2009. június 2., kedd

Zsidó (kóser) gyermekgyilkosság Körmenden? - Molnár F. Árpád eltitkolt dokumentumot hoz napvilágra

HTML cliMolnár F. Árpád tényfeltáró cikke

Morvai (Cipi) Krisztina: beszámolnál arról, hogyan lehet, hogy ahányszor bármilyen ügyben bármiféle tényfeltárást - igaz, ritkán nem minden magyar idők rekordját megdöntve - eszközlök, annyiszor rontanak rám duhaj gyűlölködésekkel és vad, jobbikosan elbutult kocsmaröhögésekkel fasiszta, elektrosokkos, kínzásos, csonkításélvező és gyermekgyilkos sátáni, keresztyéngyalázó és Istenáruló szociopata és súlyosan társadalomellenes, paranoid pszichopata barátaid? És hogy-hogy már csak ilyenek vannak körülötted?
(Molnár F. Árpád, a felsőbbrendű faj)

Mint ismeretes, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb gyilkossági botránya Körmenden került végrehajtásra, amikor 1998 április 1-én megölték a 11 éves H. Zsófiát. A gyilkossággal a körmendi Tánczos Gábort gyanúsították meg, akit hazugságokkal, verésekkel és IMEI-s verőemberrel, valamint orálisan és intravénásan beadott kábítószerekkel kényszerítettek beismerő vallomásra. Az ügyben irdatlan mennyiségű volt a nyilvánvalóvá vált rendőrségi és politikai bűncselekmény. Az állam - először Horn Gyula (MSZP) és Kuncze Gábor (SZDSZ), majd Orbán Viktor (Fidesz) vezetésével - mindenképpen az akkor 18 éves fiúra akarta fogni a bűntettet, akit hatalmas botrányok közepette el is ítéltettek. Tánczos Gábor 2008 január 20-án szabadult 10 éves szabadságvesztéséből. Az ügyészmaffia minden összefogása és elképesztően nyílt kurucinfós-jobbikos minőségű demagógiája és hazudozása sem tudta börtönben tartani, pedig az ügyészmaffia mindent megpróbált. Mint emlékezetes, akik az ügyben Tánczos Gábor védelmében megszólaltak vagy szakértettek, azokat összeverték, kórházba juttatták, rendőri szervekkel és a titkosszolgálatokkal zaklatták és terrorizálták. A Molnár F. Árpád a rendőrségi zaklatások és titkosszolgálati fenyegetések roppant széles skálájával szembesült 2001-től egészen 2008 végéig, ahányszor a Tánczos-ügyben nyomozni indult. Balaton Balázs újságírót - aki Tánczos Gábor védelmében szólalt fel - rendőrségi rendszámú autóból kiugró személyek verték meg, Lépold Józsefnének, a Magyar Grafológiai Társaság egykori vezetőjének bordáit - a Tánczos Gábor melletti írásszakértését követően - összetörték, a tanúkat még a bírósági per során - több bíróig és ügyvédig bezárólag - állami szinten, többek családjai elleni akciókkal megfenyegették.

Egy a zsidó bűnözést pártoló, a Jobbik pszichopata cselédsajtójához hasonlóan a bűnözéssel és a gyalázattal kérkedő szociopata idiótája hatására nyilvánosságra hozom ezt a 2000 február 3-án keltezett, máig elrejtett dokumentumot a körmendi gyermekgyilkosság alábbi, eddig sehol nem bemutatott dokumentumban állított elkövetőiről. A dokumentumot annak tartalma szerint egy titkos társaság prezentálta. A dokumentum címzettje az életét féltve a levelet soha nem hozta nyilvánosságra, ezért az bíróság elé sem került. A szakértők azonnal látni fogják, hogy a dokumentum készítője olyan ismeretek birtokában volt az akkoriban sehol sem publikus, köztörvényes állami működés kapcsán, ami nem hétköznapi személyre enged következtetni, minthogy olyan dolgokat és látenciákat említ, amik abban az időben (2000-ben!) a lakosságtól még teljesen el voltak zárva! A rendőrség bűnszervezeti módszerei, továbbá az állam titkos paktumai arról, hogy zsidó elkövető nem érinthető (jegyzem meg: csak kifejezetten izraeli állami engedéllyel), mind-mind olyan tények voltak, amikről egy hétköznapi embernek halvány fogalma sem volt!

A dokumentum tartalmát (annak alábbi felvétele nélkül) annak mostani publikálója, a Molnár F. Árpád korábban már megszellőztette (a róla készült képet mások élete védelmében nem nyilvánosságra hozva), idézve annak csaknem teljes tartalmát, mely tényfeltárás és igazmondás miatt a virtus pont hu - amely ilyen esetben bűnügyi feljelentésre lehetett volna kötelezhető, de az életellenes betiltó hadjárata sima bűncselekmény - bűnpártoló, gyermekgyilkospárti államvédelmi bűnbandája a dokumentumcikket betiltotta, a Molnár F. Árpádot pedig igazmondásért és a gyermekéletek védelméért a tömeggyilkos fasiszta magyar faj kurucinfós szintű, Egypárti emblematikus képviselője (a virtus) örök időkre kizárta a bizonyítottan imperialista nagytőkés, bűnszervezeti bűnöző cégek által pénzelt, az önmagát világ csúfjára a "legszabadabb sajtó"-ként hirdető lapról. A virtust olyan nemzetközi, globalista bűnszervezeti cégek és embereik pénzelték és pénzelik, mint a többek között izraeli hátterű Herbert Stepic, a Raiffeisen International vezérigazgatója, az izraeli és méregdrága Duna Plaza és Media Markt, a tömeggyilkos francia és zsidó titkosszolgálat, valamint a putyini maffia érdekeltségi körébe tartozó izraeli hátterű Renault és más olyan bűnszervezetek és fehér galléros bűnügyi, globalista nagytőkés körök, amelyek okkal kerülnek lépten-nyomon összefüggésbe a Föld bolygó méretű, fehér galléros pedofil gyermekkereskedelmi és szexuális motivációkból gyermekgyilkos háttérhatalmi, javában bankárokból, pénzemberekből, valamint politikusokból és igazságszolgáltatási eminensekből álló hálózatokkal, melyekről minden magyarul hozzáférhető forráshoz képest sokkal bővebben tájékozódhat a Hírháttértől és személyesen a Molnár F. Árpádtól.

Vadásszunk azokra a cégekre, mind adóhatósági és bűnügyi felderítési, mind a Magyar Köztársaságból való örökre történő kitiltási célból, amelyek ezt a Veérengző, pedofilgyár és pedofilpárti bűnözői portált, a virtust anyagilag támogatták, támogatják és azon hirdetni merészelnek!

Ha a képre kattint, a dokumentumot könnyen olvasható méretben láthatja és saját gépére letöltheti, ha pedig ide kattint, óriás méretben tanulmányozhatja és mentheti el!

A fasiszta, gyűlölködő, terrorista és gyilkos magyar faj gyönyörbűntettei kapcsán pedig itt láthatja a kurucinfó és pártbandái tetteiről szóló rövid kortörténelmi összeállítást:

Magyarok Háza, a Gyilkosság Háza. A kurucinfó és Morvai Krisztina ma már büszke nemzeti sajtóorgánumaira, hiszen azok Adolf Hitler óta nem látott élvezettel tobzódnak a magyarok elleni kínzásokon, csonkításokon és tömeggyilkosságokon. Lássuk tehát a Morvaifaj Veértanúit, hogy a kurucinfós Jobbikos bűnbandái hangosabban és még hangosabban nevethessenek! Eddig neked szolgáltam, Morvai, türelemmel és gerinctelen gyávaságod iránti megértéssel. Mostantól ellenségednek szolgálok: AZ ÉLETNEK!
(Molnár F. Árpád, az ördögök halálos végzete. De hogy?)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

MORVAI KRISZTINÁÉK ÉS A JOBBIK A TÖMEGGYILKOSSÁGOKÉRT: Ezt a cikket ajánlottuk Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás kapcsán az ő, valamint a kurucinfo és bandái tömeggyilkossági eltussolásairól, amire a kurucinfo vagy közvetlen körei megsemmisítették a hirhatter.com elérhetőségét: A felrobbant katonai repülőgép: KLIKK!!!

2009. június 1., hétfő

Morvaiék és a kurucbűnözők által védett nemzetközi tömeggyilkosságok védelmében feltörték a Hírháttért. Feljelentés az NBH-nál és...

HTML clipboarMolnár F. Árpád feljelentése

HTML clipboardMegjegyzés: Amíg a hirhatter.com nem elérhető, addig médiánkat láthatják a http://hirhatter.t35.com címen!

Feljelentés nemzetközi terrorizmus támogatásáért és tömeggyilkosságok védelméért és más bűncselekményekért (nem az én hatásköröm a felsorolás, de a bejelentés állampolgári és büntetőjogi kötelezettség!)

FELJELENTÉS

Feljelentő: Molnár F. Árpád (Született: 1972.11.13., Kecskemét)
Levelezési és lakcím:
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Anyja neve: Retezár Mária

A Legfőbb Ügyészség kedvéért - amely következetesen nem tudja olvasni a legtöbb formátumot - csatolva a következő kiterjesztésekben: txt, docx, htm .

Tisztelt NBH,

számos alkalommal figyelmeztettem önöket és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, valamint az amerikai NSA-t a kuruc. info nemzetközi bűntetteire és a világ csaknem valamennyi népe és nemzete, valamint rassza elleni nyílt gyűlöletszítására és uszítására, de nem tettek semmit, sőt, Barack Obama a terrorizmusnak, amely kezd a fejére nőni, és tudjuk, hogy túl is fog nőni azon, a nem létező hatályos törvényekre hivatkozva engedett utat a magyarság és ezzel az Egyesült Államok elleni destabilizációs törekvéseknek, mely esetében is hazaárulásként értelmezendő, ráadásul utóbb le sem fogja tudni tagadni.

Az alábbi három levél kuruc.infónak is történő elküldését követően a hirhatter.com domainen az általam már digitális videorögzítő berendezésen elmentésre és tárolásra került kicsiny fotó jön be, mert az oldalt feltörték. Nem véletlenül a képen Soós József és én vagyok látható, minthogy a kuruc. info nemzetközi terrorista portál minden előzetes ok és indok nélkül kettőnk ellen kezdeményezett lejárató hadjáratot, hogy a Hírháttéren megjelenő, az Emberiség védelmében született leleplező anyagokat valamiképpen negligálja, és a tömeggyilkosságoknak további utat biztosítson, láthatóan amerikai nemzetbiztonsági segédlettel. Azaz - a helyzetből és a bűncselekménnyel kérkedő, szándékosan önleleplező fotó kitételével - az elkövetői forrás és környéke már az IP-címek rutinellenőrzése nélkül is azonnal tetten érhető, mint ahogy a kérkedéssel az is, hogy az elkövetők szemmel láthatóan maguk mögött érzik az Egyesült Államok védelmét és a Magyar Köztársaság állami szerveit és titkosszolgálatait. Azaz a bűntett állami hátterű, és önök nyújtják a fedezéket, amit pedig Draskovics Tibor miniszter tálalt a kuruc. info védelmében, hogy ők még azt sem tudják, kik az elkövetők, mikor egy rutin IP-cím ellenőrzésből és az NBH-nál vagy a telefontársaságnál egy gombnyomásra ellenőrizhető az elfizető és a bekötési telephely, ahonnan az anyagokat az Internetre helyezik, csak a kuruc. info és az MSZP honlapjának lebutított olvasói számára nem érhető azonnal tetten az összejátszás és a köztörvényes bűntettek közös védelme.

A hirhatter.com domain tehát meg lett bénítva, de a www.hirhatter.com címet nem sikerült feltörniük.

Tekintettel a bűncselekmény kérkedő mivoltára, és arra, hogy a kuruc.infonak is megküldött leveleimben tömeggyilkosságokról és nemzetközi terrorcselekményekről beszéltem, amikre nem véletlenül jött az azonnali bűncselekmény gyors válasza, mely kérkedően bizonyította az elkövetői és motivációs hátteret is, haladéktalan cselekvésre és azonnali hatósági fellépésre szólítom fel önöket.

Levelemet megküldöm a tömegmészárlások eltussolásában halmozottan terheltté és érintetté vált, valamint az interkontinentális terrorista, tömeggyilkos bűntettek általam halmozottan előre bejelentett hullámaival és dominóeffektusával végérvényesen egybefonódott Morvai Krisztina "büntetőjogász"-nak és Gaudi-Nagy Tamás "ügyvéd"-nek, a teljes és mindenre kiterjedő, azonnali vizsgálat megkezdését követelve! Levelemet továbbá publikálom az Internet legalább fél tucat webhelyén, majd addig hivatkozunk rá kvázi naponként, amíg végérvényesen pontot nem tesznek a kuruc. info és bűntársai gyűlöletterrorizmusának és tömegmészárlási védelmeinek és ilyetén építkezéseinek végeláthatatlan lajstromára azzal, hogy a lapot végleg és örök időkre betiltják, az elkövetőket pedig őrizetbe vétel mellett bíróság elé nem állítják.

Minthogy bármely hatóság akár csak átmeneti passzivitása is vaskosan a katonai bűncselekmények kategóriájába tartozik, így e gyorsan kelt feljelentés megküldését a Legfőbb Ügyészségnek, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak, valamint a Katonai Főügyészségnek vegyék nyugodtan az önök elleni előzetes feljelentésnek is, minthogy tekintettel a kuruc.infó terroristaszervezet védelmére, előzetesen feltételezem az állam részéről a teljes körű védelmet és az emberéletek további kiterjedt, diffúzált és bűnszervezetben történő pusztítását a Föld bolygó egész területén.

Ismételten követelem továbbá a kuruc. info egész Föld bolygón történő végérvényes betiltását, és az elkövetők elleni legszigorúbb törvényi büntető intézkedések érvényesítését. Ellenem csak azért, mert 2007 október 26-án a járdán álldogáltam, bírósági ítélet fenyeget börtönbüntetéssel. Az állami védelem alatt az egész Föld bolygót pusztító kuruc. info kiterjedt gyűlöletbűntettei és az Emberiség elleni bűncselekményekkel való nyílt kérkedés ellenére demokráciáról és a bűnözés szólásszabadságáról beszélnek, ami elfogadhatatlan, ön- és közveszélyes, valamint köztörvényes.

Újfent és sokadszorra tájékoztatom önöket arról is, hogy bőséges információkkal rendelkezünk afelől, hogy amennyiben a kuruc. info végérvényes betiltására nem kerül sor, úgy Magyarországon a polgárháborús helyzet kiépítése és a tömeggyilkosságok nem kerülhetők el. Nem akarom ezt újra elmondani, ahogyan Burma és Sichuan esetében. Passzivitásuk nem pusztán katonai bűncselekményként, de az egész Emberiség elleni elévülhetetlen bűntettekként értékelendők, amelyekért el kell nyerniük a teljes büntetést.

Én előre szóltam.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

IDÉZET A KORÁBBI OLDALAKRÓL, ÚJRA ÉS ÚJRA!:
Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!


ÚJRA ÉS ÚJRA AJÁNLJUK A JOBBIK ÉS BŰNBANDÁI EGYIK ÖRÖK ELTÖRÖLHETETLEN ÉS LEGNAGYOBB BUKÁSÁT: Tekintsék meg korábbi filmünket arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás megbuktatására - Nyílt levél Gaudi-Nagy Tamásnak

Molnár F. Árpád

A Hírháttéresek akaratából, reagálva - mint utolsó cseppre - a kurucinfó Emberiség-pusztító őrjöngéseire, most már elkezdünk megbuktatni titeket:

Leleplezés, első lépés, számos lapra klónozva Gaudi-Nagy Tamásról és bandáiról

Gaudi-Nagy Tamás!

Elhallgattatok, eltitkoltatok, a nevemet is suttogva mondtátok ki, mint a Rákosi rendszerben a maradék hősök nevét, mert ezt követelte az állam Pártja, az Egypártrendszer, a titkosszolgálati diktatúra! Eltitkoltátok minden ismereteteket, hogy mi irányítja a világot, eltitkoltátok még azt is, hogyan működik a rendőrség, a titkosszolgálatok, milyen eszközökkel és módszerekkel konspirálnak és dolgoznak a lakosság és az Emberiség ellen! Morvait néztem a napokban, hogyan merül egyre és egyre mélyebbre a hazugságban, amikor profi titkosszolgálatisok feleségeként, állami ügyvéd ágyasaként azt hazudozza, hogy nem tud ő a titkosszolgálatokról semmit! Eltitkoltátok, és aki mondta, elsőként a magyar történelemből, ahogyan megtettem, az ellen pártkutyáitokkal indítottatok véget nem érő, szüntelen és szűnhetetlen támadásokat. Morvai Krisztinával megültétek a keresztyének és minden népek ellenségének nagy vörös fenevadját, amelynek fejein a káromlások nevei, és úgy nyargaltatok, koszos állampártügynöki, JÚDÁSFAJI haza- és Emberiségárulókként körbe-körbe a Földön, hogy gyalázatból, hazugságból, titkolózásból és egy egész bolygó folyamatos halálából és gyászából találjatok a mi vérünk árán magatoknak sátáni, hazug dicsőséget!

De ebből elég volt, áruló JÚDÁS, aki a gyalázatot és a sötétség fiait kerested meg, hogy a mi lelkünkön és vérünkön áruld el - továbbra is kiszolgáltatva - a Földet, eladva minden testet és lelket, ahogyan az ilyen államtitkosszolgálati, áruló ügynöki JÚDÁSOKNAK mindig ez volt a sorsa a Földön!

Most már fizess te is, JÚDÁS, fizesd meg az árulás árát! Fizess, ügynök! Ügynök, fizess! Árában fizess minden titokért, minden elhallgatásért, az államnak való minden szolgálatért, minden rendőrségi, politikai és titkosszolgálati bűnügyi módszer rejtegetéséért, és sírodat ássa tovább, ahogyan eddig tette, a Jobbik, a kurucinfó, minden magyar idők legundorítób stílusú és legigénytelenebb erkölcsű pártszemete, ássa sírodat tovább a Barikád, az elektrosokkos Harc Tér, és mindazon áruló, káromló homlokú Veérállatok, akik mocskukkal beszennyezték az egész bolygót, hazugságaikkal elhitették az egész világot! Te utolsó parazita, aki mindig a magyargyilkosok és az egész világ ellenségei között érezted magad jól, elárulva és kiárusítva minden kicsinyt és nagyot, az államtól kapva a megrendeléseket hazug JÚDÁSI bűnözőként, és gerinctelen államügynökférgi hazaárulóként!

Csak az Úr Isten Adja Meg, hogy ezen az úton maradjatok, és beteljesítsétek vak végzeteteket, ahol nemhogy vak vezetett világtalant, hanem a Sátán vezette a legocsmányabb ördögöket és a legmocskosabb szájú, legigénytelenebb Veérfasiszta, rendőrvédelmi és államvédelmi, titkosszolgálati talpnyaló és Echelon-kiszolgáló áruló tolvajokat és gyilkosokat!

Fizesd meg az árát, ügynök, fizess, hazaáruló, aki a nemzet hóhérait kiszolgálva a titkosszolgálat felé, a nemzet hóhéraival szövetségre lépve a Jobbik és államvédelmi pártbűnbandáik felé, volt képed eladni, te rongyos, utolsó áruló, farizeusi, gerinctelen és gyáva ügynökpatkány, minden gyermeket, minden felnőttet, kicsinyt és nagyot, fiatalt és aggastyánt, csak hogy a Nagy Demagóg Állampárt részéről kicsiny, napi könyöradományokban részesülhess a fajtádból való bitang árulókkal. És eközben pártmocskod, a kurucinfó Cathy O'Brienen gyalázkodott és taposott!

Ne kerülj a kezembe, te nőgyalázó, gyáva, fasiszta állat, te utolsó Állampártparazita pártgörény, mert lepofozom rajtad mocskos Veérállataid minden Cathy O'Brieneken való gyalázkodásait és a kínzással és gyilkolással kérkedő kurucinfós förtelmeit és moslékjait! Én nem vagyok Jobbikos kurucinfós pártmoslékod, hogy elbujdossak a felelősség elől, mint ti egytől egyig tettétek, és cseppet sem érdekelt soha sem börtön, sem halálos betegség, sem azonnali és bármikori halál! Mert én Isteni Áldásokat az ISTENTŐL, te pedig sátáni átkokat uradtól, a Sátántól és annak gyűlöletállataitól kaptál! Vessz el a kurucinfó és Államtitkosszolgálati Egypártrendszered sötétségében, árul JÚDÁS! Azt a vért is rád fajodra fröcskölöm vissza, amivel kurucinfós Veérállataid a Cathy O'Brienek és a magyarság maradék igazainak vérét akarták tovább és tovább és tovább, végeérhetetlenül a fasizmus sötétségében ontani és ontani és ontani, eddig éjjel, amikor csak a hozzád hasonló utolsó államvédelmi féregpatkányok tudták, mi történt és történik a Földdel, aztán amikor már nem lehet titkolni tovább, hogy hazudtatok és hazudtatok és hazudtatok éjt nappallá téve, akkor már nyíltan a Sátán oldalán, minden népek ellenségeként, megpróbálva a lehető legtöbb embert fajtáitok, a JÚDÁSFAJ aljához aljasítani!

Gyere csak a közelembe, JÚDÁSFÉREG, hogy kamerák előtt kiálthassam a szemedbe mindazt, amit elrejtettél mindenki elől, mert azt tetted, hogy sötétségben pusztuljanak és haljanak az igazak, a vétlenek, a keresztyének és minden nemzetek, és úgy vesszen el a föld, napi JÚDÁSBÉREDÉRT cserébe! Gyere csak a közelembe, áruló JÚDÁS, államügynöki Pártféreg, és nyíltan, kiáltva kapod meg, és ha ez kevés, neked rontok a kamerák kereszttüzében, hogy bukj és borulj, és az kapjon nyilvánosságot, te bitang, gerinctelen, jellemtelen, JÚDÁSI és farizeusi haza- és Emberiségáruló, aki el akartad titkolni az igazságot, hogy mindenki gyávaságod és gerinctelen kapzsi alamusziságod árát fizesse meg! Kamerák előtt vágok ököllel az arcodba, te szemfényvesztő, gerinctelen államügynöki Pártszemét, hogy egy mozdulattal romboljam le mindazon gyávaság és hallgatás falát, amit az Emberiség kipusztítására mocskos, gerinctelen, JÚDÁSFAJI hazaáruló állampártügynökeitekkel felépítettetek, napi étekért, a JÚDÁSOK étkeiért!

Az alábbi egyik legújabb cikk az általam nyilvánossá tett, általatok elhallgatott és üldözött csepp a tengerből, hogy arcodba öklözéssel, és annak nyilvánosságával mi minden borul ki a világ elé, amit ti, fasiszta állampártpatkányok, nemcsak elrejteni akartatok, suttogva kiejtve a nevemet, de még meg is öltétek volna mindazokat, akik bármi igaz szót szólni mertek! De ennek vége, JÚDÁS! Mert akiket ti átkoztatok és gyűlöltetek, hozzám fordulhatnak! Egyet sem engedek el, mocskos kurucinfós VEÉRÁLLAT! És az eddigi áldozatok véréért meg kell fizetnetek!

Molnár F. Árpád, a beígért adu ász

A csepp a tengerből:

Orbán Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. -
A Cégen belülről: Az NBH és a hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből
/Molnár F. Árpád/

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Molnár F. Árpád felvétele, aki hegyként járult az ügynöki hazaárulók elé ingyenes szolgálatra, ahogyan Krisztustól tanulta.
Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás, valamint hasonszőrű áruló pártidiótáik bizonyára elvárnák, hogy tovább szolgáljunk nekik egyoldalúan, míg ők kezdettől fogva, folyamatosan és egyfojtában elárulnak minket, mert a magyar történelemben - egyébként minimum az egész európai kontinensen is - példátlan mélységű és bőségű tényfeltárást folytatunk, leleplezve az általuk elrejtett államvédelmi és titkosszolgálati módszereket és eszközöket, amely alkalmas az egész bolygó elpusztítására is! Ön szerint is tovább szolgáljunk az árulóknak és saját hóhérainknak, abban reménykedve, hogy egyszer csak - egy életen át tartó államvédelmi szolgálkat és hazaárulás után - megtáltosodnak, felbátorodnak, és átállnak a Sátán védelmének pártjáról legalább valamelyest az igazak és fajtájuk által üldözöttek és megölöttek oldalára? Tényleg ennyire tollas lenne a hátunk, hogy a Jobbik és a kurucinfó embertelen, igénytelen bűnbandáinak szolgáljunk, akik naponta, egyre nagyobb és látványosabb lelepleződéssel, már csak a szemét és a selejt pártfogása mellett pusztítják a Földet? Vagy rúgjunk beléjük, ahogyan ők tették velünk és az Emberiséggel az első naptól kezdve, és tapossuk, tapossuk, tapossuk őket, valamennyi férget, akik elárulták a Földet és kifosztották volna hazugságaikkal, árulásaikkal és gyalázkodásaikkal az utolsó emberig, minden lelket a kárhozatba juttatva! Én azt mondom: lökd az árulót, lökd a gyilkost! És ha ez kevés ahhoz, hogy az igazság napvilágra kerüljön - mert a JÚDÁSFAJ férgei elrejtenék, ha lehetne, az örökkévalóságon át a Valóságot -, akkor kamerák előtt üsd az árulót, vágd a gyilkost! És üsd az árulót és vágd a gyilkost!
(Molnár F. Árpád)

Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!


Tekintsék meg korábbi filmünket arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

Ugass, kutya, röfögj, disznó! - Válasz a Kurucinfó gyalázkodásaira

HTML clipboarSoós József (Kárpáti Magyar)HTML clipboard

Tisztelettel üdvözöljük a HÍRHÁTTÉR Multimédia minden Nézőjét, Hallgatóját és Olvasóját. A tegnap este írtam egy levelet a Kurucinfó illetve a Hunhír, és egyéb magát "nemzetinek" nevező senkiháziknak. Sajnos nagyon késő volt már és fáradt voltam, így nem volt lehetőségem részletes levelet írni hozzájuk.

Mindenekelőtt az első az lenne, hogy annyi bátorság és BECSÜLET nincs egyikben sem, hogy az ARCÁT, NEVÉT, KILÉTÉT nyilvánosságra hozza. Ha már alaptalanul mocskolódnak, HAZUDNAK, akkor merjék hozzá felvállalni a személyüket is.

Mert mi, ellenkezőleg velük, bárhol, bármikor fel merjük vállalni magunkat, és azokat a dolgokat, amiket teszünk és mondunk! Mi nem bujkálunk senki elől, és nem félünk senkitől! Ellenben ha valami gondunk van valakivel vagy valakikkel, akkor EGYENES BESZÉDDEL, ARCCAL, kézzel fogható módon, NYÍLTAN A SZEMÉBE mondjuk!

Most is ezt tesszük, mert hozzájuk képest (Kurucinfo, Hun-Hír, Jobbik...... és az összes párt ami létezik...) kimondjuk és felvállaljuk az általunk elmondottakat. Éppen ezért az elérhetőségeink is megvannak. Ha gondolod, MOCSKOS FÉREG, ÜGYNÖKPATKÁNY, HAZUG JOBBIK PÁRTPATKÁNY, akkor keress meg bennünk személyesen, minden műsorban ki van írva az elérhetőség, de ha személyesen velem akarsz beszélni, te ARCTALAN Jobbikhoz simulékony FÉREG, akkor Molnár F. Árpád Urat keresd meg telefonon, és egyeztess vele a kettőnk beszélgetése ügyében! Mi nem bújunk el előletek!

Hogy veszitek a bátorságot, hogy TÉNYFELTÁRÓKON, Isten Törvényeit megtartókon TAPOSTOK?! Hogy van bőr a pofátokon ahhoz, hogy ÁLDOZATOKON tapostok, BELVISZÁLYOS-polgárháborús helyzetet "generáltok" a magyar-roma, cigány lakosság között!

Hogy bír bennetek akkora BUTASÁG, GONOSZSÁG, GYÁVASÁG lenni, hogy mindazon kérdésekben, melyek NYILVÁNVALÓK, és az EMBERISÉG ÉLETBEN MARADÁSÁÉRT elengedhetetlenül fontosak, MEG SEM MERTEK NYIKKANNI!!!

Vedd tudomásul, te JOBBIKOS PÁRTPATKÁNY, KURUC-INFÓS, HUN-HÍR-es söpredék, hogy mikor te még azt sem tudtad, hogy mi az az ÁRPÁD-SÁVOS ZÁSZLÓ, én már ERDÉLY-ORSZÁGBAN azzal jártam a nyakamban. A párom SZÉKELY-magyar, és rengeteget járok elcsatolt részeken, így a VAJDASÁGBAN is, de egyébként az elcsatolt területek mellett a MAGYAR oldalon nőttem fel az Osztrák-Magyar határ mellett! Nekem te ne adj INSTRUKCIÓKAT, és ne akarj RÓLAM és RÓLUNK rossz képet, HAZUG látszatot alkotni! Kispofáim: én már akkor azokkal a NEMZETI EGYÜTTESEKKEL személyesen jóban voltam, akiket ti azután ismertetek meg, mikor már "befutott" bandák, és személyek lettek!

Nektek másból sem állnak az "írásaitok", mint az USZÍTÁSBÓL, és a GYŰLÖLETKELTÉSBŐL!!!! Propaganda kampánynak használjátok fel a "cigány kérdést", és ebből igyekeztek helyzeti előnyt kovácsolni! De arról nem beszéltek, hogy MI A KIVÁLTÓ OKA EZEKNEK A DOLGOKNAK! Nem meritek a MOCSKOS POFÁTOK kinyitni az ELMEIRÁNYÍTÓ/ELME MANIPULÁLÓ elektromágneses technológiákról; és ha már itt tartunk, akkor a sok megmagyarázhatatlannak "vélt" GYILKOSSÁG nagy része mind ide vezethető vissza, ennek a következtében alakult ki!

UGASS, KUTYA!!!! Ne csak azt mondd, hogy: "sün... sün... sün..", hanem TÁRD FEL, és ELEMEZD KI a "rendőrség" keretein belül zajló dolgokat! Teregesd ki a kártyákat, amikkel játszanak, és személybeli összefüggéseket hozzál fel, amelyek egyenes BIZONYÍTÉKKÉNT szolgálnak az általad elmondottakhoz!

UGASS, KUTYA!!!! Beszélj, RÖFÖGJ !!! Azokról a dolgokról, melyek a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT hátterében vannak!!! Mondd el, ki kicsoda valójában, és milyen pénzekből indult meg ez a párt! Mik a tervei, miért hazudnak még mindig "önálló magyar földet", mikor már régen nem létezik olyan, mert a hozzád hasonló ARCTALAN FÉRGEK miatt ki lett játszva idegen hatalmaknak a maradék csonka ország is!

RÖFÖGJ szépen!!!! ... arról is, hogy honnan irányítják a világot, de itt KONKRÉT TÁRGYILAGOS TÉNYEKET MONDJ, ne pedig köpködj és mutogass! Mondd el részletesen, hogy mi az a FED-bankrendszer, kik hozták létre! Milyen célból! Mikor történt ez meg! Hogyan működik! Miért tud működni!......

Beszélj arról is, hogy mi az az IMF-hitel, kiktől és miért vették azt fel! Milyen következményei vannak és lesznek neki, hogy ezt a nemzet nyakába akasztották koloncnak!.....

Szemét féreg! Beszélj arról, hogy milyen TÖMEGMÉSZÁRLÁSOKAT és embertelenségeket követtek el, és követnek el a mai napig is itt, a maradék "csonka-országban", és a Trianonkor elcsatolt országrészekben! Ugass a SZERBEKRŐL tényeket, és tényleges kézzel fogható információkat! Beszélj arról, hogy hogyan emelnek a "románok" Erdély földjén ORTODOX templomokat, és a keresztyén-katolikus MAGYAR templomok hogyan válnak a semmi martalékává! Így pusztulva tovább a magyar és keresztyéni lét!......

Beszélj arról, hogy kik azok a PÁRTOK, akik között "választani" lehet, de MAGATOKAT se hagyjátok ki belőle! Mondjátok el, KIK és HOGYAN mentették át a VAGYONT a "rendszerváltásnak" hazudott időszakból!

RÖFÖGJ arról is, te féreg, hogy kiket, hogyan, miért, milyen módszerrel csonkítottak meg, tettek tönkre, és tesznek tönkre a mai napig is, az ÁLLAMILAG ELRENDELT elektrosokk terápiákkal és kényszer-kezelésekkel!

Ti az alapvető törvényeket sem tartjátok be! Itt az ISTEN TÖRVÉNYEIRE gondolok, mely mindenek felett áll! Az "emberi méltóság", LELKIISMERET törvényeit sem ismeritek, akkor hogyan lennétek képesek KÖZEL KERÜLNI A VILÁGMINDENSÉG URÁHOZ! Nektek ez nem adatott meg, mert nincs meg a szívállapototok hozzá!

Éppen ezért mondom nektek, hogy Molnár F. Árpád Úr EGY MONDATÁVAL TÖBB IGAZSÁGOT TÁRT FEL, és KERESZTYÉNI ÉRTÉKEKET mondott el, mint ti együttvéve a működésetek folyamán, amit ki tudtatok magatokból adni, pontosabban OKÁDNI!..... A legnagyszerűbb ember, akit valaha megismertem, Molnár F. Árpád Úr, mert Neki megadatott, és bátorsága, jelleme is volt ahhoz, hogy véghezvigye azt, amit ti soha nem mertek, és nem is lesz bátorságotok megtenni! AZ IGAZSÁG KIMONDÁSA, KRISZTUS ELFOGADÁSA, mindez az emberiség érdekében, szolgálatában!

A MINŐSÉG A FONTOS!!! Így az már elhanyagolható csekélység, hogy nem a legjobban áll rajtunk a ruha és egyéb badarságok, amiket a hitványak kitalálnak, mert a tartalmat nem tudják támadni! A lényeg a TARTALOM, amit kimondunk! Bármi más csak nektek jelent támadási pontot, mert másban nem tudtok mit kezdeni!

Ha már ott tartunk, ÉN semmilyen PÁRT, "pártérdek", SZEKTA, illetve egyéb INTÉZMÉNYES dologban nem vettem SOHA RÉSZT, nem voltam még sportegyesületnek sem a tagja. NEM LOPTAM, NEM CSALTAM, nem tettem semmi olyant, ami miatt szégyenkezni kellene, vagy kellett volna! Engem NEM TUDTOK KIFORGATNI, mocskos férgek, mert ilyen jellegű támadási felület NINCS RAJTAM!

Ellenben veletek, akiknek nagyon is van mit rejtegetni, titkolni, mert nem olyan életet éltek, mint én!

Ezért egy mondattal zárom a soraimat:

"Inkább BÍZOK és HISZEK a Teremtőben, mint "REMÉNYKEDEM" emberekben!"

Felelős főszerkesztő: Molnár F. Árpád Úr
Szerkesztő: Kárpáti Magyar (Soós József)

(Készült: 2009.06.01.)

Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!

Tekintsék meg korábbi filmünket arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Befejezzük Morvai Krisztinával - A kurucinfó akasztófája

HTML clipboarMolnár F. Árpád

Tartalom: Morvai Krisztina megülte a Veres Fenevadat, amelynek homlokán a káromlás nevei. A Hírháttér Multimédia több munkatársa azzal keresett meg - találkozván a kurucinfó és társai anti-Krisztusi gyalázkodásaival -, hogy most már elég volt. Mondjuk el az igazat, és ne fedezzük az ellenségeinket és az Emberiség árulóit. Az alábbi eredetileg egy blog gyorshozzászólása volt.

A Hírháttér Multimédia munkatársainak kérésére

A Kurucinfó akasztófája


Az összeállítás végén olvasható, hogy előre jelezték a Jobbikba furakodó ügynököket. Ezt nem kell előre jelezni, csak a pancserek nem tudják, hogy egy pártnál és civil szervezetnél természetes a villámgyors elözönlés.

Ki nem érti, hogy Morvai Bánó András és Baló György feleségeként tősgyökeres állami emberekkel, akik egész életükben hű kiszolgálói voltak az államnak, és betartották a konspirációs szabályokat, teljes egészében betartották a állami pártfegyelmet, a titkosszolgálatok és működésük, valamint lakosság elleni eszközeikről soha, egy árva szót sem szóltak, tehát ki nem érti, hogy nem lehet Morvai úgy belsősök felesége, hogy ne tudja meg a rendszer működését, annak módszereit és eszközeit, és ne kerülne ügynökként beszervezésre.

Miféle párt az (válaszolom: olyan, mint a többi), amelyiknek a hívei is annyira igénytelenek, hogy úgy kerülik az igazságot, és olyan gyűlölettel üldözik, amikor azzal szembesülnek, mint ördögök a szentelt vizet! Egy párt szavazóinak igénytelensége azonos a párt vezetőinek igénytelenségével. Ahol a vezér alantas és hitvány, ott a szolganép lealjasult. Ha egy párt vagy közösség vezetői gerinctelenek és JÚDÁSFAJI anti-Krisztusok, ott annak hívei is az Emberiség hazug, az Életet eltitkoló ellenségei lesznek, ahogyan Morvai Krisztina, aki azért nem mert minket kritika tárgyává tenni, mert tudta, hogy ami lesz, elkerülhetetlen, és ebben az esetben egy előre bekövetkező bukásával azonnal elveszít mindent, és ezt később mindenki tudni fogja.

Morvai Krisztina a kurucinfóval oda került, ahová minden magyar idők legocsmányabb stílusú szennylapjának emberei valók:

a történelem szemétdombjára. Remélem, gyávaságába és gerinctelenségébe, amivel Gaudi-Nagy Tamással még szólni sem mertek a Jobbik szennylapjainak, hogy fogják be a pofájukat, amikor rólunk firkálnak, mert a párt is rámegy, és ki fog derülni, hogy mi tártuk fel egyedül a valóságot, azaz aki szembe megy, az veszített(!), és alantas hazaárulóként fog megbukni, nem fog sem ész, sem erkölcs költözni, hogy megpróbáljon árulásaiból kihátrálni. Azaz remélem, nem keres meg minket, hanem a disznóólban marad, ahol jól érezte magát a moslékostál fölött. Olyanként, aki mindig tudta, mert mindig mélységi beszervezett volt, hogy mi történik, ahogyan a kurucinfó levelezéseiből is egyértelműen kiderül, hogy tudtak az Echelonról, és abszolút evidens állásfoglalással hajtogatták, hogy ők bizony egy árva szót fel nem tárnak róla, és le vannak sz...va az áldozatok az USÁ-tól Magyarországig. Vesszen az Emberiség!

Morvai Krisztina síremlékét elmentettük: jól mutatnak a minket az Igazságért gyalázó náci kurucinfós szennyoldalak fölött elhelyezett Vona-Morvai reklámcsíkok. Jó lesz mutatóba és reklámnak, amikor már mindenki tudni fogja, hogy valamennyien tudták a valóságot.

Morvai Krisztina: mi megbocsájtóak vagyunk. Minket egyáltalán nem érdekel, hogy ki Moszados, FSZB-s, BND-s vagy III/III-as. Minket az érdekel, mit tud letenni az asztalra. Te pedig irdatlan csúfosan megbuktál és lerongyolódtál. Próbálhatsz tovább hátrálni, ahogyan politikusoknak kell, máról holnapra élve, pillanatról pillanatra ejtőernyőzve, mint a kommunisták próbálták átmenteni magukat, de a hazugságaiddal és azzal, hogy az Igazságot elrejtve az emberek elől, szemfényvesztőként minden magyar idők legocsmányabb stílusú és azaz igényű Emberiség-ellenes rongy állami bűnözőivel, mint a kurucinfó kötöttél szövetséget, előre megástad saját bukásodat. Menj tovább, hazudj még. Hazudj, hazudj, Morvai, hazudj rendületlen, tovább és tovább, meneteljetek egy már általunk főbe lőtt, a holttestével a föld felé zuhanó halott rendszer testének tudatosan hazug részeként, és reménykedj, ahogyan társaid, a politikusok teszik, hogy majd csak lesz valahogy. Lesz is.

Ragaszkodom a következő nürnbergi perekhez. És azoknak, akik ennyire szélsőségesen ellenségei voltak az Emberiség puszta túlélésének is, ugyanolyan igényes és körítésű perekkel kell felelniük az Emberiség elleni tudatos bűneikért.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

UI.: Kommentnek készült, de elküldve Morvainak, Gaudinak, és valószínűleg számos helyen meg fogjuk jelentetni.

A fenti text első megjelenése kommentként: http://csakajobbik.blog.hu/

Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!





Tekintsék meg korábbi filmünket arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

2009. május 27., szerda

A felrobbant katonai repülőgép: A Bajnai-Orbán Egypártkormány tömegmészárlásai Indonéziában

HTML clipboarTartalom: Az indonéz katonai Hercules repülőgép a levegőben felrobbant és a földbe csapódott. Kb. százan meghaltak. A katasztrófa előjelei napokkal korábbra nyúlnak vissza, míg végül - a vészhelyzetek dominóeffektusa elhárítására - Molnár F. Árpád - egy nappal a katasztrófa előtt - megjelent a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kecskeméti kirendeltségénél...

A magyarság háborús világterrorista merényleteinek egyike Indonéziában: a felrobbant Hercules roncsai között.
(Teljes méret a képre kattintva!)

A magyarság háborús világterrorista merényleteinek egyike Indonéziában: a felrobbant Hercules roncsai között.
(Teljes méret a képre kattintva!)

A magyarság háborús világterrorista merényleteinek egyike Indonéziában: a felrobbant Hercules roncsai között.
(Teljes méret a képre kattintva!)

2009-05-21.
Molnár F. Árpád

Előző napi cikkünk címe: "Nemzetbiztonsági csúcsbotrányok, Emberiség elleni terroristák - Kulisszatitkok", amelyet azért is nagyon érdekes - különösen szakemberek számára - áttanulmányozni, mert sok egyéb mellett nagyon precízen előre jeleztük az NBH és kecskeméti söpredék bűnszervezete történelmi bukásait és bűnügyi ámokfutásait, valamint azt a katasztrófát, amelyről előre tudtuk, csak nem minden vonatkozásában, hogy be fog következni, valamint emlékeztettünk azon esetek tömegeire, amikor a titkosszolgálatoknak és ugyanolyan állami szerveiknek előre bejelentenek bűncselekményeket és tragédiákat a mezei bankrablásoktól, a WTC-ken át Kennedy elnök meggyilkolásáig irdatlan sok mindent, de a titkosszolgálatok - így a magyar, amely hadban áll az egész világgal szemben - egy tapodtat nem tesz semmiféle bűncselekmény és baleset, gyilkosság stb. megelőzésére és elhárítására. A Ficsor- és Bajnai-féle NBH, abszolúte karöltve az Orbán Viktor vezette Fidesszel ma már csaknem totálisan nyíltan pusztítja a Földet. A tegnapi cikk részben rejtett jövendöléséhez tartozik, hogy Kozenkay Jenő egykori kémelhárító neve körül - a Molnár F. Árpád nevével együtt említve - ez már a harmadik eleve elvégzett légikatasztrófa.

Mai, az egész bolygót bejárt hír, hogy Indonéziában, a Jakartából Java szigetére tartó Hercules katonai szállító-repülőgép katonákkal és családtagjaikkal, valamint gyerekekkel a fedélzetén lakóépületekre zuhant, onnan pedig egy rizsföldre vágódva darabokra tört. A "baleset" következtében - az első hírek szerint - kb. 100-an meghaltak. A szemtanúk szerint a gép már a levegőben felrobbant, és egyik szárnyát elvesztve csapódott a földbe. A repülőgépnek csak a farka maradt meg.

Az esetnek előzményei - amely miatt az egy várható katasztrófára előre készülve a fenti cikket, mely a repülőgép lezuhanása előtt legalább 14 órával már elkészült, nyilvános publikációjára a katasztrófa előtt úgy 8 óra hosszával sor került - kapcsán a forrás az, amivel a Hírháttér elsőként és kizárólagos hírközlő szervként foglalkozik. Aki érti az ISTEN Létezését és tud az elmetechnológiai, kiépült Világrendszerről, amely a Bibliában, a Jelenések Könyvében 2000 évvel ezelőtt megprófétáltatott, annak könnyű dolga van az értelmezésben. Azaz mindent az Egyetlen Legfőbb Hatalom, az ISTEN Végez El, illetve folyamatos beavatkozásokkal konkrétan Rendel El, továbbá Hajt Végre.

A katasztrófa előtt két nappal, a Világtérképet használva kiderült a gócforrás, mely Indonézia volt. Ezt megelőzően már napokkal felhívták egy kifejezésre a figyelmem, amely ekként ismétlődött: "Java". "Java, Java" - ismételgettem, de nem tudtam, pontosan mit jelöl, csak azt, hogy valamit. Mint kiderült, a legalább kb. 100 halálos áldozatot követelő katasztrófában a Hercules katonai gép a hadsereg bázisától nem messze, Java szigetének keleti részén zuhant le. Az egymásba ágyazott történéseknek az indonéz légikatasztrófa csak egyetlen panelje. Hogy mivel kapcsolták össze az esetet, inkább házon belül, valamint Draskovics, Ficsor Ádám és kecskeméti álnemzetbiztonsági, valójában Emberiség-ellenes, bűnszervezeti, interkontinentális terrorista férgeik akasztófája szélesebb körű ácsolása idején tárnám fel. Ezeknek a szörnyeknek felelniük kell az Emberiség ellen elkövetett bűneikért. Ezt akarom!

Az előzetes információk szerint nyilvánvaló volt egy kibontakozó dominóeffektus, amely egyik rétege Indonéziával kapcsolatos, de a valódi katasztrófa Magyarországot - vagy annak egyes területeit - sújthatja.

A Nemzetbiztonsági Hivatal, és annak helyi, kecskeméti kirendeltsége, amellyel 2000 óta folyamatosan hadban állok, ekkor már számos konkrét értesítésen túl volt, de ez a moslék, tömeggyilkos hóhér banda egyetlen haláleset és katasztrófa elhárítására sem volt hajlandó 2000 óta, amikor egyébként is azzal kerültem az NBH tűzvonalába, hogy több halálesetet számon kértem rajtuk, amelyek felvetése miatt előbb megpróbáltak tönkre tenni, aztán meg akartak ölni. Ekkor hirdettek diffúzált és kiterjedt hadjáratot ellenem, amelyet azóta is rendületlenül folytatnak, és amelynek egyik napról napra operatív központja a kecskeméti NBH mocskos állománya és annak köztörvényes bűnöző és interkontinentális terrorista bűnöző vezetője, Ficsor Ádám és Szilvásy György, valamint a Laborcz-banda és Orbán Viktor csicskája és hivatásos hóhérja.

Az indonéz tömegszerencsétlenség előtt egy nappal elmentem az NBH épületéhez, melyhez való érkezésem előtt már korábban jelezték több ízben, hogy többek között nőre számítsak tárgyalópartnerként (ha egyáltalán hajlandók szóba elegyedni [jaj lett volna nekik, ha nem], mert megeshet - üzenték sokkal jelentősebb helyről -, hogy a kapun csengetést követően lecsapják a kagylót), mert ha nővel tárgyalok, szerintük azzal netán tompítani lehet a várható, részemről beindított és indukálható megtorlóhullámot. Netán nő esetében egy-egy szót jobban fogok tolerálni, mintha férfi mondta volna. (Megjegyzem, nem hinném, hogy ilyesminek esetemben sok jelentősége volna, mivel nálam a tettek mérvadók, sőt, mindig azt tartottam, hogy egy nőt minden olyan esetben ütni kell, amikor valaki egy férfival tenné, mert a tettek és a lélek, nem a nemi szervek és állati külsődlegességek a mérvadók, amikor egy embert értékén kell mérni és végrehajtani.)

Üzenet az indonéz titkosszolgálatoknak és kormányzatnak (is). Mai üzenet, amely kb. egy az egyben így adatott: "Indo nézi a ... háromszöget." A sziget, amely közvetlenül Hawaii fölött helyezkedik el, egy emberalakot formál, amely mintha egy háromszöget nézne. A háromszög kellős közepének földrajzi koordinátáit összeadva 176-ot kapunk, amely Magyarországon, a nemzetbiztonsági jelképrendszerben Kecskemét egyik számkódja, számjelképe, mégpedig a város 76-os körzetszáma okán.

Az NBH-hoz becsöngetve természetesen egy nő fogadott, aki egész pályafutásom alighanem leglehetetlenebb, legképtelenebb és egyben leghiteltelenebb módján nem emlékezett arra, ki az a Molnár F. Árpád (azaz közép- és dél-magyarország tulajdonképpen egyetlen tényfeltárója, a leghíresebb és leghírhedtebb nemzetbiztonsági háborús hős).

Hadd tegyem hozzá az ütődöttek kedvéért, akik másképp nem fognák fel, hogy csak annyira vagyok képben Kecskeméten, hogy amikor pl. 2008 június 16-án nappal a Hírháttéren publikáltam a "Rendőrvérfröcskölést, politikuscsonttörést, meztelen MSZP-ribancok szétrugdosását" című, tőlem ritka szokatlan stílusban, haragban és hirtelen kelt cikkemet, kb. fél órán belül már a lakásomon volt a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság kábítószerellenes alosztálya, azok utódai, akikkel annak idején együtt dolgoztam, akik most egy ürüggyel, de alig leplezetten azért jöttek, hogy hagyományosan próbáljanak meg az ilyen, az akkori bács-kiskun megyei rendőrfőkapitány, Dávid Károly számára nagyon kellemetlen és gyors-közvetlen botrányokhoz vezethető akcióktól elhárítani. Azonnal itt voltak a lakásomon, pedig akkoriban a rendőrség és a titkosszolgálatok sűrűjéből keveset fedtem fel, a legkeményebb államtitkokról, tehát a világot irányító Echelonról pedig még meg sem nyikkantam. Túl ezen nem árulok el titkot, amikor elmondom, hogy a helyi NBH-sok a videomobiltelefonok ellenére sem ritkán azért jelennek meg körülöttem/körülöttünk olyan helyszíneken, ahová érkezésemet csakis a lakásom titkosszolgálati eszközeiből lehet megtudni, hogy valamit közöljenek, s mert parancsokkal és fenyegetésekkel hiába is próbálkoznának, így nemzetbiztonsági hangulatjelentéseket közvetítsenek. Mindehhez már csak apró adalék (zuhanó meteor), hogy az elmúlt hetek talán legfeltűnőbb gyilkossága, amely során Kecskeméten öltek meg egy 16 éves lányt, az NBH által rólam rögzített videofelvételek alapján is halmozottan kiderül, hogy predesztinált, azaz eleve elrendelt, fentről tervezett és irányított volt, melyről nyíltan merészeltem megszólalni, kvázi világelsőként prezentálva, hogy az ilyesmi bizony a véres hétköznapok.

Tehát az indonéz katasztrófa előtti napon, az NBH-nál történt jelenésemkor a kaput nyitó nő nem akart emlékezni arra, ki vagyok, mintha Molnár F. Árpádból nem egyetlen lenne 2001 óta az egész országban, mint folyamatos rendszer-robbanásveszély. Elmondtam, hogy egy dominóeffektus katasztrófa-helyzet megfékezéséről van szó, aminek bejelentése engem mentesít minden felelősség alól, ők viszont rosszul járnak, ha nem cselekszenek, de a hölgy - ahogyan még a titkosszolgálatokról nyomtatott régi-régi, a lakosság számára készített, lebutított könyvekben is meg van írva: minden báját bevetve - közölte, hogy nem tudja a kirendeltségvezető programját, amire azt feleltem, nem tartok igényt a vezetővel való találkozóra, jó bárki, de ezt át kell adnom, mert készül egy katasztrofális láncreakció, ami nemzetbiztonsági ügy (ugyanis mindegy, kivel beszél az ember, mindig úgy működik, hogy ilyen helyen - különösen Kecskeméten, ahol nulla az a forgalom, ami pl. Budapesten van - azonnal fogadják azt, aki valamit be akar jelenteni). Végül eljutottunk oda, hogy hagyjam meg a telefonszámomat, melyet a hölgy természetesen mindenképpen fejből kívánt megjegyezni, hogy utóbb, amikor a katasztrófa bekövetkezik, lehessen arra hivatkozni, hogy elfelejtette, és nem Bajnai Gordon és Ficsor Ervin sokkos hentesek, interkontinentális népirtó terrorista bűnözők, meg Szilvásy György és tetves bandája, valamint a kecskeméti NBH vezetője a felelős tömeggyilkos, Guantanamóra hurcolandó terrorista, hanem legrosszabb esetben is - legyen akárhány halott Eichmannéknál, Freddy Kruegeréknél, ahogy tetszik - egy nőt fel lehet áldozni, vagy kap egy ejnye-bejnyét a hullahegyekért, itt, a sortüzes sokkos gyilkosok banánköztársaságában, a szokásos áthelyezéssel és kitüntetéssel egybekötve, ahogy szokás. A motivációs okokat tehát azonnal átlátta az ember, A-tól Z-ig, ahogy már a kapuban az NBH és tetves kecskeméti vezető férge döntéseinek következményeit is. A népi idiótáknak szóló titkosszolgálati sztorikönyvek lapjain sem titkolt módszerrel a hancúrozó bájosságot előadó NBH-s hölgy közölte, hogy a kirendeltségvezető vissza fog hívni, amiről én persze azonnal tudtam, hogy ilyesmiről szó sem lehet, minél fogva - hálóban érezve a döglött halak lajstromát - én is rutinból erőltettem, hogy mindenképpen a mai napon hívjon vissza, különben én mentesülök minden felelősségtől, és ezzel egyedül fogok maradni, mert ők viszont rosszul járnak.

A megadott és fejből megjegyezni kívánt telefonszám vonatkozásában a szörnyű és tömeggyilkos hatású, így már mindkettőnk részéről kimondatlanul előre megállapított elme-Bajnai és orbáni feledékenységet tömeggyilkoséknál azzal tetéztem, hogy nevem többszöri ismételgetése mellett azt is emlegettem, hogy a Hírháttér Multimédia főszerkesztője vagyok, és a cím, melyet sokkal egyszerűbb megjegyezni, mint egy telefonszámot, annyi, hogy "hirhatter.com". Tehát "hirhatter.com" - ismételtem többször hajtogatva, hogy a címen és annak csaknem minden aloldalán elérhető a telefonszám és a többi adat is, hiába várva megfelelő reakciót. A sugárzó épület előre megjövendölt és rendhagyó hölgye cseppet sem meglepő evidenciával ezen tényeken valahogy mindenképpen szeretett volna keresztülsiklani, minthogy az MSZP és a Fidesz elme-Bajnai tagozatainak legádázabb népi szavazó idiótája sem igen lesz képes elhinni, hogy valaki még annyit sem volt képes megjegyezni, hogy "hirhatter.com", és annak többszöri ismétlése is kellemetlenül eltussolni való volt, hogy teljes elérhetőségem rajta van a lap csaknem minden aloldalán.

Az eseményeket rövidre fogva: amint visszatértem a lakásomba, azonnal leültem a fent említett, tegnap megjelent cikket írni, az említett címmel, minthogy egészen és az NBH kecskeméti kirendeltségének vezetője halálbiztosára vettem, hogy esze ágában sem lesz felhívni telefonon, azt sem feltételeztem, hogy gyakori módszeréhez, az utcára küldött ügynökeinek jelzéseihez folyamodik (minthogy ilyen esetekben általában szabály, hogy minden rendőr és NBH-s elhúz, mintha sosem létezett volna közülük egy sem), hanem gyakorlatilag teljesen evidens volt, hogy pártjával és bűnbandájával egyik óráról a másikra a látszólagos biztonságban rothadó tengődést választja elme-Bajnaija vagy annak bandája közvetlen utasítására, ahogyan állatnak kell henteregnie saját disznóganéjában, a nürnbergi perek előtt, mielőtt a zsidó Holocaustozást netán egyszer és mindenkorra végleg kisöpörjük az országból, megkezdve a Kádár rendszer áldozatainak és hozzátartozóinak, valamint a sokadik külföldi MSZP-Fidesz-áldozatok, így pl. az indonéz halottak családtagjainak magyar politikusok és pártpénzelőik vagyonának elkobzásából történő csillagászati kártérítéseit.

A Hercules repülőgép előre elkészített katasztrófájának helyszíne (műholdas képek). Indonézia fővárosa, Jakarta a szárazföld bal oldalán, fent. Attól jobbra Jáva szigete, melynek keleti részén zuhant le a kollektíven bűnös, kvázi hiánytalan létszámban tömeggyilkos magyarság által halálra ítélt gép, megközelítőleg 100 halálos áldozattal. Fent a Jáva-tenger látható.
Az ISTEN mindig bosszút állt azok ellen, akik pusztították a Földet. Sokszor népeket irtott ki. Most is csak az látszik kérdésesnek, mekkora lesz a Haragja, és összességében mennyibe fog kerülni a magyarságnak e hitvány Isten-ellenes nép Igazsággal és önmagával való ellenségessége. A hitvány és gerinctelen magyarság maradékának éppen ideje áttanulmányozni az Ószövetséget is, mert abból, amit elvetett, éppen megtudhatja, miképpen Dolgozott eddig és ezt követően az ISTEN, és mi várható egy-egy konkrét lépéssel szemben a Legfőbb és Abszolút Kozmikus Valósághatalom, a Mindenható Részéről.

A tájékozottak tudják megint, miről van szó: éjjel volt (a gép másnap reggel zuhant le, a tanúk szerint robbant fel a levegőben), amikor amolyan kódoláshoz, de alig kódoláshoz hasonló módon átadatott az üzenet folytatása és végső pontosító lokalizálása:

Herkules, és képregénytársa, Pif, aki jelen esetben Puf, mint becsapódás, konkrétabban földbe csapódás, és ez vicces. Megszokott: vicces halál. Mint tudjuk, másnap egy Hercules típusú katonai gép zuhant le. A rögtön ezt követő átadás is érdekes: Az Asterix képregényből nem is Asterix, hanem Obelix képi és jegyzett üzenete, amelyben említést kapott, hogy Obelix mindig kék-fehér nadrágban volt (a kék a Molnár F. Árpádot és maximum hátterét, a fehér az ártatlanságot és a megtisztítást jelenti (utóbbi Bibliai Jelkép is)), és Obelix irdatlan erős volt, aki mindenkit, egy egész hadsereget is legyőzött. Külön üzenettartalom volt, hogy Obelix, a kék-fehér, kiskorában beleesett a csodaszert főző kondérba, és attól egész eztán következő életére verhetetlen és egy egész hadsereg erejét meghaladó, mindenkivel elbánó hős lett.

A Herkules gép földbe csapódása csak másnap délelőtt következett be. A helyszín - ahogyan hangoztatták a valamit: "Java" - Java szigete volt. Egy titkosszolgálati csapat azonnal összerakta volna a képet arról, hogy a várható katasztrófa elsődleges várható céltárgya és területe a hadsereg teherszállító Hercules gépei, és ezek gócpontja Magyarország és Indonézia, s mivel Indonéziában van egy Java sziget, így a katasztrófa lokalizálása kiemelten oda kockáztatható. Persze bármilyen katasztrófát csak akkor lehet elkerülni, ha az állam - így a minden népekkel ellenséges és Emberiség-ellenes, a nürnbergi perekben életfogytig tartó szabadságvesztéssel, az indonéz törvények szerint halálbüntetéssel büntetendő magyar kormány és annak álellenzéke, az Orbán Viktor hentes-sokkos gyilkos hóhér és mocskos, levegőben felrobbantani való bandája - a katasztrófát elkerülni akarja. Más a helyzet, ha kimondottan az egy tömeggyilkos hóhérbanda célja - mint Pearl Harbor, a WTC vagy a Kennedy-merénylet esetében -, hogy a katasztrófa bekövetkezzen, illetve - mint a magyar állami, világterrorista bűnszervezet életfogytos bűnbandái esetében - az utolsó pillanatig az ártatlanok hulljanak, és az utolsó pillanatig a Föld és annak lakossága pusztuljon. Mert ahol a Sátán a mester, ott a jótettnek még titkon sincs helye.

Az indonéz törvények halállal büntetik. Az indonéz törvények halállal büntetik.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

2009. május 21., csütörtök

Nemzetbiztonsági csúcsbotrányok, Emberiség elleni terroristák - Kulisszatitkok

HTML clipboar2009-05-20., 0 óra 10 perc

Molnár F. Árpád tényfeltáró cikke

Mottó helyett:
2001-ben a titkosszolgálat - egy periódusban, ahol az Orbán-kormány titokminisztere, Demeter Ervin és az MSZP csak kényszerű kiszolgálóvá lett - azzal keresett meg, hogy fogadjam el az ajánlatot, mert "nincs miből válogatni". Ez konkrétan azt jelentette: a 10 millió magyar közül kvázi egyetlen bátor és becsületes embert sem tudnak felmutatni, csak engem.

Súlyos, nemzet- és Emberiség-ellenes bűncselekmények készülnek, melyekben magyar vonalon vezető szerepben a Ficsor Ádám vezette titkosszolgálatok és Orbán Viktor, a Fidesz vezető keresztapája áll. Ismét példátlan, és örök tanításokat tartalmazó nemzetbiztonsági glosszánkat Ficsor Ádámmal, a 29 esztendős MSZP-s titokminiszterrel kezdjük, aki Szilvásy Györgyöt váltotta - látszólag.

Ficsor Ádámról, aki református iskolába járt, az a hír járja, hogy annak ellenére, hogy roppant agilis és gátlástalan, annyira helyezkedő és szervilis, hogy még egy politikai gyilkosságot sem tud egyedül elintézni, mert azokat is egytől egyig Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc és Laborcz Sándor, valamint általuk mozgatott pártcímeres hatökri idiótáik végzik, hol a feje fölött, hol meg utasításba adva neki. Nemzetbiztonsági körökben mindenki egyértelműen azt az álláspontot képviseli, hogy Ficsor Ádám egy állambiztonsági bohózat kellékeként csak arra való, hogy marionettfiguraként, dísznek odaállítsanak egy könnyen mozgatható, alamuszi és pártszolgálatos, gyurmaként formálható gerinctelen idiótát, aki hülyébb még a Nemzetbiztonsági Hivatal kecskeméti kirendeltségének vezetőjénél is, szereposztása pedig ahhoz hasonló, amilyen nagyban az USA miniszterelnöke, George W. Bush volt, akit sok mindenbe bevontak, a WTC-s tömegmészárlásokig és az iraki pancserháborúig bezárólag, még többől kihagytak, de annyira hülye volt, hogy még ahhoz is engedélyt kért ottani Szilvásyjától, a Moszad- és KGB-ezredesek ottani megfelelőjéig (tehát Paul Wolfowitz-októl azok titkárnőiig bezárólag), hogy kifújhatja-e az orrát a templomi szertartáson (vagy folyjon a taknya végig az öltönyén).

Ficsor Ádámról azok, akik tinédzserkorában ismerték, általában azt mondják, nem értik, mi lett vele, mert akkoriban sokkal normálisabb volt. Aki a világ helyzetével, mert annak technológiai uralmával kellően tisztában van, azonnal tudja, hogy egy valamelyest szocializáltabb személyből villámgyorsan kreál a Háttérhatalom komplett idiótát és szociopata, agyalágyult és halomra öngyilkos Echelon-torzszülöttet, amilyen az anti-Krisztussá és ellenségünkké vedlett Ficsor Ádám és kecskeméti, történelmi bukását előkészítő bűnbandája, amint állami pozícióba kerül. A meghibbantás és moslék, Veérengző államfasizmus azonnal elnyomó elektromágneses és belső végrendeletként vágja agyon azt az anti-Krisztust, aki a JÚDÁSFAJ e Veérengző moslék pártaklába kerül, ahogyan Ficsor Ádám, az ISTEN és a keresztyénség, valamint az Emberiség elárulója. Ezzel a bűnbandával és maffiával nem csoda, hogy az előre bejelentett balesetek, katasztrófák, bankrablások és gyilkosságok kivétel nélkül, egytől egyig elkövetésre és megvalósításra kerülnek, mert ahogyan ezt általában nagyobban láthattuk pl. a Kennedy-gyilkosság kapcsán, hiába tesz precíz bejelentést egy emberölésről az utcai prostituálttól az FBI-nál jelentkező pl. kőművesen át a CIA beépített, de Kennedy meggyilkolásának tervét saját emberétől eltitkoló ügynökéig bezárólag "mindenki", ha egyszer már megállapodott a KGB-től a CIA-n át Fidel Castro Kubájáig bezárólag "mindenki" abban, hogy Kennedy-t likvidálni kell. Kisebb bankrablásoknál és emberöléseknél, az alaposan megtervezett Mórtól Szögi Lajos rádióhullámú szórással történő agyonveretéséig bezárva sokkal inkább így van! Napi rutin, ahol a magyar föld cionista kézre bűnszervezetben történő átjátszása, a betörő és lánykereskedő bandák teljes védelme és tőlük a védelmi pénzek szedése (kivéve, amikor a cionista és orosz maffia kér védelmi pénzt a politikusoktól), az illegális fegyverkereskedelem és a gyilkosság napi téma, a balesetektől a rákon és az infarktuson át, a hirtelen felindultságból elkövetett, tehát több, mint 100 éve csak a fizikához és a hétköznapi józan észhez radikálisan tökkel ütött analfabéták számára nem érthető állami szervezésű elektromágneses emberölésektől a szervezett alvilági és közvetlen titkosszolgálati leszámolásokig.

A Molnár F. Árpádot (tehát engem) akkoriban, amikor még el sem kezdett az Echelonról tényfeltárni, már azzal indította útba a Legfőbb Hatalom (a keresztyének ilyenkor egyértelműen ISTEN közvetlen vagy megbízotti akciójára gondolnak, hiszen mi nem vagyunk ördögök, hanem az ellenségeink azok), hogy most pedig elkezdjük, és aki kvázi bármi okból nem hajlandó találkozni a Molnár F. Árpáddal, vagy letagadja azt, hogy tud róla vagy ismeri, meg is érdemli a minimum szégyenteljes bukást, és a megtorlást, ami az élete után is következik. Ez később élesíttetett abban is, hogy mindazon nemzetbiztonsági személyeken és ügynökökön, akik akár távolról, akár személyesen le merik tagadni, hogy tudnak a létezésemről, azokon legfelülről kell megtorló és bosszúakciót szervezni. Minthogy tényfeltárásaink egyedülállóak a teljes magyar, de valószínűleg legalább az európai kontinensen is, és ezen szolgalelkű személyek egyébként is minden hallgatásukkal és államvédelmi szolgálatukkal hazaárulók és az Emberiség ellenségei voltak, így fordított karrierjük bármi megtorló végérvényesítése ellenében aligha vethet bárki, bármi morális vagy törvényi ellenvetést, csak ha a Jézus Krisztusra és a keresztyénség szívjóságára hivatkozva kiált irgalomért, hiszen az Emberiség szemetéről és hulladékjáról van szó.

Kovács Géza, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) tiszteletbeli elnöke ügynökügyének kirobbantását kifejezetten ahhoz kapcsolták, hogy a 2007 október 26-i, a kurucinfó által az Erzsébet hídhoz szervezett blokádnál letagadta, hogy ismer, és csak előttem jelezte, hogy sok mindent tud rólam. Számos információ eljutott hozzám arról, hogy mindazon soha publicitást nem látott információk, amiket rólam - akár Grespik László, akár Csurka István, akár Kovács Géza stb. - birtokolnak, közvetlen nemzetbiztonsági eredetűek. Ennél persze sokkal többet tudunk. Azaz a titkosszolgálatok szokásos információözönéről van szó, amely mindig is úgy beszélte ki az államtitkokat - beleértve a sajtó ügynökeinek tömegeit is, akik államvédelmi okokból soha nem írták meg -, mint ahogy - érdekes hasonlattal - röntgenpisztoly szórja fotontorkolati csövén keresztül vastagon a fotoncsomagokat. Akik a Kovács Géza-botrányt közvetlenül, tevőlegesen végrehajtották, valószínűleg fogalmuk sem volt arról a több hónapos folyamatról, amely során kifejezetten a Molnár F. Árpád letagadásával, ezzel egy a végzetes dominóeffektus minden eddiginél rombolóbb, Isten- és Emberiség-ellenes bűnbandájának alkatrészeként való szerepléssel szembeni megtorló akcióról volt szó, ahol a buktatók azt sem tudták, mit hajtanak végre. Kovács Géza attól kezdve, hogy az erzsébet hídi rabomobilban letagadta, hogy ismer, napi beszédtéma volt atekintetben, hogy legfőbb bázisú hatalmi háttérrel (a keresztyének Istenre gondolhatnak) milyen módon kell ezért rajta bosszút állni, függetlenül attól, hogy Kovács Gézával időközben "jó" kapcsolatot alakítottam ki. Ilyen ügyekben ugyanis ez a körülmény már nem szokott sorsfordító lenni.

Borbély József pártelnök, az állambiztonsági lobbi tagja, Kecskemét egyik fő keresztapája, ingatlankereskedő, aki állítólag - nem minden forrás meggyőző erről - Bali Gábor volt NBH-s nemzetközi bűnöző megbízásával akarta eltetetni láb alól Pintér Sándor volt belügyminisztert, velünk kapcsolatban sokkal alacsonyabb szinten vizsgázott, mint Kőrösi Imre volt MDF-es országgyűlési képviselő, volt tényfeltáró, és Kozenkay Jenő kémelhárító, korábbi leleplező és tényfeltáró, akik már első találkozásunkkor is hétköznapi evidenciával, mint beavatottnak és interaktív személynek kommunikálták az elmeirányító és ismeretlen eredetű és helyzetű Háttérhatalom (Nagy Babilon) létezését, amikor nyíltan még egy árva kukkot, annyit sem szóltam arról, hogy tudok a létezéséről, de Borbély, a kecskeméti vállalkozó, amúgy Kozenkay Jenő ellensége, azonnali bukását szenvedte el, amint egyébként való 'mondjam, ne mondjam' tétovaságát tetézve személyes, több esztendős sérelmeire hivatkozva a Hírháttér ellen fordult. Márpedig semmiféle szinten nem képviselheti sem Magyarországot, sem az Emberiséget az, hanem kizárólag az ellensége, aki minden idők csúcsmagyar és minimum csúcseurópai tényfeltárását és tényfeltáróit az egoizmus, a keresztapáknak való gerinctelen szolgálat, vagy bármiféle párthülyeségre hivatkozva megveti vagy gyáván megtagadja. Márpedig Borbély József semmi többre, mint saját önérzetére tudott csak hivatkozni, képviselvén, inkább vesszen az egész Emberiség. Így a maffia ezen NBH-s védettségű, a titkosszolgálati pártfegyelmet maradéktalanul betartó háttérhatalmi keresztapájával is szakítottunk, bár lehet, hogy a szakításból eredő botrányok dömpingje csak eztán jön. Az biztos, hogy Kozenkay Jenőék sokkal értelmesebben voltak képesek megragadni, hogy a valódi szélturbinába befektetni olyan, mint amikor az ember az IBM első részvényeibe fektet, mert tudja, hogy a világ legalább egyik legnagyobb cége lesz. Nem is lett volna bökkenő, ha nem lett volna a titkosszolgálat, amely viszont feltétlen és gyors öngyilkosságokat követel minden alattvalójától.

A titkosszolgálatoknak és hátterének kezdettől központi utasítása volt minden rongyalak és államvédelmi ávós söpredék felé (a Szovjetunióban minden harmadik vagy negyedik ember be volt szervezve a KGB-be), hogy a Molnár F. Árpádról sem jót, sem rosszat írni nem szabad, és aki nem kapja kifejezett utasításba a hamis suttogó propaganda és államvédelmi, moslék JÚDÁSFAJI söpredék által terjesztendő rágalmakat és hazugságokat, az tagadja le azt is, hogy a Molnár létezéséről egyáltalán valaha hallott volna. Olyan titok volt a Molnár léte is, mint Simon Peresz első orgazmusa, vagy az, hogy léteznek politikai gyilkosságok, és létezik az Echelon. Nos, a titkosszolgálati analfabétizmus addig terjedt, hogy miután - nem sikerülvén sem végleg kivonni a forgalomból, sem végképp elkergetni, sem likvidálni - létrehoztam a Hírháttér Multimédiát, és már túl voltam a 3 millió letöltésen, a hibbant, húgyagyú, értelmüktől és gerincüktől végképp és jogosan, valamint okszerűen megfosztott, kitépett, kihalásra és kiirtásra vetett agyalágyult ügynökszervilis és államsöpredék férgek még mindig letagadták, hogy hallottak volna rólam, ugyanis a titkosszolgálat nem szólt arról, hogy aki letagadja, hogy tud közép- és dél-magyarország tulajdonképpen egyetlen tényfeltárójáról, aki mellesleg egyedülálló módon bevezette a köztudatba a politikai gyilkosság fogalmát, 100 év állampszichiátriai visszaéléseinek tényét, konkrét volt és folyó ügyekkel, nevekkel és személyekkel együtt, ahogy eddig soha, mert az összes korábbit likvidálták, máskülönben annyi információt borított nyilvánosságra a rendőrség és a titkosszolgálatok nem publikus működéséről és eszközeiről, amennyit még soha, senki, ráadásul elsőként az Echelon-eszközök és fegyverek létezéséről és használati módszereiről, valamint személyi kapcsolati struktúráiról és kiterjedéséről, tehát aki azt mondja, hogy nem tud a Molnárról, az magából csinál végérvényesen bukott államügynöki talpnyaló hazaáruló idiótát, és az olyan sem párt, sem nemzetbiztonsági intézmény, sem magára bármit adó sajtó és médium közelébe sem mehetne, nemhogy hitelesen lehetne eladni ekkora ávós marhaságot. Márpedig akiket nem utasítottak hamis és lejárató propagandára, amikkel a pancserekből csináltak hülyét vagy gerinctelen hazaárulót - ahogyan pl. Tánczos Istvánnéból, a körmendi Tánczos Gábor édesanyjából formálták meg az Emberiség szüntelen áskálódó JÚDÁSFAJI ellenségét annak 10 éve ügynökférgekkel halmozott környezete által -, azok mindig azt állították, hogy ők bizony sosem hallottak olyanról, hogy a Molnár F. Árpád létezik. Azaz nem tudnak semmiről, semmit, és hülyék mindenhez, ami tényfeltárás. Hasonló ez ahhoz, csak a túlpartról, mint amikor főleg 2001 és 2004 között a Balatonon nyomozott az ember az orosz maffia és a nemzetközi sajtóban napi közismert vezető keresztapák után, a maffia klubjainak vezetőit kérdezgetve, akik vígjátékszámba menően felelték, hogy ők bizony soha életükben nem hallották még Szemjon Mogiljevics nevét sem, és azt volt nehezebb eldönteni, mikor is tör rájuk jobban az aggodalom: amikor a tömeggyilkos Szeva bácsi, vagy a szintén sokkos gyilkos, megtorló bosszúálló hírében ratifikált Orbán Viktor nevét hallják. Abban az időben ugyanis őrjöngő gyilkos gyűlöletet tanúsított az állam és annak összes pártja, amint az ember az összpártilag kiépített és fenntartott, a pártvezetők által az idegen maffiavezérekkel és titkosszolgálatokkal összefogásban a lakosság elleni sokkos és tömeggyilkosokként működő keresztapák bármely ügye vagy módszere kapcsán nyomozni kezdett a Balatonon vagy környékén, és az akkori Igor Koroloknak éppolyan rettegett híre volt, mint az NBH-nak és Orbán Viktornak, a sokkos-mocskos hentesnek, aki annak idején összes pártemberével olyan hülyét csinált a lakosságból, hogy mindenki azt hitte, demokrácia van és az állampolgári jogok kvázi vagy maradéktalanul érvényesülnek, továbbá mindenki és minden független mindenkitől és mindentől, hiszen demokrácia van és helyreállt a szabadság. El lehet képzelni, hogy ilyen horni és orbáni, áltényfeltáró Pesty László, Orbán Éva álötvenhatos író és Adorján András sakkozó által kívánt szintre lebutított és lehülyített, agyalágyult lakossággal körbevéve, ilyen szánalmas és moslék-primitív állatkertben mit jelentett nemhogy tényfeltárónak lenni, de egyáltalán a legkisebb közlekedési rendőri vagy kisvállalkozói, nemhogy titkosszolgálati bűncselekményben nyomozást kezdeni. Az Orbán Éva álötvenhatos írók és Adorján Andrások azóta is az államsöpredék hazaáruló és JÚDÁSFAJI henteseiként tengnek, üldözve és átkozva minden igazat és felsőbbrendűt, maximum is az ávósokra jutó - így Orbán Évának maradt - piártevékenységgel, hogy aki teljesen hülye, azt higgye, van köztük, aki hasznosat is tesz. Orbán Évát sem véletlenül propagálja a Nemzeti Hírháló és az ÚDK sem, hiszen pl. az ÚDK fórumából is rendre cenzúrázták, ha le mertem írni azt a szót, hogy "zsidó". Minthogy az ÚDK mindig is roppant távolságot tartott a valódi tényfeltárástól, mint a tüzet, úgy kerülte annak érintését is, nehogy bárhol az állam megsértődjön rá, így a pártfegyelem gondos betartása által alkalmas volt arra, hogy meghívják őket az Echo tv-be, ahol az ÚDK vezetője akkor is udvarias és pártállami emlékű mély meghajlással adózott a cionista gyilkosok lelki békéje fenntartására, amikor az összes többi vendég nyíltan Moszadozott. A bátor szókimondás terén kevesebb erőteljességet (tehát az eladhatatlan semmit) képviselt az ÚDK, mint Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke, akit a Hírháttér Multimédián keresztül, előre tervezetten elkezdtük közismertté tenni. (Ugyanis úgy volt eleve elvégezve és bejelentve, hogy Sebők Istvánt én teszem híressé, ennek eszköze a Hírháttér lesz, és ez ellen sem ő, sem senki más nem fog tudni tenni semmit, ahogyan hitehagyása is előre be volt jelentve, azzal a felvetéssel, hogy ugye, előre bejelentett árulásáért nem fogjuk megölni. Sebők István tudta nélkül előre elkészült karrierjét elküldtem pl. Szeszák Gyula olajügyésznek, az elmúlt fél évszázad egyetlen értékelhető teljesítményt nyújtott túlélő ügyészének, a 66 vagonnyi nemzetközi olajvonat megbuktatójának, továbbá több bel- és külföldi titkosszolgálati köröknek. Azaz - így mondják ezt nemzetbiztonsági nyelven - "mindenki tudta".)

De a faji söpredékkel, a gyáva és gerinctelen, valamint eleve rosszindulatú, mocskos állatokkal, Istengyalázó és anti-Krisztusi hazaárulókkal szemben sosem titkolták, akik hozzám jöttek, hogy mindig tudta rólam mindenki, a keleti határ rendőreitől és újságíróitól a nyugati határ ügyészeiig és ügyvédjeiig bezárólag, hogy a rendőrséggel és az NBH-val működtem, és politikai üldözött vagyok, valamint általában azt, hogy külföldi államokban végeztem ellenálló tevékenységet, és ennek kapcsán több állami vezető bűnöző elleni bombarobbantásos merénylettel is összefüggésbe hoztak. Valójában abban az időben úgy jártam az országhatárokon ki-be, folyamatos állami életveszélyes fenyegetésekkel és teljes nemzetbiztonsági felfordulással körülöttem (abban az időben sokkal látványosabban voltam homloktérben, mint most), mint ahogyan zoknit és gatyát vált az ember. Sosem tudtam, átengednek-e a határon, vagy a Bush-kormányzat, Anglia és Izrael követelésére lekapcsolnak és - Magyarországra hurcolva - bírósági tárgyalás nélkül végleg kivonnak a forgalomból.

Én nem vagyok sem Drábik János, sem Mark Phillips, hogy valamiről csak beszéljek. Nemcsak tájékoztató és tényfeltáró, hanem követelő, zsarolhatatlan, megvesztegethetetlen, megfélemlíthetetlen, továbbá végrehajtó típus vagyok, aki ráadásul időközben - belülről megismerve és elkezdve használni a Háttérhatalmat - számos legfontosabb és legmarginálisabb dolgokról is előre tudja, mi fog történni. Az információ hatalom, amire igényt tartok, amit elvárok és megkövetelek, nemcsak tényfeltárva és kérve, hanem végrehajtva, és keresztülgázolva az Emberiség államvédelmi és zombi hulláin, mindenkin, aki az Emberiség ellenségeként az utamba áll, hogy ez meg miért tényfeltár, miért képviseli a nemzet, de főleg és mindenekelőtt az Emberiség azon rétegét, amely nem öngyilkosan hibbant és rosszindulatú, hiábavalóan reménykedve a legjobbak vesztében. Miközben az átkeresztelt és fennmaradt Securitate ügynökei, az oroszok, a zsidó és a magyar titkosszolgálatok szervezkedtek és üldöztek, utódaikkal pedig a hígagyú és hibbant magyarok méginkább történő elhülyítésére az Interneten (ez már 2008-ban volt) ellenem ügynököztek, addig én már sok éve konkrét állambűnszervezeti bűntettek ellen (a hatályos törvények teljes felszámolása miatt) arról beszéltem, hogy bombarobbantásos merényleteket kell elkövetni a kecskeméti bíróság épülete előtt, az NBH-nál, a rendőrségnél és másutt, tiltakozás és nyomásgyakorlás céljából, valamint a lakosság elől akkor még teljesen elrejtett állami korrupciós ügyek és titkosszolgálati ügynöki tengerek leleplezésére és megbuktatására. Akkoriban a magyarok annyira párthülyék voltak (elhive mindent, amit Orbán Viktor és Horn Gyula, majd Orbán és Medgyessy Péter tévéje, rádiója és sajtója leközölt), hogy el sem tudták képzelni, hogy létezik szervezett állami bűncselekmény. Az ember mindig a hibbant, primitív, alsóállati lakossági moslék és ügynöki mangalica-tenyészete ellenében képviselte a nép érdekeit, amely sosem volt több urai és az Orbán Éva-féle írói párthulladék pártgazdáinak szemében, mint vágóbarom és levágásra érett pártribanc (válaszolván Orbán Éva állami bűnöző mocskos rágalmaira és hamis, gyáva propagandáira is.).

Akkoriban még - nem tudva az Echelon-fegyverekről - nem értettem, miként lehet, hogy a titkosszolgálatok irdatlan hatalmas állományából nem akad egy sem, aki a lakosság érdekében megtagadná az államnak való feltétlen és abszolút engedelmességet! Mert abszolút volt az engedelmesség! Abszolút! Hiába próbáltam fellázítani ezt a hibbant, Veérgőzös, hazaáruló, nemzetgyilkos és minden erkölccsel az állam szolgálatára és az attól való félelemre hivatkozó primitív gój és baromnépet, sehogyan sem tudtam összeszedni egyetlen ügynöki szemetet sem, amelyik átállt volna a Sátán házának pártfogásából az erkölcs és a becsület minimumának oldalára. Mert a magyar az egy hibbant, Veéreskezű, alsórendű állati baromfaj, amelyben a becsület keresése olyasmi, mint amikor tízmillió rakás disznótrágya közül a maximum három igazgyöngyöt kell megkeresni. Ezért is jelentkeztek Echelon-feltárás ügyben is főleg külföldi állampolgárok, minthogy a magyar az egy hazaáruló pártállatfajta. Olyan, mint stílusa és választott pártja, valamint annak vezére, Gyurcsány Ferenc vagy pl. Orbán Viktor, a Veéreskezű, a hitleri tömeggyilkos Adolf Eichmannhoz hasonlóan kifésült, öltönyös és nyakkendős hóhér, akinek hátránya Eichmannal szemben, hogy a Párt Orbánja még a komolyzenéhez is hülye.

Emlékezzünk: a Szovjetunióban minden harmadik vagy negyedik ember be volt szervezve a KGB-be! El lehet gondolni, hogy Magyarország, ezt megelőzőleg a szovjet kormány és hadsereg felségterületeként mekkora ügynökféregmoslékhalmazzal rendelkezik ma is! Igen: ebből a hatalmas állományból egyetlen olyan embert sem találtam, aki a hazájáért akár egy gyufaszálat odébb tenni hajlandó lett volna, nemhogy - mint én - élete feláldozására kész lett volna! Most pedig ugyanazok a férgek, akik akkoriban elárulták nemzetüket és az Emberiséget, azóta kitenyésztett utódaikkal, a változó mélységekig beszervezett államkiszolgáló faji söpredékkel az utcai tüntetések zászlóvivői, civil szervezetek vezetői és/vagy szponzorai, könyveket írnak, az Interneten őrjöngnek, a Jobbik vezetőségében és padsoraiban ülnek, és a kurucinfós, Harc Téres, Barikádos, Hazai Verás és Sághy Rékás stb. szennycsatornáikon támadnak és folytatnak pokoli igénytelen hadjáratot a magyarság és az emberi faj utolsó lehetőségei ellen: A SÁTÁN VÉDELMÉBEN, A MAGYARSÁG ÉS AZ EMBERISÉG VÉGSŐ HOLOCAUSTJÁÉRT.

Fizessenek meg mindazok, akik szégyellték a becsületet és az igazságot. Mi, elválasztottak, pedig fizessünk a halhatatlansággal, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen: az árulók tengerében voltunk a maradék, amely nem saját nemzete és e faj bolygójának elpusztítására tört.

1. Van valami Kecskemét belvárosában, ami úgy kezd világítani, ahogyan Mahmúd Ahmedinezsád római rezidenciájáról publikálták. Akinek tehetnékje van, ügyeljen arra, hogy kezét elirányítsa a lakosság bármely tagjától, erejét a megfelelő helyre irányozza, s hogy az ellenőrzések idején a műszerekbe a kívánt értékek kerüljenek, és mondhassák a nemzet és az Emberiség hóhérai: határértéken belül.

2. Tegye fel a kezét az a - titkosszolgálati mondás szerint - sághy-ringyó, amelyik ismét antimagyaritának mer nevezni, hogy a fenti tényfeltárás helyett tovább pusztíthassa a Földet.

Egyik pontban is piros, másik pontba is piros, tehát megvan a kettő. Kérdés: ki a hunyó.

Az a disznó röfögjön, amelyik moslék pártbaromként a fenti cikknél bátrabban és többet tényfeltár. Mert alkalmazkodva a mocskos környezethez, most már nem csak gyöngyöket szórok, JÚDÁSFÉREG, hanem aknákat is, hogy azokra taposs! /Így mondjuk mindig: "Szólt!"/

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.