezdve látványos anyagi meggazdagodáson és kirívó egoista átalakuláson, lealjasuláson ment keresztül, melyben kiemelkedő módon jelentőssé vált a gyávaság és a szektarianizmus, azaz a pártosság. Senkinek nem kell bemutatni azt a keresztyénséget, amely abszolúte a Jézus Krisztus Tanításaival szemben, de sokszor azt hirdetvén, hogy Istentől Kijelentve minden segítségkérési szándékot, mely gyakran közvetlenül emberi életek és lelkek megmentésére irányul, azzal hárít el, hogy őneki ez lelkileg, úgy gondolja, nem tenne jót, őneki ez nem hasznos, ő attól fél, hogy ha tesz, akkor rosszul érzi magát, vagy az ő lelkét ez háborgatja, akár az igazságtalanság, akár az emberek nyomorának tudata, ezért őneki, az ő lelkének az tesz jót, ha szépen visszahúzódik Istenéhez, mert az Úr majd őt Meggyógyítja. Tehát abszolút semmi közük nemhogy Jézus Tanításaihoz, de még a középszerű ateisták erkölcsi szintjét sem ütik meg, hiszen egy középszerű ateista is könnyebben mobilizálható mások testi épsége vagy élete védelmében, mint a keresztyének. A Megjövendöltek szerint valóra vált, hogy Babilon, tehát a Háttérhatalom mindenki homlokára, kicsinyekére és nagyokéra pecsétet tett, vagyis a személyiséget átalakított Nagy Babiloni, azaz Globalista Világrendszer pitiáner biodroidokat, a Sátán Világállamának szürke eminenciásait, kiszolgálóit és engedelmes bábjait formálta meg a biorobottá tett keresztyénségből, mely onnantól már semmi egyébbel, mint önmagával és önmaga pillanatnyi lelki közérzetével törődik, igyekezve minél pitiánerebb és felelőtlenebb mikrokeresztyénként megfelelni a gyülekezet ugyancsak bábként használható és gyurmaként formálható vezetőjének. Az irányelv már nem a Jézus Krisztus Tanítása, mely az áldozatvállalást és az önfeláldozást Követeli, hanem a gyülekezetnek és annak vezetőjének való szolgai, kisstílű megfelelés, és a Jézus Krisztus helyett a gyülekezettől való függés. Ez a pártszolgálatos szellemiség tökéletesen alkalmas arra, hogy a Háttérhatalom, azaz Babilon a Világtörténelem aktív és hősies keresztyénségéből pitiáner, alamuszi és az állam számára ideálisan alacsonyrendű, felfogóképességében is roppant mód lealjasított keresztyénséget formáljon.

HTML clipboardMindezek ellenére messzemenően azt tapasztaltuk, hogy viszont azon kevesek, akik tenni is mernek a Háttérhatalommal szemben, annak létét leleplezendő, utasításait megtagadó, tulajdonképpen kizárólag keresztyének. Viszont olyan keresztyének, akik semmiféle egyházhoz és gyülekezethez semmiféle módon nem tartoznak, vagy pedig igen-igen laza szálakkal, de abból is kiábrándulva. A másokért tenni képes és hajlandó, bátor keresztyénség, amely nem fél a Sátán echeloni és bábeli - mely azt jelenti, minden népre kiterjedő - elmeuralmi eszközrendszerétől, valamennyi vagy csaknem valamennyi egyház és gyülekezet felé nyitott, de semmi szín alatt nem hajlandó egyiknek sem alárendelnie magát, vagy belépett párttagként elkötelezni magát bármelyikhez, mert e tevékeny és bátor keresztyénségnek semmi köze a bigott fanatizmushoz. Az ilyen valódi, a régi szép időket idéző, hősies és áldozatvállaló, az üldözésen túl a halálra is bármikor készen álló keresztyéneket - igen, ilyenek keresnek fel minket - a világi gyülekezetek legkevesebb, hogy nem értik, a beszervezett, a Háttérhatalomról tudó papok, lelkészek és pásztorok pedig gyakran kimondottan üldözik, mert megfeddi vezetői gyávaságukat és ügynöki meghunyászkodásukat. Gyakori tényező a féltékenység is, hiszen nem kell hozzá sok ész, hogy az ember azonnal lássa: ezek a keresztyének Isten Szemében alighanem egyértelműen a legnagyobbak és legfontosabbak, hiszen a világ terhét vállalják fel és cipelik. Ahogyan Jézus Mondja: Istennél még a hajszálaik is mind számon vannak tartva, és fontosabbak a Teremtő Számára sok más, veréb méretű keresztyénnél.

Azaz ez a pártos és pártszolgálatos gyülekezeti hovatartozástól és embernek való alárendeltségtől mentes - Isten Kegyelméből Kapott - függetlenség kellett ahhoz, hogy a sátáni, sötét, tudományos technológiák és lealjasító eszközök - Isten Áldásából - ne formálhassák Isten népének kiemelt maradékát arra, hogy a józan ész és a nyilvánvalóan elsöprő erkölcsökkel szemben a Sátán eszközrendszere által kapott, az egoizmust pofátlan evidenciával kidomborító érzések és érzelmek vezessék őket, és így valóban Istent és az Emberiséget, mégpedig a Jézus Krisztus Tanításai és Akarata szerint szolgálják. Szemben mindazokkal, akik tudnak az elektromágneses stb. echeloni, a Jelenésekben kíméletlen precizitással Megjövendölt világrendről, mert vagy életük során bármikor beszervezésre kerültek, vagy pedig olvasmányaik, ismerőseik stb. során rájöttek annak létezésére, de mégsem beszélnek arról, nem hirdetik a létezését. Ez utóbbiak, akik vagy beszervezésük következtében vagy egyéb okokból tudnak Babilon uralmáról, mégsem mondják, mégsem hirdetik - ahogy Jézus Mondja, tehát nem veszik fel a keresztet, hogy naponként kövessék Jézust -, önzésükkel és mesterséges lealjasításukkal az út szélén hagyták nemhogy a Krisztus-példázatbeli megtámadott és leszúrt embert, de az egész Emberiséget is! Egyértelmű, hogy akik így cselekedtek, örök életet semmi szín alatt nem kaphatnak! Az Újszövetségbe foglalt ókori történelmi dokumentumok az ilyen hozzáállást egyértelműen eképpen foglalják össze: kárhozat!

Ugyancsak a felvilágosodást és a tisztán látást a Központból, a titokzatos Nagy Babiloni Szajhából irányító központi hatalom által megakadályozó lépések, hogy akik akár keresztyénekként, akár a sűrű bizonyságtételek és evidenciák ellenére is ateistaként lelki halottak rendelkeznek azzal a bátorsággal vagy késztetéssel, hogy elkezdjenek nyilvánosan beszélni a Háttérhatalomról, általában gyorsan lemorzsolódnak, mert mesterségesen eltérítik, illetve másik csatornákra kapcsolják őket. Drábik János esetében, aki minden magyart megelőzve, elsőként kezdett el beszélni Babilonról, azt láthatjuk, hogy az egyetlen lényeg, eme az egész világot totálisan meghatározó és az Emberiség Világtörténelmét - Istent követően - kizárólagosan formáló és megformált Rendszerről szinte soha, semmit, de nemzetközi pénzügyi mozgásokról és a cionisták stb. kapzsiságáról töménytelen mennyiségű előadást tart. Magyarul semmiről nem beszél, ami fontos, de az Emberiség puszta létezését és túlélését meghatározó Rendszer és annak eszközei helyett, tehát a lényeg helyett hülyeségekkel tömi a hallgatóit, akik egyébként is a Megjövendöltek szerint teljes egész életüket az Echelont elhallgató fogságban és a pénz csodálatának diffúziójában élték le, pont olyan állatokként és mesterséges állati ösztönök mentén, ahogyan ez a faj csúcsáról és velejéről meghatároztatott 2000 évvel ezelőtt.

Ugyanilyen mesterséges átkapcsolást az általunk beszervezett keresztyének részéről is visszatérően tapasztaltunk, köztük olyanok esetében is, akik egyébként rengeteg közvetlen ismerettel és tapasztalattal rendelkeznek, ezért jócskán az Emberiség szolgálatára lehettek volna. A Sátán Új Világrendje közülük is úgy szedte áldozatait, hogy egyrészt mindig látványos lelki csatornaváltás következett be, mihelyst nem csak a belső, bizalmi körben lévő személyek voltak jelen, tehát látványos személyiségcsere következett be esetükben, így teljes beszervezett voltukat - az összes létező ismereteikkel - abszolút elfedve, továbbá a közélet előtt is aktív és a titkosszolgálati ismeretekkel profi módon rendelkező, beszervezett keresztyének termékenysége a nyilvánosság előtt a merőben semmilyen, a szürke eminenciás keresztyének térítési minőségére korlátozódott, azaz úgy hirdettek, mintha nem ők, hanem egy másik, olyan személy jelent volna meg, aki semmiről nem tud semmit, csak Jézus Szeretete így, meg úgy. Volt olyan, aki Babilon által már kifejezetten gonosszá és rosszindulatúvá lealjasított keresztyénként úgy hirdette Isten és Jézus Szeretetét, valamint a szolid keresztyéni életet, mintha sosem hallott volna az Echeloni Világrendről. Eközben ideje többi részét arra fordította, hogy a tényfeltárást megakadályozza, hogy senki ne tudjon meg semmit, és közben a legéktelenebb aknamunkákat követte el azok ellen, akik a beszervezést követően nem lettek annyira megrontva, hogy Júdás szellemében pusztíthassák a Földet, a hazugság minden elérhető tetteivel és eszközeivel. Ezek az esetek klasszikusan a Háttérhatalom által szorosan irányított egyedeknek a Drábik János által is tőlünk teljesen függetlenül feltárt és részletezett tipikus jegyeit hordozták. Mert ahogyan Megíratott: az Új Világrend harcolt a szentek ellen és legyőzte őket, és hatalmat vett minden népen és nemzeten, rasszon és nyelven.

Molnár F. Árpád
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Az alapfogalmakhoz az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

HÍRHÁTTÉR: Az elkészült jövő 2008-08-22. -
Az emberi elme totális kontrollja és a Központi Hatalom, azaz a megjövendölt Babilon
/Molnár F. Árpád cikke/
Részlet: ... ma már az USA állami, katonai hatalmának tudományos szférája sem titkolja - legfeljebb az összes magyar párt, az álrendszerváltó für lajosok és a média -, hogy Hitler előtt köztudott volt a tömegek felfogóképessége és életélményei, indulatai stb. mikrohullámokkal történő manipulációjának kézenfekvő tudománya, s hogy Hitler alatt már rendelkeztek a megvalósításhoz szükséges technológiai eszközökkel.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)